Ficsor Zsófia összes bejegyzése

Bejegyzések

„Virág volt ez a vers, almavirág”

Balázs Imre József Fogak nyoma című kötete intertextusokkal átszőtt remekmű, mely kivételesen gazdag szellemi utazást kínál olvasójának. Utazást a költészetbe, a mindennapok rejtett tragédiáiba, a megismerhetetlenbe, a történelembe – már a felsoroltak alapján érzékelhető az a sokrétűség, ami a kötet egyik jellemzője lesz.

A nyom, mint a kötet egyik szervező motívuma, rendkívül összetett: nemcsak magát a nyomot, a hozzá kapcsolódó emléket jelenti, hanem annak hiányát is, a másik eltűnését is. A nyom nemcsak fizikai valójában, nemcsak az elmébe vésődött emlék formájában van jelen, hanem a puszta reflexió is létrehozhatja („Ady Endre-folt egy kockás abroszon”). A nyomhagyás és eltörlésének lehetetlensége jelenik meg A Kapu-szikla című versben. Hasonló feszültség érződik ki a Fogak nyoma című költemény sorai közül is, mely feszültséget a kötet nem oldja fel, sőt tovább fokozza a későbbiekben. A nyom, illetve a hozzá kapcsolódó emlék sokkal inkább felerősíti a másik, vagy a dolog hiányát, semmint enyhítené azt, ugyanakkor a nyomnélküliség még fájdalmasabb. „Megszöktél? Valaki elhurcolt magával?” – hangzanak a lírai én kérdései.

Kimegyek, megint égve hagytad a folyosón a villanyt.

 

A Vidranyomok, a kötet hét ciklusa közül az első, Balázs Imre József korábban megjelent Vidrakönyvét is megidézi. A vidra átússza a kötetet, gyakran előbukkanva a versek hömpölygő áradatából. A tévévidra című nyitóvers szerint „A vidrát az Animal Planet találta ki, / hogy belőhessen egy víz alatti kamerát.” A média egész tárháza nyílik meg előttünk: dizájn, korrekt fellépés, közelkép, provokáció, TV-Shop, fitneszbajnok, óriáskivetítő. Ráismerhetünk eltorzított világunkra, ahol „csak” a lényeg veszik el, „csak” az értelem szorul háttérbe. A vidra maga, mint élőlény, ebben a közegben nem érdekes. Big Brotherként vizslatják, szenzációszámba megy: még egy fitneszbajnokot is leköröz! Kicsordul a könnyem, itt patakzik minden az arcomon, „Közben ő meg álmodik a vackán, / átizzanak a képek vidraarcán.” A burkolt, vagy kevésbé burkolt társadalomkritika azonban nemcsak itt, illetve ebben a ciklusban jelenik meg, hanem más versekből is kihallatszik. A kötetet szervező motívumok nemcsak önmagukban összetettek, hanem egymással összekapcsolódva is egy komplex kép részei. Éppen ezért nem is lehet őket egymástól leválasztva elemezni, górcső alá vetni. Balázs Imre József bravúrosan teremti meg ezt a komplexitást a kötetben, amelynek talán ez a legnagyobb erénye – sok más mellett.

 

A versek többféle kérdést tesznek fel, és hagynak megválaszolatlanul az identitásproblematikával kapcsolatban. Ki vagyok én? Amíg a világban folyik a vér, mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én? Az És én megmondom, ki vagy, a kötet VI. ciklusa alapvetően e probléma köré épül. Az ismert Hobo-dalra való utalás explicitté is válik a ciklusnak címet adó versben. További intertextusokra is rábukkanhatunk a költeményekben, amelyek közül a Két medália címűt emelném ki. Veszélyes vállalkozás József Attila versei közül akármelyikre is variációt írni, de meglehetősen azzá válhat a Medáliák esetében. A Két medália el is marad a József Attila-költeménytől. Ez a ciklus a többihez képest egyébként is egyenetlenebb, itt található a kötet kevésbé sikerült darabjainak nagyobb része. Számuk azonban elenyésző a remekre, sokszor bravúrosra sikerült versek mellett. Az identitáskeresés, az identitás hiánya, vagy éppen az emberekből való végzetes kiölése más, nem a VI. ciklusban elhelyezkedő versekben is megjelenik pl. Login: a vidra alakot vált, Mint a végállomásnál. A Login: a vidra alakot vált az internet világát idézi meg, ahol az önazonosság, illetve az identitás kérdésessége (álnevek, loginnevek, névnélküliség) a metamorfózissal is összefüggésbe kerül („És ahogy a szó elhangzik, / vidrává lesz az ember, / lepkévé a báb / és gólyává a kalifa.”). Balázs Imre József líráját átszövik a különböző írókra való utalások pl. Bodor Ádám, Varró Dániel, Babits Mihály, József Attila, Szerb Antal, Nagy László, Vörösmarty Mihály, Pilinszky János stb.

