Klasszikus japán versek a Dalok későbbi gyűjteményéből

(951?)

Tavaszi dalok harmadik kötete, 103.

Amikor egy elbűvölő holdas estén gyönyörködött a virágokban.
Minamoto no Szaneakira

Kár ez éjjelért!
Holdat és virágokat
– ha egyre gondol –
úgy megmutatnám annak,
kit e csoda megindít!

Szerelmes dalok negyedik kötete, 884–885.

Amikor egyszer meglátogatta Taifut, de ő nem volt otthon, hazatért, másnap reggel pedig ezt a verset küldte neki:                           Aszatada

Leverten, lomhán
parttól visszasodródó
fehér hullámok
nyomán ruhám ujjának
száradni egy perce sincs.[1]

Így válaszolt:                                                  Taifu

Ugyan, hát mitől
ázott el ruhád ujja?
Hiszen úgy tetszik,
nyoma sincs sehol fehér
hullámoknak szívedben!

Fittler Áron fordításai

Minamoto no Szaneakira (源信明)

910–970

Apjával, Minamoto no Kintadával (源公忠, 889–948) együtt a harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, 三十六歌仙) egyike. (A harminchat költőóriás a X–XI. századi költő és esztéta, Fudzsivara no Kintó (藤原公任, 966–1041) által összeállított válogatás az általa legkiválóbbnak tartott harminchat, VII–X. századi költő vakáiból.) Elismert költő volt, többször kérték fel festett paravánok képei alapján költött vakák, ún. paravándalok (bjóbuuta, 屏風歌) komponálására. Jól ismert szerelmi kapcsolata a kor egyik legnagyobb költőnőjével, Nakacukaszával (中務).

Fudzsivara no Aszatada (藤原朝忠)

910–966

A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú dinasztiájából, a Fudzsivara-klán északi ágából származik. A harminchat költőóriás egyike, valamit saját korában is elismert költő volt. Ő komponálta egy 960-ban rendezett jelentős udvari költői verseny (utaavasze, 歌合) nyitóversét. Az itt szereplő Taifun kívül fennmaradt több más udvarhölgyköltővel, köztük az Ukon (右近) és a Hon’in no Dzsidzsú (本院侍従) udvarhölgynéven ismert költőnőkkel folytatott szerelmi versváltása is.

Taifu (大輔)

1. század körüli udvarhölgyköltő. Mivel ezen az udvarhölgynéven több költőnő is ismert, életéről nem sok biztosat tudni, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy Fudzsivara no Aszatadán kívül több más korabeli költővel is volt szerelmi viszonya. A velük folytatott versváltások közül több is bekerült a Dalok későbbi gyűjteményébe. Vakáira jellemző a rögtönzött szókimondó jelleg.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Az eredeti szövegben egy többértelmű kifejezés (tacsikaeru (立ちかへる): 1. hazatér, 2. (a hullám a parttól) visszahúzódik) segítségével jelenik meg a tengerparti kép és a sikertelen látogatás miatt bánkódó lírai én lelkiállapota. Az ázott ruha (vagy ruhaujj) a könnyekre, illetve a sírásra utal.

Tavaszi dalok második kötete, 141.

[Téma nélkül.]            Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter

Bús mulandóság
nem is fogható máshoz.
Cseresznyevirág:
kinyílik s le is hullott.
Oh, ez hát e világunk!

Vegyes témájú dalok első kötete, 1471.

[Téma nélkül.]                                                     Szaigjó szerzetes

Ha e világra
gondolok, minden olyan,
mint hulló szirmok.
Létem is szintúgy, de én
merre, hová jutok majd?

Vegyes témájú dalok harmadik kötete, 1788.

 Téma nélkül.                                                              Szeisin úr

Út menti füvön
ülő harmatcseppekkel
vetekszik éltem.
Vajh melyik fog hamarabb
elillanni e földről?

