Érdekes cikk, "A féltudású politikai elit alkonya": index.hu/velemeny/jegyzet/feltud090127/
Kemény megfogalmazások, bizakodó szemlélet – tán csodáljuk is, ámde szeretjük (az ilyet). "Ez a gazdasági válság fel fogja forgatni az elmúlt harminc évben szinte változatlan magyar politikai elitet. Korábbi stabilitásuk fő pillérei, hazánk Nyugathoz való felzárkózásának széles körben osztott hiedelme és a politikai elit büntetőjogi érinthetetlenségének tabuja megrendülnek, és ezzel valódi esély nyílik a fordulatra." Biztosak vagyok benne, hogy a szerző nagy élettapasztalattal rendelkezik és meggyőződéssel szól; de a magunk részéről nem vagyunk ennyire bizakodók…. Nietzsche szerint aki túl mélyre néz az örvénybe, az elmerül. Néztünk, merülünk, bele.
Elitváltás? Chesterton legkomolyabb érve a szocializmussal szemben, hogy nem számol a személyes érdekekkel. Mivel józan ésszel nem számítok arra, hogy az elit (önként és dalolva) lemondjon pozícióiról, belátva cselekvésképtelenségét, vagyis meghaladja önmagát (ahogy egy másik, lényegesen jobb minőségű elit 1848-ban egyébként megtette, lásd áprilisi törvények), nem remélek fordulatot.
Marad tehát az örvény, a káosz, széthullás. Hogy érvényesül ebben a közegben az alkotó életforma? Nagy talány, dolgozzunk rajta. (Ennek még látom értelmét).
Publius Hungaricus a szerző (álneve), aki fel tudja fedni kilétét, kérem, tegye!
Jó reggelt!
Mármint Publiusét, kedves Padre?
Egyszerűen nem áll rá a fejem pol. elit észjárására. Dante bugyrai abban a “pillanatfelvételben”, amit Vergilius kíséretében odalent tölt, már elég szűkösek lehetnek a mostani néhány tíz év lajstromához képest. De nem kell ezen sápítozni, sem forradalmat várni, sem javulást. Illetve mindenki magától várjon valamit. Kunszt György nem választja ketté a személyiséget és a szubjektumot. (A hagyomány és jövője. Veszprém, 1995. Comitatus), de amikor szubjektumról beszél, akkor azt is leírja — Nishitanival kapcsolatban, — hogy a s z u b j e k t u m é s a h a g y o m á n y, aminek jövője van. (Illetve EGYIK kimenetele a válságnak.)
Nem mondom, hogy ettől optimistábbak lehetünk rögtön, de mégis a leginkább lehetséges az, hogy mindenki magán kezdi a “megváltást” …
Szeretettel: nereusz.
A Nietzsche-kommentekre kicsit lassabban reagálok; de a politikai kommentre egy újabb bejegyzés – ez talán magyarázza az álláspontomat.
Hermann Hesse, a jóval a világháború után:
“… Ismerem saját tapasztalatomból, és ismerem más lelkek tanúságából. Mindig, a történelem minden időszakában, valamennyi vallásban és életformában ugyanazok a tipikus élmények, mindig ugyanazokban a fokozatokban és ugyanabban a sorrendben bukkannak fel: az ártatlanság elvesztése, igazságosságra törekvés a törvény alatt, az ebből fakadó kétségbeesés a hasztalan harcban, hogy cselekedetekkel vagy felismeréssel legyűrjük a bűnt, és végül a felbukkanás a pokolból egy megváltozott világba és egy újfajta ártatlanságba. Százszor megrajzolta már magának az emberiség ezt a fejlődési folyamatot nagyszerű jelképekben: a legközkeletűbb számunkra e képek közül a paradicsombeli Ádámtól a megváltott keresztényig vezető út.”
Ez a “visszamosdott ártatlanság” mitológiai erejű, noha Héra asszony is megtette.
A felszín – a fenékig felszín: pl. a politikai publicisztika – természetesen állandóan változik. Hogy fejlődik? A szónak, amit használ a blogger: nem ismerem a jelentését…
Kedves Padre, ha még nem olvastad, hadd ajándékozzalak meg egy definíció erejű paradoxonnal. Nem kell, nem kéne tréfának venni… Csak a holttest nem paradox… Csak a “felszín” tudja megtenni, hogy fenékig az ami…
“Azt a hitet, amely a külső változtatásoktól eredményt vár, politikának hívják.”
(Hamvas Béla: Magyar hüperion. 1. köt. 231. p.)