„…add meg hogy egészek legyünk…” Stenszky Cecília versvilágáról

 

Versnek lenni jó. Ezt érezzük – érzem – Stenszky Cecília verseskötetének (Sötét anya) olvasása közben s után, a friss élmény befogadásának örömével. Pedig aligha történt nagy dolog – csupán újra bizonyságot nyert az, hogy a vers mindaddig létező, élő, pulzáló kommunikációs forma lesz; mondhatni az egyetlen; amíg az ember képes lesz megszólítani a másik embert, s képes szavakba önteni mindazt, amit érez önmaga sorsáról, környezetéről, a tájak, a sebek és a tájsebek tektonikus lüktetéséről s lüktetéséből – némiképp egyszerűbben fogalmazva: az életről. Mert a vers az, amelynek kapcsán – hogy kisebb kitérőt tegyek egy manapság divatos félelem irányába (noha a komputer által generált vers és annak vizsgálata már sok évtizede jelen van) – de a vers az, aminek megírására a mesterséges intelligencia soha nem lesz képes. Mert a vers úgy fakad fel a költőből, a lélek legbenső titkaiból, hogy születésének oka s útja sokszor előtte is olyan titok, amit hiába akarna bolygatni.

S épp ez az, ami különlegessé, s olykori drámaiságában is széppé teszi a valódi költészetet. Relevánssá, erőssé, meghatóvá s hatóvá: ki- s ráhat az olvasó, a befogadó életére is, vagy lehet, csak arra a pillanatra, amíg olvassa, de mégis benne marad valamiféle hatás, érzelmi lenyomat, utóíz, ami vagy keserű vagy édes, de mindenképp már benne, saját életélményeinek kicsit elfeledett emlékeiből fakad föl. Igen, versnek lenni ezért jó – mert a vers maga is megérzi, ha tett valamit értünk, az olvasókért, az emberért. S ez az, amire a mesterséges intelligencia soha nem lesz képes; mert az az ember érzelmi s értelmi létezésének több síkon futó, sokszor önmaga számára is értelmezhetetlen élethelyzetekbe sodró-kerülő, időnként abszurd motivációkra reagáló választásait nem, hogy modellezni, de követni sem lesz képes az MI a maga racionalizálásra, egyszerűsító képletválasztásaira, a legnagyobb közös osztót s a legkisebb közös többszöröst kereső-alkalmazó elméleteivel – legyenek azok bármennyire is kifinomultak.

Mert érteni s a maga képletei szerint magyarázni már most is képes lehet ama valamely programozás, de érezni s abból világra segíteni értelmét a lélekkel képzett s lelket képező szónak – nincs olyan mesterséges tudomány. Nincs olyan, amely a maga teljességében visszaadná akár e néhány sor értelmét, szépségét, erejét: „önmagával ragaszt össze / akárhányszor széthullok / s minél több bennem az Isten / és az Isten-kötőanyag / annál inkább én vagyok” (Messze keletről) Öt kiragadott sor – s már elszakadóban a föntebbi kitérőtől, de még visszautalva arra is kérdem: érzések nélkül lehet-e értelmezni akármilyen számelméleti megközelítéssel e versrészlet végtelen időbéli mélységét, s az emberi létezés érzelmi, identitás-béli, én-képi korrelatív elágazásait?

Mindazzal, amit föntebb mondtam, s amiért talán hosszabbra is nyúlt iménti mondandóm, nehezen tudnám itt tartva még kimondani s alátámasztani azt, hogy Stenszky Cecília költő. Az, hogy versnek lenni jó, egyértelmű a munkáit olvasva, ám afelől már kétségeim vannak, hogy az ő személyisége miként korrelál (maradjunk e kifejezésnél, ha már…) e versekkel. Ennyire, persze, ne misztifikáljunk – a versek élményanyagát (sebek és simogatások, gyász és öröm) önön lelkéből merítette, nagyon sokan hasonlókat látnak önmagukban, akik egy-egy életapály-szakasz után felmérik magukban a lerakódott hordalékát megannyi történésnek; ugyanakkor nagyon kevés az a pillanat, amikor e szövegekben tetten érjük-érhetjük a költőt. Minden gát, ami mederbe szorítja a sorok áradását, természetes képződmény; minden hasonlat a szavak élő fénytörése, a mondatok ritmusa inkább szívverésre hajaz, a rímek visszatükröződések; ízig-vérig költészet ez persze, líra, csakhogy nem Stenszkyé, „Csakhogy nem azé, aki küzd holtáig, / Nem, nem, nem azé, aki függ végig, / Csak azé egyedül, aki vár a fényre / Aki a napot is megosztja ebédre” (Nornák). Na de ki osztja meg? A költő… Aki úgy van jelen a maga természetességével és természetességében, mint aki e versek társszerzője; mint aki együtt s benne élt e sorokban, s csak lassan bontotta ki s szálazta szét a fények s árnyékok képeit, képzeteit. Hogy végül magunk előtt lássunk egy triptichont, egy talán élet-golgotát, avagy a versekbe rejtett szentháromságos imát, imafüzért.

