Vakák a Szemelvények gyűjteményéből
(Japán, XI. század eleje)

Tavasz, 54.

Josicsika helyettes középtanácsos[1] házában költötte cseresznyevirágokat sajnáló versek között.

Fudzsivara no Nagajosi

Meggondolatlan
feláldoznám magamat,
oh, a szirmokért!
Pedig ha tovább élek,
új tavaszok várnak rám! 

Vegyes őszi dalok, 1126.

Akkor költötte, amikor egyszer ősszel Karaszakiba[2] ment megtisztulni[3], és meglátott egy éppen befutó hajót.  

Egjó szerzetes

Hogyha még most is
hegyek legmélyén állna,
part mentén úszó
hajó fája is tarka
levélköntöst öltene.

Bánat, 1342.

Sókú szerzetesnek[4] küldte.                             Maszamune lánya, Sikibu

Koromsötétből
koromsötét utakra
térek[5], jól tudom.
Világíts a távolból,
hold[6], hegyek orma felett!

Fittler Áron fordítása

Fudzsivara no Nagajosi (Fujiwara no Nagayoshi)

949?–?

A X. század második felének kiemelkedő vaka-költője. A Kazan császár köré szerveződő irodalmi élet egyik központi alakja volt, több költői versenyen és más költészeti rendezvényen komponált vakákat. Ezen kívül Kazan császár hűséges hivatalnoka volt, és egyes vélemények szerint segítette a császárt a harmadik császári rendeletre összeállított vaka antológia (csokuszen vakasú, chokusen wakashū), a Szemelvények gyűjteménye (Súi vakasú, Shūi wakashū) összeállításában.

Egjó szerzetes (Egjó hósi, Egyō hōshi)

1. század.

Kora irodalmi életének aktív tagja volt, szoros kapcsolatban állt a X. század második felének legnagyobb költőivel, és a császári udvarba is bejáratos volt. Vakáinak kifejezésvilága egyszerű és világos, valamint több verse szól az elhagyatott helyek különös, megindító hangulatáról.

Maszamune lánya, Sikibu (Izumi Sikibu, Izumi Shikibu)

976?–1030?

A X–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, udvarhölgy. Többek között Sósi császárné udvarában szolgál, ugyanott, ahol a Gendzsi regényének szerzője, Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu). Jól ismert két császári herceggel (Reizei császár fiai) való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, Izumi Shikibu nikki) egyikükkel, Acumicsi herceggel (981–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Vakáira (elsősorban szerelmes verseire) jellemző a szenvedélyesség és az érzelmi felfokozottság. Több mint kétszáz vakája került be a vaka-költészet kánonjának számító császári rendeletre összeállított versantológiákba.

(A bélyegkép a fordító felvétele.)

[1] Fudzsivara no Josicsika (Fujiwara no Yoshichika, 957–1008). Kazan császár (uralk. 984–986) fontos hivatalnoka, 985 és 986 között volt helyettes középtanácsos (gon csúnagon, gon chūnagon. A középtanácsos (csúnagon, chūnagon) a legmagasabb állami hivatal, a Központi Állami Tanács (Daidzsókan) tisztviselője).

[2] Japán legnagyobb tava, a Biva-tó (a mai Siga megyében található Kiotótól nem messze) délnyugati partjának egy részlete. A Heian-korban jelentős rituális tisztulóhely volt.

[3] Rituális tisztulás értendő alatta, amely során az emebr megszabadul bűneitől és az ártó, illetve tisztátalan szellemektől. Többnyire vízbe alámerülve végezték.

[4] A buddhista Engjó templom (Engjódzsi, a mai Himedzsi városban található) kortársai által nagyra értékelt, szent életű szerzetese.

[5] A Heian-kori arisztokrácia körében rendkívül népszerű buddhista Lótusz szútra Pédázat a varázsvárosról című fejezetének híres szavait idézi: …sötétségből sötétségbe vándoroltak, s sokáig még Buddha nevét sem hallották. (A sokaság Buddhát dicsőítő énekének azon részlete ez, amely a világ lényeinek Buddha által elnyert megvilágosodása előtti állapotát taglalja.) A sötétség és a sötét éj a szútrában és a Heian-kori arisztokrácia gondolkodásában is a világi kötöttségek, illetve a bűn szimbóluma, a megvilágosodás ellentéte.

