Villányi G. András összes bejegyzése

https://padlet.com/VillanyiGAndras/k-nyvek-essz-k-ford-t-sok-n1kuh3ybo9zui90e ELTE angolszakon végzett, majd Japánban öt évig Basó haikuját, illetve Szaigjót a 12. századi buddhista szerzetes-költőt tanulmányozta, akiből MA-tézisét írta a Kóbe Egyetemen, továbbá a buddhizmust tanulmányozta a Taisó Egyetemen. Ezirányú kutatásait Oxfordban folytatta. Verset és prózát ír, fordít japánból, angolból. Legutóbbi versekkel is megtűzdelt esszéregénye az Orpheusz szerelmei (Műhely, 2024) Tükröződések című verseskötetében (Scolar Kiadó, 2011) a 12. századi japán szerzetes Szaigjó vakáiból és saját költeményeiből, prózáiból alkotott dialógust. A Zilált hajam / szomorú játékok c. kötetben két századfordulós szerző tankáit mutatja be. (General Press, 2003). A papagáj meséi – felnőttgyermekekhez szól (Fapadoskönyv, 2011). 2005-től az évente megrendezésre kerülő Független Irodalmi Napok (FIN) tematikus kamara-versfesztivált szervezi. 2011-től tagja a Szépírók Társaságának. Versei, fordításai, esszéi az Ezredvég, ÉS, Hévíz, Mozgó Világ, Műhely, Nagyvilág, Napút, Új Forrás, Pannon Tükör, Pannonhalmi Szemle, Szépirodalmi Figyelő folyóiratokban és a Literán, SZIFonline-on, Új Forrás online-on, ÚjNautiluson jelentek meg.

Emily Dickinson költeményei VI.

1581

The farthest Thunder that I heard

A legmesszibb Zengés fülemnek
Közelebb volt az Égnél
Dörömböl még, bár a tüzes Dél
Pihenteti rakétáit –
A Villám mi előzte
Belém húzott másba nem –
Mégsem adnám Nyilát
Maradékért, mit Élet kínál –
Adósságát az Oxigénért
A Boldog megfizetheti
Ám aligha a hálát
Mi a villamosságért jár –
Otthont alapoz, ékíti a Napot
És valahány zajvillanása
Csupán kísérője
A rabul ejtő Fénynek –
A Gondolat halk, mint a Pehely –
Csattanás, de Hangtalan,
Az Élet futó zengése
Önnön magyarázatára lelt.

668

“Nature” is what we see-

A „Természet” az, amit látunk –
A Domb – s a Délután –
Napfogyatkozás – Poszméh – Mókus –
Mégsem – Természet a Menny –
Természet, amit hallasz –
A Sármány s a – Tenger –
Dörgés – és Tücsök –
Mégsem – a Természet Összhang –
A Temészet, amit ismerünk –
Ám kimondani nem bírunk –
Mert Bölcseletünk oly bénult
Szemben e Letisztultsággal.

Villányi G. András fordításai

 

Emily Dickinson költeményei V.

755

To make a prairie it takes a clover and one bee,

 

Pusztaságot csinálni egy lóhere kell és egy méh,[1]
Egy lóhere és egy méh,
És elmélyülés.
Az elmélyülés magában megteszi,
Ha a méh kevés. (1)

(Ld. a csatolt miniesszét: Dickinson és Basó

唐辛子羽を作れば赤とんぼ
tógarasi /hane o cukereba / akatonbo

Csilipaprika
adj reá a szárnyakat:
piros sárkánylégy.

Macuo Basó

1886 május 15-én, 136 éve hunyt el Emily Dickinson, aki végakaratában kérte, ne a város utcáin, hanem a virágzó boglárkamezőn vigyék utolsó útján sírjáig. Koporsójára fenyőtűt szórtak. Minden idők és nyelvek legnagyobb költőinek jeles reprezentánsa, nőművésze. A nyelvet kereteiből kitépte, hogy megalkothassa kognitív folyamatainak tűpontos lenyomatát. Verselése szüntelen meditáció: nem miszticizmus, hanem hiperrealizmus. Kommentár nélküli univerzumai és labirintusai az elmének. (Vers-)filozófiájában akár Basó (1644-1694) örököse, aki hasonlóan tudatában volt, hogy a világot elménk teremti. Dickinsonnál a gondolati érintés feminin mágiája, tapintása női puhamelegsége fokozottan, plasztikusan érvényesül miközben már-már meg-és felfoghatatlanul sziporkázó elme. Basó mindenestül, nőiességig kifinomult érzékenységével – melyben meghatározó szerepet játszik a nagyban Heian-kori nőirodalomra épülő japán hagyomány(!) – maga a szikár macsó, együtt a könnyeivel. Szamurájkönnyek, amit mond metsz! Semmi mézecske, ahogy hinni vélik róla sokan. E két szövegben elméjükkel hasonlóan teremtenek egy világot. Ám kiemelendő, hogy míg Basó gyakorlati receptet ad a piros szitakötő tárgyi megvalósításához egy csilipaprikából, addig Dickinson elvontabb formuláját kínálja a teremtésnek. A kettő közt aligha van értékrendi különbség: a „valóság” bináris aspektusai.)

