Közeledett őfelsége látogatásának napja[1], így hát az Uraság[2] rendbeszedette és ragyogó pompába öltöztette házát. Igazán gyöngyörű tő krizantémokat gyűjtöttek és hoztak elébe. Vegyesen ültettek különböző színárnyalatúra halványult[3] virágokat, teljes pompájukban tündöklő sárgákat, és ahogy elnéztem őket a felszakadozó reggeli ködben, valóban olyannak tűntek, mint amik megszabadítanak az öregségtől.[4] És mégis… Mi lelt most engem? Ha ez a mostani sorsom nagy nyugtalanságommal[5] legalább egy kicsit is olyan lenne, mint másoké, derűsen viselkednék, és fiatalosabb lendülettel tölteném napjaimat ebben a mulandó világban. Annyira fáj, hogy bármilyen örvendetes, esetleg elbűvölő dolgot látok vagy hallok is, mindig felülkerekedik bennem gyakran eszembe jutó vágyam[6], eluralkodik rajtam a búskomorság és önkéntelenül szomorú leszek. De miért is rágódom ezen ennyit? Felejtsük el az egészet! Hiszen hiába is gondolkodom rajta, semmi értelme. Ráadásul bűneim is csak gyarapodnak[7] ezáltal – gondoltam, amikor pedig megvirradt, kifelé merengtem, és láttam, ahogy a vízimadarak játszadoznak a tavon, mintha semmi gondjuk nem lenne.
Vízimadarak
víz színén ringatóznak:
mások tán, mint én?
Hisz én is úgy lebegek[8],
búval töltöm napjaim.
Bár úgy tűnt, gondtalanul játszadoznak, bizonyára nekik is szenvedés az életük – ötlött eszembe a hasonlóság.
[Kankó ötödik éve (1008) tizedik hónap][9]
Nagyon hiányoztak azok az éjjelek, amikor Dainagon úrhölgy[10] a császárné őfelsége közelében pihent és társalgott velem. Talán ez is azért van, mert mégiscsak hozzászoktam egy kicsit mostani életemhez?
Oh, de hiányzik
víz színe[11], hol álmatlan
sokszor lebegtünk!
Vadkacsa, tollán a dér:
attól sem fázni jobban![12]
Így válaszolt:
Mikor nincs velem
barátom, ki tollamról
rázza a deret,
hogy hiányzik az ilyen
éjeken réce-társam![13]
Még az írása is olyan elbűvölő volt, hogy arra gondoltam, ebben a hölgyben aztán semmi kivetnivalót nem találni.
[Kankó ötödik éve (1008) tizenegyedik hónap]
A tizenkettedik hónap huszonkilencedik napján az Udvarba mentem. Annak idején ugyanezen a napon szolgáltam először.[14] Oh, mintha rémálmok útvesztőjén tévelyegtem volna akkor – idéztem vissza azt a napot, mostanra azonban egészen hozzászoktam az itteni élethez, ez a gondolat viszont ugyancsak kellemetlen érzésekkel töltött el.
Késő éjjel volt már. A császárné őfelsége éppen viszavonultan töltötte tisztulási idejét[15], így hát nem is járultam elé, hanem magányosan feküdtem lakosztályunkban, amikor hallom, hogy társnőim huncutul beszélgetnek mellettem:
– Nahát! Egészen más itt az Udvarban, mint másutt!
– Otthon ilyenkor már rég aludnék!
– Egy szemhunyásnyit sem lehet itt aludni az urak állandó cipőkopogásától!
Évnek alkonyán
életem éje mélyül,
majdhogy el nem fúj:
szél morajától lelkem,
oh, egészen megfagyott!
– mondtam magamban.