[6] A buddhista szimbolikában a megvilágosodás, illetve Buddha jelképe, itt azonban (a buddhizmus útján vezetni képes) Sókú szerzetest érti alatta a költőnő, és kéri, hogy mutasson utat neki a buddhista tanok felé.

Teidzsi visszavonult császár[1] leánykanyvirág-vetélkedője[2], 47. 

[Ezeket a verseket aznap [a vetélkedő után] költtette őfelsége a résztvevő költőkkel.]                                                                                                        [Motojuki[3]]

Leánykavirág!
Vajon miért, hogy mindig
ősszel virítasz?
Tán hogy virágszívedet
ismerjék az emberek?[4]

Régi és új dalok gyűjteménye, Őszi dalok első kötete, 226.

Téma nélkül.                                                  Hendzsó szerzetes

Neved tetszett meg,
csak ezért téptelek le,
leánykavirág!
Hogy kísértésbe estem,
jaj, ne mondd el senkinek!

Izumi Sikibu-kötet, 314.

[Tavaszi dalok]

Tükörképük is
élénk, mély színben játszik,
virul a tóban.
Lám, a virágok lettek
buzgó lelke a víznek!

Fittler Áron fordításai

Hendzsó szerzetes (szódzsó Hendzsó, sōjō Henjō)

816–890

A IX. század hat kiváló költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (Yoshimine no Munesada). Ninmei császár (uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt, a császár 850-ben bekövetkező halála után pedig szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és intellektualizmus volt jellemző, meghatározva ezzel – más költőkkel együtt – a Régi és új dalok gyűjteményének sajátos stílusát.

Izumi Sikibu (Izumi Shikibu)

?976–?1030

A X­–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, udvarhölgy. Többek között Sósi császárné udvarában szolgál, ugyanott, ahol a Gendzsi regényének szerzője, Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu). Ismert két császári herceggel (Reizei császár fiai) való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, Izumi Shikibu nikki) egyikükkel, Acumicsi herceggel (981­–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Vakáira (elsősorban szerelmes verseire) jellemző a szenvedélyesség és az érzelmi felfokozottság. Több mint kétszáz vakája került be (a vaka-költészet kánonjának számító) császári rendeletre összeállított versantológiákba.

[1] Teidzsi-in. A Heian-kor eleji költészet egyik nagy pártfogója, Uda császár (867–931, uralk. 887–897) visszavonulása utáni neve.

[2] Teidzsi-in ominaesi avasze (Teiji-in ominaeshi awase). Teidzsi visszavonult császár által 898 őszén rendezett költői verseny, amelyen a leánykavirág nevű őszi virág nevét foglalták vakákba a költők,  különböző technikákkal. A leánykavirág (tudományos neve Patrinia scabiosifolia, ld. a bélyegképen) egy ősszel nyíló sárga virág. Japánul ominaesi, amely magában foglalja a ‘lány’, ‘nő’ szót, ennek megfelelően (az itt szereplő két vershez hasonlóan) gyakran lányként személyesítik meg a tájversekben, valamint többször előfordul szerelmes költeményekben is, a szeretett hölgy megszólításaként.

[3] Kiléte ismeretlen.

[4]Az ősz japán megfelelője (aki), azonos alakú a ‘ráun’, ‘megun’, ‘elege lesz valamiből’, ’megcsömörlik’ jelentésű ige egyik alakjával, így az ősz szó gyakran magában hordozza ezen jelentések valamelyikét. Jelen vers a virág rövid ideig tartó virágzása kapcsán feltételezi annak nem kitartó természetét.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből (Japán, X. század) 4. 

Nyári dalok, 136. 

