Pound mertró-verse, a Metróállomáson (In a Station of the Metro) után a vasút, illetve a sínen mozgó közlekedés olyan jelentős opuszokat inspirál a New York-i objektivista költészetben, mint Kennet Kochtól a Vasúti írószer (Railway Stationery), Reznikoff Vasótállomás Clevelandben (Railway Station at Cleveland) című verse vagy éppen a már emletetett Elhagyja Atocha állomást című munka John Ashberytől. “Under cloud on cloud the lake is black; / wheeling locomotives in the yard / pour their smoke into the crowded sky” – írja az említett versben Reznikoff. Géfin László megjegyzi: „A vers a természet keze munkáját jelző természetes felhő, és a technológiai képesség, a füstfelhő közt levő juxtapozícióra épül.”
A juxtapozíció, szó szerint “szembehelyezés” – a magyar szakirodalomban ez a fogalom nem honos, én a parataxis kifejezést használom, az angol kifejezéssel nagyon hasonló értelemben – mintha önálló szervezőelvvé válna John Ashbery e kötetében. (The Tennis Court Oath.) Az Elhagyja Atocha állomást című versben Ashbery a szöveget, utalásszerűen bár, de egyértelműen a száguldás összefüggésébe helyezi, a kinti táj, s az utazás képei – és persze olyan szójátékok, mint “denevérárusok” – mellett jelennek meg az “ütköző”, “sorompó” vagy “légszennyezés végállomás” (air pollution terminal) kifejezések (a verset saját fordításban idézem):
Elhagyja Atocha állomást
A sarkköri méz blabla a jelentés miatt ez okozza a sötétet
És kiránt belőle minket megismerjük
mialatt ő… S amit árulnak a sült denevérek
lógnak a pálcákon, hogy imád fenyegetése összecsuklik…
Mások… huss
a kert melyet csontozol
s betakarod az eltávozókat… A vak kutya kivételezettséget sugall…
kényelem a tökéletes kátrány gramm nukleáris világ bank tulipán
Kedvez valakinek közel az éji tű
formaldehidet tölt. eltépik tőled az asztalt
Hirtelen és közel vagyunk
Megízleljük a gyökeret amikor azt hiszed
generátor az otthonok szeretnek pillantva lenni
Megviselt sámli villan galambok a tetőről
traktort nyomatnak facsarják
Elhagyja az Atocha állomást acél
fertőzött ütközők a csavarok
mindenütt kutak
legfölül eltörölt rossz-fény
madárijesztő vetül Idő, haladás és jó érzék
visszaüt a boltosok sötét vére
nem tudsz megnevezni erdőt részeg tekercsek
a teljesen új olasz haj…
Bébi… jég hull a portóiból
A jubileum Mielőtt még
vén patkányt
tagokat dupla tokával
magasan fent eszünk
kipihenve a kemény beszédet
szappanbuborék a festett sarkok
fehér egészen légszerű
varjúruha
s mikor visszafogadott a térség
a személy elhagyott mint a madarak
pánik a tűnő fény miatt
utált fejek közt, messze az amnéziás
állandólakás lerakat mennyiséget tud
főfő aggastyán… lelkesítő bolha
így aztán körbefordulunk
meglátjuk nem az hogy belépjünk
nyavalyatörős kópéság kényszerítő sorompó
kikölcsönözni dagálynak kitett fennsík
a morzsái fölött, üldöz téged
s a bosszú, mely eléri
megalapítja a keselyűt a
mezővidék felett köhögésvédelem
gyilkolóötös. Légszennyezés végállomás
tiszta fing genitális lelkes lábujj tüske album komoly esti lobbanás
a tó fölött neked személyiség
kivilágítva… mormolás
Szabad vagy
beleértve a hordókat
feje a hattyúnak erdészet
esti és csillagok kérdés
Ez mind, azt mondja
és siet az egyenlet
abroncsaiba valószínű
abszolút pép a jobb
entitás boltláncolat varrógép nyitotta könyveiket
Az ár elragadott
Az ablakra köhögtem
múlt hónapban: zamat, korábban
mint a pantalló hanyatlanak
a barackok több
ököl
ugrik várja a csorda
hamis televényföld behoz
legközelebb körül
A versszöveg a lexikon fragmentumaiból: szövegfoszlányokból építkezik – O’Hara elképzelését a félkész vagy “nyers” versről talán Ashbery e kötete viszi el szélsőségekig: "az olvasó teljességgel ki van zárva a mű világából”, írja Marjorie Perloff. Az ablak előtt elsuhanó táj konkrétabb részletei egyfajta pastiche-ként jelennek meg, de egységes képpé nem állnak össze. Pontosabban: vizuális-textuális effektekről van szó. Felvetődik az is, hogy a szöveget a vonatról szemlélt, elsuhanó táj megjelenéseként értelmezzük, ahogy az állomásról kihúzó vonatból szemlélhetjük; erről egy interjúban Ashbery is beszél. Az “ablakra köhögtem”, jelzi, és lehet, hogy a köhögés következtében az üvegen megjelenő pára okozza ezt az elmosódást (hogy valahogy konkretizálni próbáljuk a versszituációt.) A pára egyébként más asszociációt is ébreszt: az emberi lélegzetnek a hatvanas évek költői közt már-már misztikus szimbolikáját is idézi ez a gesztus. A jelenet (a táj szemlélése a vonatablakból) nem ragadható meg a szöveg alapján; a szöveg sugall, de nem vázol fel tágasságot. Immanenciájától megfosztva, befejezettség híján a szöveg mű-volta és szöveg-volta áll elő, vagyis az alkotás mint tett problémája. Ezzel az alkotás saját létmódjára kérdez rá. Ez az önreflexió ma már nem különösebben lenyűgöző (hiszen időközben a posztmodern művészetelmélet az alkotás és kritika általános gyakorlatává, afféle kötele
ző rutinná tette): de ne feledjük, hogy Ashbery ezen szövegkísérlete 1962-es kötetében jelent meg. A szöveg ilyen mértékű felbomlása egyfajta éket képez az érzékelés (mármint az eredeti szituáció, a vonatablakból kitekintő lírai én érzékelése) és a befogadó érzékelése közé: maga a szituáció nem élvezhető/interpretálható maradéktalanul, nem ajánlja fel a megérthetőség (egyébként elég alapvető) olvasói élményét.