A kötet három ciklusba rendezett verseit így fordíthatjuk le, én magam legalábbis így értelmeztem azok egységét. A költő érkezését a metaforák közé talán akkor érhetjük tetten, amikor a legközelebb engedi önmagát, önmaga sorsélményeit a versbeszéd soraihoz. „Tízezer mérföld távolság kellett, / egy-két logikátlan mozdulat, / jó néhány ökölcsapás a szívre, / … s egyetlen gyengéd, gyógyító / szentferenci érintés az orcámra. / Centiről centire ébredtem fel, / hogy rátaláljak végre, végre / önmagam mélyén a forrásra” (A gubbiói farkas). Itt pillanthatunk rá a költő önarcképére, s a klasszikus motívum szerepe a ciklusokat is összerendezi a már említett triptichonba, melynek képei – ugyanakkor – több irányt is felkínálnak az olvasói értelmezéshez. Amely irányok amúgy ugyanoda vezetnek, s lehet, egyazon ösvény mindhárom – a megértésről-megtérésről fogalmazott kérdéseink változhatnak, ám a válaszok ugyanazok.

Az első ciklus (Otthonom lesz) a születés, az élet kitapogatása, s ennek mögöttesében a teremtés maga, annak szándéka, időtlensége s abban a magunk kiszámított idejéhez kötött feladata s kötelessége is felsejlik; „Ne nézz hátra, jön a farkas. / A tenger itt dalol előtted.” (Orpheusz dala), olvashatjuk, s akár értelmezhetjük is a farkas képében a gonoszt, a bal lator alakját, a szentferenci irgalommal még nem találkozó gyűlöletet, mert „Egyre gyűlik a halálba vívő sötétség, / el kell indulnom, van hozzá közöm, / egyre veszélyesebb szabadon élni, / és hosszú az út le a gyökerekig. / De míg van bennem lélegzet, úton vagyok; / a kiontott vér mindig az égbe száll. / S mert vele meghaltam, vele élni fogok.” (Van hozzá közöm).

    A második ciklus (Sebek és szárnyak); ha úgy tetszik, a kötet-triptichon főalakja, bár ez annak végső értelmezésében nem biztos; az origó tehát a hit megtalálása, a lét értelmének fölmagasztalása és magasztosodása talán a szerelemben, a társban, de a háttérben – mint imént egy másik árnyképként – fölsejlik a megváltásba vetett hit fundamentuma. „Uram add nekünk magadat / szilánkos seb a két kezünk / folyó véredért cserébe / add meg hogy egészek legyünk” (Vércseppek), zengenek az olykor imádságos sorok, ám más versekben itt sűrűsödik a legtöbb érzelem, a gyász, az öröm, itt a legtöbb a sorokba rejtett zene, s itt fogalmazódik meg – mint egyfajta életbölcsesség – az egyik legfontosabb metafora: „Lásd, már tudok hallgatni is néha, // a puszta némaság helyett.” (A gubbiói farkas).

    Immár akár ki is található a harmadik ciklus (Százszorszépek) rendezőelve: az élet folytonosságának szépséges kötelessége. „Nem nyíló rózsán, / máshol már a tekintet: / termő gyümölcsfán” (Beavatás), terel bennünket a ciklus elején eme csöndes haiku a következő versek irányába, a gyermek köré fonódó gondolatok felé. Aki megérkezett, s lenne mintha a költő létének s létezésének megváltója, akit jónak s jóra kell nevelnie, akivel a legrosszabbként csak az történhessen, hogy belőle legyen Dizmász (de ezt csak mi mondjuk, hogy kerekké váljék a triptichon-értelmezés), s talán nem is kell, nem is szabad ennyire tovább gondolnunk a képet; „füttyen a hajnali pára / néha elég hazamenni” (Szeptemberi útitársak) szól e versek egyik tanítása, s ránk köszönt az útkeresés-létértelmezés ösvényeit lezáró új út: „Szavaink mögül kikophat a látszat, / Hold, ritmus, élet. Bezárul a kör. / Van kiért, minden más meg várhat.” (Bezárul a kör).