 

Az intertextualitás a nyelvvel, a nyelviséggel és a költészettel, az írással is összefüggésben áll. A Mintha lefüggönyöznének címet viselő V. ciklusban a versírásra történő reflexió a múzsa megidézésével  meglehetősen hangsúlyossá válik. Ezekben a versekben a humor és az irónia is előtérbe kerül, ami rendkívül szellemes költemények születését eredményezi pl. A Múzsák Szövetségének Alapszabályzata. A nyelvvel való játék veszélyessé is válhat: „A mondateltérítő / mosolygó terrorista.” A nyelv(ek)hez azonban érthetetlenség is kapcsolódik, amely a megértés korlátjává válhat: „Valamiért / olyan nyelvbe száműzöm, amelyet nem ismerek.” A nyelv ugyanis egyfajta közvetítő közeg, amely a közvetlen megismerés, tapasztalás lehetetlenségét eredményezi. Ugyanakkor nemcsak a nyelvhez köthető ilyen közvetítő funkció, hanem bizonyos visszatérő motívumokhoz is pl. ablak, ajtó vagy a média. Az ablak jellegzetesen az emberi kapcsolatok között képez akadályt – „Nézzük egymást, / egy elsuhanó ablakon keresztül.” Az ajtó pedig inkább azt a gátat jelenti, amely a lehetőségek megvalósítása előtt áll. (Amit megtehetsz)

 

A nyelv mellett fontos, és az egész köteten végigvonuló motívum az utazás, és az utazáshoz kapcsolható jelenségek, mint amilyen a találkozás vagy a búcsú. Maga a kötet is egy nagy utazás. A II. ciklus, a Találkozás a mélyben címadó versében a találkozás ténye, és nem a találkozás körülményei fontosak: „mint mikor találkoznak / valahol és valakik.” Hasonló gondolat figyelhető meg az Utazzunk el című költeményben: „Utazzunk el messze, ahol / nincs utas, csak út.” Az utazáshoz is kapcsolódik részben a VII. ciklus, a Ki viszi haza a buszsofőrt?, melynek címében szintén egyértelmű a Nagy László-versre történő utalás. A busz már korábban is megjelenik, a Kertvárosi buszmegállóban. A buszsofőr alakjával kapcsolatban szintén felvethető az identitás kérdése, pontosabban annak hiánya. Ő ugyanis még otthon is buszsofőr, ami azért is súlyos tényként jelenik meg, mivel valójában otthon ezt a szerepét nem is látja el. „A buszsofőr csak estig él, / kialszik, mint a lámpa” – olvasható A buszsofőr magában című versben. Jól látható, hogy ez az alak már-már nem emberiként jelenik meg, a kialvó lámpához hasonlít. Ráadásul kizárólag adott szituációkban ábrázolódik (A buszsofőr taxira vár, A buszsofőr stoppolni indul, A buszsofőr telefonál stb.)  amellett, hogy sokszor nevetségessé válik (Az eltérített autóbusz).

 

A Fogak nyoma része két rövidebb ciklus, melyek rendkívül ötletesek és egyediek. A III. ciklus Andersen egyik meséje alapján A szél meséi Valdemar Daa lányairól címet viseli, és a mesében megjelenő leányok és szüleik tragikus sorsát dolgozza fel. A IV. ciklus, a HG-oratórium Hervay Gizellának állít emléket az oratórium műfajának és irodalmi előzményeinek erős drámaiságát tovább örökítve.

 

Lassan, biztosan múlt az éj. Egyszer csak eljött a fekete Álom, és mögém állt. Utoljára még átjárt egy kis jóleső meleg: egészen biztos, hogy Balázs Imre József átviszi fogában tartva a Költészetet a túlsó partra.

 

Balázs Imre József: Fogak nyoma, Kolozsvár, Koinónia Könyvkiadó, 2009.

Bejegyzések

KRITIKA

„A kritika (az ’ítélni’ jelentésű ókori görög κριτική szóból) olyan publicisztikai vagy esszéműfaj, amely valamely művészeti vagy szellemi alkotás – festmény, zenemű, szépirodalmi alkotás, színdarab, tudományos kiadvány stb. – értékelésén, elemzésén keresztül a magasművészet vagy a tudomány aktuális állapotáról, eredményeiről ad képet a nagyközönség számára.” (Wikipédia)

Ughy Szabina első verseskötete, a Külső protézis három részre oszlik, melyeket egy-egy Wikipédia-idézet vezet be. Pontosabban egy adott jelenség, fogalom, dolog meghatározása a híresen – vagy inkább hírhedten? – „megbízható” Wikipédia internetes oldalról. Kérdés az, hogy ezek a meghatározások azt tükrözik, hogy pontos definíciót nagyon nehéz adni egy bizonyos jelenség, fogalom, dolog stb. számára; arra, hogy számos közelítés lehetséges; vagy a kötet szerzője halálosan komolyan gondolta, hogy a Wikipédiát használja forrásnak. Sajnos jómagam ez utóbbi felé hajlok, már csak azért is, mert az előbbi két esetleges megközelítést a kötet nem indokolja, és éppen ezért nem tartom jó vagy egyedi ötletnek; ráadásul, ha már mindenképpen meg szeretnénk határozni a cikluscím jelentését, akkor miért nem ütünk fel egy „megbízhatóbb” enciklopédiát, lexikon, mint pont a Wikipédiát?! Félreértés ne essék, nem magával a Wikipédiával van gondom (bár lehetne), hanem a cikluscímek sokkal izgalmasabbá válhatnának, az olvasó fantáziáját sokkal jobban megmozgatnák, ha nem definiálná őket a szerző.

