Béla egész életében költözött és költözött.
A nyolcvanas években még annyit keresett, mint egy orvosprofesszor. Ma már ez senkit sem érdekel, erre csak ő emlékszik.
Testvérével együtt az anyja eldobta őket. Bátyját a Szlávy utcai javítóintézetbe, őt pedig a kőszegi gyermekotthonba adta be.  Béla mindig jó gyerek volt.  Példásan betartotta a házirendet a gyermekotthonokban, a kollégiumokban, de leginkább a katonaságnál. A szabályzatok szerinti megfelelés egész életét elkísérte. A katonaságnál a többiek helyett mindig elvitte a balhét. Csak annyi hátrány érte, hogy ráragasztották a Méla Béla gúnynevet. Ezt sem bánta, csak hogy szeressék.
A lányok óvó néniként dédelgették. Hazaadta a fizetését, nem ivott, nem nőzött, csak nagy belső fegyelemmel dolgozott és dolgozott. Ha megunták vagy elfogyott a pénze, akkor túladtak rajta, mint egy használt ruhán. Mire összeszedte magát, addigra újra kihalászta magának egy lány vagy asszony.  Három nőnek csinált öt gyereket, mindig kijárta a szükséglakásokat, felújította ezeket a szoba-konyhákat.  Az ifjú anyukák hamarosan rájöttek, hogy gyermekét egyedül nevelő anyaként nagyobb az állami támogatás. Béla megint csomagolt. Ötven százalékos férfi lett, keresetének felét elvitte a gyerektartás.
Bélát betegségek sorozata döntötte le. Táppénzen tengődött, elmaradt a gyerektartásokkal.
Pécel és Isaszeg között párhuzamos völgyek és dombhátak húzódnak. A kopár területeken szétszórt víkendházak egyikbe költözhetett ideiglenesen Béla. Megengedte neki Magdi, az utolsó kapcsolata.  Nem szélnek eresztette, hanem az örökölt kalyibába. A beteg férfi táppénzét azzal egészítette ki, hogy reggel elindult a vasúti talpfákon gyalogolva Isaszegről Pécelre, majd vissza. A vonatok ablakán kidobott üvegeket gyűjtötte össze. Tejre, kenyérre elég volt.
Magdinál lejárt a türelmi idő, Béla viszont nem akarta   utolsó mentsvárát elhagyni.  Ennek ellenére az idézésre fegyelmezetten megjelent. A végrehajtót és az ügyfeleket pult választotta el egymástól, amire egy tizenhét éves fiatalember támaszkodott, mellette állt Béla. A végrehajtó döbbenten nézett a két férfire, de azok ügyet sem vetettek egymásra.
– Ismerik egymást?
– Nem!
– Nem!
– Béla!   –  bemutatom a fiát.
– Fiatalember…  – de tovább nem folytatta.
A gyerek ránézett az apjára és azt mondta:
– Te szemétláda! Miért nem fizeted a gyerektartást? –   feltépte az ajtót és elrohant.
Béla vállalta, hogy valamelyik karácsony előtti napon átadja Magdinak a hajlékot. A helyszíni eljáráson a volt asszonya is megjelent.
A végrehajtó megállt a faház előtt.
Béla kilépett, és megadóan várta sorsát.
Magdi remegni kezdett, mindent felejtve indult Béla felé. Átölelte a csontsovány férfit, és ezt mondta:
– Gyere, megyünk haza! Együtt várjuk a Jézuskát, édes Bélám.
Ez volt neki az újjászületés napja.