Fittler Áron fordításai

Az ifjabb Tokudaidzsi bal felőli miniszter
(Go-Tokudaidzsi no szadaidzsin, 後徳大寺左大臣) ­= Fudzsivara no Szaneszada (藤原実定)­
1139–1191
Korának jelentős költője és politikusa. A X–XII. századi japán arisztokrácia legmagasabb rangú családja, a Fudzsivara-klán északi ágának Tokudaidzsi alágából származik. Szaneszada maga is magas pozíciókba került: belső miniszter (naidaidzsin, 内大臣) lett, később pedig jobb, végül bal felőli miniszternek is kinevezték. Sokoldalú tehetség volt, aki egyaránt jeleskedett a japán és kínai nyelvű költészetben és a zenében. Kora jelentős vaka-költőivel együtt részt vett a Sun’e szerzetes (Sun’e hósi (俊恵法師), 1113–?) rezidenciáján, a Karin-kertben (Karin’en, 歌林苑) szervezett verselői összejöveteleken, valamint több költői versenyen (utaavasze, 歌合) is komponált vakákat. Verseinek hangulata fenséges és különleges, magában hordozva az eleganciával vegyes ragyogó szépséget. – írja róla egy XII. századi vaka-költőkritika, a Kaszen rakuso (歌仙落書). Több mint hetven költeménye került be császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákba (csokuszen vakasú, 勅撰和歌集).

 Szaigjó szerzetes (Szaigjó hósi, 西行法師)
1118–1190
A XII. század egyik lagnagyobb költője. Világi neve Szató Norikijo (佐藤義清). Kezdetben Toba császár (鳥羽天皇, uralk. 1107–1123) testőrségének tagja volt, de fiatalon, huszonhárom évesen az egyik legjelentősebb japán ezoterikus buddhista irányzat, a Singon-irányzat (Singon-sú, 真言宗) szerzetese lett, és elsősorban az irányzat központjában, a Kója-hegyen (Kojaszan, 高野山) élte életét meditálással, elmélkedéssel. Ezen kívül szinte egész Japánt bejárta, zarándokútjain számos vakát költött. Költészetében sajátos összhangot képviselnek a természeti jelenségek és a buddhizmus tanai, ezt pedig filozófiai mélységekig boncolgatja. Kedvenc témája a cseresznyevirág és a hold.

 Szeisin úr (Szeisin-kó清慎公) = Fudzsivara no Szanejori (藤原実頼)
900–970
A Fudzsivara-klán északi ágából származik, apja, Fudzsivara no Motocune (藤原基経) főtanácsadó (kanpaku, 関白) volt, később egy rövid ideig ő is betöltötte a főtanácsadói és a régensi (szessó, 摂政) pozíciót. A vaka-költészetben is jeleskedett, több költői versenyen is részt vett, sőt egy alkalommal bírának is felkérték. Harmincöt verse szerepel császári rendeletre összegyűjtött vaka-antológiákban.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Régi és új dalok gyűjteménye (905), Vegyes témájú dalok második kötete, 962.

Tamura őfelsége[1] korában egy bizonyos ügy miatt bezárkózott a Cu tartományi Szuma[2] nevű helyen, és az udvari embereknek küldte.    

Arivara no Jukihira úr

Ha néha-néha
kérdezné tán valaki,
mondd: Szuma-parton
algákról sós cseppeket
hullatván[3] búslakodom!

Régi és új dalok későbbi gyűjteménye (1265), Utazások dalai, 868.

Akkor költötte, amikor a Cu tartományi Szuma nevű helyen tartózkodott.

                                                                                   Jukihira középtanácsos

Vándor ingujja,
nahát, milyen hűvös lett!
Fázón didereg.
Hisz átfúj a határon[4]
Szuma-öbölből a szél!

Fittler Áron fordításai

Arivara no Jukihira

818–893

A IX. századi japán vaka-költészet jelentős alakja, az ő nevéhez fűződik az első ismert költői verseny (utaavasze), amelyet a IX. század végén rendezett saját otthonában, ezzel pedig fejlődésnek indult a több évszázadon keresztül népszerű közösségi költészet. Bár a szépségre fogékénynak tartották, valamint néhány versét császári rendeletre összeállított vaka-antológiákba (csokuszen vakasú) is beválasztották, költőként kevésbé értékelték.

Bélyegkép: a Határőr Inari szentély (Szekimori Inari dzsindzsa) Szumában, az egykori szumai határátkelő környékén (a fordító felvétele)

[1] Montoku császár (uralk. 850–858).

[2] A mai Kóbe város egy része, itt található egy, a Heian-korban hires tengerpart.

[3] Az „algákról sós cseppeket hullat” kifejezés a könnyhullatás egyik metaforája a vaka-költészetben. Itt a Szuma-öböl tengerpartja kapcsán szerepel.

[4] A Cu (Szeccu) tartomány és délnyugati szomszédja, Harima tartomány közötti határátkelőre utal. (A IX. században már nem működött határátkelőként.)

