Égi pásztorok; Felriadva

 

Égi pásztorok

Estbe hajló őszi óra
és parázsló távolok
rőt fuvalma hull a szóra,
míg a dal, e régi szolga,
lelkeinken átforog,

s bár a jajszót felsöpörné,
mint a hit, a küzdelem,
álmodásunk szent öröklét,
s Dúl királynak dús örökjét
tékozoljuk szüntelen.

Szép magyar beszédet őrző
versek, égi pásztorok!
Hadd legyen ma fény a költő,
mely az éjen szívbe ömlő
békeszóval átlobog.

*

 

Felriadva

Még éjjelente felriadsz, ha csörtet
szobád alatt a pesti forgalom,
sziréna vijjog, reng a ház, a körzet,
s az utcazaj egy suttogó vadon
neszével rémít, vállaidra görnyed,
előtte körbeleng a négy falon,
verítékcsepp pereg, akár a kláris;
nem oly rég így hagyott itt jó apád is.

A szenvedésnek csendbe fúló mérge
kihűlt imádra lassan rácsorog,
felszisszennek az égnek nyílt sebére
a görcsberándult, csontos házsorok,
s amint a megnyúlt délelőtt elérte,
még láttam, hogy az élet ellobog,
kiles szeméből, mint a fáklya lángja,
szétcsap felénk, s a dermedt fénybe rántja.

*

 

(Illusztráció: Sunniva Myster (Sunima): Autumn forest)

BAUKISZ-VÁLTOZATOK

 

Hárs és tölgy

Gonoszt szelídít bennem, s ezeregyszer
megóv, ha testet lelkesítesz testtel.
Tengerparton nekem te vagy a tenger.

A belső tavasz első tanulsága,
hogy nem csak a nap, a sárga is sárga,
kiül a dal sütkérezni a szádra.

A ringatag ház érted marad veszteg,
otthonunkban az ikszek is keresztek,
kétismerős egyenlet, hogy szeretlek.

S látom benned, ahogy lombosodik,
a hársat, s hiszem, istenek szolid
papnője lettél, bárha alszol itt

éppen, szád szélén csordul, mint a tej,
az álom nedve, csak hogy megfelelj
csodába illésnek – maradj delej!

Látom benned, s magamban ennélfogva
tudom a tölgyet, elmocsarasodva
is velünk a táj készül magasokba.

Aki a véget ismerted először,
s az esernyőt is óvnád az esőtől,
közös időnkben öröklétet őrzöl.

 

Philémón és Baukisz

Ha vándorolnak is a lelkek,
mondja Philémón Baukisznak,
a reinkarnáció színhelye mindig
a damaszkuszi út, és minden út
Damaszkuszba vezet (ha majd csillagok
között is), a pálfordulás elkerülhetetlen,
a többi: Pál-félrefordulás, de azok
csak átmeneti átmenetek, becézve:
ámenek, mondja Baukisz Philémónnak,
ha vándorolnak is a lelkek.

 

Zsid 13,2

„A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek,
mert ez által némelyek, tudtokon kívül,
angyalokat vendégeltek meg”, mormolta
fenséges szakállába Zeusz. „Mit mondasz,
uram?”, nézett rá Baukisz. Túl voltak a
vacsorán, túl a beszélgetésen, bűnön és
áldáson is túl. Lent a völgyben mocsár
gőzölgött, míg a két öreg háza bizalmasan
fénylett. Philémón és Hermész kockajátékba
feledkezett. Zeusz elmerengett, ő is csak
most, a száján irányíthatatlanul kibukó
szavak révén ébredt rá, hogy nem isten,
hanem korszakkal több: Isten angyala. Nem
felelt, mert érezte, hamarosan maga a
Válasz fog megtestesülni az embervilágban.
Baukisz pedig elhagyta kérdéseit, hiszen ahol
a ház templommá, ott a szív lélekké változik.

