Régi és új dalok gyűjteménye (905), Tavaszi dalok második kötete, 112.

[Téma nélkül.]                                                           [Ismeretlen költő]

Hulló szirmokra
miért is nehezteljek?
Hisz e világon
hosszabb tán az én létem,
s tovább maradnék velük?

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1322.

Amikor Ki no Curajuki elhagyatottnak érezte magát a világban és igen rosszul volt, Kintada[1] úrnak küldte ezt a verset. Közben betegsége súlyosabbra fordult.

Tenyerembe mert
vízben nyugvó holdvilág:
ott van-e vajon,
vagy már nincs is ott talán?
Lám, ilyen földi létünk!

Curajuki személyes verseskötete szerint, miután megírta ezt a vakát, rövidesen meghalt.

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1332.

Amikor Fudzsivara no Takamicu úgy döntött, szerzetesnek áll, éppen hullott a hó, így hát ezt a verset írta egy jegyzetpapírra:

Oh, e világon
évek hullnak évekre:[2]
bús mulandóság!
Hisz jól tudom, mint a hó,
nyomtalanul eltűnünk.

 Fittler Áron fordítása

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

872?–945

Kora és egyúttal a vaka-költészet egyik legnagyobb költője, a VII–X. század harminchat legjelentősebb költőjeként számon tartott harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének egyik szerkesztője, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka-költészet) irodalmi közéletben való elterjedésében. Curajuki X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény is, hogy az első három császári vaka-antológia mindegyikében ő szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen vett részt, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendezett ilyen vetélkedőket. Toszából a fővárosba, Heiankjóba való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg, ezen kívül Újból válogatott dalok (Sinszen vaka, Shinsen waka) címen összeállított egy 360 vakás válogatást szerinte kiválónak ítélt költeményekből.

Fudzsivara no Takamicu (Fujiwara no Takamitsu)

940?–994?

A harminchat költőóriás egyike, több költői versenyen is szerepeltek versei. Igen fiatalon, húszas évei elején szerzetesnek állt, megrendítve ezzel a korabeli közvéleményt. Döntésének pontos oka nem ismert, a korról szóló történelmi regényekben és legendagyűjteményekben azonban különböző történetek szövődtek Takamicu alakja és szerzetessé válása köré. Szerzetesi élete nagy részét a mai Nara megye középső részén lévő Tó-hegyen (Tó no mine, Tō no mine) töltötte imádkozással és lelkigyakorlattal. Szerzetessé válását és hozzátartozóinak (elsősorban volt felesége és húga) fájdalmát egy X. századi elbeszélés, a Tó-hegyi alsó rangú parancsnok története (Tó no mine sósó monogatari, Tō no mine shōshō monogatari) meséli el versváltásaikon és levelezéseiken keresztül.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Minamoto no Kintada (889?–948?). Jelentős vaka-költő, a harminchat költőóriás (ld. lentebb, Ki no Curajuki életrajzánál) egyike.

[2] Az eredeti versben többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: a „furu” ige egyaránt jelenti azt, hogy az idő (ebben a versben az élet) telik, illetve azt, hogy (ebben a versben a hó) esik, ez utóbbi jelentése révén pedig a hasonlatként megjelenő hóhoz kapcsolódik.

Vakák a Későbbi szemelvények gyűjteményéből
(Japán, 1086)

Szerelem negyedik kötet, 827.

Téma nélkül.                                                  Minamoto no Sigejuki

Macusimai
Odzsima[1] partjainál
míg keres-kutat:
halász köntöse, bizony,
csak az, mi így elázik![2]

Vegyes témájú dalok negyedik kötete, 1063.

[A hazafelé úton költötte, amikor Enkjú ötödik évének harmadik hónapjában[3] Szumijosiba[4] zarándokolt.]
Cunenobu népjóléti miniszter

Lám, a tengeren
feltámadhatott a szél:
Szumijosi-part
fenyőinek ágait
mossák már a hullámok! 

Fittler Áron fordításai

Minamoto no Sigejuki (Minamoto no Shigeyuki)

940–1000 körül

A X. század második felének jelentős vaka-költője, a VII–X. század harminchat legnagyobb vaka-költőjének számító harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike.

Minamoto no Cunenobu (Minamoto no Tsunenobu)

1016–1097

A XI. századi költészet kiemelkedő alakja, aki jelentős részt vállalt a vaka-költészet megújításában. A XII. század egyik legjelentősebb költője, Minamoto no Tosijori (Minamoto no Toshiyori) apja. A korszak számos költői versenyén szerepelt, Horikava császár (uralk. 1087–1107) uralkodása alatt pedig két költői vetélkedő bírájának is felkérték. Jelentős volt tehát poétikai munkássága, a Későbbi szemelvények gyűjteményének verseivel kapcsolatos észrevételeit összegyűjtő, A Későbbi szemelvények ostorozása (Nan-Gosúi, Nan-Goshūi) című munkája pedig az első olyan kritikai írás, amelyben egy császári antológiát bírál a szerző. (A Későbbi szemelvények gyűjteménye a negyedik császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológia.) Cunenobu ezen kívül nemcsak a vaka-költészetben jeleskedett, hanem a kínai költészetben és a biva-lant művészetében is. Jól ismert az a történet, amely szerint egy ünnepség alkalmával nem tudta eldönteni, a vaka-költészet, a kínai költészet és a zenészek hajója közül melyikbe szálljon.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] A mai Japán északkeleti részén lévő Macusima-öbölben található szigetcsoport egyik szigete (ld. a bélyegképen). Mind Macusima, mind Odzsima igen ritkán szerepel a X–XI. századi vaka-költészetben.

