Alakot öltő szörnyek (Új világrend, vagyis az elit-kor)

Meg sem lep, mennyi zombi nyüzsög a mozivásznon.

Sötét zugokból kerülnek elő, támadnak fel és árasztanak el mindet: mind nagyobb tömegben, világunkat (a jónak beállított pozitív hős világát) fenyegetik.

Nem nehéz párhuzamot találni ezek a mesterséges életek és a "való világ" mesterséges életei (génmanipulált és medikátumokkal stimulált) egyedei közt, akiket (magunkat) civilizációnk melléktermékeként mi magunk hívtunk életre. Már nem pusztán műanyagokról van szó, melyek minden mennyiségben elárasztanak, hanem a külső és belső természet azon szabályozásáról, melyet civilizációnk gyakorol; mégpedig azzal a céllal, hogy a kizsákmányolást – bátran használhatjuk e szép csengésű, marxista terminust – folyamatossá és zökkenőmentessé tegye.

Utalhatunk – utaljunk is ismét – Bogár László cikkére (Életünk, 2007, 12. szám): a mesterséges működés és a rákos sejt működése közt nyilvánvaló módon megleljük a párhuzamot. De most nem az új világrend kontúrjait szeretném retusálni (ehhez először mindenki olvassa el Bogár cikkét, és küldje el, nekem ezzel kapcsolatos kommnetjeit: érdekelne!), a zombik arzenáljának egyetlen aspektusát emelem most ki, és ez: a zombi megjelenítése.

Ez ugyanis a végletekig megtévesztő. Minden jelentős elbeszélés – említsük a Gűrűk urát, mely e válság-mozi csúcsteljesírtményei közt van – undorító, elpusztítandó és elpusztítható lényként jeleníti meg a zombit (nevezzük orknak vagy urukhájnak). Lezúdulnak a rohinok a hegyoldalról, és nekik annyi… Hm. Nem túlságosan egyszerű ez így, nem éppen az egyszerűség az elterelés eszköze? Hiszen ami megfogható, az legyőzhető – ezt szugerrálja a mozi teljes filmszélességben; de hogyan foghatók meg az új világrend jogszabályokban és absztrakt matematikai képletekben testet öltő fegyverzetei?

Bogár cikkének (egyik) érdeme: permanens globális (illetve planetáris) polgárháborúnak nevezi azt, ami a hivatalos terminológia szerint "csupán" "terrorizmus elleni harc". Mi lenne gépiesebb, mechanikusabb és zombiszerűbb, mint az Irakban járöröző, arctalan, sisakos katona alakja, amint szolgálati fegyverét a vak épületekre mereszti? Pedig ez is csak a látszat, felszín, és a valóságos küzdelem a láthatatlan zombik és megfoghatatlan orkok világában zajlik. És amikor rossz rémálmunkban arra riadunk, hogy a láthatatlan zombik elérik szűkebb pátriánkat, az utcát és a házat, ahol konkrétan leledzünk, és fűtetlen házainkban ránk rugják az ajtót, fel kell merüljön a láthataltan zombik ellen való hadviselés kritériumainak, vagyis a a helyes stratégia és taktika kérdése.

Deák Ferenc válasza – tudjuk – a maga idejében a passzív rezisztencia, és ennél vélhetően ma sem találhatni jobbat. Ellenállóvá kell válnunk, különben egyetlen kérdés marad számunkra: hogy nevlejünk zombit magunknak. (Ül majd velünk szemben az asztal mögött, láthatatlan teste hízik, arcvonásai mind torzabbak.) A taktikát mindenkinek magának kell kidolgoznia, de előttünk áll a feladat, hogy a főbb stratégiai kérdéseket megalapozzuk. Mert még az is talány, hogy mi az, aminek ellenállunk. Mit érhetünk el, és mi az, amit elérni akarunk? Milyen jövő érdekében válunk ellenállóvá? Egy biztos: e kérdésekre mielőbb szabatos válsz szükségeltetik, és e válaszoknak nagyon konkrétnak és praktikusnak kell lenni. A negyvennyolcas szabadságharc után könnyű volt néven nevezni az ellenséget; ma ez is bonyolult és szellem-próbáló feladat. És az is bitos, hogy az ellenállást, de már a valódi természetét kutató kérdést is fegyelmező és büntető hatalmával vastagon megtorolja a zászlaján liberalizációt, deregulációt és privatizációt lobogtató elit-kor.

Kilátástalannk tűnnik, hogy az elit-kor irányvonalait megváltoztassuk. Hatalmas erők garantálják a közbeszéd alanyainak, állítmányainak, tárgyainak és jelzőinek helytállóságát. De: nem ismerjük a jövőt, és ez lehet a remény záloga is! Hiszen egyre több jel mutat arra, hogy az elit közbeszéd mondatai kínossá válnak. Tudjuk, a történelmet a győztesek írják – ki tudja, mikor értékelődik fel végre a mi ellenállásunk! Mikor válnak "titkos ellenállókká" azok, aki ma a közbeszéd legodaadóbb szószólói?! Látjuk, szaporodnak a jelek, egyre több a szkeptikus hozzászólás, bátrabb a kétkedő hajlam… Lehet, hogy az ellenállás morfológiája hamarabb megfogalmazódik, mint álmainkban várnánk?