1.6. Nietzsche fejlődése
A tragikus fogalma végighúzódik N. életművén, mint egy szép aranyfonál, amin féreg rág; ki tudja, mikor pattan el. A tragikus, eleinte: feloldás, mélység és látszat, öröm és szenvedés, dionüszoszi és apollói egymásba békítése. Később viszont tiszta igenlés, affirmáció.
Mit jelent az, hogy igenlés? Ki igenel (de szépen meg van ragozva ez a becses szó:-), és miért? Minek az igenlése? A szenvedésnek? Nyűgnek? Keservnek? S ha igen, akkor végképp miért?
Puszta tény, hogy a szenvedést nem lehet elfogadni vagy feloldani. Ezek, véli a mind bölcsebb (és ezért derűsebb) N., rossz stratégiák. A szenvedés nem arra van, hogy feloldjuk, hanem hogy botránykő legyen. És hogyan viszonyulunk egy botránykőhöz? A nagy kérdések ez után következnek.