Akkor költötte, amikor egy negyedik hónapban nyíló cseresznyefát látott:

 Ki no Tosiszada

Dicsérő szavak:
másoknak ne mondhassák! –
tán ezt gondolja,
amint tavasz múltával
egyes egyedül nyílik?

Nyári dalok, 165.

Akkor költötte, amikor harmatot látott egy lótuszon:

Hendzsó szerzetes

Lám, a lótusznak
szíve mentes a sártól.
Miért, hogy mégis
drágakőnek hazudja
levelén a harmatot? 

Vegyes témájú dalok második kötete, 994.

Téma nélkül:                                                              Ismeretlen költő

Szél fúj tengeren,
vad hullám magasodik[1] –
Tacuta-hegyen[2]
éj idején, kedvesem,
oh, tán egymagad kelsz át!

Ezzel a verssel kapcsolatban valaki a következő történet mesélte.[3] Egyszer régen egy Jamato tartománybeli[4] ember lányát elvette egy férfi, és együtt is laktak.[5] Később a lány szülei meghaltak és elszegényedett, a férfi pedig eközben megismerkedett egy Kócsi tartományban[6] lakó lánnyal, és mivel hozzá járt, rendre kimaradozott. Felesége mégsem tűnt bánatosnak emiatt, ráadásul mindig elengedte férjét, valahányszor Kócsiba indult. Furcsállta tehát a dolgot, és arra gondolt, talán amíg ő nincs otthon, más férfinak adja szívét, így hát egy ragyogó holdas estén úgy tett, mintha Kócsiba menne, és elrejtőzött az előkertben, ekkor pedig látta, hogy asszonya késő éjszakáig játszik a citerán és keservesen sír, majd ezt a verset költi,[7] végül lefekszik aludni. Ennek láttán a férfi eldöntötte, hogy nem megy többé más nőhöz.

Fordította: Fittler Áron

Ki no Tosiszada (Ki no Toshisada)

? –881

Négy vakája szerepel a Régi és új dalok gyűjteményében. Az antológia egyik versének prózai bevezetője alapján feltételezhető barátsága az Iszei történetek főhősével, Arivara no Narihirával.

Hendzsó szerzetes (szódzsó Hendzsó, sōjō Henjō)

816–890

A IX. század hat kiváló költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (Yoshimine no Munesada). Ninmei császár (uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt, a császár 850-ben bekövetkező halála után azonban szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és intellektualizmus volt jellemző, meghatározva ezzel – más költőkkel együtt – a Régi és új dalok gyűjteményének sajátos stílusát.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az első két sor a harmadik sorban található Tacuta-hegyhez kapcsolódó bevezető (dzsokotoba, jokotoba). A második sor igéje az eredeti szövegben „tacu” (’áll’, ’kel’, ’indul’), amely azonos alakú a „Tacuta” első felével, így kapcsolódik ahhoz. A viharos tengeri kép továbbá a lírai én kedvesének veszélyes útja miatti nyugtalanságát hangsúlyozza. Ezen kívül egyes autentikus források szerint a vad hullám (az eredetibn szó szerint „fehér hullám”) egy kínai történet alapján a rabló szinonimája, ezzel pedig a Tacuta-hegyen keresztül vivő úton gyakori rablótámadásokra is utal.

[2] A mai Nara és Ószaka megyék között húzódó Ikoma-hegység régi neve, ezen lehetett átjutni az akkori Jamato tartományból Kócsi tartományba.

[3] A Régi és új dalok gyűjteményében a vers után, annak keletkezsési körülményeként szereplő jelen történet a híres X. századi verses regény, az Iszei történetek (Isze monogatari, Ise monogatari) 23. fejezetében is szerepel.

[4] A mai Nara megye.

[5] Ebben a korban a házastársak nem mindig laktak együtt, legtöbbször a férfi látogatta feleségét.

[6] A mai Ószaka megye keleti része.

[7] Az éppen megkomponált vakákat nem ritkán akkor is hangosan szavalja el annak szerzője, ha nem hallja senki (vagy nem tud róla, hogy hallja valaki).