Régóta motoszkál a fejemben, hogy hasonló címen cikket írjak, és lehet, meg is teszem még, majd, mert baráti találkozók, nagy-végre beütemezett, kávé vagy bor melletti beszélgetések során előbb vagy utóbb, de minduntalan ráterelődik a szó a „politikára”, csupa kisbetűvel (politika = nemecsek), és a kis betűs szó mindenütt és minden vonatkozásban ugyanazt jelenti, rosszkedvünk foglalata, rosszkedvünk kifejezése – ez a szó a rosszkedv rokonértelme lett.
Nem volna szükségszerű, és nem is kellene, hogy így legyen. („Miért hagytuk, hogy így legyen…? Ó, sárga rózsa…”)
Aztán a közepébe, egyenes tovább. A szokásos kérdés: miért alakult így; a szokásos másik kérdés: mivé fajulhat ez még, avagy, pozitív megközelítésben, mit lehet itt tenni.
Bánatomban már szinte Esterházyt idézem, de azért rosszul: édes hazám, te olyan hülye vagy, hogy nagyon. Sajnos, az első kérdést nem intézhetjük el a hülyeséggel. De még azzal sem, hogy egy teljes „vezető réteg” (= „nemecsekek”) kicsinyes, önös, zsugori, úrhatnám, pénz- és hataloméhes, mohó, korrupt, megvesztegethető, haszonleső, részrehajló, kisszerű, arc- és pofátlan, tapló, barbár, önző és infantilis. Meglehet, ez mind igaz („nemecsek igaza”). Elég volna egyetlen játszmát kiragadnunk, mondjuk, egy néven nem nevezett ócsóbót (nehogy meg még megtámadjanak! kinek hiányzik még egy per az imperialistákkal!) térnyerését valamely Buda-környéki kistelepülés határában, hogyan lesz a védett övezetből ipari park, hogyan változik eközben az önkormányzat „szerkezete”, hogyan zár be a tett következményeképpen a helyi kiskereskedés, vegyesbolt, családi vállalkozás, szolgáltató. Példa, illusztrációnak, akadna épp elég. A hatalom szerkezetéről írni – fontos bár, de kevés. Az értékek szerkezetéről kell írni. Arról, hogy milyen torzulásokat hoz létre a fiktív tőke, munkaórára vetítve, mondjuk. Egy munkaóra legyen x egység, mondjuk, az informatika világában, és legyen az x egy megfogható összeg, úgy-ahogy reális érték, melynek része egy bizonyos y profit összetevő. A pénz, tudjuk a nagy ypszilon irányába mozdul. Nem is az a baj, hogy ez az ypszilon a csúcstechnológiák, vagy a kockázatos beruházások esetében jóval nagyobb, és ha, teszem azt, a szőlőben kapálok, mindjárt átcsap a negatív tartományba (bár baj ez is, és pontosan árulkodik a fogyasztói társadalom értékszerkezetéről), hanem az, hogy a fiktív tőke, a banki hitel esetében az ypszilon nagysága gyakorlatilag tökéletesen fiktív. Fiktív tőkemozgás esetében az ypszilon szára addig nyúlik, ameddig az adott gazdasági csoport takarója ér.