Az első ciklus címe Ködfelszakadás, amely elnevezés önmagában nagyon találó, izgalmas vagy elgondolkodtató lehetne, hiszen a köd-, az eső- és a pára-metaforák igen szépen bomlanak ki a különböző költeményekből. Ennek ellenére számos melléfogás jelentkezik már ebben a ciklusban is – és most nem ismétlem tovább önmagam azzal, hogy az egyik nyilván a Wikipédia-meghatározás. További problémának érzékelem, hogy egy-egy versen belül nagyon hullámzó az egyes sorok átgondoltsága, megformáltsága, ebből fakadóan gyakran előfordulnak közhelyes megoldások is: „Új albérlet, még szokni kell a hangjait” (Átmeneti megoldás); „de attól, hogy szétmentünk, / útjaink néha mégis lehetnek közösek” (Aluljárás). Ez az időnkénti közhelyesség a kötet későbbi darabjaiban is felbukkan.

A mai köznyelvi szóhasználat igen erősen jelen van, ami helyenként jó megoldás, sőt igen elgondolkodtató, helyenként viszont nem odaillő. Az előbbire példa az Átmeneti megoldás című vers, amely annak ellenére, hogy a kezdő sorok nem jól sikerültek, már címében is egy égető problémát jelez, azzal a sokak számára mára már borzongatóan ható kifejezéssel, hogy átmeneti megoldás. A költemény záró sorai kifejezetten jól sikerültek, igyekeznek ellensúlyozni a kezdők döcögését: „De aki a tükör másik oldalára költözött, / csak visszafelé lát.”  Az utóbbira, a nem odaillő szóhasználatra pedig a Fénykép egy mobilon, a Bad Disc vagy a Felejtős című alkotások lehetnek jó példák. A Fénykép egy mobilonban megjelenik ugyan az eső-motívum, aminek a későbbiekben is még fontos funkciója lesz, de összességében hasonlóan gyenge próbálkozás, mint a már címében is ingerlő Felejtős.

Ami viszont dicséretreméltó, az a ciklus megszerkesztettsége, megkomponáltsága. Ez az egész kötet erénye is. A cím, a Ködfelszakadás jelensége és az abból fakadó természeti jelenségek sora „motívumhálót” alkotnak, amely átszövi szinte az összes verset. Ez a ciklusnak hangulati többletet is ad. A ködfelszakadás mint kitisztulás, a dolgok éles látása jelenik meg; ennek ellentéteként pedig a sötétség és a várakozás – várakozás gyakran arra, amit nem ismerünk. A ködfelszakadáshoz kapcsolható motívumok – a már említett köd, eső és a pára – pedig általában valamilyen negatív dologhoz, eseményhez tartoznak (szakítás, elválás, a megszokástól való félelem vagy undor stb.) vagy azokat előzik meg, és a harmadik ciklusban is vissza-visszatérnek.

A második ciklus, Bomlási sorok címmel szintén vissza-visszatérő motívumok mentén szerveződik. Az emberi elmúlás, a halál, a bomlás, a várakozás és az ezzel járó bizonytalanság – amely „jelenségek” már a költemények címeiben is megfogalmazódnak pl. Öreg tükör, Péntek, Memento mori, Váróterem – a lírai ént arra is késztetik, hogy szembenézzen ki nem mondott tényekkel, számot vessen a lehetőségeivel és válaszokat keressen a miértekre. Az átmenetek, váltások mibenléte, kérdése erősen jelen van a költeményekben: „Próbálom utolérni az átmeneteket, / ahogy a dolgok egymást váltják.” (Egy másik erdő); „Én vagyok a kettő közt ingó nyelv” (Elalvás előtt). A nyitottság, a befejezhetetlenség az Öreg tükör című versben egy ki nem fejtett, „elharapott” hasonlat formájában jut kifejezésre. Az „olyan lesz minden, mint” záró sor azt is jelzi, hogy a hasonlítás lehetetlen, nincs megfelelő szó, amellyel a hasonlat teljes értékűvé válhatna.

A harmadik ciklus kiemelkedő az előző kettőhöz képest. A cím, Külső protézis a kötet címe is – nem véletlenül, ugyanis a legerősebb és legtömörebb, megformáltságukban is legjobb költeményeket itt olvashatjuk. A központi motívum a betegség, a rák, ami a versekben meglehetősen naturálisan bontakozik ki: „Hányástól felmart nyelőcsövén és szája / sebei között a szavak nem jutották át.” (Fürdetés). A költemények többségében egy gyermek szenvedését láthatjuk (Ólomköpeny, Távoli részletek 2.). A Harmadik személyben című alkotásban önmaga fel nem ismerése, és ennek megdöbbentő volta a tükörben való szembesülés során azt váltja ki a lírai énből, hogy többé kívülállóként, harmadik személyben tekintsen magára: „s ezentúl, ha magára gondolt, / átváltott harmadik személybe.”

A harmadik ciklus irányadóként szolgálhatna Ughy Szabina esetleges további kötetei számára. Ebben a részben ugyanis háttérbe szorul a közhelyesség; a megjelenített betegség, a rák pusztítása napjainkban sajnos meglehetősen aktuális téma; a nyelvi, kifejezésbeli megoldások pedig találóbbak a megelőző ciklusokhoz képest. Összességében a kötet egészére elmondható, hogy jól megszerkesztett, világos kompozíció bontakozik ki az olvasó előtt, a különböző „motívumhálók” viszonylag egyediek, bár helyenként kifejtetlenek maradnak. Ennek ellenére a már említett közhelyesség, a definíció az egyes ciklusok előtt és a hullámzó színvonal gyengítik Ughy Szabina első megjelent kötetét.

Bejegyzések

A vers és megannyi hiány

Hozzászólás most!

Lehet, hogy velem van a baj.

