Zalaegerszeg, 2006. 06. 20.
Be kell látni: minden kor álarcot visel, mely eltakarja mindazt az emberi törekvést, mely korrá tette – a csak eltelő időt, amelyről e kor mégis felismerhető, sajátos vonásait, ismertetőjegyeit ez az álarc, ezt a maszk mutatja meg. Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság mintázta ilyenné! Mennyi keserűség, kiszolgáltatottság van ránk mérve!
Ha nem fejezzük ki életünket, milyen könnyen ránk vetül a veszteség árnyéka! Ami nem jelenik meg, nemcsak elvész, de hiány marad – bennünk; csak az életkifejezés segítheti, hogy veszteségeink nyereséggé, a lemondás életörömmé váljék!
Sokféle öröm van, s a legegyszerűbb örömöktől, melyek gyönyört okoznak – s melyet korunk bőségben ajánl fel, és ezekért látszólag nem is kíván komoly árat cserébe, mindössze pénzt, pénzt, pénzt! – a még oly kiforrott, szofisztikált örömökig, mint a felfedezés öröme, ahonnan önmagunk és az igazság megvallása felé is egyenes út vezet… De ahhoz, hogy járni tudjunk ezen az úton, meg kell tanulnunk járni.
Az örömök új és új vágyakat szülnek, hiszen az ismétlést, az örömteli pillanat újból és újból való megismétlését, vagyis a mámort akarják. Micsoda verem ez is, micsoda csapda! Egyetlen öröm van, amely nyugodni hagy: annak öröme, hogy életlehetőségünket, melyről nem tudjuk, honnan származik és hová tart, életmegvalósulásra váltjuk, amely már a miénk, s amelyről tudjuk is, hogyan és miként a miénk. A megvalósult élet az életlehetőségre adott felelet, valóra váltott forma, mely igazolja önmagát. Ezt az igazolást jobb korok szentségnek vagy megvilágosodásnak nevezték.
Mi volna tehát, számunkra, kételkedőknek az irodalom szerepe?
Egyrészt kézzel fogható esztétikum, időről időre megragadható bor és kenyér. Viszonypont,
ahogy Certeau értette: a vacsora, az étkezés ízei bor és kenyér nélkül viszonylagosak. Eljárszani ezzel a gondolattal: a könyv és az ízek!!! Így keresi a helyét a könyv a mindennapok közt, hiszen akultúra életvitel (nem csak műveltség, bár az is)….
Az alkotó életformára irányuló kérdést kikényszeríti: a világválság (hiszen mióta Hamvas megtalálta ezt a szót, használatba vettük); de létezik azenergiahordozók és a környezet; a hatalomgyakorlás és a média; a demokrácia és az ipar válsága) – ezek mind-mind filozófiai szempontok, és ezeket mind-mind birtokba vettük… Bár ne tettük volna! Ahogy helyet követelnek maguknak gondolkodásunkban, úgy húzódik vissza az értékválság szempontja, ez az időről-időre visszatérő apály: mindent kiszikkaszt egy szempontú értékrendszer, vagyis primitív, gazdasági szempont, ez az egy pedig a gazd. vállalatok értékrendje: a profit kizárólagossága.
De már a gazdasági szemponton is túl vagyunk. A nyelvválság, sőt, a jelek válsága a miénk, ahogy azt Baudrillard írja le (a jelölők elszakadtak a jelentőktől)… Ez a szempont igazán a miénk, ez alkotói, kiváltképp: költői szempont. Itt nyílhat új tere a nyelvnek és a személyiségnek, hiszen ezek – köztudott??? – feltételezik egymást… Így köszön be hozzánk még a pszichológiai szempont is…
Saját életvitelt kell kialakítani, a másikról való gondoskodás (Heidegger), az átgondolt életszeretet (Ambrus Lajos) és egy más típusú gazdálkodás (???) terén. Ez a kép, amit most csatolok, átszellemült, lelkes alakot mutat. Mindazt, ami itt vázlatosan, és zavaró töredékekben megjelenik, nem mondta el. De: és itt jön a remény szempontja -beszédbe tudott elegyedni, egyáltalán, valamiről.
És már ez is bizonyíték,hogy egyáltalán beszélgetni lehet; vagy ez sovány vigasz?
