Az értő olvasásról

Se szeri, se száma a kesergéseknek arról, hogy az iskolások nem olvasnak eleget. Nos, én nem tudom mi volna az elég, vagy kihez képest nem olvasnak eleget, mivel úgy látom, az egész társadalom nem olvas. A gyerekek csupán abból a szempontból kirívóak, hogy számukra több lehetőség áll rendelkezésre, hogy mást csináljanak az olvasás helyett, mint a digitális bevándorlással küszködő középkorú népességnek. De nem elég, hogy nem olvasnak, még csak nem is szeretnek olvasni. Valamiért az olvasás ténye önmagában még akkor sem elég, ha a tanulók netán megerőltetnék magukat, az elvárás az, hogy élvezzék is. Ez a gondolatmenet mélyen gyökeredzik az irodalomoktatásról való közgondolkodásban. Valójában soha nem tesszük fel a kérdést, hogy pontosan miért kellene szeretnie a gyerekeknek az olvasást. Nem nézünk szembe vele, hogy az olvasás önmagában nem pihentet, sőt meglehetősen fárasztó tud lenni és minél izgalmasabb annál fárasztóbb. Lelki szemeink előtt a századelő térdnadrágos kisfiúi kipirult arccal izgulnak végig többszáz oldalas kalandregényeket, aminek remélhetően nem az egyetlen oka, hogy nem volt még internet.

10156010_260858117426762_1296405281484119161_n
Ha elfogadjuk, hogy az olvasás nehéz, esetenként igen fárasztó elfoglaltság, akkor beláthatjuk, csak úgy válhat vonzó foglalatossággá az újabb generáció szemében, ha egyben szenvedélyükké is válik. Az olvasás öröme, amit Roland Barthes találóan a rejtvényfejtés öröméhez hasonlít, nem születik velünk. Meg kell tanulnunk azokat a kódokat, amiknek nyomán a szöveg képes szólni hozzánk, pontosabban fogalmazva, amik képessé tesznek minket, hogy hozzászóljunk a szöveghez. Persze sokan vannak, akik ezt a kódrendszert többé-kevésbé kidolgozzák saját olvasmányélményeik alapján és szövegről-szövegre tágítják, egyre több műre kivetítve azt. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy mindig is létezett egy csoport, majd az utóbbi időben vészjósló méreteket öltött, melynek tagjai önként nem végzik el ezt a munkát. Nekik segítségre van szükségük, hogy hozzáférhessenek a szöveghez. Hogy pontosan miért van ez így, az szinte mindegy is. Ha nem olvastak nekik mesét elalváskor, ha apunak és anyunak nem volt ideje beszélgetni velük, ha tényleg a háromdimenziós mozi és a multiplayer játékok állnak a háttérben, vagy ha csak bezárták őket a pincébe, nehogy tönkretegyenek valamit, az eredmény sokféle módon hasonló lehet.
Az olvasás szenvedélyét a kódok átadása nélkül elvárni nagyfokú naivitás. Mégis gyakran tűnik úgy, hogy az iskola abból az alapállásból viszonyul az olvasástanításhoz, mintha a gyerek eleve szeretne olvasni. Elvár tehát egy készséget, amit nem alakított ki és nem hajlandó tudomásul venni, hogy a mediális platformok küzdelmében éppen az ő feladata lenne a könyv oldalán vívott harc. Ehelyett megsértődik és büntet.

Alapvető szemléletbeli hiba, hogy gyakran összekeverjük az olvasás képességét, vagyis a betűk, szavak felismerését, az értő olvasással. A gyakorlatban ugyanis csak hatodik osztályig zajlik a tudatos szövegértés fejlesztés, a továbbiakban az iskola evidensnek veszi a készség meglétét. Ha ezt összevetjük azzal a becsült adattal, hogy az érettségizettek 25%-a funkcionális analfabéta akkor világos, hogy minimum minden negyedik tanuló esetében hatodik osztályig nem zajlott le a kompetencia megfelelő kialakítása. Még lesújtóbb a kép, ha figyelembe vesszük a felméréseknek azt az eredményét, hogy a magyarázó vagy dokumentum jellegű szövegekkel a legtöbb tanuló jobban bánik, mint az elbeszélő típusúakkal. Ez az adat ugyanis arra is rávilágít, hogy az irodalomtanítás, bár nyilvánvalóan központi feladata lenne, a többi tantárgyhoz képest sem teljesít megfelelően a szövegértés terén. Egyéb szaktanárok részéről is gyakran elhangzó kritika, hogy a gyerekek nem képesek értelmezni például szöveges matematikafeladatokat, hogy nem csak a tantárgy szakkifejezései késztetik őket megtorpanásra a szövegben, hogy mindezek miatt az érintett tanórákon olyan fejlesztési feladatokkal megy el az idő, ami nem az adott tárgy dolga lenne.
Mindezen érveket csupán azért szedtem csokorba, hogy világossá váljon az irodalomoktatás komoly felelőssége. Ezeket a problémákat nem kezelhetjük elszigetelt kérdésekként, az oktatás egészének a sikeressége múlhat az értő olvasás kialakításának sikerén vagy kudarcán.

Vélemény, hozzászólás?