Öklelődző kosokról akartam írni,
hogy övbe tűzött mordállyal a fák közt,
egyre feljebb a meredek oldalon,
összesúg a fenyők palotája,
még ők sem láttak ennyire férfit.
De kiszisszent a versből a levegő,
leeresztett, mint a régi tömlő,
nemes italokat, keleti nedűt,
óbort vagy illatos olajat
benne nem tartani jobb lesz.
Tegnap vízszintes eső esett
és mára sem várható más,
hideg, végtelen hosszú cseppek
nyúlnak el fémesen, vízszintesen,
elszórt acélhuzalok tereinken.
Hálónak nem foglya a hangya,
se tetű, se apró földi féreg.
Ez jó. Csalóka örömhír
a reggeli cukor, tej,
és a zaccos kávé mellé.
Ezek vízszintes vázlatok,
el nem takarnak semmit, nem is
domborodnak ki a papírról,
belesímulnak látóteredbe,
mint a szentségen esett gyalázat.
Lapulni kell, amikor emelkedni
nincs hová, se magasra, se félközépre,
akár utcafalnál, akár a tömegközlekedésben,
jöhet ellenőr, valaki végre ránk szól,
és beigazolódik a rettegésünk.
