"A tanulás új közege: a káosz
O’Neill & McMahon cikkében arról ír, hogy az ügyfélközpontúság és a tanulói populáció átalakulása lehetővé tette a tanuló-központú szemléletek elterjedését. A oktatást a tanuló autonómiáján túl az aktív, kreatív és kollaboratív tanulásra való ösztönzés jellemzi. A tanár szerepe ezáltal átminősül, szélsőséges esetben a tanár és tanuló közötti határvonal megszűnik.
Továbbgondolva ezt a szemléletet, azt állíthatjuk, hogy a káosz a tudásszervezés új közege, mely alapján kompetenciáinkat a kapcsolatok felépítésével szerezzük.
A konstruktivista szemlélet szerint a tanulás értelem-teremtő tevékenység, a jelenségekbe mi magyarázzuk bele a jelentést. Ezzel szemben a káoszelméletek azt állítják, hogy az értelem a megfigyelőtől függetlenül létező mintázat. A tanulási folyamat így nem más, mint a látszólag rejtett mintázatok megvilágítása (Siemens, George: Connectivism)."
Forrás: http://www.crescendo.hu/node/16
" – Van az így néha, kisöreg – magyaráz Jules bácsi. Az előszobában ül, a fehér ládán. Dinnyét eszik. Abban az időben határozottan kedvelte a dinnyét, kilószámra ette, csak úgy fröcsögött a szaft. Ő volt akkori énem fő korrektora, nem tudta el- vagy kikerülni, valahogy mindig nála kötött ki (akkori énem), ha a fővárosban járt: eleinte gyakran ,,hazament” (azóta elértem, hogy ez a szó teljesen kikopott a szótáramból), ha másért nem, ,,táplálkozni”; mert nem tudta megenni a bennszülöttek ételeit, a gnú belébe töltött véres húsnyesedéket, a zsíros bőrt vagy a főtt gnúfület, ami Inkában a táplálkozás alapját képzi. – Megírta Jung, hogy a tradicionális vérfertőzés mindig az ellentétek egyesítését jelenti. Nem kell beszarni. Éld meg: alaposan, kíméletlenül. De ha túlságosan belemész ezekbe az érzelmi felhangokba, baj. Baromság.
Annyit azért jegyezz meg: a regény tradicionális modellje a fraktál. (De nem a farktál, hehe!) Azok a tekergő csigák (vagy ahogy régebben mondták, az ,,egymásból nyíló világok”, de ne törődj vele, a sznoboknak is kell valamit mondani). Persze hogy az útvesztő. Beszéltem neked Thészeuszról, nem? Most elmondom, mire figyelj, amikor írsz, aztán majd kidolgozod.
Először is képzelj el egy lakhatatlan épületet. Ott van mindjárt annak a szenilis libának, Ilka nénédnek a nyaralója Alsóörsön. Még az ajtókból is ajtók nyílnak. Emlékszel? Mindegyik máshová, na persze, az egész ház csupa ajtó. Az, hogy valahová odatalálj, ki van csukva. Sohasem látod többé a szobát a sötétsárga kanapéval, Ilka nénédet sem, és nem fogod megtalálni a termet, ahol Julius Ceasart megölték. Mi? Jól van, nem szürcsölök. Haladásról pedig, ebben a térben, ezt talán belátod, egyáltalán nem beszélhetünk, de van valami viszonylagos…
A padlóra ekkor dinnyemag pottyan, szétterül, mint egy barnászöld vizű tó, a közepén azonnal elburjánzanak a liliomok, mint a fák az Ajtósiról elnevezett fasorban. Az előszobából egy hal kitátott szájába lépünk, a falon spenótzöld olajfesték, rajt grafittal bekarcolt felirat: ,,János a jónás, aki fut.”
– Hülyeség – legyintett akkori énem, és összesöpörte a magokat Jules után. – Hülyeség. De mi az értelme?"
Forrás: Prágai Tamás, Inka utazás (Bp., 2000, korlátozott számban nálam kapható:-)
