Lehet, hogy velem van a baj.

Lehet, hogy nem látom meg a csillogó tehetséget. Lehet, hogy más elképzeléseim vannak arról, mi az, költészet. Lehet, hogy személy szerint nem nyújt élvezetet nekem ez a kötet. Lehet, hogy nem hordok „garfieldos” pizsamát. Lehet, hogy nem írok verseket. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, Ágoston Csilla kötete, A test és megannyi szilánk, akármennyire is próbáltam minden jóindulatomat bevetni, nem nyűgözött le.

A kötet három részre tagolt, minden ciklusnak külön címe van. Az első a K-asztrál(t)test, a második a Hártyás tócsák, míg a harmadik a Csillék nyomvonala elnevezést kapta. Az első ciklus központjában a test áll. A 20. század során kitüntetett szerepet kapott a test, és a kasztrált test vizsgálata is. Ennek ábrázolása mint reprezentáció vagy aktus a versekben is megjelenik reflektáltan, a cím is ezt helyezi előtérbe. A legtöbb versben a női test jelenik meg pl. a Havi vérzés. Igen, ez a vers címe. Nem gondolom, hogy a menstruáció mint téma, érdekes vagy találékony lenne, és nem tudom üdvözölni a „merész képzettársításokat” sem (pl. a lecsöppenő vércsepp mint ki nem használt lehetőség). Még csak megbotránkoztatónak, vagy nagyon „poszt-posztmodernnek” sem mondanám, amit „én nem tudok megérteni”. Egyszerűen semmi eredeti nincsen abban, hogy a női test egyik meghatározó sajátosságát bemutatja. „Szégyenlősen takarítom / fel az odaszáradt, alvadt vér szagú pipacsokat” – nos, a „rendkívüli” asszociációt igénylő pipacs-metaforán kívül a lírai nyelv is jól tükrözi a költemény semmitmondó jellegét. Az átvérzett lepedő képe pedig nem a „provokációt” erősíti, hanem inkább visszataszítóvá válik, ráadásul az egész vers kilóg ebből a ciklusból. Ciklus, megint egy jó szó…

Az első részt különböző motívumok, vissza-visszatérő képek is szervezik. Ezek tulajdonképpen csak azért tekinthetők problémásnak, mert sok helyen erőltetetté, és mivel túl gyakran ismétlődnek, unalmassá is válnak egy idő után (a csillag mint test, a hold mint test vagy nagy trappista sajt, a fa mint test, illetve a test bukása pl. Csillaghullás). Emellett sajnos előfordul, hogy helyenként közhelyessé is válik egy-egy költemény, amikor olyan sorok olvashatók benne, mint például a Kitérés című vers „árral szemben nem tudsz haladni” sora.

Ennek ellenére vannak jobban sikerült szövegek; például a Harmóniatlanság, amelynek címe már önmagában találó, mivel napjaink világának egyik jellemző állapotát, a bizonytalanság egy formáját tükrözheti. A másik példa a Káróminta című vers, melyben a két véglet és a kártyában nagy szerepet játszó szerencse párosítása ráadásul képversben – káróminta alakot ölt a költemény –,  kifejezetten ötletes megoldás.

A második ciklusban, a Hártyás tócsákban a különböző versformákkal való játék felerősödik. Már említettem, hogy a Káróminta című költemény képvers, de ebben a szakaszban szabadverseket, kisebb képverset, szándékoltan sorkizárttá alakított művet is találunk pl. Nem vált, Szerelem, életem lektorálatlan…A formai sokszínűség mellett a vissza-visszatérő motívumok erre a részre is jellemzőek. Az írás, a betűk kiemelt szerephez jutnak (Várás, Nincs ebben semmi, Kérdőjel), főként a ciklus első felében.  A feladó-címzett játéka a szöveg és befogadó közt létrejövő kapcsolatot is szimbolizálhatja. Sajnos a ciklusindító versek mellett messze elmaradnak a továbbiak. A szerelmi bánat és a szerelemből fakadó szenvedés végigkíséri a költeményeket, éppen ezért fásulttá, helyenként már-már dühítővé is (Szerelem) válnak; például: „megsimogatlak, / s felbéget egy bárány”; „Szeretetem morzsáit / tejeskávéval tudtad csak / megemészteni”. Emellett olyan motívumokat is megfigyelhetünk, amelyek már az első ciklusban is jelen voltak, mint amilyen a már említett test képe, illetve az istenhit és Isten megjelenése a költeményekben.

