A kötél lapos. A párhuzamosságok kora lejárt. Az intézkedés azoknak szól, akik osztoznak a feladatokon. Megváltozik a tevékenység. A készítmény minden része célirányos. Száraz fűből csavarták. Nem avatkoznának bele, ha támadásra kerülne sor. Szép és nem könnyű korabeli feljegyzések. Támogatásukról biztosították, ez a legközvetlenebb. Nem kell tanácsolni, igazolják a mérések. Az orrától délre fekvő, a szájától északkeletre, a szemétől nyugatra, az égtájak  hálásak. A településen már ők diktálnak, egy állományba kerül azzal, aki. Elmegy bárhová abban a városban, bár lehet, hogy másfelé jobban járna. A legnagyobb titokban a szemébe néznek. Ki az aki nem kapcsolódott be, aki nem rohan ujjongva, a nagy felelősségérzettől. Az elsők között ébredt, azok között, akiken megfigyeléseket végeztek. 

Mai Mariann párhuzamosan áll, gyűlöletkeltően viselkedik. Hosszú a nyaka, a világ részei megváltoztak. Ha leül, minden szándéka ellenére, a helyzetének nincs belső oldala. (Tud minden szót, de mégis újakat csinál.) Ebben a valóságban az emelvény szélén ül, a lökdösődés holtpontjában. Már sűrűn esett az eső, amikor a ház körül jégcsapok keletkeztek. A dolgoknak funkciójuk van, vizsgálhatók. A lába is párhuzamos, véleménye semmi, és nincs benne kezdeményezőkészség. Combcsontjára rátapadt a hús, a folyamat még nem tisztázott. Felszáll egy tömött buszra, verekszik, vért kerget a férfiak arcába. Mai Mariann barátai a testük tartásával mesélik el azt a féktelen gyűlöletet, mely  kialakult. Például most, éppen arra kérik, például éppen felfedezik, hogy ez az, ez ennek az oka. Az üzemanyag ellátás két hétig folytatódott, aztán előhúztak egy fotókópiát, hogy megvizsgálják. Mai Mariann okos lány volt az ábrázata visszautasító, mint mondtam, azt remélte, hogy eljut oda. Csúnya sebhely volt a hátán, mely lefutott a derekáig. Simára fényesítette a bőrét, és elkerülte a bonyodalmakat. Kerekre gyúrta a combját, hogy olyan legyen, mint egy baba. Feltételezzék róla, hogy él, és hogy láthatatlan.

A dolog megállapítása óta harminc perc telt el, valakinek a magatartása váltotta ki, akit átküldtek a másik oldalra. Játszi könnyedséggel felemelték Mariannt, megfogdosták, mintha ablakot tisztítanának. Semmit nem lehet tudni, ráöntött valamit, a rejtekhelyek még kihasználatlanok. Harminc évi házasság után szenvedélyesen beleszeretett egykori óvodatársába. Nem változott semmit, ma sincs tudata, sem egyénisége. Rátérdelt a gépre, a foszladozó anyagra, előre hajolt, az asztal lapjára támaszkodott, ilyenkor nem érdemes szomorkodni, gondolta. Szép, telt lábai voltak, melyekkel tompa puffanásokkal futott. Józsika bácsi óvatosan a mellére ültette a lányt, közben morgolódott, vele volt, de nem borzolta nagyon, mert ügyetlen és óvatlan volt. Fészkelődött, mintha csellel akarná kikényszeríteni, hogy ott maradhasson. A földet betelepítették, reakciók jelentek meg, melyeket korábban lehetetlen volt összehozni. Elvettétek a halogatás lehetőségét, mondta, és arról beszéltek, hogy betiltják a sűrű, sötétbarna tekintetű nőket. Ellenőrizték, úgy folytatódott, ahogy évekkel korábban elkezdődött. Csoportokat képeznek majmokból a fák ágai között és egymást követve dobják át a határon. A majmok elcsábították a gyerekeket és az öregeket, akik megtanultak fára mászni és sírni. Úgy sírtak, hogy csakúgy folyt a könnyük. Ez úgy jött létre, csak úgy véletlenül, odafigyelés nélkül. A puszta életösztön vezette, amikor a saját árnyékát megkerülte. Most a várakozás pillanatában csend van, Mai Mariannal mászunk felfelé a dombon, megkerüljük a házat, lenne időnk, de nem akarjuk. A kilincshez tapadva, arra támaszkodva hallgatom odabentről a vizet. A felszereléssel elértük a hidat, a hajón tartózkodók kapkodták a ruháikat, Mariann is felkapaszkodott, majd futott tovább. Az egyik, aki egyre inkább, függetlenül, a legteljesebb mértékben az erdőbe vetette magát, így óhatatlanul megint gyanút keltett. Letette, felvette, tartósan szép volt tábornok senki földjén, főképpen azoknak, akik már évszázadok óta lakták. 