 

Baukisz meglágyítja Zeusz szívét

„Ne tedd, uram, ne büntesd a balgákat!
Mikor haragod heves habbal árad,

és mocsár alá süllyed a világ,
marad-e föld, hogy partra navigáld?

Vizsgáld meg szíved tekintetesen:
ki szereti az embert, ha te sem?

S hová legyen a holt lélek, ha elmész?
Vezetni nincstelent: nincsen oly Hermész.”

Ezt Baukisz halálra készen mondta –
így tanította Zeuszt irgalomra.

 

Baukisz az időre gondol

Ha meghalunk, majd tölgy és hárs leszünk.
De ha meghalnak a gyönyörű fák is?
Nem marad belőlünk, csak szerelem.
Nem marad utánunk, csak aki a
szerelmet tudja. És a mítoszok
igazát hiszi, mint gyermek a labdát.
Meghalsz, meghalok. De mi nem halunk meg.

 

Kiben-kiben

S ha Philémón és Baukisz
kiben-kiben együtt lakoznak?
S az animát és animust
hisszük szerelmes égi lombnak?

Ha hárs és tölgy is bennünk hajt ki,
kinek volna joga meghalni?

 

Mitopoézis

Orpheusz lantján ma Philémón játszik,
és Eurüdikét nem alvilág
tartja fogva, hanem mezőnyi jácint
szabadítja Baukiszt dal iránt.

Az útvesztőben Thészeusz helyett
is Baukisz jár, hogy utat mutasson
a szörnynek, s mennyek alá kivezet
Philémónt is, fonalat is az asszony.

A hegycsúcsra a sziszüphoszi sziklát
együtt a pár magához csalogatja;
és nem olvad meg szárnyuk, ha repülnek;

és szerelem tüzéhez csenve szikrák
égből; Ithaka búvik falovakba;
többisteneket keresztel az ünnep.

 

(Illusztráció: Eoin Byrne: Looking up at two trees, 2020)

Adrian Diniș: Csillagpor

 

Csillagpor
(Praf cosmic)

semmit sem értek ebből a világból
de egy más világból sem. csillagrobbanások

bármennyire is töröm magam
attól most nem melegít fel
egy másik galaxis napja
a sün szíve az aszfalton ahogy még dobogott
amikor leesett a bicikli lánca
és nem tudtam helyretenni
továbbmenjek?

földönkívüliek pislákoló jeladásait
felfedező űrszondák
észlelik hogy valahol távol létezik
egy megfelelő körülmény
ahol lehetséges az élet?

a világmindenség tágulása
ez a folyton növekvő szomorúság –
valami szebbet is kitalálhatnánk
egy reggelt amelyik a nyírfavirágokra
harmatot hullat

amikor csókolóztunk úgy éreztem magam
mint gyerekkoromban mikor köpűből ittuk a vert tejet
bajszot csináltunk magunknak és futkároztunk az udvaron
hülyén & boldogan – szalonnabőrt rágva
a tyúkok között hányva bukfenceket
és a pulykákkal egymást méregetve

hülyén & boldogan – mint télen ha ráfagy
a nyelved a kilincsre és úgy marad ráragadva
a tavasz baracklevárt ken a nyelvedre
és ott vannak a jégvirágok – szánkázóhely
egészen a tejútig csúszhatsz rajta

a csillagok mint valami pattogatottak
amelyek a szemem világának boltozatára ugrálnak
égő ajkaid reggelente
szupernóvákra vártak ha a serpenyő forró olajára
gondolok a rántotta szebben megkészül
mint a csillagrobbanások

minden palacsinta ahogy piruettezik a levegőben
mint valami akrobata katyusa a cirkuszban
a trapézon bemutatva
egy halálugrást háló nélkül
és tökéletesen landol a serpenyőben
ugyanolyan hülyén & boldogan

mint amikor lepkét fogtunk csak úgy üres markunkkal
a kenyértésztát gyúrtuk
nagyival falun amikor sütni tettük
a kemencébe a kenyeret
csillagporral összekoszolt kézzel

elfelejtetted milyen volt akkor de mi
tényleg megvetettük radioaktív ágyainkat voltak
reggelek amikor nem tudtál betelni boldogsággal
mint amikor nem tudsz betelni az álommal amikor
azt mondod hagyj még öt percig csak

ha most velem lennél még most nem változtatnék
semmin "még öt percre sem"