A harmadik ciklus, a Csillék nyomvonala az Ágoston Csilla című verssel kezdődik. Önvallomás vagy ars poetica? Valahol a kettő összekapcsolódása kiteljesedés nélkül. Ebben a költeményben is az az Ágoston Csillára jellemző vonás látszik, ami az egész kötetet felöleli. Mégpedig a trivialitás, a hétköznapiság, a szóvirágokkal álcázott egyszerűség, a szájbarágás: a csille-Csilla játéka, az Ágoston és Csilla név hermafrodita összevonása, az ikrek csillagjegy és a skizofrénia megemlítése mind-mind kevésbé sikerült megoldások. A költemény tulajdonképpen az utolsó négy sor alapján olvasható ars poeticának („Mindenesetre igyekszem minden kóbor / esélyt tükörírással is feljegyezni, / hogy az utánam jövők majd örüljenek / a kétértelmű, fáradt apróságoknak.”), méghozzá nem is rossz ars poeticának, egyedül megfogalmazásában van némi gyengeség, és az említett megelőző sorokban.

Ebben a ciklusban az írás, a költészet mellett egy másik művészeti ág is tematizálódik, mégpedig a festészet (Festmény, Festés). Ezek a versek érdekes próbálkozások, akár egy következő kötetnek is alapját képezhetnék, esetleg további művészeti ágak bevonásával is. A költői nyelvnek viszont ebben az esetben is változnia kéne, nyelvileg sokkal árnyaltabban kellene kifejeznie saját tárgyát.

A harmadik részben található, Egy parfümös üveg szilánkjai mögött című költemény szilánk szava a kötet címében is megjelenik. A szilánk, a fenyegető, szúró tárgy az illatként létezni kívánó lírai ént nem tudja megsebezni. Azt gondolom, ez a kép kifejezetten eredeti, ennek ellenére pusztán ebben a versben találkozhatunk vele. Ez önmagában még nem lenne probléma, csakhogy a másik, a címben szereplő kiemelt kép, a test képe állandóan vissza-visszatér, már-már zavaróan sokszor, és így némi egyenetlenség figyelhető meg a cím által megidézett motívumok használatában.

A kötet keretes szerkezetű, az első vers utolsó két sora megegyezik az utolsó vers első két sorával: „A hátsó teraszról elmerengve / lesöpröm a fehér törmeléket”. Tehát az írás folyamatának végére, a készülő költemény vagy kötet „tisztogatására” is vonatkoztatható ez a két sor. Az írásra való reflexió, amit az Ágoston Csilla című szövegben is megfigyelhettünk, mindenképpen találó megoldás, sőt akár olvasási stratégiá(ka)t is felkínálhat.

Végezetül szeretnék kitérni a könyv borítóján olvasható, Sütő Csaba András által írott ismertetőre. Tény és való, hogy a fülszöveg nem kritika, és nem célja a könyv negatívumait hangsúlyozni, inkább egyfajta értelmezésről van szó. Ennek ellenére érdemes elgondolkodni azon, ami a kötet borítóján olvasható. Sütő Csaba András szerint ugyanis Ágoston Csilla sokat elárul „a női lét ezernyi aspektusáról”. Mégis kinek? Lehet, hogy akad olyan olvasó, aki megdöbbenve olvassa, hogy nagyon triviális legyek, a menstruáció tényét, mint valami sejtelmes titkot, amit évszázadokon keresztül elfedtek a nők, és amit most végre-valahára a költőnő leleplez. Sütő továbbá termékeny beszédhez hasonlítja ezt a költészetet, amely a „finoman kimunkált lírai szövegtérben” árad felénk… Azt hiszem, engem kikerült ez az áramlat. Legvégül megemlíti, hogy „a határ, az mindig nehéz, írhatnánk, de a nehézkedés célja ebben a költészetben éppen a határ kutatásában válik jelentéssé…” Nos, a határral kapcsolatban annyit fűznék még hozzá ehhez a gondolatmenethez, hogy ez a „finoman kimunkált költészet” pontosan a határaimat feszegette. Tény, hogy vannak előre mutató próbálkozások, de mindent összevetve ezek kissé kevésnek mutatkoznak.

Ágoston Csilla: A test és megannyi szilánk, Budapest, Orpehusz, 2010.