Kérdezi: Csongor, Vörösmarty Mihály ismert játékában. (Tananyag, még, itt, egyelőre, most!):
"Tévedésnek hármas útja, / Útam itt ez volna hát, / Melyen éltem sugarát / Fölkeresnem Ilma mondta, / A közép a biztos út, / Oh, de mellyik nem közép itt? / Mellyik az, mely célra jut? / Itt egymásba összefutnak, / Egy csekély ponton nyugosznak, / S mennyi ország, mennyi tenger / Nyúlik végeik között! / Vagy tán vége sincs az útnak,/ Végtelenbe téved el, / S rajt’ az élet úgy vesz el, / Mint mi képet jégre írnak? / Im, de itt hármas útvég, / Mint varázstükör áll előttem; / A kívánság, a reménység, / Int, von, ösztönöz belépnem. (Fellép a hármas útra) Hah! mely tekintet! Egy raj a világ."
Egy raj? Nem rossz. Karácsony tájékán Dionüszosz követe, földim, Nyék szülötte, Vörösmarty foglalkoztatott, ült rám, s most: egyszerre egy találó felütés.
Hol a közép? A Progresszív Intézet készített egy (viszonylag) reprezentatív felmérést ,jó hazánk politikai térképét megrajzolandó. Többen reagáltak rá, a tanulmány letölthető az Indexről is: index.hu/politika/belfold/konz090108/ Érdemes lesz még foglalkozni vele. Sok tanulság közül a főcím: Etatista és konzervatív (mármint a magy. társ.)
Az értékklaszterek szerinti elosztás alapján (mi más érintene minket mélyebben, Nietzsche olvasóit, mint az érték!) honunk fiainak/leányainak 88%-a (i) inkább a gazdasági (!) bal oldalon helyzekedik el, a liberális – konzervatív értékkategóriák közül pedig 68 % (!) választja az utóbbit….
A tanulmány nagy erénye, hogy világos fogalomrendszert használ, és akár abban is segíthet, hogy a fejekben (és kiváltképp politikus-fejekben) terjengő érdekpolitikai káoszban esélyt adjon az értékek alapján való politizálásra (pl. az MSZP mint baloldali, a Fidesz mint jobboldali párt? rémálom.) Másik erénye, hogy megnyugtatott. Én, mint társadalmi kérdésekben baloldali – akiben a közös társadalmi felelősség elve munkál -, viszont sok szempontból konzervatív (mondjuk: toleráns konzervatív) akár meg is nyugodhatnék: a többséghez tartozom!
De akkor miért lógok ki mindenhonnan? (És innen: ld. Vörösmartyt…)
Jó, a Vörösmarty-citátum… Felülírja az enyémet, amelyet a Délsziget c. — befejezetlen — eposzában megvillantott egy pillanatra. (Olyan erővel, mint a szfinx az ő talányát.) Nem tudom most fejből idézni, de arról a lényről van szó, (az ember?), akinek négy árnyéka van…
Üdv.: n.
Kedves Padre,
azt hittem “utánamész” a Délszigetnek…
Tehát akkor:
“A síp hangja után két ördög tör ki, egész rút
Szörnyűségében. Megeresztett madzagok ágán
Hord az egyik száraz derekához övezve tizenkét
Kormos ikert, a legvásottabb kölykeket; és lejt,
S mindazok éktelenűl lejtnek marakodva körében.
A másik maga jő bűnnel hízlalva, kövéren,
S termetesen: Négy árnyékot vet teste, világnak
Négy tájéka felé, ártalmast, s lélekijesztőt,
Melytől a forrás fenekéig apadva kiszárad
S szerte tavasz hímzette mezők nyomorúltan elégnek.
Lejt ez is, és a fényt irtózván, szinte lyukat néz
A föld kérgibe, úgy oda van nézése szegezve.”
(I. m.: Első ének)
Ami Vörösmartynál látomás, prófécia, álom és esetleg a lues korbácsolta zavarodott alakok katalógusa, az már nálunk, esetünkben, a mi embertelenül humanistára dirigált “fazonunknak” — a normális.
Ahogyan jómagam kezdetben nem gondoltam Hamvast komolyan venni, megrögzött múlba vágyónak tekintettem, most nem vagyok képes komolyan venni, hogy akad bűntelen, de akár normális teremtmény Ádám e kort megért sarjai között…