     Versnek lenni jó. Verset olvasni nagyon jó. Szép, lágy kötet ez; halk futamok, összesimuló harmóniák hullámzanak; még a fortissimok is csöndben jelzik, ha néha ideje van – a versben és a verseken túli világban – a nyomatékkal szólásnak. Szólnunk kell a kötet illusztrációiról is, mindenképp, hiszen Száler Tímea munkái megjelenéstől megjelenésig ráhangolnak, elvezetnek bennünket a versek végső summázatának megerősítéséhez:  az élet gyermekközpontúságának sugalmazásáig. Ihletett, finoman festői képi világától csak erősebbé válik a versek összecsiszolt szépsége.

(Stenszky Cecília: Sötét anya. Versek. Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2025)  

AVILÁGIDEGEN

 

Beszáll a metróba, és úgy tűnik mindenképpen, de cél nélkül utazik.

Azon gondolkodik, hogy hol veszthette el mindazt a sok mindent, amit nem talál, mert talán soha nem is volt az övé és különben sem tudom mi is az, amit nem találok, lehet, hogy nem is létezik, azaz nem is létező dolog az, amit kutatok, még csak fogalmi szinten sem meghatározható, tárgy se, személy se, érzés se, csak úgy értelem mentesen keresek valamit, mert soha nem is volt semmi, amit elvesztettem, vagyis amit elveszthettem volna, tehát valami olyasmi, ami már nem az enyém, vagyis nem birtoklom.

Lehet, hogy tényleg csak feleslegesen keresek valamit?

De mit?

És Miért?

Őrület

Lehet, hogy valami olyasmit keresek, amit talán meg sem képes találni senki sem? NEM!

Valami biztos, hogy volt éreztem a közelségét, és lehet ugyan, hogy valójában tényleg nem volt az enyém, de mégis birtokoltam általa valamit, ott volt a közelemben és most érzem a hiányát, pontosabban az ürességet, amit hiánya kelt.

PSZICHODILEMMATIKUS HÁNYÓDÁSOK

Az ajtó becsukódik, sőt inkább csapódik – mamutlepkék újságolvasás közbeni szárnycsikorgása ez.

Kinéz a szerelvény ablakán, nézi a sötét furcsa világos alagutat, figyeli a száguldást, a hullámzón állva rohanó fénycsövületeket, amik tömegek hipnózisát hivatottak végezni, napról – napra állandóan és szinte tökéletesen.

Hirtelenjében, nem is tudja miféle irányból egy gyermekmondóka néhány sora tolakszik szemtelen egyenességben eléje.

Nem tudja hol hallotta

Nem hallhatta sehol

Senki nem hallotta még

Ez hangzik most a fejében (pattogón és pergően):

Lepedékes lepkék lepték el elmémet

Világom – Világod

Érzelmi gyilkosok

Értelmetlen indokok

Szalad – szalad ki – be jár: ez az élvezet, ami beléd igen, de rád bizony nem talál…

IDIOFANTAZMAGÓRIÁK

El is hessentgeti gyorsan ezt a nem kívánt serdülőkori trauma beinjektálódást és inkább a szerelvény belseje, az utasok felé fordul. Sokan vannak nem egyformák, csak tekintetügyileg azonosak némiképp: baldachinos téli ködharmatot könnyeznek az utastérbe és ennek kavargó polipcsáp áramlását figyelik konok önzésbe merülve.

Mondhatni viasztalan vigaszmaszkok hevülnek a fűtésben, de a nefelejtés csókja nem érintheti a lebiggyedő arcokat – gondolta ezt, vagy csak úgy eszébe juttatta egy korábbi érzület.

