Régi és új dalok gyűjteménye, Tavaszi dalok első kötete, 49.

Akkor költötte, amikor valaki kertjében egy nemrég ültetett cseresznyefát látott, ami épp nyílni kezdett.                                                               Curajuki

Te, ki az idén
ismered meg a tavaszt:
cseresznyevirág!
Bárcsak ne tanulnád meg,
hogyan kell lehullani!

Régi és új dalok hat kötete, Első kötet, 280.

Füvek is, fák is
éreznek, így hát biztos
bízván remélnek
sötét hajnali órán,
és várják, hogy keljen a nap.

Curajuki-kötet, 308.

Tél

Leszálló harmat
tán ismeri szívüket?
Krizantémvirág:
változó színe mindnek
más és más természetű.

Fordította: Fittler Áron

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

Curajuki-kötet, 252–253.

[Húsz vers a kjógokui helyettes középtanácsos[1] paravánjára]

Hegyek mélyén áll
lakom, sötét erdőben,
évről évre hát
virágok szíve, bizony,
halovány: hamar hullnak.

Míg odaérek,
oh, biztos mind lehullnak!
Virágok szívét
hogyan ismerhetném meg,
hogy tudjam, mikor menjek?

Fittler Áron fordítása

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945. Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Kjógoku no gon-csúnagon. A jeles költő, Fudzsivara no Kaneszuke (877–933) tisztségeneve 927 és 930 között. Az itt szereplő két tanka (többi tizennyolccal együtt) tehát Kaneszuke festett paravánját díszítette.

 Negyedik kötet, versváltások, 712.

[Taniva no Óme no Otome[1] három verse:]

Miva-hegy[2] papja
imádja e cédrusfát:[3]
talán büntetés,
amiért hozzáértem,
hogy téged nem láthatlak?

Tizenharmadik kötet, vegyes témájú dalok, 3222.

Istenek hegye,
emberek mit vigyáznak:
lábához közel
hanga virága nyílik,
teteje táján
kamélia virágzik.
Mily csodálatos
ez a hegy!
Óvják, mint síró dedet.[4]

Tizenkilencedik kötet, 4241.

Fudzsivara no Kijokava követ egy verse:

Kaszuga mezőn,
imádott istenkertben,[5]
oh, szilvavirág:
virágod pompájában
várj rám, míg visszatérek!

Fordította: Fittler Áron

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Ismeretlen költőnő. Jelen versén kívül még két tankája maradt fenn az antológia negyedik kötetében.

[2] A mai Nara-megyében található, istenként tisztelt hegy. Itt található Japán egyik legrégebbi sintó szentélye, az Ómiva szentély (Ómiva dzsindzsa).

[3] A japán ősvallás, a sintó hitvilágában az istenek gyakran választottak fákat és bokrokat, amikor leszálltak az emberek világába, ezért egyes növényeket – kimondottan az itt szereplő cédrust – istenként tisztelnek.

[4] Ez a hosszúvers (csóka) is egy olyan hegyet dicsőítő ének, amelyen a sintó vallás istenségei lakoznak.

[5] A Kaszuga mező a mai Nara városban található, itt áll a Kaszuga szentély (Kaszuga taisa). Az itt szereplő szilvafát is feltehetően azért ültették, hogy a Kaszuga szentély istene (Kaszuga Mjódzsin) leszállhasson rá.

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből
(Japán, X. század) 3.  

Szerelem negyedik kötet, 679.

Téma nélkül.                                                              Curajuki

Iszonokami:
Régi Hely közepén út…
Rég nem láttalak,
s mégis: gondoltam volna,
hogy majd hiányozni fogsz?[1]

Szerelem ötödik kötet, 790.

Amikor valaki, akivel szerették egymást, végül elmaradt, Komacsi nővére egy megperzselt sáslevélre tűzte üzenetét ezzel a verssel:

Hosszú idő múlt:
elhagyott száraz Mező
füve még most is
szüntelen lánggal lobog,
árva szívemmel együtt.[2]

 Szerelem ötödik kötet, 828.

Téma nélkül.                                                              Ismeretlen költő:

Folyik az idő,
Nő-hegy s Férfi-hegy között
zúg és morajlik
Josino-folyó vize:
jó, hát ilyen e világ.[3]

Fordította: Fittler Áron

Ki no Curajuki (Ki no Tsurayuki)

?872–?945.

