Fittler Áron összes bejegyzése

Az egyetemet a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-japán szakon végeztem, a PhD-képzést az Ószaka Egyetemen, Japánban. Jelenleg is Ószakában és környékén tevékenykedem, klasszikus japán irodalmat oktatok és kutatok. Műfordítással egyetemi éveim óta foglalkozom. Eleinte modern japán novellákkal próbálkoztam, azonban évek óta szinte kizárólag a számomra legkedvesebb időszak, a VIII–XIII. század japán irodalmának alkotásait igyekszem megismertetni a magyar olvasókkal. Eddig a Napút és az Új Forrás lapjain jelentek meg klasszikus japán versfordításaim, 2018-ban pedig napvilágot látott első könyvméretű fordításom, a XI. századi Szugavara no Takaszue lánya önéletírása, a Szarasina napló.
Bejegyzések

Vakák a XI. századból

Hozzászólás most!

Vakák a Későbbi szemelvények gyűjteményéből
(Japán, 1086)

 

Szerelem negyedik kötet, 827.

Téma nélkül.                                                  Minamoto no Sigejuki

Macusimai
Odzsima[1] partjainál
míg keres-kutat:
halász köntöse, bizony,
csak az, mi így elázik![2]

 

Vegyes témájú dalok negyedik kötete, 1063.

[A hazafelé úton költötte, amikor Enkjú ötödik évének harmadik hónapjában[3] Szumijosiba[4] zarándokolt.]
Cunenobu népjóléti miniszter

 

Lám, a tengeren
feltámadhatott a szél:
Szumijosi-part
fenyőinek ágait
mossák már a hullámok! 

Fittler Áron fordításai

  

Minamoto no Sigejuki (Minamoto no Shigeyuki)

940–1000 körül

A X. század második felének jelentős vaka-költője, a VII–X. század harminchat legnagyobb vaka-költőjének számító harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike.

 

Minamoto no Cunenobu (Minamoto no Tsunenobu)

1016–1097

A XI. századi költészet kiemelkedő alakja, aki jelentős részt vállalt a vaka-költészet megújításában. A XII. század egyik legjelentősebb költője, Minamoto no Tosijori (Minamoto no Toshiyori) apja. A korszak számos költői versenyén szerepelt, Horikava császár (uralk. 1087–1107) uralkodása alatt pedig két költői vetélkedő bírájának is felkérték. Jelentős volt tehát poétikai munkássága, a Későbbi szemelvények gyűjteményének verseivel kapcsolatos észrevételeit összegyűjtő, A Későbbi szemelvények ostorozása (Nan-Gosúi, Nan-Goshūi) című munkája pedig az első olyan kritikai írás, amelyben egy császári antológiát bírál a szerző. (A Későbbi szemelvények gyűjteménye a negyedik császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológia.) Cunenobu ezen kívül nemcsak a vaka-költészetben jeleskedett, hanem a kínai költészetben és a biva-lant művészetében is. Jól ismert az a történet, amely szerint egy ünnepség alkalmával nem tudta eldönteni, a vaka-költészet, a kínai költészet és a zenészek hajója közül melyikbe szálljon.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] A mai Japán északkeleti részén lévő Macusima-öbölben található szigetcsoport egyik szigete (ld. a bélyegképen). Mind Macusima, mind Odzsima igen ritkán szerepel a X–XI. századi vaka-költészetben.

[2] A halász folyton ázó ruhája a lírai én szerelmi bánata miatt hulló könnyeire (és az attól nedves ruhájára) utal.

[3] Enkjú ötödik éve 1073 a japán évszámításban. A holdnaptár szerinti harmadik hónap pedig nagyjából a Gergely-naptár szerinti áprilisnak felel meg.

[4] A mai Ószaka városban található sintoista Szumijosi szentély (Szumijosi taisa, Sumiyoshi taisha), amely kedvelt zarándokhely volt ebben a korban. A Heian-korban ez a hely Szumijosi-öböl néven tengerpart volt, mára távolabb került a tengertől. A Szumijosi-öböl továbbá gyakran szerepel a vaka-költészetben, jellegzetes tájeleme a jelen versben is megénekelt fenyves.

Bejegyzések

Középkori vakák (“Régi és új dalok gyűjteménye”)

Hozzászólás most!

Vakák az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből
(Japán, 1205)

 

Bánat dalai, 758.

 

[Téma nélkül.]                                                           Ono no Komacsi

 

Fájó gondolat:
ez marad tán belőlem?
Halványzöld fátyol:[1]
végül a mező felett
gomolygó tűnő pára.[2]

 

Szerelmes dalok negyedik kötete, 1329.

 

[Száz vers között költötte:]                            [Sokusi hercegnő]

 

Éltem aligha
viseli el holnapig
szívtelenséged!
Ha netán még eljönnél,
jöjj hát most, ez alkonyon!