Száva Csanád fordítása

 

Adrian Diniș (1986-2018) román költő. Bukarestben született és élt, informatikát tanult, majd filológiát a Bukaresti Egyetemen. Több romániai folyóiratban publikált: Tribuna, Dacia literară, Poesis International. Első kötete Poezii odioase de dragoste / Borzalmas szerelmes versek (Vinea, Bukarest, 2010) címmel jelent meg. Több fontos antológiába is bekerültek versei, mint például Cele mai frumoase poeme din 2010 (Tracus Arte, Bukarest, 2011), Cu fața la perete (Brumar, 2013), Számos díjat kapott, egyebek mellett: Porni Luceafărul (2008), Tudor Arghezi (2008), Provers (2007, 2008, 2009). Fiatalon, 2018-ban halt meg stroke következtében. Posztumusz kötete Toate zborurile au fost anulate / Minden járatot töröltek (Casa de Editură Max Blecher, Beszterce, 2020).

Vakák a japán középkorból

Gotoba visszavonult császár három vakája az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-ből

(Japán, 1205–1210)

 

Vers a tavasz kezdetéről.                             A visszavonult császár

Halvány derengőn
levegőbe a tavasz,
lám, megérkezett!
Mennyei Kagu-hegyen
könnyű pára gomolyog.[1]

(Tavaszi dalok első kötete, 2.)

 

Amikor Sakua kilencvenedik születésnapját ünnepelték[2] a Költészeti Hivatalban, egy hegyen nyíló cseresznyevirágokat ábrázoló paravánképhez költötte. 

A visszavonult császár

 

Cseresznye nyílik
messzi hegyen – rézfácán
lelógó tolla –
hosszú-hosszú bár a nap,
bája megunhatatlan![3]

(Tavaszi dalok második kötete, 99.)

 

A Szumijosi szentélyi dalversenyen[4] hegyről költötte.

                                                           A visszavonult császár

Hegyek legmélyén
sűrű csalitoson is
keresztülmegyek,
s elmondom mindenkinek:
bizony, még itt is van út.[5]

(Vegyes témájú dalok második kötete, 1633.)

Fittler Áron fordításai

 

 

Gotoba visszavonult császár (Gotoba in, 後鳥羽院)

1180–1239 (uralk. 1184–1198)

Takakura császár (Takakura tennó, 高倉天皇) fia. Gyerekként került trónra, majd tizenöt év múlva lemondott, de visszavonult császárként tovább kormányzott. 1221-ben felkelést szervezett a kamakurai sógunátus ellen. Ez volt a Dzsókjú-felkelés (Dzsókjú no ran, 承久の乱), amelyben Gotoba vesztett, és a távoli Oki-szigetekre száműzték. Itt halt meg hatvanévesen. A trónról való lemondása után aktív költői tevékenységbe kezdett, és az irodalmi élet vezetője lett. Több meghatározott számú versciklus (teiszúka, 定数歌) komponálására kérte fel a kor költőit, de őt magát is ott találjuk ezen művek szerzői között. 1201-ben otthonában, a Második Kerületi Palotában (Nidzsóin, 二条院) felállította a Költészeti Hivatalt (Vakadokoro, 和歌所), majd kiadta a parancsot a nyolcadik császári rendeletre összegyűjtött vakaantológia, az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-nek (Sinkokin vakasú, 新古今和歌集) összeállítására, amelynek szerkesztésében maga is aktívan részt vett. Száműzetése alatt az Oki-szigeteken összeállított többek között egy kiváló vakákból álló antológiát, a Különböző korok dalainak versenyét (Dzsidai fudó utaavasze, 時代不同歌合), illetve Száz vers a távoli szigetről (Entó on-hjakusu, 遠島御百首) címmel egy százvakás ciklust is komponált. Sokoldalú tehetség volt: a költészeten kívül több hangszeren játszott, és a kemari (蹴鞠) nevű labdajátékhoz is értett, sőt, császárként rendkívüli módon érdekelték a harcművészetek és a kardok, ami a korabeli Japánban nem volt jellemző. Lobbanékony természetű volt, szélsőséges érzelmekkel, ez pedig rányomta bélyegét emberi kapcsolataira. Az Új „Régi és új dalok gyűjteményé”-től kezdve 255 vakája került be császári antológiákba, de fennmaradtak láncversei, illetve több más munkája is.

