Márkus László összes bejegyzése

Márkus László (1955. február 13. Miskolc) költő, szerkesztő, könyvkiadó, a Magyar Nemzeti Írószövetség tagja. Újságíróként fészbukos magazint és online webes folyóiratot szerkesztek, kortárs költőket, írókat és más alkotóművészeket népszerűsítve. Időnként interjúkat készítek, recenziókat írok. Műfordítóként angol és amerikai költőket valamint antik- és kortárs japán haikukat ültetek át magyar nyelvre. Felelős kiadóként közel 5 év alatt több mint 60 kortárs költő/író könyvét és kiadói antológiákat jegyzek.

9 haiku

 

micsoda reggel
kecses folyondár hódít
szerény virággal

*

szalmakalapom
foszlott szélén égszínkék
pillangó pihen

*

madárijesztő
mereng a létről inkább
seregély lenne

*

holdvilágnál vív
rakoncátlan rímekkel
csatát a költő

*

párját siratja
a pacsirta magányos
menyét ír drámát

*

haldokló pille
szakadt szárnya megremeg
lelke tovaszáll

*

mosolyog a tó
sulyomillattal játszik
egy szellőgyerek

*

halovány holdat
hordoz hátán a szikla
harangszó hallik

*

kókadó kóró
lila virágán apró
ékszer a harmat

 

(Illusztráció: Alan Jackson: Dreamlike surreal Moon with tree and red sky)

Charles Bukowski: Egy férfi

George a lakókocsijában pihengetett hanyatt fekve és egy kis hordozható tévét bámult.
A vacsora edényei el voltak mosogatva, a reggeli edényei is el voltak mosogatva, már csupán borotválkoznia kellene.
Sodort cigijéből hamu hullott atlétájára. A hamu egy része még parázslott. Olykor a lehulló parázs elkerülte az atlétát
és megsütötte bőrét, ilyenkor káromkodott és lesöpörte magáról.
Kopogtak a lakókocsi ajtaján. Lassan talpra állt, és kinyitotta az ajtót. Constance volt az. Egy ötödik, bontatlan whisky volt nála egy táskában.
“George, otthagytam azt a szemétládát, ki nem állhattam azt a szemétládát.
Nem bírtam tovább.”
“Ülj le!”
George kinyitotta az ötödiket, elővett két poharat, mindkettőt megtöltötte egyharmad whiskyvel, kétharmad vízzel.
Leült az ágyra Constance mellé. A lány cigarettát vett elő
a táskájából és meggyújtotta.
Részeg volt, remegett a keze.
“Elvettem az átkozott pénzét is. Elvettem az átkozott pénzét
és leléptem, amíg ő dolgozott.
Nem tudod, mennyit szenvedtem azzal a rohadékkal.”
Hadd gyújtsak rá!” mondta George.
Átnyújtott neki egyet, ahogy közel hajolt hozzá,
George átkarolta, magához húzta és megcsókolta.
“Te szemétláda.” – mondta a lány – “Hiányoztál.”.
“Nekem is hiányoznak azok a jó lábaid, Connie.