 

Lehet, hogy nem látom meg a csillogó tehetséget. Lehet, hogy más elképzeléseim vannak arról, mi az, költészet. Lehet, hogy személy szerint nem nyújt élvezetet nekem ez a kötet. Lehet, hogy nem hordok „garfieldos” pizsamát. Lehet, hogy nem írok verseket. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, Ágoston Csilla kötete, A test és megannyi szilánk, akármennyire is próbáltam minden jóindulatomat bevetni, nem nyűgözött le.

A kötet három részre tagolt, minden ciklusnak külön címe van. Az első a K-asztrál(t)test, a második a Hártyás tócsák, míg a harmadik a Csillék nyomvonala elnevezést kapta. Az első ciklus központjában a test áll. A 20. század során kitüntetett szerepet kapott a test, és a kasztrált test vizsgálata is. Ennek ábrázolása mint reprezentáció vagy aktus a versekben is megjelenik reflektáltan, a cím is ezt helyezi előtérbe. A legtöbb versben a női test jelenik meg pl. a Havi vérzés. Igen, ez a vers címe. Nem gondolom, hogy a menstruáció mint téma, érdekes vagy találékony lenne, és nem tudom üdvözölni a „merész képzettársításokat” sem (pl. a lecsöppenő vércsepp mint ki nem használt lehetőség). Még csak megbotránkoztatónak, vagy nagyon „poszt-posztmodernnek” sem mondanám, amit „én nem tudok megérteni”. Egyszerűen semmi eredeti nincsen abban, hogy a női test egyik meghatározó sajátosságát bemutatja. „Szégyenlősen takarítom / fel az odaszáradt, alvadt vér szagú pipacsokat” – nos, a „rendkívüli” asszociációt igénylő pipacs-metaforán kívül a lírai nyelv is jól tükrözi a költemény semmitmondó jellegét. Az átvérzett lepedő képe pedig nem a „provokációt” erősíti, hanem inkább visszataszítóvá válik, ráadásul az egész vers kilóg ebből a ciklusból. Ciklus, megint egy jó szó…

Az első részt különböző motívumok, vissza-visszatérő képek is szervezik. Ezek tulajdonképpen csak azért tekinthetők problémásnak, mert sok helyen erőltetetté, és mivel túl gyakran ismétlődnek, unalmassá is válnak egy idő után (a csillag mint test, a hold mint test vagy nagy trappista sajt, a fa mint test, illetve a test bukása pl. Csillaghullás). Emellett sajnos előfordul, hogy helyenként közhelyessé is válik egy-egy költemény, amikor olyan sorok olvashatók benne, mint például a Kitérés című vers „árral szemben nem tudsz haladni” sora.

Ennek ellenére vannak jobban sikerült szövegek; például a Harmóniatlanság, amelynek címe már önmagában találó, mivel napjaink világának egyik jellemző állapotát, a bizonytalanság egy formáját tükrözheti. A másik példa a Káróminta című vers, melyben a két véglet és a kártyában nagy szerepet játszó szerencse párosítása ráadásul képversben – káróminta alakot ölt a költemény –,  kifejezetten ötletes megoldás.

A második ciklusban, a Hártyás tócsákban a különböző versformákkal való játék felerősödik. Már említettem, hogy a Káróminta című költemény képvers, de ebben a szakaszban szabadverseket, kisebb képverset, szándékoltan sorkizárttá alakított művet is találunk pl. Nem vált, Szerelem, életem lektorálatlan…A formai sokszínűség mellett a vissza-visszatérő motívumok erre a részre is jellemzőek. Az írás, a betűk kiemelt szerephez jutnak (Várás, Nincs ebben semmi, Kérdőjel), főként a ciklus első felében.  A feladó-címzett játéka a szöveg és befogadó közt létrejövő kapcsolatot is szimbolizálhatja. Sajnos a ciklusindító versek mellett messze elmaradnak a továbbiak. A szerelmi bánat és a szerelemből fakadó szenvedés végigkíséri a költeményeket, éppen ezért fásulttá, helyenként már-már dühítővé is (Szerelem) válnak; például: „megsimogatlak, / s felbéget egy bárány”; „Szeretetem morzsáit / tejeskávéval tudtad csak / megemészteni”. Emellett olyan motívumokat is megfigyelhetünk, amelyek már az első ciklusban is jelen voltak, mint amilyen a már említett test képe, illetve az istenhit és Isten megjelenése a költeményekben.

A harmadik ciklus, a Csillék nyomvonala az Ágoston Csilla című verssel kezdődik. Önvallomás vagy ars poetica? Valahol a kettő összekapcsolódása kiteljesedés nélkül. Ebben a költeményben is az az Ágoston Csillára jellemző vonás látszik, ami az egész kötetet felöleli. Mégpedig a trivialitás, a hétköznapiság, a szóvirágokkal álcázott egyszerűség, a szájbarágás: a csille-Csilla játéka, az Ágoston és Csilla név hermafrodita összevonása, az ikrek csillagjegy és a skizofrénia megemlítése mind-mind kevésbé sikerült megoldások. A költemény tulajdonképpen az utolsó négy sor alapján olvasható ars poeticának („Mindenesetre igyekszem minden kóbor / esélyt tükörírással is feljegyezni, / hogy az utánam jövők majd örüljenek / a kétértelmű, fáradt apróságoknak.”), méghozzá nem is rossz ars poeticának, egyedül megfogalmazásában van némi gyengeség, és az említett megelőző sorokban.