Korának egyik legnagyobb költője, a Régi és új versek gyűjteményének (Kokin vakasú, Kokin wakashū) egyik összeállítója, jelentős szerepet vállalt a japán nyelvű költészet (vaka) irodalmi közéletben való elterjedésében. A X. századi költészetben játszott vezető szerepét jól mutatja az a tény, hogy az első három (X. században keletkezett) császári rendeletre összeállított versantológia (csokuszen vakasú) mindegyikében Curajuki szerepel a legtöbb verssel. Fiatal kora óta számos költői versenyen (utaavasze) szerepelnek költeményei, 930 és 935 közötti Tosza tartományi kormányzósága idején pedig maga is rendez költői versenyeket. Gyakran kérték fel paravándalok (bjóbuuta) írására illusztrált paravánok képeihez. Toszából a fővárosba (Heiankjó) való hazautazását az első japán nyelvű naplóban, a Toszai naplóban (Tosza nikki, Tosa nikki) örökítette meg.

Komacsi nővére

A híres IX. századi költőnő, Ono no Komacsi (Ono no Komachi) nővére. Jelen versen kívül három tankája ismert. (Ono no Komacsi a IX. század hat legkiemelkedőbb költőjének, a hat költőóriásnak (rokkaszen, rokkasen) az egyike. Életéről jóformán semmit nem tudni, annál híresebbek azonban az utókorban kialakult vele kapcsolatos legendák.)

(A bélyegkép a fordító felvétele)

[1] Iszonokami a mai Nara megye Tenri nevű városában található (az Iszonokami szentély tavát ld. a bélyegképen). Az azt követő Régi Hely névhez kapcsolódik, amely Iszonokami környékének megnevezése volt. Japánul Furu, amely azonos alakú a ’régi’ melléknévvel, illetve ’(az idő) telik’ jelentésű ige („fu”) egyik alakjával. Az első két sor továbbá bevezető (dzsokotoba), amely az eredeti szövegben azonos hangzással kapcsolódik a vers további részéhez, ugyanakkor Régi Hely (Furu) említése érzékelteti az eltelt idő hosszúságát, amely alatt a lírai én nem találkozott kedvesével. A fordításban anaforás sorkezdettel kompenzáltuk a hangismétlést.

[2] Az eredeti versben több többértelmű kifejezés segítségével fejez ki a költőnő egyszerre egy tájképet száraz téli mezőn égő füvekkel, illetve saját lelkiállapotát: fádalmát, amiért kedvese elhagyta. A második sorban az ’elszáradt’ és az ’elhagyott’ jelentésű „karetaru”, valamint a költőnő családneve, Ono található, amely köznévként mezőt jelent. A negyedik sorban a ’gondolat’, ’érzés’ jelentésű „omo(h)i” szó foglalja magában a ’tűz’ jelentésű „hi” szót.

[3] A Nő-hegy (Imojama) és a Férfi-hegy (Szejama) – a kettőt együtt Imoszejama-ként szokták emlegetni – a mai Vakajama megyében található. A kettő között folyik a Josino-folyó (Vakajama megyei szakaszán ma Ki-folyó), amely sebes sodrásáról volt ismert a klasszikus költészetben. A beszélő nevek segítségével a versben megjelenített tájkép a férfi-nő viszony viharos voltát sugallja. A negyedik sorban a Josino-folyó bevezetőként azonos hangzással kapcsolódik az ötödik sorhoz.

Tankák a Régi és új dalok gyűjteményéből (Japán, X. század) (2.)

Szerelem első kötet, 470.

Téma nélkül:                                                      Szoszei szerzetes

Hírből hallok csak
róla, s szívem krizantém
virágán harmat:
éjjel dagad, s ha nap kel,
hevétől nyomban illan.[1]

Szerelem, harmadik kötet, 665.

Téma nélkül:                                                    Kijohara no Fukajabu

Apálykor, nappal
mederben mindent látni:
nem jutni hozzád.
Estét várja az alga,
mikor öblödbe úszhat.[2]

Fittler Áron fordítása

Szoszei szerzetes
IX–X. század

A Régi és új dalok gyűjteményének (Kokin vakasú) egyik legjelentősebb költője, egyike a japán költészet kezdetétől a X. század végéig tartó időszak harminchat kiemelkedő költőjének, a harminchat költőóriásnak (szandzsúrokkaszen). Apja, Hendzsó szerzetes a IX. század hat legnagyobb költője, a hat költőóriás (rokkaszen) egyike. Szoszei verseire jellemző az intellektualizmus és a retorikai eszközök gyakori alkalmazása.