 

Borítókép: cseresznyevirágok (a fordító felvétele)

[1] A VIII. századi Tízezer levél gyűjteményében szereplő alábbi verset idézi a költő.

Végtelen messzi
mennyei Kagu-hegyen,
ezen alkonyon
könnyű pára gomolyog:
úgy tűnik, jön a tavasz!

(Tizedik kötet, Vegyes témájú tavaszi dalok, 1812.)

[2] Sakua (釈阿) a kor egyik legnagyobb költője és vezető vakakritikusa, Fudzsivara no Sunzei (藤原俊成, 1114–1204) szerzetesi neve. Kilencvenedik születésnapját 1203. tizenegyedik hónap 23-án ünnepelték.

[3] A 2–3. sorban szereplő „rézfácán lelógó tolla” bevezető, amely a 4. sor „hosszú-hosszú” szavához kapcsolódik. Gotoba visszavonult császár az alábbi, Kakinomoto no Hitomaro (VII–VIII. század) verseként számon tartott költeményt idézi.

Messze elnyúló
hegyek. Rézfácán tolla,
lelógó tolla
hosszú, hosszú, mint az éj…
egyedül hálok talán?

(Kimaradt dalok gyűjteménye, Szerelmes dalok harmadik kötete, 778.)

Károlyi Orsolya fordítása (In.: Fudzsivara no Teika válogatása, Fittler Áron és Károlyi Orsolya fordítása: Száz költő egy-egy verse. Balassi Kiadó, 2022, 82. o.).

[4] 1208. ötödik hónap 29-én rendezte Gotoba visszavonult császár.

[5] A vers a tájábrázoláson túl azt a rejtett jelentést is hordozza, hogy bármilyen körülmények között létezik út a helyes kormányzásra, és a lírai én – aki jelen esetben maga a visszavonult császár – ezt tudatja népével.

Lányok a klubból

Már megint itt zsonganak az agyamban, tőlük visszhangzik az egész szürke csarnok. Komolyan, néha rosszabbak, mint egy kiadós migrén. Gyógyszer sem használ ellenük. Be nem áll a szájuk, csak csacsognak, illegetik magukat, púdert kennek az arcukra vagy éppen a tükör előtt bámulják idomaikat a legújabb divat szerint készült ruhakölteményekben. Esős napokon még rosszabb, akkor érzik csak igazán csapdába magukat, hogy be vannak zárva. Többször megfenyegettem őket, de hiába.

Három éve élek boldog házasságban szívem választottjával, azonban a lányok a fejemből csak nem akarnak eltűnni. XX kromoszómával rendelkező egyedek elképesztő sokaságáról beszélek, akikhez életem negyvenkét éve alatt ilyen vagy olyan módon közöm volt. Átlagosnál szimpatikusabb ismerősök, vonzó kolleginák, attraktív havercsajok. Ex-barátnők, kihűlt kapcsolatok, egyéjszakás kalandok, sosemvolt szerelmek és még sorolhatnám. Eleven, örökmozgó nő-projekciók, akik egyfajta virgonc parazitaként állandóan itt köröznek a fejemben, alig van tőlük nyugtom. Bármikor képesek a semmiből kecsesen nyúlós gondolatok formájában előtüremkedni, és gátlástalan módon a legváratlanabb pillanatokban bevillanva megzavarni, akadályozni. Már a múltam részei, ám ennek nincsenek tudatában, így nem akarnak eltűnni. Ez viszont részemről több mint zavaró.  Lányok a klubból bővebben…

