Régi és új dalok gyűjteménye (905), Vegyes témájú dalok második kötete, 962.

Tamura őfelsége[1] korában egy bizonyos ügy miatt bezárkózott a Cu tartományi Szuma[2] nevű helyen, és az udvari embereknek küldte.    

Arivara no Jukihira úr

Ha néha-néha
kérdezné tán valaki,
mondd: Szuma-parton
algákról sós cseppeket
hullatván[3] búslakodom!

Régi és új dalok későbbi gyűjteménye (1265), Utazások dalai, 868.

Akkor költötte, amikor a Cu tartományi Szuma nevű helyen tartózkodott.

                                                                                   Jukihira középtanácsos

Vándor ingujja,
nahát, milyen hűvös lett!
Fázón didereg.
Hisz átfúj a határon[4]
Szuma-öbölből a szél!

Fittler Áron fordításai

Arivara no Jukihira

818–893

A IX. századi japán vaka-költészet jelentős alakja, az ő nevéhez fűződik az első ismert költői verseny (utaavasze), amelyet a IX. század végén rendezett saját otthonában, ezzel pedig fejlődésnek indult a több évszázadon keresztül népszerű közösségi költészet. Bár a szépségre fogékénynak tartották, valamint néhány versét császári rendeletre összeállított vaka-antológiákba (csokuszen vakasú) is beválasztották, költőként kevésbé értékelték.

Bélyegkép: a Határőr Inari szentély (Szekimori Inari dzsindzsa) Szumában, az egykori szumai határátkelő környékén (a fordító felvétele)

[1] Montoku császár (uralk. 850–858).

[2] A mai Kóbe város egy része, itt található egy, a Heian-korban hires tengerpart.

[3] Az „algákról sós cseppeket hullat” kifejezés a könnyhullatás egyik metaforája a vaka-költészetben. Itt a Szuma-öböl tengerpartja kapcsán szerepel.

[4] A Cu (Szeccu) tartomány és délnyugati szomszédja, Harima tartomány közötti határátkelőre utal. (A IX. században már nem működött határátkelőként.)

Iszei történetek[1], 123. fejezet

Élt egyszer egy férfi. Talán mert egyre inkább halványultak érzései Mély fű falvában[2] vele együtt lakó felesége iránt, ezt a verset költötte:

Sok-sok éven át
laktunk itt, e vidéken:
hogyha elmennék,
vajh még kiesebb rétté
vadulna Mély fű falva?

A hölgy így válaszolt:

Ha kies rétté
vadul, én fürj leszek ott,
s szüntelen sírok.
Tán még elejteni sem[3]
jönnél akkor, kedvesem?

A férfi ezen annyira meghatódott, hogy már nem is akarta őt elhagyni.

Ezer év verseinek gyűjteménye (1188), Őszi dalok első kötete, 259.

 [Őszi dalként költötte, amikor egy száz verses ciklust mutattak be a császárnak.]

Sunzei, az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője

Leszáll az este.
Őszi szél fúj a réten,
lelkemig hatol.
Bánatosan sír a fürj
Fukakusza vidékén.[4]

Fittler Áron fordításai

Fudzsivara no Sunzei (Fujiwara no Shunzei)

1114–1204

Korának egyik legjelentősebb költője és vaka-kritikusa, a Fudzsivara-klán Mikohidari ágából származik. Az általa megalapított Mikohidari-irányzat a vaka-költészet és poétika egyik meghatározó tényezője volt, a XII. század második felétől pedig uralkodóvá vált. A XII. századi irodalmi élet egyik vezetője volt, több fontos költői verseny (utaavasze, utaawase) bírájának is felkérték. A hetedik császári rendeletre összeállított vaka-antológia, az Ezer év verseinek gyűjteményének (Szenzai vakasú, Senzai wakashū) szerkesztője. Legmagasabb udvari tisztsége az Anyacsászárnéi Hivatal vezetője (Kótaikógú daibu, Kōtaikōgū daibu) volt, ezért nevezték így a császári rendeletre összegyűjtött antológiákban.

(A bélyegkép a fordítő felvétele)

[1] Isze monogatari (Ise monogatari). IX–X. századi verses regény. A klasszikus japán verses regények (utamonogatari) rövid, egymástól független történetvezetésű vagy tartalmilag lazán kapcsolódó fejezetekből állnak, amelyek középpontjában egy vagy több vaka vagy versváltás áll. Az Iszei történetek főhőse egy kifinomult ízlésű, szerelmet kedvelő férfi. A főszereplő modellje a IX. század egyik legjelentősebb költője, Arivara no Narihira (Ariwara no Narihira, 825–880), a versek nagy része az ő alkotása. Jelen fejezet első vakája is az ő költeményeként szerepel más korabeli antológiákban.

[2] Fukakusza (Fukakusa). A mai Kiotó város délkeleti részén található hely. Nevének jelentése mély fű, amely egy elhagyatott, elvadult vidék benyomását kelti.

[3] A versben itt többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: az eredetiben szereplő „kari ni” kifejezés egyaránt jelenti azt, hogy ’rövid időre’, illetve azt, hogy ’vadászatra’ (itt ’elejteni’).

