Rövans és mélylevegő
„Közveszélyessége miatt a kötelező éves pszichológiai vizsgálaton részt venni tessék.” Állt a papíron, melyet Piroska csúsztatott át az üvegablak alatt. Rezsőben megállt az ütő az Akácfa utca 15.-ben. „Tessékmondani, indok?” „Közveszélyesség, Balogh úr. Rajta van a papíron. Szerda három klinika, Mélykúti Zsigmond doktorúr. A portán majd eligazítják.”
Prof. Dr. Mélykúti Zsigmond valójában Szabó Jenő. A kamara tanácsolta a névváltoztatást, snasszságra hivatkozva, s mivel Jenőnek jó volt a humora, felvette a most is ajtaján díszelgő nevet.
„Üdvözlöm, Mélykúti Zsigmond doktor, foglaljon helyet.” „Jónapot, Rezső. Balogh Rezső.” És helyetfoglalt. „Nézzükcsak, olvastam a jelentést, mely szerint Ön, kedves Rezső idézem „durván rácsapta a 906-os, körúton közlekedő éjszakai járat ajtaját egy bizonyos K. Lászlóra, hogy említett személy majdnem elesett.” Majdnem.
Kiss László, született kislaci hetek óta járt önbizalomtréningre a „Be Your Boss!” (plakátokon csak BYB) egyesülethez, ahol azt tanácsolták neki, „vessen véget a szorongató emlékeknek”. Így került azon a bizonyos éjszakán a Rezső által vezetett 906-osra. Kislaci Rezső előtt ült az ablak melletti padsor utolsóelőtti padjában. Rezső ült leghátul termete és édesapja nem üvegessége miatt. Lévén Rezsőt mindenki utálta az osztályban (kivéve Marikát és Jóföldi tanárnőt) kislaci is így tett. Ezt kifejezvén helyezett Rezső székére sokszor rajzszöget, ragasztózta be a szék alját és követte el a többi diákcsínyt, de egyszer túlment a határon. Rózsaszín – nehezen beszerezhető – luftballonra rajzolt egy malacfejet és azt tette Rezső székére.
Rezső akkor még nem rendelkezett akkora emberismerettel, hogy a vele nem szimpatizáló diáktársait lelkileg készítse ki, így válaszul adott két gyomrost és egy balhorgot, oly módon, hogy azt Enci, a kislaci szerelméje lássa.
Ez volt Kiss László szorongató emléke. Ezért dobta fel Rezsőt, pedig még csak majdnem se esett el.
„Elnézést, hogy mondta, durván rácsaptam az ajtót, hogy majdnem? Én igazán nem akarok kekec lenni, de a buszajtót nem lehet becsapni.” „Ne vesszünk el a részletekben Balogh úr, magának feltehetőleg a munkahelyi stressz okozta ágressziója van, melyet még nem szeretnék diagnosztizálni. Beszélgessünk Rezső, szólíthatom keresztnevén, Rezső? Meséljen nekem arról, kényelmesen ül?, hogy mi paprikázza fel a mindennapokban?”
Rezsőnek volt egy IDEGESÍT füzete, ezért elmosolyodott. Mindig is azt gondolta, hogy egyszer hasznára válhat. És tessék. Nemmegmondta?!
„Hol kezdjem?” „Kezdje ahol jólesik, kedves Rezső, de kérem szóljon, amennyiben véleménye szerint túlzottan átéli a soroltakat. Adok pattogtató papírt, sőt, van nálam makuka is, illetve szotyoládé, ahogy itt mondják. Mélylevegő, rajta!”
Rezső gondolatban méteres combjára helyezte a bőrkötéses füzetet és felcsapta. „Heccet. Az utcán gesztikuláló heccetesek, akikről nem tudni, kihez beszélnek.” Rezső zavarban volt. Még Dezsőt se avatta be ezen gyűjtőszenvedélyébe. „…folytassa kérem!” – bólint mosolyogva. „Ha megkérdezik, hogy harminc lett maradhat? Pedig csak huszonötöt kértem. Turistából. Turistaszalámiból. Vagy amikor nem oldódik fel az instant és lenyelem egészben a leves ízét.” „Éééértem.” – mosolyog ismét.
Mélykúti professzor, akárha lágy Mendelssohnt hallgatna csukott szemmel jobb kezével belülről kifelé négynegyedben adja a ritmust. Mélykúti professzor végig feleségére gondol, vagy macskájára, Hercegnőre vagy a jó toroskáposztára, amit elmulasztott megenni, de a hűtőben várja.
„Ha a Ildikó dudorászik és megkérdezi, milyen napom volt. Pedig rossz.” „Ildikó?” – lelkesül Mélykúti doktor. „Ildikó, Dezső felesége. Énektanár.” „Ééértem, Dezső felesége. És Dezső létező személy?”
Itt gyanússá kezdett válni Rezső számára ittlétének miértje, de mivel nem jutott fülébe egy olyan történet se, melyben a páciens nem szólalt meg a kötelező 45 perc alatt, nem tudta, hogy hallgatni is lehet. Válaszolt.
Még sok mindenre válaszolt.
„Jövőhéten ugyanitt, örülök a találkozásnak. A harminclett maradhat valóban bosszantó.” – majd kért egy kávét.
Rezső hazafelé azon töprengett, hogy „vajon tényleg a kislaci lenne ilyen görény?”
Tényleg.
Hanna Hával
„Diszgráfiás. A jé néha ess, a dé néha té, a gé meg ká . Hogy értse, mit olvas!” – hajolt a cetli fölött hunyorgó Lajosnéni vállához Rezső. „Máriára Ésazösszesszentre félreérti!” Nem volt mit félreérteni. Lajosnéni hústűje nemcsak a postaládát karcolta meg, de átfúrta Hanna levelét is. Pont a megszólításnál. „Ne firtassuk, Magdaléna.” – és kikapta kezéből.
Hanna tabutéma. Továbbá Hannover, a hanuka és a hanagyon is. Sőt William és Joseph szintén a kártún netwörkről. „Hanna emléke még nincs behegedve.” – szokta suttogni Dezső. Még Ildikó sem tud Rezső házasságáról. (Pláne Lajosnéni!) Ildikó, mint minden nő, ha túl tapintatos, akkor richtig róla beszél. Nem is értette, miért nem költözhetnek a Havannára, pedig ott 3,2-ért talált egy kétfélszobásat.
Hanna és Rezső 14 éve váltak el. Tizenhárom boldog hónap eltöltése után (mely babonából utólag gyanús lett Rezsőnek és Mélykúti doktorúrnak is) Hanna bepakolta bőröndjét és elment Lyonba. Se szó se beszéd. Csak egy sort hagyott a zsoltáridézetes hűtőmágnes alatt.
„A mákostészta a hűtőben. Melekíst mek és tegyél rá porcukrot! Csók: Mókus”
Érthetetlen.