Ádám egy szerdai napon hozta el az idegen ruhákat a mosodából. Kedvesével, Bogival átmenetileg egy barátjuk szobakonyhás lakását bérelték: csak amíg el nem készül a sajátjuk felújítása. A lakás elfogadható lett volna, ha nem kényszerülnek a tervezett két hónap helyett négyig ott lakni, illetve, ha van mosógépük. Utóbbi oka az elavult biztosíték volt, ami nem bírt már el egy ilyen komoly gépet. A kellemetlenség aprónak tűnt, hiszen pár buszmegállónyira tőlük üzemelt egy modern mosoda, ahová el tudták vinni a szennyest. Ahogy a munkálatok elhúzódtak, a pár lassan összebarátkozott a fiatal mosodással, és minden szerdán és pénteken elvitték hozzá ruháikat.

Ez mindig a szokott rend szerint zajlott: Ádám ebéd után felkapta a Bogi által összeválogatott kupaccal teli táskát, elvitte az üzletbe, mindent beállított a gépen, a tulaj elindította, ő pedig beült arra az egy órára a könyvtárba. A pénteki napok annyiban különböztek, hogy olyankor Bogi is elkísérte, hogy két adagot vigyenek: a másikat a lány húzta a gurulós bőröndben.

A mosás lejártára Ádám – szokás szerint – vissza is ért, rutinosan kiszedte a nedves gombócokat egy kosárba, és onnan, – ahogy Bogi tanította – belehajtogatta őket a vállra akasztható sporttáskába. A mellette lévő gépnél ezúttal egy hozzá hasonló korú fiatal pár is végzett. Egy pillanatra még össze is mosolyogtak, mert ugyanolyan táskájuk volt. De ez nem meglepő, hiszen akkoriban szinte mindenkinek volt ilyenje. Olcsón lehetett megvásárolni pontgyűjtő akciók keretében az egyik benzinkútláncnál.

A pénztárnál még összefutottak, mert Ádám ugyan hamarabb végzett a ruhák bepakolásával, a mosodásra még várni kellett egy kicsit, amíg segített berakni egy adagot egy másik ügyfélnek. Így történhetett meg, hogy Ádám rossz táskát fogott meg kifelé menet, és ezt akkor senki sem vette észre.

Hazaérve letette a táskát, hogy Bogi kiteregessen, amíg ő iszik egy teát. A dolog már olyan rutinosan ment, hogy a cselekményre nem is kellett figyelnie, ment minden magától, gondolatai pedig messze elkavarodtak, amikor a lány szokatlanul ideges hangja kizökkentette. „Kié ez a bugyi?!” hasította át hangjával a lakást. A fiú berohant, és szó nélkül túrni kezdte a táskát. „Azé, akinek a barátja ezt az alsót hordja.” Mondta félig idegesen, félig nevetve, ahogy a ruhadarabot lobogtatta. „Rossz táskát hoztam el” azzal elmesélte Boginak a másik párt, és az ugyanolyan sporttáskát. A kellemetlenség persze bosszantotta őket, főleg Ádámot, hogy vissza kell menni, de biztos volt benne, hogy az ő ruháikat szintén felismerték már, és talán már szóltak is a tévedés miatt. Gyorsan felhívta tehát a mosodát és bejelentette a történteket. A tulajdonos biztosította őket arról, hogy majd telefonál, ha jelentkeznek miatta, de egyelőre nem tud mit tenni.

A ruhákat persze azért kiteregették, bár úgy hitték, estére már minden a maga helyén szárad. De a mosodából nem jött értesítés. Nem akarták a férfit sürgetni, úgysem ér semmit, hát vártak. Másnap délutánra a ruhák megszáradtak, így Bogi behajtogatta őket a táskába, és az ajtó mellé készítette, hogy majd csak vissza kelljen vinni. Közben összeszedték, mi veszhetett oda: pár fehérnemű, néhány póló, valójában semmi pótolhatatlan, leszámítva egy jó farmert és egy teljesen új női fölsőt.

Már egy hete semmi hír nem érkezett, pedig a mosodában kitettek egy plakátot is. A tulajdonos elmondta, hogy még sosem látta ezt a párt, akkor voltak először, így lehet, hogy máshonnan valók. „A ruháinkat azért visszahozhatnák” mérgelődtek Ádámék.

Az idegen holmikkal teli sporttáska már-már az előszoba állandó része lett, hiszen már hetek óta ott volt. Ahogy múlt az idő, lassan átkerült az új lakásba is.

Időközben Bogi bizalmatlan lett a mosodával, és ha ő valamit a fejébe vett, nehéz volt azt onnan kiűzni. Így kiszámolták, hogy nagyjából elegendő ruhájuk van a költözésig, ha a csap alatt néha mosnak fehérneműt. Amikorra tehát végre befejezték a bútorok elhelyezését, rájöttek, hogy nem maradt egy tiszta göncük, minden a szennyesben van. Gyorsan el is indítottak egy adagot az új, elöltöltős géppel, de a ruhák nem száradtak meg reggelig. Azonban mind a kettőjüknek be kellett menniük a városba. Ekkor jutott Ádám eszébe a bontatlan táska. Remélve, hogy Bogi nem veszi észre, kivett belőle egy alsónadrágot, egy pár zoknit, egy hasonló farmert, mint amilyen a szennyeskosárban volt, meg egy minta nélküli pólót. Szerencséjére minden pont passzolt rá, de ez nem lepte meg, átlagos alkatú srác volt, és ahogy rémlett neki, a másik fiú szintén.