Dala, esője

 

Sanna Kurki-Suonio: Sadelaulu (Musta, 1998)

A folyót követte, ahogy a folyó lépett, járt. Egyre sötétebb, pedig a Napot követte, a távoli Napot, de Hold volt, és távolodott. A halak mellette úsztak, és látta, valamelyikük rá néz.

Mondani kellene valamit, gondolta, hogy megint, de semmi szavak, semmi. Üresen ment, és ezt az üresszavas semmit mondta a szeme a halaknak.

Tudsz egy kicsit arra nézni, hogy ne zavarjon a tekinteted? Mutatta is, merre, mert a Hold is nézte. Szúrósan nézte, és szúrósan voltak a füvek is, a puha szirmok.

Sárgán hulltak, hulltak barnává, és így, a szavak nélkül, levelek. Egyre több lett a lenti levél, és egyre többet gondolt a madárra. A Nap fényénél talán, de a Hold.

Árnyékot keresett, de a Hold akkor is nézte, amikor az árnyékkal ment. Rossz folyón indult el, de már más folyót nem látott, és ez is belefut a tengerbe.

Lehullott levél, ág, kidőlt fák, de nem állt meg akkor sem, amikor a sziklák omlottak, a föld rengett. Vulkán mellett vitte a folyó, holnap már csak a füst, az ehetetlen növények.

Hallotta, amikor kitört, hallotta, ahogyan repedezett a föld, hallotta a homok csikorgását. Állt a folyó, vagy csak az üres medrét követi, az üres tengerhez?

És a fekete cethal a csíkkal az oldalán. Minden folyó a cethez hoz? De még a szél, és a szél irányába fordult, dehogy megyek a tengerhez.

A szelet követte, de a szél, ahogy fújt, erre, arra, eltévedt, és minden fel volt borzolva. És akkor keressen másik folyót, a tengerbe futni?

De melyik folyó lenne az a rossz folyó, vagyis mindegyik. Talán még ellenkező irányba is folynak, ellenkező irányba fújó szelekkel és tüskés ágakkal.

Mérgező növények, fullasztó levegő, de a madár hangját hallotta, amikor egy pillanatra a napsugár elérte. Mint egy idegen, úgy szólalt meg.

Megismernél, ha idegen lennék? Ahogy szaladt, szaladt keresztül, és minden nézte, mindennek a szeme, és nem volt semmi árnyéka és felhője.

Azon a napon, amikor a Hold, még felhő is jött, de az esőtől nem látott, és úgy is kellett szaladnia, hogy ő már nem lát, csak nézik.

És a tenger fölött a sós levegőben szállt a madár. Csípte a szemét a só, ahogy nézett a madár után. És a vízre szaladt, a fekete cethal a csíkkal és a szikrázó halpikkelyek.

A Hold napsugara, milyen sugár az. Repült, amerre a madár mutatta neki. Ahogy az énekét hallotta, megtelt élettel a szaladása, mintha folyó futna benne, szirmokat hozó.

Azon a napon, amikor a Nap, mert a madár a Naphoz vezette, és a sugaraiban, ahogy fürdött, kiszúródtak a tüskék a bőréből. Míg kihulltak, is megszúrták egyszer.

A tenger közepén állt, mintha csak az égen, vagy máshol állna, és merültek el a tüskék a vízben, sültüske is, meg amit belélegzett, vagy a tekintetén át érkezett a szívébe.

Valamit akkor tanult a madártól, annak a dalát, amit akkor is tud énekelni, amikor csukott szemmel a könnyei folynak az utolsó halakra.

2024. 04. 13. 8: 20: 59

 

(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Orchids and Hummingbirds (1875-90); Andy Russell: Hope)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info