 

303

The Soul selects her own Society,

A Lélek megválasztja társaságát
Majd az Ajtót behúzza.
Számára színes Sokaság
Immár mit se jelent.

Közönnyel lát Hintót megállni
Kapujánál
Közönyös, bár térdepeljen császár
Lábtörlőjén.

Ismerem őt, dús nemzetből
Egyetlent kiválaszt,
Majd figyelme csápját
Szikla mögé zárja.

 

1058

Bloom – is Result – to meet a Flower

A Bimbó – Fejlemény – Virágot lelsz
És míg egykedvűn nézed
Aligha súgja, gyanítsad
E mellékes Körülményt

Mi segédje a fényes afférnak
Oly rafináltan rendezettnek
Majd pilleként felajánlja
A Délkör Órájának

Gúnyát a rügynek – Hernyótól óvja –
Kapjon mi jár Harmatot –
Igazítson a Hőn – játssza ki a Szelet –
Menekítse portyázó Darázstól

Természetet csalódni ne hagyjon
Kivárja napján Őt –
Virágnak lenni oly mélységű,
Oly Felelős.

 

(656)

started Early – Took my Dog –

Korán indultam –hívtam Kutyám – (1)
És látogatni mentem Tengert –
A Sellők mélyén az Alagsornak –
Mind előbújt, hogy lessen –

És Csatahajók – az Emeletről
Kenderkezük felém nyújtogatták –
Pocok volnék tán vélték –
Mi megfeneklett – a Homok zátonyán –

Hím rám nem hatott ekkorát – mint az Ár
Amint Cipőm mellett elszaladt –
Majd a Kötényen át – s Övemen
Érintetlen fűzőm – sem – maradt

Úgy tett, mint Ki felfal mindjárt –
Mindenestül, mint ködlő Harmatcsepp
Pitypangnak szárát –
Magam is – megindultam – erre –

Ám a Hím – kísért – rám tapadt Ő –
Ezüst Sarkát éreztem
Fenn Bokámon – s cipőm
Túlfolyt ezernyi gyöngyével –

Míg szembe jött a Derék Város –
Ahol kit sem ismert Ő –
Meghajol hát – Kegyes pillantást vet –
Felém – S Tengermedrébe tért –

Villányi G. András fordításai

Erotikus vers? De milyen!? A beteljesületlenség non plus ultrája. Frusztrált Hím-Ár, és a nemiség közeledését visszautasító, attól elmenekült (?) nő. Ám mitől menekült meg, ha sikerült neki? (Hiszen jócskán elázott a habtól…) Létezhet menekülés szexus, szerelem, család, sors, szamszára vonatkozásában? Menekvés közben kacérkodik mégis, amennyiben meglehetős plaszticitással utal az erotikus álomképre. És jelzi szembenállását a sors sztereotip ajánlásával szemben: Dickinson köszöni, nem kér a menüből. Se Hím-Árból, se a szerelmi gyümölcsből. Máshol, ahol a nemiségnél erősebben gyötri hiányérzet elég egyértelműen jelez, hogy a művészi beteljesületlenség kielégületlensége ez, kivált a nyelv okán, amely nem alkalmas arra, hogy a költő kifejezze azt, amit egzisztenciális értelemben-és mélységben sikerült a lét enigmájából feltárnia. Ld. pl. 668.

