1. 4. A dialektika ellen
Az első három alapozó bekezdés után: végre intim kérdések, olyanok, amelyek a személyiség legmélyebb titkai felé nyitnak csapást.
Milyen gyakran lehetetlen ugyanis igent vagy nemet mondani, a szükségszerűen bekövetkező veszteség előérzetében! Akár igen, akár nem: ha az erők sokaságának elvét megértettük, sőt beláttuk, hogy egy-egy tárgyhoz kötődik több erő, gazdagítva és az árnyalatok sokaságát képezve felszínén: nem bízhatunk többé a dialektikában.
Igen és nem: milyen vérszegény alternatívák! Milyen kevés alternatívát kínálnak a végletek az élet gazdagságához képest!
Érthető, hogy Nietzsche, ha Deleuze-nek hinni lehet, alig talál a maga számára ellenszenvesebbet. A dialektikára épülő beszéd szükségképpen farizeus. A dialektikával szemben álló magatartás pedig az előkelőké: az igenlés, a megerősítés, a szép felelőtlenség, a játék.