Nagyon hiányoztak ezek a jó
lábak.”
“Még mindig szereted őket?”
“Már a látványuktól is felizgulok.”
“Soha nem tudnék túlságosan megkedvelni egy főiskolás srácot.” – mondta Connie.”
Túl puhányok, olyanok, mint a tejbepapi. És tisztán tartotta a házát. Ó, George, olyan volt, mintha a saját cselédje lenne.
Mindent ő csinált. A ház makulátlan volt. Marhapörköltet lehetett enni a vécén. Túlzottan
antiszeptikus. Ez volt ő.
“Igyál, jobban fogod érezni magad!”
“És nem tudott szeretkezni.”
“Úgy érted, nem állt fel neki?”
“Ó, felállt, állandóan felállt neki. De nem tudta, hogyan kell szeretkezni.
Nem tudta, hogyan kell boldoggá tenni egy nőt – tudod. Nem tudta, mit kellene csinálnia. Az a sok pénz, az a sok tanulás haszontalan volt.”
“Bárcsak nekem is lenne főiskolai végzettségem!”
“Nincs rá szükséged. Mindened megvan, amire szükséged van, George.”
“Én csak egy lakáj vagyok. Minden melóm szar.”
“Azt mondom, mindened megvan, amire szükséged van – George. Te tudod, hogyan kell egy nőt.”
“Igen?”
“Igen. És tudod, mi volt még? Az anyja is eljött! Az anyja! Kétszer-háromszor egy héten. És ott ült, nézett engem, úgy tett, mintha kedvelne, de mindig úgy bánt velem, mintha kurva lennék. Mintha egy bárcás, riherongy kurva, aki elrabolta a fiát…
Az ő drága Wallace-ját! Jézusom! Micsoda álszent prüdéria!”
“Azt állította, hogy szeret engem. Én meg azt mondtam: „Nézd meg a puncimat, Walter!’ De ő nem nézett a puncimra.
Nem akarom nézni azt az izét.” Azt az izét! Így hívta!
Te ugye nem félsz a puncimtól, George?”
“Még soha nem harapott meg.”
“De te már megharaptad, megrágcsáltad – nem igaz, George?”
“Azt hiszem, igen.”
“És nyalogattad, kényeztetted?”
“Azt hiszem, igen.”
“Nagyon jól tudod, George, hogy mit tettél.”
“Mennyi pénzt loptál?”
“Hatszáz dollárt.”
“Nem kultiválom azokat az embereket, akik másokat nyúlnak le, Connie.”
“Ezért vagy te egy kibaszott mosogatógép. Te becsületes vagy George. De ő egy seggfej,
És megengedheti magának, mert van pénze, én pedig megdolgoztam érte… Ő és az anyja és az ő szeretete, az anyai szeretet, a makulátlan mosdótálak, vécék, szemetes zsákok és a légfrissítők és borotválkozás utáni krémek és az ő kis merevedései és az ő kisfiús szeretkezései. Mindezt magának, érted, mindent csak magának! Tudod, hogy egy nő ezt nem bírja, George.”
“Köszönöm a whiskyt, Connie! Hadd szívjak még egy cigarettát!”
George újra megtankolta a poharakat.

