Maradtam tükör-emlék

“Ami a legjobb bennünk, az úgyis mindig kimondatlan marad, önnön mélyében pihen, mint a gyöngy a tenger fenekén.” (Friedrich Hölderlin: Hüperión)

égi fény
csillagpor lehettem volna
rég

szívedben béke remegő pipacs
feltámadás fényes
ég

verejtéktől ragadt vén rög alatt
fekszem a földön
hanyatt

hogy régen partra vetődtem vagy
csak kidobtak akár egy
halat

meg nem tudhatom
én – a tarka üledék öntudat
falat

szerelmet hirdettem – adni szép új reményt
így lettem s maradtam tükör-emlék
alak

régi-új oltáron tiszta szikra köztes ék
kacat.

Lepkebáb-remény

jó lett volna tudni
mit akarsz még nekem mondani –

átölelem képzeletben vállad
nyakadba csókolok – ó szelíd álmok

jobb volt régebb – hajtogatod
eltitkolod minden vágyad

sólyomként suhannak el mellettünk
értékes percek ahogy tükörben is látod

utólag milyen okos az ember
csöndes lepkebáb-remény fekete

pedig belül az utazókoffer találkozásra készen
szerencse voltunk s lettünk minden más szertartás élén

(Illusztráció: Willson Lau: Poppy Flower)

Múltbéli emlék

nagyon régen valaki egyszer azt mondta
az a közösség amely semmit nem ad
a kultúrára halálra ítéli önmagát

mégis honnan tudta hogy egy ideje már
csak úgy simán haldoklunk

nem ismerhetett minket
itt sosem járt

Mi jöhet még

álmodtam álmomban
álmodom hogy álmodok –

hogy bezárt a krematórium
előtte lángoló halottaskocsik álltak
rendre egymásután sorban
koszorúk és rózsák
és emlékek a földön szanaszét
menekülő lovakra szájkosaras vad kutyák ugattak
a hallottak az utcákon hevertek
tenyerükből hollók ettek

egymásra néztek az emberek
mi jöhet még – kérdezték.

(társtalan)

mérhetetlenül nehéz most
a szép szó

felvillan társtalan illan
elszökik mint az emlékezet

hatalmának íze
Istennél is szóbeszéd –

(Illusztráció: Caroline Street: Gathering of the Ravens)