Ebben a ciklusban az írás, a költészet mellett egy másik művészeti ág is tematizálódik, mégpedig a festészet (Festmény, Festés). Ezek a versek érdekes próbálkozások, akár egy következő kötetnek is alapját képezhetnék, esetleg további művészeti ágak bevonásával is. A költői nyelvnek viszont ebben az esetben is változnia kéne, nyelvileg sokkal árnyaltabban kellene kifejeznie saját tárgyát.

A harmadik részben található, Egy parfümös üveg szilánkjai mögött című költemény szilánk szava a kötet címében is megjelenik. A szilánk, a fenyegető, szúró tárgy az illatként létezni kívánó lírai ént nem tudja megsebezni. Azt gondolom, ez a kép kifejezetten eredeti, ennek ellenére pusztán ebben a versben találkozhatunk vele. Ez önmagában még nem lenne probléma, csakhogy a másik, a címben szereplő kiemelt kép, a test képe állandóan vissza-visszatér, már-már zavaróan sokszor, és így némi egyenetlenség figyelhető meg a cím által megidézett motívumok használatában.

A kötet keretes szerkezetű, az első vers utolsó két sora megegyezik az utolsó vers első két sorával: „A hátsó teraszról elmerengve / lesöpröm a fehér törmeléket”. Tehát az írás folyamatának végére, a készülő költemény vagy kötet „tisztogatására” is vonatkoztatható ez a két sor. Az írásra való reflexió, amit az Ágoston Csilla című szövegben is megfigyelhettünk, mindenképpen találó megoldás, sőt akár olvasási stratégiá(ka)t is felkínálhat.

Végezetül szeretnék kitérni a könyv borítóján olvasható, Sütő Csaba András által írott ismertetőre. Tény és való, hogy a fülszöveg nem kritika, és nem célja a könyv negatívumait hangsúlyozni, inkább egyfajta értelmezésről van szó. Ennek ellenére érdemes elgondolkodni azon, ami a kötet borítóján olvasható. Sütő Csaba András szerint ugyanis Ágoston Csilla sokat elárul „a női lét ezernyi aspektusáról”. Mégis kinek? Lehet, hogy akad olyan olvasó, aki megdöbbenve olvassa, hogy nagyon triviális legyek, a menstruáció tényét, mint valami sejtelmes titkot, amit évszázadokon keresztül elfedtek a nők, és amit most végre-valahára a költőnő leleplez. Sütő továbbá termékeny beszédhez hasonlítja ezt a költészetet, amely a „finoman kimunkált lírai szövegtérben” árad felénk… Azt hiszem, engem kikerült ez az áramlat. Legvégül megemlíti, hogy „a határ, az mindig nehéz, írhatnánk, de a nehézkedés célja ebben a költészetben éppen a határ kutatásában válik jelentéssé…” Nos, a határral kapcsolatban annyit fűznék még hozzá ehhez a gondolatmenethez, hogy ez a „finoman kimunkált költészet” pontosan a határaimat feszegette. Tény, hogy vannak előre mutató próbálkozások, de mindent összevetve ezek kissé kevésnek mutatkoznak.

Ágoston Csilla: A test és megannyi szilánk, Budapest, Orpehusz, 2010.

Bejegyzések

„Should I stay or should I go?”

Hozzászólás most!

Csirmaz Előd Pál – or let’s say e p csirmaz – 2008-ban napvilágot látott Paranoid nosztalgia / Paranoid Nostalgia című drámája kétnyelvű kiadás formájában jelent meg (a magyar mellett angolul is), mely tény  már önmagában is felvet  fontos kérdéseket –„to be or not to be”.

 

Nem beszélve akár a címről, akár a könyvborítón található muffinról, melynek tetején egy hatágú csillag díszeleg, vagy a borító szélén található két lábról, melyek egy futó ember alsótestét idézik.

Tehát egy kétnyelvű kiadás problémákat vet fel, és ebben az esetben azért sem lehet ezeket megkerülni, mivel nem klasszikus értelemben vett fordításról van szó – azaz nem Csirmaz Előd Pál magyarul megírt drámájáról és valaki más által angolra fordított verziójáról –,  hanem maga az író az, aki közli művét két nyelven is, azaz szerző és fordító személye nem különbözik. Kérdés azonban, hogy beszélhetünk-e itt szerzőről és fordítóról, vagy pedig helyesebben járunk el, ha csak egy szerzőt feltételezünk, aki két különböző művet hozott létre. Továbbá kérdés az is, hogy valóban a magyar szöveg az eredeti, amit lefordított angolra, esetleg az angol volt a kiindulópont, vagy helyesebb, ha két eredeti szöveggel dolgozunk. A magyar és az angol nyelvű dráma illusztrációi ráadásul külön figyelmet érdemelnek e kérdések tárgyalásakor, hiszen reflektálnak erre a problematikára: ugyanazok a képek szerepelnek az egyes verziókban azzal a különbséggel, hogy megfordítja őket – the miracles of Photoshop. A fordításelmélettel és -gyakorlattal foglalkozók számára egészen biztosan remek esettanulmány lehetne ez a kötet. Jómagam pedig meglehetősen érdekes próbálkozásnak tartom Csirmaz részéről az ily módon történő kétnyelvű írást, már csak azért is, mert ennyi kérdés felvetődhet vele kapcsolatban. A magyar szöveg és az angol egyébként sem színvonalában, sem nyelvezetében, sem stílusában nem tér el gyökeresen egymástól, ami igencsak dicséretreméltó, bár helyenként a magyar rímeket és szófordulatokat sikerültebbnek érzem.

