Egy pillanatra elterelte a figyelmemet az ablaküvegen egyre erősebben kopogó eső ritmusa. Mintha egy nagyon rossz dobos próbált volna metronómozni a gondolataimhoz. Tágra nyílt szemekkel bámultam, ahogy a fagyos cseppecskék egy pillanatra hozzáragadnak az üveglaphoz, majd keményen koppannak és lecsurognak az ereszcsatorna mohó száján. Ásítottam.

A bal kezemben még mindig a két kis golyóbist szorítottam. Teljesen belesimultak a tenyerembe, mintha csak oda teremtették volna őket. Ismertem már minden négyzetcentijüket, fémes, bizsergető tapintásukat, pontosan tudtam, hol van a súlypontjuk, még forgatni is megtanultam az ujjaim közt, anélkül, hogy akár csak egy picit is egymáshoz verődtek volna. Már csak attól, ha a kezemben érezhettem, valami földöntúli béke szállta meg a lelkemet. Olyan emlékeket idéztek fel bennem, melyeket semmi áron nem akartam elengedni.

A feleségem kapta őket, nem tudnám megmondani, pontosan mikor, de mire megismertem már javában használta. Teljesen modern, a mai kor igényeinek megfelelő gésagolyók voltak. Különlegesen kiképzett, simaizombarát anyaga alkalmassá tette az érzékeny területre való felhelyezésre, szinte magától becsusszant a síkos hüvelybe. A két labda között nem volt zsineg, mint a múlt századok gésagolyói esetén, hajszálvékony, szinte érezhetetlen asztrális szál kötötte össze őket. Ez a maga korában kisebb csodának számító tárgy, nem csak a hüvelyi izomzat megedzésére volt alkalmas, mint elődei, de összeütődéskor, megfelelő nyomás esetén apró impulzusokat küldött a testnek, mely stimulálva az agyat eufórikus állapotba ringatta a felhasználót. Mondanom se kell: sok örömet szerzett nekünk a bizarr hálószobai játékaink során.

Mikor megismertem a nejemet nem gondoltam volna, hogy később ez a szexuális segédeszköz válik majd az egyetlen megmaradt emlékemmé tőle. Gyönyörű, hollófekete hajú nő volt, a szépsége mögött mindig is meghúzódott valami egyedi, valami egzotikus, ami kiemelte napjaink klónozott embertömegéből. Igazi ideálként járt közöttünk, mint egy évszázadokkal ezelőtti divatmagazin sztármodellje. Ha behunyom a szemem, még mindig olyan érzésem van, mintha itt lenne velem, a portréja beleégett a tudatalattimba, testének illatát még mindig érzem a gésagolyókat szagolgatva. Lassan két éve, hogy Anna meghalt.

Szomorú, de furcsa mód a belső tulajdonságait egyáltalán nem őrizte meg az emlékezetem. Hiába kérdezné most tőlem bárki is, hogy milyen volt a nejem, semmi mást nem tudnék rá felelni, csak azt, hogy: elragadó. Annyira domináns volt a szépsége, hogy a többi jellemzőjét teljesen kiszorította a megmaradt emlékeim közül.  Néha próbálok felidézni mindent, ami csak az eszembe juthat róla, de az arcánál tovább még nem jutottam. Közben az ujjaim között csak járatom a gésagolyókat. Mikor egymáshoz koccannak, megremeg a kezem és az egész testemen végigszalad az a bizsergető érzés. A gondolataim elszállnak.

Hosszú percek teltek el, mire észrevettem, hogy az interaktív csipogóm jelez. Egy darabig csak bámultam a foszforeszkáló képernyőt a szemközti falon, majd felvettem a bejövő hívást:

– Tessék.

– Doktor úr, a ma délutáni programjára szeretném emlékeztetni!

– Nem tudtam, mi hiányzott … Folytasd!

– Kettőre egy plasztikai műtétet jegyeztem elő a kettes munkateremben, fél ötre pedig Black kisasszony érkezik egy léleksebészeti beavatkozásra, a kérelmi lapján emléke..

– Hányszor megmondtam, hogy ne mondd a páciensek nevét előttem! – üvöltöttem magamról megfeledkezve, de amint elhagyták a számat a szavak, máris megbántam, hogy ilyen érzelmi kirohanásra vagyok képes egy egyszerű titkárprogram hülyeségein. – Küldd át a monitoromra a beadott igénylési lapokat, de retusáld a személyes adatokat! Nevet, fényképet, mindent, ami eltér a szigorúan vett feladatomtól!

– Elnézést Doktor úr, igenis Doktor úr!

A szemközti falon azonnal megjelentek a sebészeti kartonok, amiket kívántam. Az első páciens meglehetősen könnyű esetnek bizonyult: már járhatott nálam, hiszen csak korrekciós szépészeti beavatkozásokat igényelt. Egy kis fiatalítás az arcon, pár személyes külső jegy megváltoztatása, semmi extra kívánság.

A másik azonban komplex feladatnak bizonyult. Nem csak a szokványos emléktörlések-beültetések szerepeltek az igénylési lapon, de teljes személyiségbeli változtatás a felsorolt kérések alapján. Drasztikus beavatkozás, ami ugyan remekül hoz a sebészet konyhájára, de egyben piszok kemény munkát jelent a kirendelt doktornak. Az egyszerű emlékezetbeli beavatkozásokat már a specializálódott orvostanhallgatók is el tudják végezni, de egy lélek alapmotívumainak a módosítása nem amatőr munka. Izgalmasnak hangzott.

– A kettes munkaterem műtétre készen áll?

– Természetes, Doktor úr!

– Ha megérkezik a páciens, kísértesd be a kettesbe! Addig átfutom a kartonját és azonnal kezdünk!

– Ahogy kívánja, Doktor úr!