Meglehet a „Hímmel” a fordítói szabadság valamely határig értem, érhet megszólás miatta. Bekalkuláltam. Valahol áldozatot kell hozni. Egy hím és nőnemet bíró nyelv rezdüléseit talán nyersebben lehet megjeleníteni egy ilyen személyes névmásokkal nem rendelkező nyelven. Ettől grammnyival megterhelődhetett a recepció erotikus serpenyője.[3] Sebaj, mert magában is ólomnehéz! Dickinson a pszeudo-remete útját választotta – egyértelműen és élethosszig. Így juthatott olyan életbölcseleti, esztétikai-és alkotói magosságokig, amit másként nem látott lehetségesnek elérni. Ebben is rokon a klasszikus kínai-japán hagyománnyal, melyben művészlétét szerzetesléttel ötvözi, a megvilágosodás lemondással teljes útját az esztétika dimenziójába helyezi a zarándok-alkotó. (V. G. A.)

1 Ebben a versben az „Ár” hímnemű személyes névmást kap a költőtől.

But no Man moved Me — till the Tide
Went past my simple Shoe —
And past my Apron — and my Belt
And past my Boddice — too —

And made as He would eat me up —
As wholly as a Dew
Opon a Dandelion’s Sleeve —
And then — I started — too —

 

 

 

Emily Dickinson költeményei IV.

524

Departed—to the Judgment—

Útrakeltem – az Ítélethez –
Mily Pompás – Délután –
Súlyos felhők hajlongnak – Ügyelőként ––
Szemléz váltig – a Teremtés –

A Hús – magát Megadta – Kioltatott –
A Testtelen – megjelent –
Két Világ –oszlik szét – publikumként –
És hagyja a Lelket – magában –

 

375

The Angle of a Landscape –

 

A Szegletből e Tájkép –
Nap nap után ébredéskor –
A Függöny s a Fal közötti
Bő Hasadékon át –

Ékes Velenceiként – vár –
Nyíló szemem megszólítja –
Pedig csak Almával dús Ág –
Mit rézsút az Ég tart –

Mintázata egy Kéménynek –
Homloka egy Hegynek –
Olykor – a Szélkakas Ujja –
Bár utóbbi alkalmi – Csak

Az Évszakok – lapozzák – Képem
És Smaragd Ágamon
Ébredve – Smaragdot – nem lelek –
De – Gyémántokat – mit a Hó

Sarki Gyöngydobozból – elhozott nekem –
A Kémény – és a Hegy –
Miképp a Torony ujja is –
Soha – nem moccanna meg.

 

376

Of Course — I prayed —

Persze – fohászkodtam –
Törődött Isten ezzel?
Annyit törődött, mint Levegőbe
Madárka, ha toppant –
S kiált „Adj Nekem” –
Indoklásképp – Életem –
Nem létezett – de mi Téged illet –
Kegyesebb volt volna
Hagynod Atomi Koporsóban –
Vígan, semmiként, élénken zsibbadtnak –
Semmint e körmönfont Gyötrelem.

 

 

318

I’ll tell you how the Sun rose –

 

Elmesélem a Nap miként kelt –
Egyenként minden pántlika –
A Tornyok Ametisztben úsztak –
A Hír Mókusként futkosott
A Dombok Főkötőjük kioldották
Hozzákezdtek – a Rigók –
Magamban ezt mormoltam –
„Íme a Nap!”

Ám hogy nyugodott le – nem tudhatom –
Bíbornak tűnt a mezsgye
Melyre piciny sárga fiúk s lányok
Felmászkáltak szüntelen –
Mígnem túloldalt leértek,
Ekkor egy Atya – talpig Szürke –
Lágyan felhúzta az éji Rácsot –
És a nyájat tovavezette.

Villányi G. András fordításai

Emily Dickinson költeményei III.

1632

So give me back to Death

Adj hát a Halálnak vissza –
Halálnak kit sose féltem –
Hacsak mikor tőled megfosztott
Mára Élettől kifosztva –
Önsíromban zihálok
Becsülve terjedelmét –
Jó, ha kerületét sejti Pokol –
Pedig benn Menyország volt –

 

1556

Image of Light, AdIeu –

Fény mása, Adieu –
Köszönöm a meghallgatást –
Hosszú volt – és rövid –
Mindennek Tanítója –
Örök Bíboros –
Elosztasz – Elhagysz –

 

524

Departed—to the Judgment—

Útrakeltem – az Ítélethez –
Mily Pompás – Délután –
Súlyos felhők hajlongnak – Ügyelőként ––
Váltig szemléz – a Teremtés –

A Hús – magát Megadta – Kioltatott –
A Testtelen – megjelent –
Két Világ – eloszlik– publikumként –
És hagyja a Lelket – magában –

 

375

The Angle of a Landscape –
A Szegletből e Tájkép –
Nap nap után ébredéskor –
A Függöny s a Fal közötti
Bő Hasadékon át –