A könyv alapötlete nem Csirmaztól származik, hanem Suzanne Treistertől, aki 1995-ben megteremtette Rosalind Brodskyt, drámánk hősét, és képzeletbeli élete alapján létrehozott egy honlapot (http://ensemble.va.com.au./tableau/suzy) valamint írt egy könyvet is (No Other Symptoms – Time Travelling with Rosalind Brodsky). Csirmaz nemcsak Rosalind alakját, hanem az időutazás motívumát is átveszi, s a dráma címe mellett alcíme is előrejelez valamiféle játékot az idővel: futurevü két részben – or futurevue in two acts.

A mű 2058-ban kezdődik, amikor is Wilbur Scott, Rosalind munkatársa beszédet mond hallgatóságának intézetük működéséről, és színpadra szólítja a már abban az évben elhunyt Brodskyt, majd pedig Freudot – „Sometimes a cigar is just a cigar.”, Jungot – „Show me a sane man and I will cure him for you.”, Melanie Kleint, Hitlert, Frau Matát és FF-tisztjeit. Azt hiszem, rögtön érezzük a helyzet súlyosságát. Indul a posztmodern science-fiction – „May the Force be with you.” A szöveg ugyanis rendkívül összetett, eltorzított intertextusokkal és kifordított idiómákkal sűrített, továbbá bizonyos részek erősen emlékeztethetik az olvasót a görög drámák karára és énekeire, amelyek jórészt groteszkek – „He stuck in his fingers, and pulled out — a nose!” -, és helyenként igencsak ironikusak: „Nagy talány az időkutatás / Mint péháérték a szádban / Vannak tudósok mellette is / De ellene is nagy számban / Pedig nincs benne semmi ördögi / Virtuális az egész / Annyira valódi csak, mint / Interneten a nemiség.” („Just like the PH in your mouth / Time research is a mystery / Some say it’s risky while there are those / Who want to live in history / But there’s nothing to it, really / It’s like a lie perpetual / Or it’s like sex – on the net / The whole thing is virtual.”). A dráma műfajából egyéb sajátosságok is erednek, mint például az utasítások, melyek az esetek nagy többségében valóban a szereplők eligazítására szolgálnak, de olykor az utasítás hasonlóan groteszk jelleget ölt és egy külön jelentéssel bíró elemmé válik: „A színen átmegy egy háztartási gyertyát tartó amerikai Szabadság-szobor.” („The Statue of Liberty crosses the scene holding a candle.”)

A dráma stílusát alapvetően mégis az ironikus, illetve humoros jegyek határozzák meg. Az iróniára jó példa lehet a pszichiáterek szerepeltetése (Freud, Jung, Klein) és állandó diagnosztizálási kényszerük. Noha három különböző elmélettel van dolgunk, úgy tűnnek fel, mintha mindegyik lényege valamely megoldhatatlan probléma észlelése lenne, amin jobb esetben segíthet a pszichózis, de természetesen az is csak egy kis ideig. Rosalind Brodsykt egyenesen menthetetlen leszbikusnak kiáltják ki, ami a hibernációból „felolvadt” exfiúk jelenléte miatt elég érdekes következtetés – as Woody Allen says: „Bisexuality immediately doubles your chances for a date on Saturday night”. Görbe tükör ez a mai ember problémáinak, illetve a pszichológia túlburjánzásának. Ám ezt az iróniát át-átszövik a humor kisebb formái is: „Táncolnak, bár Freudot jobban érdekli a pezsgő.”(„They dance. Freud, however, is more interested in the champagne.”)

Csirmaz napjaink egyik népszerű televíziós programját, a főzőshowt is kiparodizálja. Időzsölés – Timeal – című műsorában Rosalind Brodsky hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb főzési technikákat (hogyan növesszünk ki saját combunkból csirkemellet egy éjszaka alatt csupán egy injekció befecskendezésével), és recepteket mutat be például saját klónjának elfogyasztását. Gyomor kell az ilyen műsorhoz, még olvasva is inkább gusztustalannak tűnik, mintsem humorosnak – hát még a színpadon…

Mindenesetre félreértés ne essék, a könyv nem kizárólag a humorra, a groteszkre és a gusztustalanságra épít. Az időutazás, vagyis az időszimuláció ugyanis arra szolgál, hogy rámutasson az emberiség történetének borzalmaira – ez ellen próbál Rosalind fellépni. Eleinte saját nagyszüleit kívánja kimenteni a varsói felkelésből, de mivel koncentrációs táborban köt ki a lengyel főváros helyett, ráébred, hogy nemcsak saját rokonait, hanem az egész emberiséget kell megmentenie az olyan elnyomó hatalmaktól, mint amilyen például a nácizmus. Kérdés, hogy ez lehetséges-e? Rosalind meggyőzi Hitlert – még annak festőkorában –, hogy képei csodálatosak, és mecénásként lép fel, azzal a feltétellel, hogy Hitler továbbra is festeni fog. A probléma úgy tűnik, ezzel meg is oldódott… – Really?! – Nem, valójában egyáltalán nem. A könyv zárójelenete válasz egy korábban fejtegetett kérdésre: „vajon az adott történelmi helyzet termeli ki a vezetőt, vagy a vezető személyisége, személyes döntései irányítják a történelem folyását? Egyszerűbben fogalmazva: ha mást állítunk vezető pozícióba, megváltozik a történelem menete, vagy azt a körülmények egyértelműen megszabják, és a vezető is csak bábként működik közre? Hogy előre lelőjem a medve bőrét, elárulom Önöknek, hogy a válasz az előbbi variáns. Igenis számít, hogy ki van a vezető pozícióban; a hatalom birtokosaink motivációi nagyban befolyásolhatják az események alakulását.” Az utolsó részekben 2013-ba repülhetünk Rosalinddal és Wilburral, hogy meghallgassuk a doveri beszédet Frau Matától. A tömeg mellett FF-tisztek sorakoznak, miután a Sörpuncs után fogságba került vezetőjük a megírt Mein Dampffal a kezében és Eva Wilkinsonnal az oldalán kiszabadult. Frau Mata beszéde kísértetiesen emlékeztet bennünket bizonyos beszédekre: még ha a konkrét cél más is – a férfiak kiiktatása a társadalomból, a nők uralmának megteremtése, valójában ugyanarról a történelmi jelenségről van szó – ha lehet ezt így nevezni. Vagyis Rosalind hiába állította meg Hitlert, jött utána valaki más. A szerző a nácizmus borzalmait félig-meddig nevetségessé teszi ezzel a párhuzammal és leegyszerűsíti, nem beszélve arról, hogy mindezt túlságosan szájba rágóan teszi – FF-tisztek, Sörpuncs, Mein Dampf, sőt még Frau Mata társát is Evának hívják.