[2] A halász folyton ázó ruhája a lírai én szerelmi bánata miatt hulló könnyeire (és az attól nedves ruhájára) utal.

[3] Enkjú ötödik éve 1073 a japán évszámításban. A holdnaptár szerinti harmadik hónap pedig nagyjából a Gergely-naptár szerinti áprilisnak felel meg.

[4] A mai Ószaka városban található sintoista Szumijosi szentély (Szumijosi taisa, Sumiyoshi taisha), amely kedvelt zarándokhely volt ebben a korban. A Heian-korban ez a hely Szumijosi-öböl néven tengerpart volt, mára távolabb került a tengertől. A Szumijosi-öböl továbbá gyakran szerepel a vaka-költészetben, jellegzetes tájeleme a jelen versben is megénekelt fenyves.

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből
(Japán, 1205)

Bánat dalai, 758.

[Téma nélkül.]                                                           Ono no Komacsi

Fájó gondolat:
ez marad tán belőlem?
Halványzöld fátyol:[1]
végül a mező felett
gomolygó tűnő pára.[2]

Szerelmes dalok negyedik kötete, 1329.

[Száz vers között költötte:]                            [Sokusi hercegnő]

Éltem aligha
viseli el holnapig
szívtelenséged!
Ha netán még eljönnél,
jöjj hát most, ez alkonyon!

Buddhista dalok, 1920.

Amikor a Hiei-hegy főcsarnokát[3] építette:               Dengjó szerzetes

Legtökéletesb
megvilágosodást elért[4]
Buddhák serege!
Berkemre, hol most állok,[5]
áldásotok adjátok!

Fittler Áron fordításai

Ono no Komacsi

1. század

A IX. század hat legjelentősebb költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) és a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Életéről és kilétéről szinte semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban vele kapcsolatban elterjedt legendák. Híres volt szépségéről, Japán három legszebb hölgyének egyikeként tartották számon.

Sokusi hercegnő

1149–1201

Gosirakava császár (1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, saiin) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, és kora jelentős költőjének egyikeként tartották számon. Mestere a XII. század egyik legnagyobb költője és poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei) volt, aki egy verselméleti munkát is írt számára, a Régi korok és napjaink kifejezési formáit (Korai fúteisó, Korai fūteishō). Később buddhista szerzetesnő lett. Csaknem száz vakája szerepel császári antológiákban.

Dengjó szerzetes

767–822

Másik nevén Szaicsó (Saichō). Az ezoterikus buddhismus két jelentős japáni irányzatának egyike, a Tendai-irányzat alapítója. Költőként kevésbé jelentős, csupán néhány neki tulajdonított vaka maradt fenn. Jelen verséről sem állítható biztosra, hogy Szaicsó alkotása. Feltehetően vallásalapítói tevékenységének jelentős volta miatt került bele az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-be.

[1] A tavasz egyik jellegzetes tájeleme a vaka-költészetben, a japán eredetiben aszamidori (asamidori). A mesterséges fények nélküli tavaszi éjszakában a hold fénye által megvilágított párás égbolt halvány sárgászöldes színét jelöli.

[2] A tavaszi pára. Ebben a versben áttételesen a hamvasztás füstjét érti alatta a költőnő.

[3] A Hiei-hegy a mai Kiotótól északkeletre található. Dengjó szerzetes itt építette az Enrjaku templomot (Enrjakudzsi, Enryakuji), amely a szintén általa alapított buddhista Tendai irányzat (Tendai-sú, Tendai-shū) központja (a templomegyüttes egy részletét ld. a bélyegképen).

[4] Az első két sor a Buddha megvilágosodását, a legmagasabb szintű, legtökéletesebb megvilágosodást jelentő buddhista kifejezés. Szanszkrit: anuttara-szanmjak-szambodhi (anuttara-samyak-saṃbodhi), japán: anokutara-szanmjaku-szanbodai (anokutara-sanmyaku-sanbodai). Az ötödik sorban szereplő ’oltalom’, ’védelem’ jelentésű szó (jap. mjóga, myōga) ugyancsak buddhista kifejezés. Ezek főként szútrákban és más buddhista szövegekben szerepelnek, vakákban többnyire japán fordításban vagy más, a vaka-költészet kifejezésrendszerének megfelelő szófordulat, jelkép segítségével fejezik ki őket, eredeti szanszkrit vagy kínai formájukban elég ritkán találhatóak meg a japán nyelvű költeményekben.

[5] A Hiei-hegyet és az általa alapított Enrjaku templomot érti alatta.

(A bélyegkép a fordító felvétele)