Múltbéli emlék

nagyon régen valaki egyszer azt mondta
az a közösség amely semmit nem ad
a kultúrára halálra ítéli önmagát

mégis honnan tudta hogy egy ideje már
csak úgy simán haldoklunk

nem ismerhetett minket
itt sosem járt

 

Mi jöhet még

álmodtam álmomban
álmodom hogy álmodok –

hogy bezárt a krematórium
előtte lángoló halottaskocsik álltak
rendre egymásután sorban
koszorúk és rózsák
és emlékek a földön szanaszét
menekülő lovakra szájkosaras vad kutyák ugattak
a hallottak az utcákon hevertek
tenyerükből hollók ettek

egymásra néztek az emberek
mi jöhet még – kérdezték.

 

(társtalan)

mérhetetlenül nehéz most
a szép szó

felvillan társtalan illan
elszökik mint az emlékezet

hatalmának íze
Istennél is szóbeszéd –

 

(Illusztráció: Caroline Street: Gathering of the Ravens)