Politika, szexualitás, kultúra, média, pszichológia – az emberi élet rendkívül sok területét átfogó dráma hibája az, hogy nem tud ezek között egységet, egyértelmű összefüggést teremteni, sokszor egymás mellé helyeződnek a különböző, ám egyébként fontos kérdéskörök, mégis hiányzik a koherencia. Szerepel itt főzőshow, időutazás, testrészekből csirkemell növesztése, pszichológia, hibernáció; mindez így együtt túlzás, zavaróan hat, és a humor is elveszíti így értelmét. A kevesebb talán több lehetett volna – less would have been more. Ennek ellenére nehéz lenne elvitatni Csirmaz Előd Pál érdemeit és tehetségét, a könyv ugyanis alapvetően szórakoztató és bizonyos részeinél elgondolkodtató olvasmány is.

e p csirmaz: Paranoid Nosztalgia, Budapest, Fiatal Írók Szövetsége, 2008.

Bejegyzések

Rossz vért szül

Hozzászólás most!

Spiró György a 2009-ben napvilágot látott Feleségverseny című könyve után egy évvel ismét egy regénnyel, a Tavaszi Tárlattal jelentkezett.

 

Az író ezúttal a magyar történelemhez nyúlt, és bár ez a mű elmarad más regényeinek intenzitásától és nyelvi megformáltságától (például Az Ikszektől vagy a Fogságtól), az 1956-os forradalom és az azt követő időszak, a Kádár-korszak hajnala mint téma, rendkívül fontos.

Spiró olyan elbeszélői pozíciót és olyan időkeretet választ, amely nem a megszokott felfogáson vagy az olvasó lehetséges előfeltevésein alapul. Nem a forradalom hősei, nem a mártírok, nem Nagy Imre, és nem Kádár János azok, akik ennek a regénynek a főszereplői. Ez a regény a magánélet felé fordul. „A mindennapi életről nem sok írott forrás maradt fenn” – jegyzi meg Spiró könyvének fülszövegében. A Tavaszi Tárlat Fátray Gyula mindennapi életéről és megaláztatásáról szól, de Fátray Gyula csak egy a sok ember közül, szólhat ez a könyv – sajnos – sok más emberről is… Fátrayn és „barátain” kívül azonban történelmi személyek is szerepelnek a regényben, vagy elhangzik a nevük pl. Pogány Ödön Gábor, Marosán György, Kádár János és Rákosi Mátyás. A címben szereplő Tavaszi Tárlat is létező kiállítás volt, amely botrányba fulladt. Itt engedték be először a kommunista vezetés idején az absztrakt festők alkotásait a Műcsarnokba. Kati, Fátray felesége részt vesz ennek szervezésében és munkálataiban. A művészet tehát nem az irodalom, illetve alkotóik által van képviselve, hanem a képzőművészet és a film által.

A regény szerkezete viszonylag jól felépített, eltekintve Kalán Géza deus ex machinaként érzékelhető megoldásától: Fátray Gyula április 20-án találja meg a nevét a Magyar Ifjúság című hetilapban közölt cikkben, amelyben ellenforradalmi tevékenységgel vádolják, és május elsején már felszabadultan ünnepel. Nagyon kevés idő telik ez a két esemény között ahhoz, hogy az ilyen jellegű meghurcoltatások súlyát valóban hűen ábrázolja. A hitelességet a dátumok és események szinte már babonás fontossága próbálja érzékeltetni. A történet 1956. október közepén kezdődik és 1957. május elsején fejeződik be. Ez volt az a május elseje, amikor az állami vezetés „nem tette kötelezővé a részvételt” az ünnepségen, ennek ellenére annyian vonultak fel, hogy arra még a jelenlevők, de talán maguk Kádárék sem számítottak. Hitler születésnapján találja meg Fátray az újságban a nevét, a könyvben húsvét szombatján, a feltámadás ünnepén, ami nemcsak hátborzongató, hanem rendkívül ironikus is.