“Hiányzott a lábad, Connie. Nagyon hiányoztak azok a lábak. Tetszik, ahogyan azokat a magas sarkú cipőket hordod. Az őrületbe kergetnek. Ezek a modern nők nem tudják, mit hagynak ki. A magas sarkú cipő formálja a vádlit, a combot, a feneket; ez…
ritmust ad a járásnak. Engem nagyon beindít!”
“Úgy beszélsz, mint egy költő, George. Néha így beszélsz. Te, a pokolian jó mosogatógép.”
“Tudod, mit szeretnék igazán csinálni?”
“Mit?”
“Szeretnélek megkorbácsolni az övemmel a lábadon, a seggeden, a combodon. Szeretném
hogy remegj és sírj, és amikor már remegsz és sírsz, beléd hatolnék!
Ez a tiszta szerelem.”
“Én nem akarom ezt, George. Még soha nem beszéltél így velem. Te… mindig jól viselkedtél velem.”
“Húzd feljebb a ruhádat!”
“Micsoda?”
“Húzd feljebb a ruhádat, többet akarok látni a lábadból!”
“Szereted a lábaimat, ugye, George?”
“Hadd ragyogjon rajtuk a fény!”
Constance felhúzta a ruháját.
“Istenem, a francba” – mondta George.
“Tetszik a lábam?”
“Imádom a lábaidat!” George átnyúlt az ágyon, és megpofozta Constance-t.
A cigarettája kirepült a szájából.
“Ezt meg miért csináltad?”
“Megdugott Walter! Megkefélt Walter!”
“És akkor mi a fene van?”
“Szóval húzd feljebb a ruhádat!”
“Nem!”
“Tedd amit mondok!” George újra pofon vágta. Erősebben. Constance felhúzta a szoknyáját.
“Csak a bugyidig!” – kiáltotta George. “Nem akarom látni a bugyidat!”
“Jézusom, George, mi ütött beléd?”
“Megbaszott Walter!”
“George, esküszöm, megőrültél. El akarok menni. Engedj ki innen, George!”
“Ne mozdulj, vagy megöllek!”
“Megölnél?”
“Esküszöm!” George felállt, és töltött magának egy feles whiskyt,
megitta, és leült Constance mellé. Fogta a cigarettát, és a nő csuklójához nyomta. A lány felsikoltott. Ő ott tartotta, határozottan, aztán elhúzta.
“Én férfi vagyok , bébi, érted ezt?”
“Tudom, hogy férfi vagy, George.”
“Tessék, nézd az izmaimat!” George felült és mindkét karját megfeszítette.
“Gyönyörű, mi – bébi? Nézd ezt az izmot! Érezd? Érzed!”
Constance megtapogatta az egyik karját, majd a másikat.
“Igen, gyönyörű tested van, George.”.
“Férfi vagyok. Mosogatógép ugyan, de férfi, igazi férfi.”
“Tudom, George.”
“Nem vagyok az a szar, akit elhagytál.”
“Tudom.”
“És énekelni is tudok. Hallanod kéne a hangomat.”
Constance ott ült. George énekelni kezdett. Az “Old man River”-t énekelte. Aztán
“Senki sem tudja, milyen bajt láttam.” Elénekelte a “The St. Louis
Blues-t.” Elénekelte a “God Bless America”-t, többször megállt és nevetett.
Aztán leült Constance mellé. Azt mondta: “Connie, gyönyörű lábaid vannak.”
Kért még egy cigarettát. Elszívta, megivott még két italt, aztán a fejét Connie harisnyás lábára hajtotta, majd az ölébe és azt mondta: “Connie, én… azt hiszem, nem vagyok jó, azt hiszem, őrült vagyok, sajnálom, hogy megütöttelek, sajnálom, hogy megégettelek a
azzal a cigarettával.”
Constance csak ült ott. Ujjaival végigsimított George haján, simogatta, nyugtatgatta.
megnyugtatta. Hamarosan elaludt. Várt még egy darabig. Aztán felemelte a fejét, és odatette
a párnára, felemelte a lábát, és kiegyenesítette az ágyon. Felállt, odasétált
az ötödik üveghez, töltött egy jó löket whiskyt a poharába, hozzá egy csipetnyi vizet és egy húzásra megitta.
Odasétált a lakókocsi ajtajához, kinyitotta, kilépett, behajtotta maga után.
Átsétált a hátsó udvaron, kinyitotta a kerítéskaput, a halovány holdfényben felsétált a sikátoron.
Az égbolt felhőtlen volt.
Kiért a körútra, és kelet felé sétálva elérte A Kék Tükör bár bejáratát.
Belépett.
Ott ült Walter egyedül, részegen, a bárpult végén. A lány odasétált.
és leült mellé. “Hiányoztam, bébi?” – kérdezte.
Walter felnézett. Felismerte a nőt. Nem válaszolt. A pultosra nézett, mire a pultos elsétált.
tőlük.
Mindannyian jól ismerték egymást.

