Szigethy Rebeka Sára hat éve él és alkot az angliai Folkestone-ban. Ahogy tanulmányai, úgy művészi érdeklődése is sok szállal kötődik az irodalomhoz és képzőművészethez.
Szigethy vizuális munkáiban (bölcsész-, majd képgrafikus-képzés és Steffi Klenz erős teoretikus hátteret biztosító mentori munkája nyomán) egyre határozottabban mutatkozik meg valami filozófiai terheltség. Fotogramjai, monotípiái, szitanyomatai sokkal inkább érdekesek, mint a klasszikus értelemben véve szépek: tetszetősségük alárendelődik annak a tapasztalatnak, amiről beszélni kényszerülnek. Jellemzően olyan gondolati munka mentén megfogalmazódó vizuális kísérletek végtermékei ezek a nyomatok, ahol az ötletek ugyan valami mélyen személyes emberi tapasztalatból indulnak, az életrajzi hang mégis többnyire eltompul az általános érvényűre csupaszított élmény végső, filozofikus kijelentései mentén.
Legfrissebb munkái fotogramok. Maurer Dóra 70-es években készült fotogram- és rézkarc-kísérletei, Gabriel Orozco ezredfordulós agyag- és plasztilin-gesztusai fontos inspirációt jelentettek a vizuális útkeresésben. Maurer kijelentése, mely szerint a fotogram „egy jelenlét nyoma” egyenesen vezetett Szigethy legutóbbi kísérletei felé. Ezek a munkák a nyersanyag és az alkotó közötti kapcsolatról, az alkotás eseményéről beszélnek, hangsúlyozva annak hozzáférhetetlenségét, egyben megkérdőjelezve a műalkotás tárgyszerűségét, és rávilágítva arra, hogy a mű mint tárgy pusztán ennek az alkotó-nyersanyag kapcsolatnak a lenyomataként létezik. A hosszú, leíró jellegű műcímek és a munkák vizuális egyszerűségének keresztmetszetében a befogadó szembesül azzal, hogy a tárgyak fluid létezése csak darabkákban hozzáférhető, egészében sosem. A tapasztalatnak ez a töredékes volta hozza létre aztán bennünk a szilárd Tárgy, bevégzett Forma illúzióját. Szigethy alkotásai a munka belső valóságáról, magáról az alkotófolyamatról beszélnek, önmagukba fordulva: nem ábrázolnak mást, mint a folyamat nyomát.
Szigethy legtöbbször olyan banális, mindennapos cselekvések nyomait örökíti meg fotogramjain és frottázsain, mint a fonalgombolyítás, gömbformázás, papírtépés és vágás. Ezek legtöbbször – vizuális szempontból – olyan érdektelennek tekintett tevékenységek, amelyek sohasem önmagukért, hanem mindig egy feladat elvégzéséért vannak, valaminek a létrehozására irányulnak, legtöbbször (alkotói) részmozzanatok.
A műalkotás kerete hangsúlyosan csak egy szeletet mutat a munkafolyamat teréből. A papírt tépő kéz, a vágó olló, a gombolyodó fonal egyszer volt jelenlétének csak egy töredékét őrzik: ami a fényérzékeny felületen kívülre esik a rögzítés kritikus másodperceiben, az rejtve marad, megfigyelő híján soha nem is voltak ezek elérhető, befogadható mozzanatok.
Ahogy az alkotófolyamat válik a mű központi kérdésévé, hangsúlyt kap a gondolat, hogy nemcsak a műalkotás, de az élet minden formája fluid és változó, és mint olyan, hozzáférhetetlen a maga teljességében, amit tudunk, azok csupán tapasztalat-fragmentumok. Az egyszerű gesztusok mentén kialakuló nyomatok formálásában a véletlen-elemek is fontos szerephez jutnak. Az, hogy Szigethy sorozatokban gondolkodik, tovább hangsúlyozza a véletlen folyton változó, letaglózó jelenlétét az alkotófolyamatban. Az újra meg újra ismételt mozdulatok egymástól különböző vizuális eredményei közelítések a rejtőzködő cselekvéshez.
Szigethy olyan műalkotásokat igyekszik létrehozni, amelyek nem többek, mint saját létrejöttük, múltjuk indikátorai.
Kiállításon legközelebb a Fringe Arts Bath fesztivál Outside the Form eseményén tekinthetők meg Szigethy munkái, ám az eseményt 2020 áprilisa óta várjuk: a vírusintézkedések miatt határozatlan időre tolták el a fizikai kiállítást. A www.works.io/rebeka-sara-szigethy honlapon azonban folyamatosan megtalálunk jó néhányat vizuális munkáiból és szövegeiből.
A képek:
Tearing photopaper in half by hand in 8 seconds I, fotogram, 2019.
Tearing photopaper in half by hand in 8 seconds II, fotogram, 2019.
Photopaper cut up and thrown on itself under light in 8 seconds, fotogram, 2019.