Ékes Velenceiként – vár –
Nyíló szemem megszólítja –
Pedig csak Almával dús Ág –
Mit rézsút az Ég tart –

Mintázata egy Kéménynek –
Homloka egy Hegynek –
Olykor – a Szélkakas Ujja –
Bár utóbbi alkalmi – Csak

Az Évszakok – lapozzák – Képem
És Smaragd Ágamon
Ébredve – Smaragdot – nem lelek
De – Gyémántokat – mit a Hó

Sarki Gyöngydobozból – elhozott nekem –
A Kémény – és a Hegy –
Miképp a Torony ujja is –
Soha – nem moccanna meg.

 

376

Of Course — I prayed —

Persze – fohászkodtam –
Törődött Isten ezzel?
Annyit törődött, mint Levegőbe
Madárka, ha toppant –
S kiált „Adj Nekem” –
Indoklásképp – Életem –
Nem létezett – de mi Téged illet –
Kegyesebb volt volna
Hagynod Atomi Koporsóban –
Vigan, semmiként, élénk és zsibbadt –
Semmint e körmönfont Gyötrelem.

Villányi G. András fordításai

 

 

Emily Dickinson költeményei II.

 

 „My life closed twice before its close” 

Zárás előtt kétszer zárták életem –
Hátra van még annyit tudni
A Halhatatlanság felfedi-e
Miképp lesz a harmadik

Oly óriás, felfogni oly képtelen
Mi megesett már kétszer is
Annak ki Mennytől csak válni ismer
Bár nyerne pokoltól szintennyit.

 

 

„I felt a Funeral, in my Brain”

Agyamban temetés zajgott
És a Gyászosok ide-oda
Léptek, szüntelen – léptek – míg úgy nem tűnt
Átszakad az értelem –

Mire mind leült végre
A Szertartás, mint a Dob –
Tam-tamozni – lódult míg hittem
Elmém belebénul rögvest –

És hallom emelni a Ládát
És csikorognak kasul Lelkemen
Szintúgy Ólomcipőkben, újra,
Aztán az Űr – zengni kezd,

A Menny mintha Harang lenne,
És a Lét semmi más csak Fül,
És Én a Némasággal fura Versenyben
Roncs, itten, egyedül –

És az Észben egy Palló átszakadt,
És zuhantam és zuhantam –
És buktomban Világokba akadtam
És Szűntem tudni – általuk – [1]

 

 „There’s a certain Slant of light”

Ahogy fénysugár ferdül
Télvízi délutánon –
És Tömege alágyűr
Mint Hang a Templomorgonából –

Égi Bántás, ekként sújt le ránk –
Sehol se látszik semmi heg,
Ám benn ott a változás –
Ebben áll az Értelem –

Erről Senki nem okíthat – Senkit –
Kilátástalanság Plombája –
Uralkodó mérte kín
Mit a Légből nekünk hullat –

Hallgatózik a Táj mire leér –
Az Árnyak – sóhajuk fojtják –
S mire elmegy: akár a Messzeség
Holtak orcáján –

 

 I died for Beauty – but was scarce

A Szépért haltam, s alig
Adtak át a sírhalomnak,
Mikor Azt, ki Igazért halt
Fektetik szomszédomba.

Lágyan kérdi ’Hogyan vesztem Én’?
’A Szépért’, válaszoltam.
’S az Igazért Én – Nem más, egy e kettő;
Fivérek vagyunk’, felelte Ő.

Ekként, Rokonként jöttünk össze,
Társalogva Szobáink közt.
Míg ajkaink a moha lepte,
És egészen eltakarta – nevünk.

Villányi G. András fordításai

 

[1] And finished knowing -then – — vagy: Végre tudtam/értettem akkor/általuk

Emily Dickinson költeményei I.