 

Buddhista dalok, 1920.

 

Amikor a Hiei-hegy főcsarnokát[3] építette:               Dengjó szerzetes

 

Legtökéletesb
megvilágosodást elért[4]
Buddhák serege!
Berkemre, hol most állok,[5]
áldásotok adjátok!

Fittler Áron fordításai

 

Ono no Komacsi

  1. század

A IX. század hat legjelentősebb költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) és a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Életéről és kilétéről szinte semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban vele kapcsolatban elterjedt legendák. Híres volt szépségéről, Japán három legszebb hölgyének egyikeként tartották számon.

Sokusi hercegnő

1149–1201

Gosirakava császár (1127–1192) harmadik lánya. 1159-ben a Kamo szentély főpapnőjévé (szaiin, saiin) nevezték ki, és tíz évig töltötte be a tisztséget. 1169-ben betegsége miatt felmentették. Életét nagyrészt magányosan töltötte, utolsó éveit leszámítva nem vett részt kora nyilvános kulturális életében. Elsajátította ugyanakkor a verselés művészetét, és kora jelentős költőjének egyikeként tartották számon. Mestere a XII. század egyik legnagyobb költője és poétikusa, Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei) volt, aki egy verselméleti munkát is írt számára, a Régi korok és napjaink kifejezési formáit (Korai fúteisó, Korai fūteishō). Később buddhista szerzetesnő lett. Csaknem száz vakája szerepel császári antológiákban.

Dengjó szerzetes

767–822

Másik nevén Szaicsó (Saichō). Az ezoterikus buddhismus két jelentős japáni irányzatának egyike, a Tendai-irányzat alapítója. Költőként kevésbé jelentős, csupán néhány neki tulajdonított vaka maradt fenn. Jelen verséről sem állítható biztosra, hogy Szaicsó alkotása. Feltehetően vallásalapítói tevékenységének jelentős volta miatt került bele az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-be.

[1] A tavasz egyik jellegzetes tájeleme a vaka-költészetben, a japán eredetiben aszamidori (asamidori). A mesterséges fények nélküli tavaszi éjszakában a hold fénye által megvilágított párás égbolt halvány sárgászöldes színét jelöli.

[2] A tavaszi pára. Ebben a versben áttételesen a hamvasztás füstjét érti alatta a költőnő.

[3] A Hiei-hegy a mai Kiotótól északkeletre található. Dengjó szerzetes itt építette az Enrjaku templomot (Enrjakudzsi, Enryakuji), amely a szintén általa alapított buddhista Tendai irányzat (Tendai-sú, Tendai-shū) központja (a templomegyüttes egy részletét ld. a bélyegképen).

[4] Az első két sor a Buddha megvilágosodását, a legmagasabb szintű, legtökéletesebb megvilágosodást jelentő buddhista kifejezés. Szanszkrit: anuttara-szanmjak-szambodhi (anuttara-samyak-saṃbodhi), japán: anokutara-szanmjaku-szanbodai (anokutara-sanmyaku-sanbodai). Az ötödik sorban szereplő ’oltalom’, ’védelem’ jelentésű szó (jap. mjóga, myōga) ugyancsak buddhista kifejezés. Ezek főként szútrákban és más buddhista szövegekben szerepelnek, vakákban többnyire japán fordításban vagy más, a vaka-költészet kifejezésrendszerének megfelelő szófordulat, jelkép segítségével fejezik ki őket, eredeti szanszkrit vagy kínai formájukban elég ritkán találhatóak meg a japán nyelvű költeményekben.

[5] A Hiei-hegyet és az általa alapított Enrjaku templomot érti alatta.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Bejegyzések

Japán vakák a IX–XI. századból  

Hozzászólás most!

Teidzsi visszavonult császár[1] leánykanyvirág-vetélkedője[2], 47. 

[Ezeket a verseket aznap [a vetélkedő után] költtette őfelsége a résztvevő költőkkel.]                                                                                                        [Motojuki[3]]

 

Leánykavirág!
Vajon miért, hogy mindig
ősszel virítasz?
Tán hogy virágszívedet
ismerjék az emberek?[4]

 

Régi és új dalok gyűjteménye, Őszi dalok első kötete, 226.

 

Téma nélkül.                                                  Hendzsó szerzetes

 

Neved tetszett meg,
csak ezért téptelek le,
leánykavirág!
Hogy kísértésbe estem,
jaj, ne mondd el senkinek!

 

Izumi Sikibu-kötet, 314.

[Tavaszi dalok]

 

Tükörképük is
élénk, mély színben játszik,
virul a tóban.
Lám, a virágok lettek
buzgó lelke a víznek!