[4] Jelen vaka az Iszei történetek fenti fejezetének versein, elsősorban a hölgy válaszversén alapul, annak gondolatát viszi tovább. A XII. századtól a vaka-költők kedvelték ezt a költői fogást, vagyis egy regény (leggyakrabban a Gendzsi regénye és az Iszei történetek) valamely jelenetének megidézését, illetve egy azon alapuló vers költését. Ezt a retorikai eszközt honszecudorinak (honsetsudori) nevezik.

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Szerelmes dalok ötödik kötete, 761.

[Téma nélkül.]                                                  [Ismeretlen költő]

Kora hajnalon
szalonkák szárnycsapása,
hány száz szárnycsapás!
Számon tartok minden éjt,
biz’, amikor nem jössz el! (1)

Régi és új dalok gyűjteménye (905),
Vegyes témájú dalok második kötete, 933.

[Téma nélkül.]                                                        [Ismeretlen költő]

Oh, e világon
ugyan mi tart örökké?
Holnap-patakban (2)
hol tegnap még állt a víz,
lám, ma sebesen zuhog!

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje),
Vegyes témájú dalok első kötete, 470.

Tacsibana no Tadamoto (3) titokban udvarolt egy lánynak, ám egyszer egy távoli vidékre kellett utaznia (4) , ezért ezt a verset küldte kedvesének:

El ne felejtsél!
Még ha messzi fellegek
fölé megyek is,
akár a hold az égre,
visszatérek tehozzád.

(1) A vers lírai énje egy kedvesét hiába váró hölgy, aki számolja, hány éj telt el azóta, hogy kedvese nem látogatta.
(2) Aszukagava (Asukagawa). A mai Nara megye Aszuka nevű településén lévő patak (ld. a bélyegképen). Neve magában foglalja a holnap (aszu) szót. Minden bizonnyal innen származik a
hozzá kapcsolódó asszociáció, vagyis az idő folyása és a jelen versben is megénekelt mulandóság.
(3 )Jelen versén kívül még egy vakája maradt fenn.
(4) Feltehetően tartományi kormányzóvá nevezték ki. Tacsibana no Tadamoto egy időben a Japán középső-keleti részén lévő Szuruga tartomány kormányzója volt.

Fittler Áron fordításai

A bélyegkép a fordító felvétele.

Vakák a Tízezer levél gyűjteményéből
(Japán, VIII. század)

Első kötet, 22.

Fuki asszony[1] költötte, amikor Tócsi hercegnő[2] Isze szentélybe[3] tett zarándokútja alkalmával meglátta a Hata-hegy[4] szikláit.

Folyónak partján
szent sziklák színén moha
sohasem sarjad:
bár tartana örökké
üde leányságod is!

Hatodik kötet, 935–937.

Kasza no Kanamura[5] egy (hosszú)verse és (két) rövid verse, amelyeket 726 kilencedik hónap 15-én, őfelsége[6] Harima-beli Inami-rétre[7] tett kirándulásán költött.

935. Nakiszumi-part[8]
     révjétől tisztán látszik
     Avadzsi-sziget:[9]
     Várakozók-öblében[10]
     reggeli csendben
     ízes algát gyűjtenek,
     alkonyi csendben
     sópárlók tüzét[11] szítják
     halászleányok.
     Hallottam ugyan róluk,
     felkeresni őket
     mégsem tudnám sehogysem,
     így férfiúi
     bátor szívem már sehol,
     mint törékeny nő,
     lankad lelkesedésem,
     csak téblábolok,
     és egyre epekedem,
     hisz még evezőm sincsen.

936. Ízes algákat
     gyűjtő halászlányokat
     hogy felkeressem,
     már csak evező kéne.
     Vad hullám se tart vissza.

937. Körbesétálok.
     Vajh rá lehet-e unni
     Nakiszumi-part
     révjét mosó hófehér
     hullámok látványára?

Fordította: Fittler Áron

(A bélyegkép a fordító felvétele.)

[1] Kiléte ismeretlen.

[2] 648–678. Tenmu császár (uralk. 673–686) és a híres költőnő, Nukada hercegnő lánya. Később Kóbun császár felesége.

[3] A japán ősvallás, a sintoizmus főistene, a Napistennő (Amateraszu Ómikami, Amaterasu Ōmikami) kegyhelye. A Napistennő a japán császári család védőistensége, a mitológia szerint a császárok az ő leszármazottai.

[4] Az Iszébe vezető zarándokúton található. Itt volt a sintoista Hata szentély, a versben szereplő szent sziklák pedig a közeli Haze-folyóban lévő sziklák lehettek.

[5] VIII. századi költő. Egy időben Sómu császár (uralk. 724–749) udvari költője volt.

[6] Sómu császár.

[7] Harima tartomány a mai Hjógo megye, itt található az Inami-rét (Inamino), amelynek a Tízezer levél gyűjteményében található vakák tanúsága szerint az alangfű és a lilás virágú, ősszel nyíló bokorhere volt a jellegzetes tájeleme. Jelen versekben a közeli tengerpartra fókuszál a költő.

[8] A mai Kóbe mellett lévő Akasi tengerpartjának egy részlete.

[9] Kóbe és Akasi közelében található a Szeto-beltengerben. (ld. a bélyegképen).

[10] Macuho no ura (Matsuho no ura). Nevében megtalálható a ‘vár’ (macu) ige. Az Avadzsi-szigetnél található a Nakiszumi-parttal szemközt.

[11] A tengervízben áztatott algák felforralásával nyertek sót. Ezt az eljárást sópárló kemencékben végezték a tengerpartokon.