"A tengerpart egyre elhagyottabbá, rongyosabbá vált, Bodonyi üres, sziklás térségen botladozott, mintha a holdon járna, űrbéli szemét, konzervdoboz, ásványvizes flakonok közt. – Mit gondoltál? Talán hogy villában él? – Ha ilyen környezetbe kell 
alászállnunk, épp elég okunk van sajnálni magunkat. A tengerre nyíló tétova utca számozása véget ért a tízes számnál, holott a tizenkettes számot kellett keresnie; és sokáig tartott, amíg felismerte, hogy le kell ereszkednie az útról a tengerpartra, valósággal a tengerpartot szegő szikla alá; Bodonyi végképp elveszítette türelmét. A szilafalba épített ház volt az, alig néhány lépéssel a tenger szintje felett. Beleborzongott, hogy ebben a halszagú környezetben kell eltöltenie az estét. De nem habozott, nem habozhatott; mivel nem talált csengőt, öklével dobolni kezdett az ajtón."
Újabb alakmás-történet, felismeréssel: sajnos a neten nincs fönt ez a cikk, de az Irodalmi Jelen szeptemberi számában elolvashatod. (Nem, ne mondd, hogy ez problémás, a lap az újságosoknál is kapható. Annyit legalábbis megér, hogy teszel egy próbát. Én Gárdonyban vettem meg, az ország legjobb antikváriuma (sic!) melletti kioszkban. Ha mégsem kapnád meg? Reklamálj a szerkesztőségben, hivatkozz arra, hogy ezt neked mindenképpen olvasnod kell stb., stb…. Tényleg.)
Nagyon tetszett ez a kis reszlet, szeretnem az egeszet elolvasni. Am sajnos nem tudom megszerezni, mert Angliaban vagyok.
Megoldhato, hogy megkapjam a teljes szoveget?
Koszi
Nem vagy te egy kicsit rejtőzködő?
De, rejtőzködő vagyok. Valamint úgy gondoltam, még néhány napig fenntartom ezt a rendk
Nem hinném, hogy rejtőzködik, szerintem valamelyik kaktusz. Felülről a harmadik például emlékeztet az öcsémre.