(A teremtés kezdetekor a véleménye alátámasztása ügyében meghalt.) Olyan erős volt, hogy megevett egy békát. Kijelölte, ez az igazi, így akarjuk, ezért kísérletezünk. Mai Mariann számolt, ez nem is lesz években mérhető, mondta, hiányzott egy betű, ezen a környéken lehetséges. A harcok folytatásáról szólt, hogy meghalni kényszerítse azokat, akik találatot kaptak. Reggel fél nyolckor, a lakatlan területek felett, ahol csekély befolyással voltak. Mai Mariann erős lett a háborúban, és nem sokkal azután is. Kezébe vette a haját, elfúló hangon igazgatta nehéz hajtincseit. Az égen megjelent a cigaretta füstje. A becsapódások letépték Mariann ruháját, és meglehetősen bonyolult tájakat alakítottak ki a testén. Amikor közzétették az álláspontjukat, a rájuk nehezedő nyomás elmúlt. Ügyesen kommentálta kötelező hangon. Mai Mariannt megfelezték, keresztbe-kasul összefirkálták. Kerítéssel választották el egymástól a benne lakozó férfit a benne lakozó nőtől.

Zé József kiüresedett, ideje nem maradt. Hangyákkal foglalkozott, mert azok a folyók vízének áramlására emlékeztették. Zé József futott, és parázna tekintetet vetett Mai Mariannra. Bűnös lelkiismerettel soha sem érkezett meg azzal a felszereléssel arra a földre. A háta mögött történt, egész életében házakat akart építeni. Ki akart élvezni minden pillanatot a névazonosság miatt. Éljenezni kezdtek, kifordultak és újra kezdték, kiütötték egymást. Csúfondáros híresztelésbe akartak keveredni. Zé József Mariann fenekére apró gombokat varrt. Mariann a ruhája alatt őrizte a vágyait. Megdöbbent, felháborodott, megfeszítette magát. Igyekezett, hogy legyen rés a testén, és legyen minden, ami Zé József számára kínos. Amikor bevetésen voltak, nem teljesítette azt, amiből a világ megtudhatta volna. A világ már minden létező embert megkaparintott magának. A kövek, a harangok és az éticsigák voltak a cinkosai. Keményre taposott cipőben riszálta magát. Az ő bűne volt az hogy a repülőgép magasan cirkál az égen a könnyű nyári felhők alatt, és rakétákat lő. Egész nyugodtan megpróbálta elvezetni, tudott mindent, amit a természet követelt. Hangos koppanással landoltak a. Olyan dolgokról beszéltek, mintha soha sem létezett volna a világ. Egyszerű és látványos mozdulatokat hajtottak végre a körön belül. Tőlem szinte teljesen függetlenül, mondta József, nem tudta, hogyan került a kövek közé. Nem tudott visszaemlékezni, nem érzékelte. Ismerte azokat a mozdulatokat, melyek egyéniségének meghatározói voltak. Mariann köveket szedett, vetkőzött, de ügyetlen volt és csúnya. Az emberek határozatokat hoztak, hogy nő csak nővel, férfi csak férfival házasodhat. Attól féltek, hogy határozottságuk szerte foszlik. Ha József fiatalabb volna, szívesebben káromkodna. Magas fejhangon lenézéssel, és tekintéllyel. Ahogy valamikor atyáik és anyáik csinálták elnéző nevetéssel. Ez hülye, mondta Mariann, kuncogott. Ezt a csalódást soha többé ne lehessen enyhíteni. Mariann leereszkedett, mert ideges volt, minden látszólagos nyugalmával együtt. Eltakarta a szemét, olyan kavicsokat keresett, melyeket nem lehet meglátni. Bozontos volt, és megbízhatóan, pontosan írta, amit mondanak neki. Azt tette amit tehetett, nem változtatta meg a szándékát. Jól megmarkolta a kötelet, mászott lefelé így tanulatlanul egész nap. Mindjárt összeakadunk, kiabált Józsika bácsinak, aki meglátogatta. Amikor ránézett azokat a szavakat látta, miket az ajka kiejtett. Gyanú támadt benne, hogy a szervei kellenek valakinek. Abban a pillanatban rájött, hogy  rendszabályoznia kell a viselkedését. Nagy lépésekkel kúszott a fák között. Segíteni akarunk magát, kiabálták a fák. 

Meghallotta a visítást, tudta, hogy kísérteteket végeznek ki.