Iszei történetek[1], 123. fejezet

Élt egyszer egy férfi. Talán mert egyre inkább halványultak érzései Mély fű falvában[2] vele együtt lakó felesége iránt, ezt a verset költötte:

Sok-sok éven át
laktunk itt, e vidéken:
hogyha elmennék,
vajh még kiesebb rétté
vadulna Mély fű falva?

A hölgy így válaszolt:

Ha kies rétté
vadul, én fürj leszek ott,
s szüntelen sírok.
Tán még elejteni sem[3]
jönnél akkor, kedvesem?

A férfi ezen annyira meghatódott, hogy már nem is akarta őt elhagyni.

Ezer év verseinek gyűjteménye (1188), Őszi dalok első kötete, 259.

 [Őszi dalként költötte, amikor egy száz verses ciklust mutattak be a császárnak.]

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

Leszáll az este.
Őszi szél fúj a réten,
lelkemig hatol.
Bánatosan sír a fürj
Fukakusza vidékén.[4]

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, utaawase) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év verseinek gyűjteményének (Szenzai vakasú, Senzai wakashū) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaikógú daibu, Kōtaikōgū daibu) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

(A bélyegkép a fordítő felvétele)

[1] Isze monogatari (Ise monogatari). IX–X. századi verses regény. A klasszikus japán verses regények (utamonogatari) rövid, egymástól független történetvezetésű vagy tartalmilag lazán kapcsolódó fejezetekből állnak, amelyek középpontjában egy vagy több vaka vagy versváltás áll. Az Iszei történetek főhőse egy kifinomult ízlésű, szerelmet kedvelő férfi. A főszereplő modellje a IX. század egyik legjelentősebb költője, Arivara no Narihira (Ariwara no Narihira, 825–880), a versek nagy része az ő alkotása. Jelen fejezet első vakája is az ő költeményeként szerepel más korabeli antológiákban.

[2] Fukakusza (Fukakusa). A mai Kiotó város délkeleti részén található hely. Nevének jelentése mély fű, amely egy elhagyatott, elvadult vidék benyomását kelti.

[3] A versben itt többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: az eredetiben szereplő „kari ni” kifejezés egyaránt jelenti azt, hogy ’rövid időre’, illetve azt, hogy ’vadászatra’ (itt ’elejteni’).

[4] Jelen vaka az Iszei történetek fenti fejezetének versein, elsősorban a hölgy válaszversén alapul, annak gondolatát viszi tovább. A XII. századtól a vaka-költők kedvelték ezt a költői fogást, vagyis egy regény (leggyakrabban a Gendzsi regénye és az Iszei történetek) valamely jelenetének megidézését, illetve egy azon alapuló vers költését. Ezt a retorikai eszközt honszecudorinak (honsetsudori) nevezik.

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok ötödik kötete, 761.

[Téma nélkül.]                                                  [Ismeretlen költő]

Kora hajnalon
szalonkák szárnycsapása,
hány száz szárnycsapás!
Számon tartok minden éjt,
biz’, amikor nem jössz el! (1)

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Vegyes témájú dalok második kötete, 933.

[Téma nélkül.]                                                        [Ismeretlen költő]

Oh, e világon
ugyan mi tart örökké?
Holnap-patakban (2)
hol tegnap még állt a víz,
lám, ma sebesen zuhog!

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje),
Vegyes témájú dalok első kötete, 470.

Tacsibana no Tadamoto (3) titokban udvarolt egy lánynak, ám egyszer egy távoli vidékre kellett utaznia (4) , ezért ezt a verset küldte kedvesének:

El ne felejtsél!
Még ha messzi fellegek
fölé megyek is,
akár a hold az égre,
visszatérek tehozzád.

(1) A vers lírai énje egy kedvesét hiába váró hölgy, aki számolja, hány éj telt el azóta, hogy kedvese nem látogatta.
(2) Aszukagava (Asukagawa). A mai Nara megye Aszuka nevű településén lévő patak (ld. a bélyegképen). Neve magában foglalja a holnap (aszu) szót. Minden bizonnyal innen származik a
hozzá kapcsolódó asszociáció, vagyis az idő folyása és a jelen versben is megénekelt mulandóság.
(3 )Jelen versén kívül még egy vakája maradt fenn.
(4) Feltehetően tartományi kormányzóvá nevezték ki. Tacsibana no Tadamoto egy időben a Japán középső-keleti részén lévő Szuruga tartomány kormányzója volt.

Fittler Áron fordításai

A bélyegkép a fordító felvétele.