Ez az elbeszélőre jellemző ironikus hangvétel, amellyel a korszakhoz és annak különböző jelenségeihez viszonyul, a könyv egyik fő erénye: „Elhúzódó álvitát folytattak a lapokban, milyen előnyei és hátrányai lennének az ötnapos munkahétnek, az lett a döntés, hogy a hatnapos munkahét jobb.”(97.) „– Nagyon rendes fiú! – lelkendezett Vályi. – Kohuth Gyuszi, nem találkoztatok még? A nyáron lett az Ipari és Közlekedési Osztály munkatársa. Ősztől beíratták Miskolcra a kohómérnökire. Még négy év, és már diplomázik is!”(100.) Az elbeszélői irónia első számú célpontja azonban Fátray Gyula, akit „hősünknek” nevez, és aki az antihős tökéletes megtestesülése. Szatírába illő helyzet az, ahogy a forradalom dicsőséges napjai alatt kórházban fekszik aranyérműtéte után, és legfőbb problémája az első székeléssel járó fájdalom. Foglalkozására nézve gépészmérnök, de csak egy gyárban dolgozik. Felesége, – saját meglátása szerint – proli. Gyakran „idegen nőként” emlegeti, akivel nem oszthatja meg gondolatait, holott ez az a nő, akivel élete nagy részét töltötte. Kati megszállott kommunista, földhözragadt, sok helyzetben közönségesen viselkedő nő, ami még az olvasóban is visszatetszést, esetleg mélységes szánalmat kelthet. Gyerekük, Matyi borzasztóan ostoba, semmi nem érdekli, a regény végén is detektoros rádióért könyörög, amit már senki nem használ. Matyi alakja mintha az átlag mai gyerek paródiájaként is értelmezhető lenne, akit nem érdekel semmi, és felesleges dolgokkal tölti az idejét, például ül a televízió előtt sorozatokat nézve; aki kezébe nem vesz soha egyetlen könyvet sem, mert „unalmasnak” találja őket, vagy aki a számítógépes játékok rabjává válik és csak egy virtuális világban érzi jól magát.

Gyakran tűnik úgy, hogy az elbeszélő már egy utólagos perspektívából beszél. Külön eszmefuttatás olvasható a „vicsor országáról”, amelyben az elbeszélő kifejti nézeteit a magyar történelemről és sorsról. Ezen a ponton érdemes megemlíteni, hogy nagyon sok kritika marasztalja el az írót az elbeszélő és a főszereplő szólamainak összemosása miatt, mivel a regényben sok helyen nem világos, hogy az elbeszélő gondolatmenetét olvashatjuk, vagy Fátrayét. Az említett „vicsor országáról” szóló betét pedig nem illeszkedik szervesen sem az elbeszélő, sem a főszereplő szólamába, annak ellenére, hogy valószínűsíthető, hogy Fátraytól nem várhatunk ilyen elmés gondolatokat.

A regény egyik fontos motívuma a névváltoztatás. Fátray eredetileg Klein Gyula volt, de a névváltoztatása sem sikerült. Valójában Tátrai szeretett volna lenni; csakis –i betűvel a neve végén, hogy elkerülje az arisztokrata –y végződést, de elírták, sőt a Tátraiból Fátray lett, mert a tinta elcsöppent. Az akkori felfogás szerint ráadásul irredenta vezetéknevet választott magának. Ez a motívum azonban túlteng a regényben: Fátraytól kezdve Szász Lalin át Kalánig mindenki nevet változtatott. Mindegyik magyarosított az eredeti zsidó vezetéknévből. „Ezek fasiszták, csak vörösök.”(232.) – állapítja meg Szász Lali, ez az a mondat, amellyel mindent elmond a zsidóság regénybeli helyzetéről. Fehérterror vagy vörösterror, fasizmus vagy kommunizmus – egyre megy, a zsidóság minden helyzetben kiszolgáltatott marad. Fátray tragikumát ebben láttatja a regény.

A mű szóhasználatában is törekszik a Kádár-korszak hajnalának légkörét megidézni – a szocialista szókészlet egész tárházát – mondhatjuk: tárlatát – felvonultatja: osztályidegen, osztályáruló, szabotázs, munkaverseny, hároméves terv és így tovább. A szereplők megszólalásai, megnyilatkozásai is jól tükrözik a korabeli szóhasználatot. A szocialista retorika szinte átszövi a művet. Ennek a retorikának és a bürokráciának útvesztőiben próbálja magát Fátray tisztázni – Josef K-t és hasonlóan kilátástalan sorsát látjuk viszont. Miután mindenki elárulja, hazugságokat terjeszt róla és vádakat kohol ellene, Fátray még mindig nem látja be helyzete lehetetlenségét, minden szálat megpróbál megmozgatni, valójában semmire sem jut, folyamatosan csak falakba ütközik. Szász Lalinál tett látogatása döbbenti rá arra, hogy mi is folyik tulajdonképpen körülötte. Ekkor mintha tisztán kezdene látni, de ez nem tart sokáig…

Ugyanis miután Kalán Géza „kisegíti” a bajból, elmegy a május elsejei felvonulásra, majd beül feleségével és fiával megnézni egy filmet a moziban. Hazafele bandukolva pedig még a rendszer dicsőítéséig is eljut: „Ha ilyen tömegesen támogatják a rendszert, akkor a vezetők soha többé nem követhetik el azokat a tragikus hibákat. Szép, hogy ennyi ember tett ma hitet a szocializmus mellett. Ezzel a tőkével, ezzel a bizalommal élni kell.”(286.)

Szomorú végkicsengés ez.

 

Spiró György, Tavaszi Tárlat, Budapest, Magvető, 2010.