[Kankó ötödik éve (1008) tizenkettedik hónap huszonkilencedik napja]
Fittler Áron fordítása
Muraszaki Sikibu (Murasaki Shikibu)
X–XI. század
A japán klasszikus irodalom legjelentősebb művének és egyben a világ egyik első regényének, a Gendzsi regényének a szerzője. Icsidzsó császár (uralk. 986–1011) felesége, Sósi császárné (988–1074) udvarában szolgál, naplójában az udvari szolgálat időszakából közel másfél év (az 1008 nyolcadik hónapjától 1010 első hónapjáig tartó időszak) eseményeit jegyzi le. Mivel egyik fő célja a Sósi-udvar eseményeinek japán nyelven történő lejegyzése volt, részletesen ír az udvarról, a főbb ceremóniákról és más eseményekről, különös tekintettel Acuhira herceg (1008–1036, a későbbi Goicsidzsó császár) születésére és az ahhoz kapcsolódó rendezvényekre, de – jelen részletekhez hasonlóan – sokat ír saját belső világáról és az udvari élethez való viszonyulásáról, ezáltal pedig Muraszaki személyiségének megismerése szempontjából is fontos dokumentum.
[1] Icsidzsó császár látogatása a régens, Fudzsivara no Micsinaga rezidenciájára, a Cucsimikado-palotába. Felesége, Sósi császárné (Micsinaga lánya) ugyanis nemrég szülte meg Acuhira herceget, a későbbi Goicsidzsó császárt, és ekkor a Cucsimikado-palotában tartózkodtak.
[2] Fudzsivara no Micsinaga.
[3] A fehér krizantémokat különösen szépnek tartották, amikor viráguk a zúzmarától halványlilára színeződik.
[4] Egy régi kínai monda szerint a krizantém a remeték kedvenc virága, és ha valaki a virágjukban összegyűlt harmatot megissza, elfelejti az öregséget. A krizantémot ezért Japánban is a meg nem öregedés és a hosszú élet virágának tekintik.
[5] 1001-ben meghalt Muraszaki férje, Fudzsivara no Nobutaka, és az udvari élethez, Sósi udvarának fényűző pompájához sem tudott igazán hozzászokni, ezért az udvari szolgálatának évei többnyire nyugtalanul, szomorúsággal teltek. Más értelmezések szerint az alább szereplő, szerzetesnőként a világi élettől való visszavonulás iránti vágyára utal az írónő.
[6] Buddhista szerzetesnőként a világi élettől való visszavonulás iránti vágyára utal.
[7] Az evilági dolgok miatti bánat a buddhizmus felfogása szerint bűnnek számított, és csökkentette a buddhista Paradicsomba jutás esélyét.
[8] A lebegés a nyugtalanság, lelki bizonytalanság metaforája a klasszikus japán költészetben. Ehhez hozzájárul a ’lebeg’ jelentésű ige és a ’szomorú’, ’búskomor’ jelentésű melléknév egyik alakjának („uki”) azonosalakúsága is.
[9] A korabeli Japánban a holdnaptár szerint számolták a hónapokat. A holdnaptár szerinti hónapmegnevezés a Gergely-naptárhoz képest nagyjából egy hónappal korábbi időpontot jelöl (az itt szereplő tizedik hónap tehát nagyjából novembernek felel meg).
[10] Muraszaki udvarhölgytársa Sósi udvarában.
[11] Sósi császárné udvarát fejezi ki szimbolikusan.
[12] Egyedüllétére utal, szembeállítva azt az udvarban közösen töltött időszakkal.
[13] A réce itt a mandarinrécét jelenti, amelynek sajátossága, hogy mindig párban vannak. Jelen versváltás esetében azonban – lévén, hogy két barátnő között zajlott – csak a kifejezések, szimbólumok származnak a szerelmes versekből, valójában mindössze kettejük szoros barátságát fejezik ki ezen megfogalmazás révén.
[14] Muraszaki 1005 vagy 1006 (más feltételezések szerint 1004) tizenkettedik hónap huszonkilencedik napján szolgált először Sósi császárné udvarában.
[15] Monoimi. Rossz álomtól vagy gonosz lélektől való megszállottságtól történő megszabadulás érdekében az illető meghatározott időre visszavonul lakhelyének egy kijelölt épületébe vagy szobájába.
A bélyegkép a fordító felvétele