Épp azt hitte már, hogy feltűnés nélkül kisurranhat az üres öltözőszekrény előtt ácsorgó Bogi mellett, amikor az utána szólt: „Ugye nem a koszos ruhák közül vetted ki azt a gatyát?” Ádám menteni akarta a helyzetét. „Nem volt annyira vészes.” Bogi erre felvonta a szemöldökét, és magához intette. „Ne menj már büdösen a városba” azzal lehajolt, és megszagolta a farmer szárát. „Öblítő illata van. Ez nem a te nadrágod.” Ahogy ejtette, minden szótagnak külön súlya volt. Ádám kénytelen volt bevallani az igazságot, mire Bogi neheztelés helyett leült új matracuk szélére, és arcát kezébe temetve rázkódó nevetésbe kezdett. A férfi először kétségbeesetten figyelt, hogy a lány sír, vagy nevet, majd amikor megnyugodott, a férfiak értetlenségével az arcán várta, hogy kiderüljön, mi történt. A nő pedig, ahogy a helyzethez illett, nem szólt semmit, megcsókolta kedvese bamba arcát és kiborította a táska tartalmát a matrac közepére.

Ádámnak meg kellett várnia, amíg a lány kiválogatott két nadrágot és három fölsőt. Ezeket mind, különböző kombinációkban felpróbálta, megnézte a tükörben, majd megkérdezte a fiút, mi a véleménye. Az pedig igyekezett változatosan használni a jó, a tetszik, illetve a nekem bejön válaszokat. Bogi pedig sorra dobálta le őket magáról, mivel szűk, béna, hogy vehette ezt meg, ide se néztél rendesen. Végül felvette a sima kék farmert és egy ízlésesen dekoltált sárga pólót, amihez gyorsan keresett az egyik – még leragasztott tetejű – dobozban megfelelő ékszereket. „Csak ma, és soha többet” mondta szigorúan Ádámnak, aki nem merte megmondani párjának, mennyire csinos a másik lány ruháiban.

Bár este, amikor levetették a ruhákat, azt hitték, másnap tiszta lappal bújnak saját megszokott ruháikba, az eset mindkettejük életére hatással volt. Ádám betegesen figyelni kezdte a korabeli férfiakat, kin lehet az ő ruhája. A srác arcát ugyanis már szinte elfelejtette, de úgy hitte, ha látná az ő pólójában, felismerné. Odáig jutott, hogy a boltból kijőve követni kezdett egy férfit, aki a barátaival volt, majd a buszon összeszedve minden bátorságát leszólította és megkérdezte, hol vette a nadrágját. Erre az kissé megrökönyödve bár, de megmondta a bolt nevét, és próbált nem figyelni tovább a furcsa fiúra. „De tényleg ott vetted? Nem jársz mosodába?” Ádám végül letett a további próbálkozásokról, mivel a második kérdése után hárman közrefogták és a busz forgójának támaszkodóvasához nyomták, megfenyegetve, hogy eltörik a karját, ha nem száll le róluk. Inkább el sem mesélte Boginak.

A lány miután kimosta és visszatette a ruhákat a táskába, próbálta elfelejteni az egészet. De egy reggel nem talált megfelelő topot a nadrágjához, és eszébe jutott, hogy a másik lánynak van egy, ami tökéletes lenne. Erre a hideg rázta ki, hogy felvegye azt, amit ki tudja, ki viselt előtte. Talán tele van titkos bacilusokkal is. Aztán eszébe jutott, hogy olyankor nincs ezzel baja, amikor a turkálóban vásárol. Tulajdonképp a dolog nem is nagyon különbözik. A gondolatmenet végére odáig jutott, hogy olyan az egész, mintha a barátnők kölcsönadnák egymásnak a cuccaikat. Lassan tehát kipakolta a ruhákat, és a sajátjai közé illesztette. Persze átnézte a férfi holmikat is. Volt például egy póló, aminek a mintája nagyon tetszett neki, és becsúsztatta Ádám ruhái közé. A férfi pedig nem is gondolta, hogy az nem az övé, hiszen a szekrényben volt, így felvette. Arra gondolt, biztosan egy régi darab, ami a költözéskor előkerült a mélyből, ahol a fiatalkori ruháiból őrzött párat emléknek.

A mosodás férfi hangja pár hónappal később csendült fel a telefonban. Bogi épp egy nagy pohár vizet ivott, mivel elfáradt az edzésben. Az volt a célja, hogy belefogyjon abba a nadrágba, ami a lánytól volt. A férfi örömmel mesélte, hogy a másik pár hazajött a külföldi tanulmányútról, és jelentkezett, hogy visszacserélné a táskákat. „Téves telefonszám” közölte Bogi szárazon, és gyorsan kinyomta a hívást.