Fittler Áron fordításai

 

 

Hendzsó szerzetes (szódzsó Hendzsó, sōjō Henjō)

816–890

A IX. század hat kiváló költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (Yoshimine no Munesada). Ninmei császár (uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt, a császár 850-ben bekövetkező halála után pedig szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és intellektualizmus volt jellemző, meghatározva ezzel – más költőkkel együtt – a Régi és új dalok gyűjteményének sajátos stílusát.

 

Izumi Sikibu (Izumi Shikibu)

?976–?1030

A X­–XI. század fordulójának egyik legnagyobb költőnője, udvarhölgy. Többek között Sósi császárné udvarában szolgál, ugyanott, ahol a Gendzsi regényének szerzője, Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu). Ismert két császári herceggel (Reizei császár fiai) való szerelmi viszonya, az Izumi Sikibu napló (Izumi Sikibu nikki, Izumi Shikibu nikki) egyikükkel, Acumicsi herceggel (981­–1007) való kapcsolatát mutatja be versváltásaikon keresztül. Vakáira (elsősorban szerelmes verseire) jellemző a szenvedélyesség és az érzelmi felfokozottság. Több mint kétszáz vakája került be (a vaka-költészet kánonjának számító) császári rendeletre összeállított versantológiákba.

[1] Teidzsi-in. A Heian-kor eleji költészet egyik nagy pártfogója, Uda császár (867–931, uralk. 887–897) visszavonulása utáni neve.

[2] Teidzsi-in ominaesi avasze (Teiji-in ominaeshi awase). Teidzsi visszavonult császár által 898 őszén rendezett költői verseny, amelyen a leánykavirág nevű őszi virág nevét foglalták vakákba a költők,  különböző technikákkal. A leánykavirág (tudományos neve Patrinia scabiosifolia, ld. a bélyegképen) egy ősszel nyíló sárga virág. Japánul ominaesi, amely magában foglalja a ‘lány’, ‘nő’ szót, ennek megfelelően (az itt szereplő két vershez hasonlóan) gyakran lányként személyesítik meg a tájversekben, valamint többször előfordul szerelmes költeményekben is, a szeretett hölgy megszólításaként.

[3] Kiléte ismeretlen.

[4]Az ősz japán megfelelője (aki), azonos alakú a ‘ráun’, ‘megun’, ‘elege lesz valamiből’, ’megcsömörlik’ jelentésű ige egyik alakjával, így az ősz szó gyakran magában hordozza ezen jelentések valamelyikét. Jelen vers a virág rövid ideig tartó virágzása kapcsán feltételezi annak nem kitartó természetét.

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Bejegyzések

Középkori japán szerelmi dalok

Hozzászólás most!

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből (Japán, X. század) 4. 

 

Nyári dalok, 136. 

Akkor költötte, amikor egy negyedik hónapban nyíló cseresznyefát látott:

 Ki no Tosiszada

 

Dicsérő szavak:
másoknak ne mondhassák! –
tán ezt gondolja,
amint tavasz múltával
egyes egyedül nyílik?

 

Nyári dalok, 165.

Akkor költötte, amikor harmatot látott egy lótuszon:

Hendzsó szerzetes

 

Lám, a lótusznak
szíve mentes a sártól.
Miért, hogy mégis
drágakőnek hazudja
levelén a harmatot? 

 

Vegyes témájú dalok második kötete, 994.

 

Téma nélkül:                                                              Ismeretlen költő

Szél fúj tengeren,
vad hullám magasodik[1] –
Tacuta-hegyen[2]
éj idején, kedvesem,
oh, tán egymagad kelsz át!

Ezzel a verssel kapcsolatban valaki a következő történet mesélte.[3] Egyszer régen egy Jamato tartománybeli[4] ember lányát elvette egy férfi, és együtt is laktak.[5] Később a lány szülei meghaltak és elszegényedett, a férfi pedig eközben megismerkedett egy Kócsi tartományban[6] lakó lánnyal, és mivel hozzá járt, rendre kimaradozott. Felesége mégsem tűnt bánatosnak emiatt, ráadásul mindig elengedte férjét, valahányszor Kócsiba indult. Furcsállta tehát a dolgot, és arra gondolt, talán amíg ő nincs otthon, más férfinak adja szívét, így hát egy ragyogó holdas estén úgy tett, mintha Kócsiba menne, és elrejtőzött az előkertben, ekkor pedig látta, hogy asszonya késő éjszakáig játszik a citerán és keservesen sír, majd ezt a verset költi,[7] végül lefekszik aludni. Ennek láttán a férfi eldöntötte, hogy nem megy többé más nőhöz.

