Régi és új dalok gyűjteménye (905), Tavaszi dalok második kötete, 112.

 

[Téma nélkül.]                                                           [Ismeretlen költő]

Hulló szirmokra
miért is nehezteljek?
Hisz e világon
hosszabb tán az én létem,
s tovább maradnék velük?

 

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1322.

Amikor Ki no Curajuki elhagyatottnak érezte magát a világban és igen rosszul volt, Kintada[1] úrnak küldte ezt a verset. Közben betegsége súlyosabbra fordult.

Tenyerembe mert
vízben nyugvó holdvilág:
ott van-e vajon,
vagy már nincs is ott talán?
Lám, ilyen földi létünk!

Curajuki személyes verseskötete szerint, miután megírta ezt a vakát, rövidesen meghalt.

 

Szemelvények gyűjteménye (XI. század eleje), Bánat, 1332.

Amikor Fudzsivara no Takamicu úgy döntött, szerzetesnek áll, éppen hullott a hó, így hát ezt a verset írta egy jegyzetpapírra:

 

Oh, e világon
évek hullnak évekre:[2]
bús mulandóság!
Hisz jól tudom, mint a hó,
nyomtalanul eltűnünk.

 Fittler Áron fordítása

 

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

872?–945

Kora és egyúttal a vaka-költészet egyik legnagyobb költője, a VII–X. század harminchat legjelentősebb költőjeként számon tartott harminchat költőóriás (szandzsúrokkaszen, sanjūrokkasen) egyike. Az első császári rendeletre összeállított vaka-antológia, a Régi és új dalok gyűjteményének egyik szerkesztője, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka-költészet) irodalmi közéletben való elterjedésében. Curajuki X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény is, hogy az első három császári vaka-antológia mindegyikében ő szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen vett részt, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendezett ilyen vetélkedőket. Toszából a fővárosba, Heiankjóba való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg, ezen kívül Újból válogatott dalok (Sinszen vaka, Shinsen waka) címen összeállított egy 360 vakás válogatást szerinte kiválónak ítélt költeményekből.

 

Fudzsivara no Takamicu (Fujiwara no Takamitsu)

940?–994?

A harminchat költőóriás egyike, több költői versenyen is szerepeltek versei. Igen fiatalon, húszas évei elején szerzetesnek állt, megrendítve ezzel a korabeli közvéleményt. Döntésének pontos oka nem ismert, a korról szóló történelmi regényekben és legendagyűjteményekben azonban különböző történetek szövődtek Takamicu alakja és szerzetessé válása köré. Szerzetesi élete nagy részét a mai Nara megye középső részén lévő Tó-hegyen (Tó no mine, Tō no mine) töltötte imádkozással és lelkigyakorlattal. Szerzetessé válását és hozzátartozóinak (elsősorban volt felesége és húga) fájdalmát egy X. századi elbeszélés, a Tó-hegyi alsó rangú parancsnok története (Tó no mine sósó monogatari, Tō no mine shōshō monogatari) meséli el versváltásaikon és levelezéseiken keresztül.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Minamoto no Kintada (889?–948?). Jelentős vaka-költő, a harminchat költőóriás (ld. lentebb, Ki no Curajuki életrajzánál) egyike.

[2] Az eredeti versben többértelmű kifejezés (kakekotoba) található: a „furu” ige egyaránt jelenti azt, hogy az idő (ebben a versben az élet) telik, illetve azt, hogy (ebben a versben a hó) esik, ez utóbbi jelentése révén pedig a hasonlatként megjelenő hóhoz kapcsolódik.