Márkus László fordítása

Emlékszilánk; Utcalány; Monodráma; Mámormozaik

 

Emlékszilánk

Borostyánba zárt amulettként
őrizgettem madonnamosolyod,
mikor távol jártál –

míg te galambszürke hófelhők fölött,
koccintottál a nappal,

a földön sóhajaim apró tócsa jegén,
fagyott falevélen fakutyáztak.

*

 

Utcalány

Kis, tépett szárnyú pillangó,
mily gyorsan kopik hímpora,
angyalarcán jól látszik a zord élet nyoma,

bőre hamvas még,
de szép szemében ott bujkál a félsz,

míg bokrok mélyén térdepelve
keresi a férfinép kegyét.

*

 

Monodráma

Magyalbokor aljában
okos feje mancsára hajtva,
álmában felnyűszít.

Becéző szóra riad,
zászlós farka félárbocon.

Hja, az éhség nagyúr –
önként megy a sintérautó felé.

*

 

Mámormozaik

Az igaz szerelem lágy,
miként a hárfa hangja,
szolidan szárnyal.

A vágyak vad csatája
ugyan felülír mindent,

de ha csak a kémia működik,
a kotta foghíjas s döccen a dal.

 

(Illusztráció: Leonora Carrington)

Charles Bukowski: Mint a veréb

Ahhoz, hogy életet adhass, el kell venned párat,
gyarló tévedéseim csapdájában vergődöm,
testem vértengerben fürdőzik.
Éles peremű zátonyok között sodródom az árral, körülöttem
oszladozó, fehér lábú, fehér hasú tetemek ringatóznak,
régóta holtak, pusztulásuk intő jel a mának.
Drága gyermekem, annyit tettem, mint a veréb. Öreg vagyok,
pedig sikkesnek kellene lennem.
Sírok egy olyan korban, amelyben nevetés a divat.
Gyűlöltelek, amikor kevés bátorság is elég lett volna
szeretni téged.

Márkus László fordítása

Modern japán haikuk

Tagava Hirjosi (1914-1999)

 

curu aszobihadzsimesi kjúrinae o kau

uborkamagot
vettem nemrég és kacsuk
máris táncot jár

 

*Takaha Sugjó (1930-2009)

umi to iu ókina mimi ni kankodori

nagy fül mily pompás
név egy tónak mely partján
kakukk kiáltoz*

 

Nakamura Szonoko (1913-2001)

nakinato kuszaja o hanacutori no szora

kéklő égbolton
cserregő hangok zsivaja
nyílvessző száll huss*

 

Kadokawa Haruki (1942)

hito nakute szanga Jamato kana

ha ember nincs itt
Jamato dicső táján
madárdal zendül

Márkus László fordításai

Charles Bukowski: Kék madár

Egy kék madár lakik a szívemben, amelyik
szeretne elrepülni,
de én túl keményen bánok vele.
Azt mondom, maradj ott, én nem akarom,
nem hagyom, hogy bárki láthasson
téged.
Egy kék madár lakik a szívemben, ami…
…ki akar jutni…
de én whiskyt öntök rá és folyamatosan
cigifüsttel mérgezem
és a kurvák és a csaposok
és a butikusok
soha nem tudhatják meg,
hogy milyen is ő,
hogy bennem egy madár lakik.

Egy kék madár lakik a szívemben, ami…
…ki akar jutni…
de én keményen bánok vele.
Azt mondom,
maradj csak benn, te szórakozni akarsz
velem?
El akarod cseszni a
a napomat?
Befolyásolni szeretnéd az európai
könyveladásaimat?
Egy kék madár lakik a szívemben.
ki korlátok nélkül szeretne szárnyalni,
de én okosabb vagyok ennél, nem engedem szabadon.
Legtöbbször éjszakánként engedem ki,
amikor mindenki alszik már.
Mondogatom neki, tudom, hogy itt vagy,
szóval ne légy
szomorú.
Aztán visszazárom börtönébe
ő dalolgat még egy kicsit
ott bent, én visszatartom attól, hogy…
meghaljon
és úgy alszunk együtt, mintha boldogok lennénk.
Ez a mi
titkos paktumunk
és talán elég megható ahhoz,
hogy némelyeket könnyekre fakasszon,
de én nem.
sírok, ugye
te sem zokogsz?

Márkus László fordítása