 

Fordította: Fittler Áron

 

 

Ki no Tosiszada (Ki no Toshisada)

? –881

Négy vakája szerepel a Régi és új dalok gyűjteményében. Az antológia egyik versének prózai bevezetője alapján feltételezhető barátsága az Iszei történetek főhősével, Arivara no Narihirával.

 

Hendzsó szerzetes (szódzsó Hendzsó, sōjō Henjō)

816–890

A IX. század hat kiváló költője, a hat költőóriás (rokkaszen, rokkasen) egyike. Világi neve Josimine no Muneszada (Yoshimine no Munesada). Ninmei császár (uralk. 833–850) kedvelt hivatalnoka volt, igen tehetséges és művelt, a császár 850-ben bekövetkező halála után azonban szerzetes lett, és felvette a Hendzsó nevet. Saját kora és az utókor egyaránt nagyra értékelte költészetét, amelyre könnyedség és intellektualizmus volt jellemző, meghatározva ezzel – más költőkkel együtt – a Régi és új dalok gyűjteményének sajátos stílusát.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az első két sor a harmadik sorban található Tacuta-hegyhez kapcsolódó bevezető (dzsokotoba, jokotoba). A második sor igéje az eredeti szövegben „tacu” (’áll’, ’kel’, ’indul’), amely azonos alakú a „Tacuta” első felével, így kapcsolódik ahhoz. A viharos tengeri kép továbbá a lírai én kedvesének veszélyes útja miatti nyugtalanságát hangsúlyozza. Ezen kívül egyes autentikus források szerint a vad hullám (az eredetibn szó szerint „fehér hullám”) egy kínai történet alapján a rabló szinonimája, ezzel pedig a Tacuta-hegyen keresztül vivő úton gyakori rablótámadásokra is utal.

[2] A mai Nara és Ószaka megyék között húzódó Ikoma-hegység régi neve, ezen lehetett átjutni az akkori Jamato tartományból Kócsi tartományba.

[3] A Régi és új dalok gyűjteményében a vers után, annak keletkezsési körülményeként szereplő jelen történet a híres X. századi verses regény, az Iszei történetek (Isze monogatari, Ise monogatari) 23. fejezetében is szerepel.

[4] A mai Nara megye.

[5] Ebben a korban a házastársak nem mindig laktak együtt, legtöbbször a férfi látogatta feleségét.

[6] A mai Ószaka megye keleti része.

[7] Az éppen megkomponált vakákat nem ritkán akkor is hangosan szavalja el annak szerzője, ha nem hallja senki (vagy nem tud róla, hogy hallja valaki).

Bejegyzések

Japán tankák a IX–X. századból

Hozzászólás most!

Újból válogatott japán dalok, Tavasz és ősz, 107.

 

Mindig zöldellő
fenyőfára fonódik
e lilaakác,
virágot így akkor bont,
lám, mikor kedve támad!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 88.

 

[Téma nélkül]                                                    Curajuki

 

Pedig a szelet
mindig megvárja, s úgy hull:
cseresznyevirág!
Szívtelen: kénye-kedve
szerint hervasztja szirmát!

 

Dalok későbbi gyűjteménye, Tavasz harmadik kötet, 92.

 

[Téma nélkül]                                                    Kijohara no Fukajabu

 

Hiszen minden nap
olyan nyugodt, ragyogó
tavasz tündököl!
Virágok szíve mégis
miért siet ilyenkor?

 

Fittler Áron fordítása

 

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

 

Kijohara no Fukajabu (Kiyohara no Fukayabu)

  1. század. Ki no Curajukihoz hasonlóan a Régi és új dalok gyűjteményének jellegzetes költészeti stílusát képviseli, az antológia jelentős költője.

 

 

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Bejegyzések

Ósikócsi no Micune tankái

Hozzászólás most!

Micune-kötet, 381.

 

Oh, csak legalább
hulltában láthatnám őt!
Hegyi cseresznye:
milyen szívtelen virág,
amiért nem is vár meg!

 

Micune-kötet, 386.

[Teidzsi császár dalversenyén:]

Vajon igazán
mindent a szélre fogjak?
Szilvavirágok
szívükben mint éreznek,
nem is tudhatom pedig!

Fittler Áron fordítása

 

Ósikócsi no Micune (Ōshikōchi no Mitsune)

IX–X. század

Korának egyik legjelentősebb költője, Ki no Curajukival együtt az első császári rendeletre összegyűjtött versantológiának, a Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin Vakasú, Kokin Wakashū) szerkesztője. Verseinek kifejezésvilága – ugyancsak Curajukiéval együtt – meghatározta az antológia jellegzetes stílusát. Több korabeli költői versenyen (utaavasze) is szerepelt, több alkalommal kérték fel híres helyeket megéneklő tankák és festett paravánok képeit tankába foglaló paravándalok (bjóbuuta) komponálására.

 

(A bélyegkép a fordító felvétele.)