utcák

……….egy nap rádöbbenek – olvasom valahol
hogy Déri Miksa bizony… Blátival és Zippernovszkival…
megütődöm, hogy évekig nem sejtettem
kié a név, utcáé, ahol lakom! mily zsákutcáin
tévelygünk a tudatlanságnak? életed helye, laksz ám
nem lakozol, hányezer hasonló sikátorán kóválygunk
az ismeretlennek e haszontalan röpke testben
semmit nem ismerve
se utat se várost, se férfit se nőt, se téged, se őt
hisszük mégis: csoda vagyok, már-már a hős…
……….elpattan néha a buborék……….búrája az énnek
mit maga köré vérzett…..mintha lenne saját lénye
vagy ő maga lenne………..hisz emlékszik mennyit vérzett

 

a meztelen király

a kelme útja gubótól
paraszton-szövőkön-kalmáron át
udvari szabóig
tízezer rőf megvolt
halált vajúdott
vérrel könnyel érkezett
mikorra méretem vették
szabták és összevarrták
olybá vált egészen
mint e szélesebb vég – álomvilág
már-már léttelen fátyol
sunyi vigyor a tömegen
mikor e derengést
illő kellem testemre ölti
király másképp nem tehet

vigyora nyálán
hadd másszon tovább
a lárvaarcú
a meztelen tömeg

 

rágás közben

„Sabbaṃ bhikkhave ādittaṃ”[1]

rágás közben
vinnyogó zaj ijeszt
csikorog herseg
……….mintha visongna
röfögne valami bent
hegyezni fülem
állkapcsom leáll
……….halkul a zúgás
……….szélen lebbenő
……….ének ül helyébe
ám az étel zamata kiált
rágj tovább! nyelj! igyál!
állkapcsok rajtolnak:
fogak örvénye darál
összes porcikám rág
szemem kékje felhőt nyel
csillagot……….perzselt pillét
mécses lángját
mind szomjasabb
(bár érzem így látnak
……….kik látni tudnak)
mohó szél harap bőrömbe
szívem fogyón kalapálja
a mindenség ledarálja

szökő lázban
olthatatlan vággyal
faljuk egymást a világgal

 

[1] Bhikkuk, minden lángban áll.

(Illusztráció: Aaron Morse: Cloud World (#3))