“Ha nem fejezzük ki életünket, milyen könnyen ránk vetül a veszteség árnyéka! Ami nem jelenik meg, nemcsak elvész, de hiány marad – bennünk;”
- milyen igaz! Arrol nem is beszelve, hogy ami megjelenik, elore vetitheti jovonk egy-egy reszletet. Jomagam egyik rajzomon, ami csak ugy kitort belolem, megjelenitettem azt, ami par nappal kesobb bekovetkezett, am amikor rajzoltam, meg nem sejtettem. raadasul mint kep (pasztellrajz) is jol sikerult.
“csak az életkifejezés segítheti, hogy veszteségeink nyereséggé, a lemondás életörömmé váljék!”
- az alkotas szamomra is energia- es oromforras, amihez egesz eletemben nyulhatok. Kar hogy csak a 3.x fele kezdtem ezzel tudatosan elni. Mennyire jo annak, aki tizenevesen raebred ennek – csunya kifejezessel elve – tudatos hasznalatara! Es ez is a celom, hogy masokat raebresszek igy vagy ugy.
“Saját életvitelt kell kialakítani, a másikról való gondoskodás (Heidegger), az átgondolt életszeretet (Ambrus Lajos) és egy más típusú gazdálkodás (???) terén.”
- koszonom, Tamas.
Csodalatos az egybeeses, hogy mindig arrol irsz a blogon ami epp foglalkoztat (es a blogod kezdete ota). Egy kerdesem azert van: mit ertesz “egy mas tipusu gondolkodas” alatt? (Otletem van, csak nem biztos hogy azonos a tieddel.)
Gondolkoztam a válaszon, és nyilván nehéz az absztrakciónak olyan szintjét megtalálni, ami még nem semmitmondó, de általános érvényű lehet. Azt hiszem, alapvetően az értékek világával kellene foglalkoznunk; és nem a lehetőségek felől (például anyagi, piaci lehetőségek felől), hanem a fontosság felől kezdeni szemlélni a világot. Mennyivel “zöldebb”, mennyivel “emberibb” lenne!
Ez jo! Mostanaban sokat gondolkodom az ertekekrol. Foleg abban a megkozelitesben: mi motivalja eletunk cselekedeteit.
*
E kapcsan szeretnem elmeselni a kovetkezot: ma delelott kezembe akadt Osho Kreativitas cimu konyve, amiben ezt olvastam:
“Nem az a kerdes, mit teszel; az a kerdes, hogyan teszed. Es vegso soron az a kerdes, hogy te teszed-e vagy hagyod megtortenni.”
Szerintem az az ember van jo uton, aki a sorsaval osszhangban teszi a dolgait, tehat hagyja, hogy megtortenjenek a dolgok. Termeszetesen ez nem azt jelenti, hogy a racionalitast ki kell zarni az eletunkbol, sot, hiszem, hogy az ember akkor boldog, ha hagyja megtortenni a dolgokat, de kozben racionalisan is “lekoveti”, atgondolja az esemenyeket. Mint az alkotasban. Eloszor “kijon” valami belolunk, amit utana racionalisan is (“kivulrol”) megnezunk, helyesbitunk. S valahol az egesz elet is ilyen, hagyjuk, hogy megtortenjenek dolgok, es azokat mindvegig lekovetjuk racionalitasunkkal, sot, ennek a forditottja is igaz, amikor kituzzuk a celt es tesszuk es dolgunk es “csak ugy” megtortennek a dolgok, es valami furcsa boldogsag szall meg bennunket.
Nem tudom, kicosda Osho, de alighanem bölcs; és alighanem hajszálnyi a különbség a “megtörténjenek” és a “legyen meg a te akaratod” keresztény szemlélete közt – csak éppen ez utóbbit, mi európai felvilágosultak, távolságtartással kezeljük. (ld erről ismét Nietzsche: Túl jón és rosszon, 59-61.)
Milyen fantasztikus parhuzam!
*
Egy azonban meg foglalkoztat:
a vilag miert ellenszenvvel kezeli azokat az embereket, akik nyiltan vallaljak, hogy a “legyen meg a te akaratod” vagy “hagyod megtortenni” szerint elnek?
(Es a legtobb ilyen “bira” miert az adott szemely mellett kozvetlenul elo emberek kozul kerul ki? – Most melyre mentem, mi?)
Visszaterve a korabbi kerdesedre, Padre
:
Osho kortars misztikus, a Sunday Times szerint azon, a XX. szazadban elo ezer ember egyike, akik jelentosen hatottak erre a korra.
Osho munkajaban (Kreativitas) egy ujfajta emberrol beszel, akit “Zorba a Buddha”-nak nevez, aki egyszerre elvezi Zorba foldi oromeit es Buddha csondes nyugalmat. (Tobbet errol a Kreativitas cimu konyveben.)