My Life had stood – a Loaded Gun –

Toporgott Életem – töltött Mordály –
Szobazugban – míg egy Napon
Jártába’ a Gazda – észrevett –
S felkapott, hogy elvigyen –

És most Királyi Erdőn bolygunk –
És most Együtt űzünk Szarvasünőt –
És bármikor, ha Helyette szólok
Hegyek felelnek rögtön –

És derülök hogyne, meghitt fényem
Felizzik a Völgyön –
Akár egy Vezúv arca
Ha gyönyörét lövelleni hagyja –

Ha eljön az est – jól telt Napunk után –
Gazdám Fejét őrzöm –
Jobban jár ezzel Ő, mintha –
Osztozna – Lágy Párnán, pelyhen –

Ellenségének – gyilkos ellene
Moccanni se képes aztán –
Sárga Tekintetet, ha ráemelek –
Vagy bök a határozott hüvelyk – [1]

Bár Nála hosszabban – tart életem
Neki jár – nálam – a hosszabb
Hisz hatalmamban csak ölni áll
S túl – e hatalmon a meghalás –

[1] On whom I lay a Yellow Eye -/Or an emphatic Thumb – Felteszem E.D. aligha gondolta, hogy a fegyver elsütő billentyűjét hüvelykujjal húzzák meg. Mivel így félreértés lenne, a római vae victis jelre, a lefelé bökő hüvelykujjra utalhatott.

 

 

„Because I could not stop for Death”

Halálnak leállni képtelen –
Így szívéllyel Ő állt meg nekem –
Kívülünk Fogatában senki:
Halhatatlanság és ketten mi.

Lassan hajtott – hajszát nem ismert
Elnapoltam magam is rég
Vesződést vagy semmittevést
Hálából e tapintatér’ –

Iskolafertályon Gyerekzsivaj
Kicsengettek már szünetre,
Bámész Veteménytől tova,
A Nyugvó Naptól messze el –

Vagy – hátra Ő hagyott Minket –
Vacogó Harmat lep, oly Hűs –
Hisz Fátyolnyi a Köpenyem –
És Gallérom – is semmi Tüll –

Megálltunk egy Lak előtt
Púpnyi bújt ki épp a Földből –
Tetője aligha látszott –
Párkánya se – a Rögtől –

Innét – múló Századok – mégis
Kurtábbak, mint egyetlen Nap,
A Lovak Arca – rögvest véltem látni
Már az Öröklétnek tart – 

 

„I heard a Fly buzz – when I died”

Hallottam Légy zümmög – haldokoltam –
A Szoba Halkja olyan volt
Mint Halkja a Légnek –
Egy Vihar Hullámai közt –

Köröskörbe szikkadt – dörgölt Szemek –
Az alvadt Lélegzet összegyűlt
A végső Jelenésre – midőn Őfelsége
–  E szobában – mutatkozik

Kacatjaimról rendelkeztem – Tova
Részemmel, ami bármit ér –
És épp akkor
Odaszállt s közbeszólt a Légy

Kék – tétován botló zümmögéssel –
A fény – s közöttem –
Akkorra az Ablakokat homály szőtte – már
Látni se láthattam –

 

A fordító, Villányi G. András reflexiója:

Emily Dickinson (1830-1896) nézetem szerint a költőgéniusz legmagasabb rendjének képviselője, aki szemben „parlagibb” nagymesterekkel talán soha nem akad fenn a nyelvi hálókon, nemcsak szörföl hullámain, hanem ívét, sebességét és általában tulajdonságait kedve szerint alakítja. Verselése jórészt a protestáns templomi himnusz mértékét követné[1], ha nem hágná át a szabályokat általánosságban.

Költészete a kognitív folyamat fáradhatatlan ítéletmentes monitorozása! Mintha valóban kripto-buddhistaként működne ismeretelméleti gondolatait szemlélve. Kóanokat fogalmaz. Nem tudja, amit tud s ezáltal ért mindent, amit nem. Hibátlan meditáció termékei a szövegek. Nyelvi „a-koncepciója” kilép akár az alapvető grammatikai, szintaktikai szabályok kereteiből.  A keleti-parti patrícius művelt elit jómódjában, belső emigrációban, üvegházban kertészkedve, de jó barátok és szeretett rokonok körében konstruálta életet s írt csaknem kétezer verset.   

Villányi G. András

 

——————————–

[1] „Míg a himnusz hangsúlyt és szótagot egyaránt számoló metrumban íródott, és általában nyolc szótagból állt (vagyis a verslábak kétszótagúak voltak), addig a ballada (ütem)hangsúlyos verselésben íródott, négyhangsúlyos sorokban, amelyekbena hangsúlytalan szótagok száma kötetlen. A leggyakoribb az úgynevezett közönséges mérték (common meter), amelyben a sorok hol négy, hol három hangsúllyal rendelkeznek. A közönséges himnuszstrófában változnak a nyolc- és a hatszótagú jambikus sorok (ez a 8–6–8–6 szótagú strófa).” (In: Bollobás Enikő: Vendégünk a végtelenből – Emily Dickinson költészete, Balassi Kiadó 2015.)