Kijohara no Fukajabu
IX–X. század

Ugyancsak a Régi és új dalok gyűjteményének egyik reprezentatív költője, többek között az ő versei is meghatározták az antológia stílusát. Barátságot ápolt a kor más nagy költőivel, Ki no Curajukival és Fudzsivara no Kaneszukével, továbbá mesterien játszott a japán citerán, a kotón.

A bélyegkép a fordító felvétele

[1] Jelen két versben több többértelmű kifejezés (azonos alakú szó, illetve többféleképpen tagolható hangsor) segítségével párhuzamosan fejeznek ki a költők egy természeti képet és egy lelkiállapotot, emberi érzést. Ebben a tankában a „kiku” (hall; krizantém), az „oki-” (felkel, ébren van; (a harmat) lecsapódik) többértelműsége és az „omo(h)i” (érzés, gondolat) szóban lévő „hi” (Nap) segítségével kerül kifejezésre egy harmatos krizantém képe, illetve egy kezdődő szerelmi epekedés érzése. A fordításban ezt a természeti kép hangsúlyozásával és az érzést megjelenítő oldalra való rejtett utalással (allegorikusan) igyekeztünk visszaadni. Továbbá furcsának tűnhet, hogy egy szerzetes szerelmes verset költ, ez a tanka azonban szerepvers, tehát nem Szoszei személyes érzésein alapul.

[2] Ebben a tankában a „hiruma” (nappal; apály), a „mirume” (egy algaféle; találkozás, lehetőség a találkozásra) és a „joru” (tér vhova, itt: úszik; este) szavak azonos alakúságával fejez ki a költő egy tengeri tájképet, illetve a közvéleménytől tartva kedvesével nyíltan találkozni nem tudó szerelmes érzését. A fordításban szintén allegorikusan igyekeztünk visszaadni a retorikai eszközt.

Szerelem első kötet, 469.

Téma nélkül:                                                                         Ismeretlen költő

Kakukkmadár[1] szól
ötödhó éjjelén és
kígyófű[2] zöldell.
Kínoz csak a szerelem,
nem is látok semmit sem.

Szerelem első kötet, 495.

Téma nélkül:                                                                         Ismeretlen költő

Eszembe jutott
Örökzöld-hegy[3] szikláin
azálea…[4] oh,
az ám! Vágyom utánad,
épp, mert el nem mondhatom.

Szerelem negyedik kötet, 699.

Téma nélkül:                                                                         Ismeretlen költő

Josino-folyam[5]
partján lilaakácok
hullámfodra kel…
Kelne szívemben a vágy,
hogyha őt nem szeretném?

Fordíto

• Összes bejegyzés

Fittler Áron fordítása

[1] Az itt szereplő kakukk nem a nálunk ismert fajta, hanem a Cuculus poliocephalus nevű, éles hangú madár, amely a klasszikus japán költészetben a nyári éjjel egyik meghatározó természeti képe. Ötödhó pedig a holdnaptár szerinti ötödik hónap, amely nagyjából a Gergely-naptár szerinti júniusnak felel meg.

[2] A holdnaptár szerinti ötödik hónap egyik jellegzetes növénye, az orvosi kálmos (a klasszikus japán eredetiben ajamegusza). Az ötödik hó ötödikén rendezett ünnepen a házak ereszére szokás tűzni az ártó szellemek elűzése érdekében. Jelen tanka természeti képe továbbá – a másik kettőhöz hasonlóan – egy azonos vagy hasonló hangzású szó ismétlésével kapcsolódik a költemény lelkiállapotot megjelenítő második feléhez, ezt a fordításban is igyekeztünk tükrözni.

[3] Tokiva no jama. A mai Kiotó város nyugati részén található domb, nevéből adódóan a változatlanság jelképe, és gyakran kerül ellentétbe a költészetben az évszakok múlásával, változásával.

[4] Az azalea igen ritkán szerepel a korabeli japán költészetben, a kevés példa között azonban a legtöbb az azálea bíborszínű virága után a bíborszínű ruhát viselő kedves alakját juttatja a lírai én eszébe.

[5] A mai Nara-megyében lévő folyó. Sebes folyása következtében a Heian-kori költészetben a felfokozott, heves szerelem érzésének asszociációja kapcsolódott hozzá.

(A bélyegkép a fordító felvétele)