Nem lát semmit, amit látni szeretne. De aztán mégis: egy lányt, aki nagyon szép, talán még kedves is lehet. Mellé ülni, megszólítani és a beszélgetés:

  • Szia kérdezhetek valamit?
  • Persze, szeretem ha kérdeznek.
  • Szerinted ha tengeri csiga volnék és az óceán mélyén egy sötét barlangban élnék mit sem tudva a világról boldog lennék, vagy csak egy őrült csiga lennék?
  • Szerintem boldog lennél, mert a csiga szép állat.
  • És ez elég?
  • Talán. Lehet, hogy nem is kéne az óceán és a sötét barlang. Lehetnél erdei csiga is, aki tudja, hogy van körülötte egy világ és az tetszik is neki…
  • Mit Bámulsz?

A gondolatdialóg itt megszakad, elfordítja a fejét és újra az ablak felé, az ablakba néz.

Most is az utazókat figyeli, de most valójukban látja őket: hullámzóak, áttetszők – szellemmentes szellemek, beburkolódzott fantomok. A lányt is megnézi, ő még rosszabb: messzibb, még áttetszőbb és valami szippantó sötétséggel kevert a belseje.

Úgy látszik minél szebb a maszk, annál nagyobb árulást rejt.

BAKÓARC A KÖZÉRTHETŐ HELYTELENSÉG

Lassulás –csikorgás

Megállás

Cserélődés, ami nem változás

Csattanás

Gyorsulás

Újra száguldás

Itt most valami történt, ami akár sorsfordító is lehet. Ha az esemény jelentőségét megpróbálom vizuális összefüggéseiben, ok – okozati együtthatói alapján értelmezni az hosszas fejtegetést igényel a megoldás pedig: SEMMI. ŐRÜLET.

Az utazás az alagútban hirtelen megszakad, a fantomszemek tanácstalanul ide – oda libbennek, mindent körülvesz a szuszogó sötétség.

  • Őrület! –hangzik a kocsi belseje

Ez azt jelenti vajon, hogy az őrület határán állunk? HÜLYESÉG

Az őrület határán állni nem lehet – az őrület határtalan, mindent átjár és körbevesz. – A helyzet ez.

Mert ha valaki fogékonyabb rá, vagy éppen csak nem figyel az őrület bizony azonnal rávetül és megtölti bomlottan sokszínű eszenciájával. Ez persze felfogható egyszerűen átoknak, vagy akár éppen csak szeplőtelenül nyűgös áldásnak is.

Persze az őrületnek rengeteg szintje van, ki tudja mi nagyobb és mi kisebb őrület.

A legnagyobb őrület talán a születés, a halál pedig valamiféle végső igazságtétel lehet?

A legkisebb őrület pedig esetleg a szeretet lehet. (persze ez könnyen a tisztán esszenciális őrület elhatalmasodásához vezethet)

NEKROMETAFIZIKÁLIS FELSZISSZENÉSEK

A kocsi újra elindul – megnyugvó sóhajok keringenek az izgatottan nyikorgó fémtestekben. Megpróbál másfele figyelni, erre pedig legalkalmasabb a mennyezeti lámpák egyike lehet. Homályos test belülről fakadó létidegen, vagy talán a létet hordozó fényével akár egy tökéletesen megteremtett univerzum is lehetne.

Megpróbál semmire sem összpontosítani, bukkanjon csak fel az, aminek előtörnie kell:

Amidőn a legyek belepték a fátyolos ábrándokat

valaki ordított egyet a felforduló napba

miközben baltával fésülte az összekócolódott vakfoltokat

tudta azt, hogy érzelmei patkolatlan tisztaságát mosolyféreg nem szennyezheti be…

Az előbb egy idétlen gyermekmondóka, most meg egy értelmetlen vers. Itt valami nem működik, nem ott vagyok, ahol kellene, vagy nem az vagyok, aki kellene, nincsenek együtt azok a létemények, amiknek pedig kellene, most már biztos, hogy elveszett és így én is elvesztem. ÚJRA MEG KELL TALÁLNOM. – Remélem még lehet

PSZEUDO DÉJA-VU

Úgy dönt, hogy lefoglalja magát, ezt pedig úgy próbálja meg elérni, hogy a mellette és egy kicsit alatta elhelyezkedő, jobb híján magát olvasó és lapozgató, újságba kapcsolódik.

Az újságból megismerhető a világ, csak az a kérdés melyik világ: az enyém, a miénk, vagy pedig az övék? Nem mindegy, de ha figyelek végül összeáll és egységbe kerül a világmindenség.

És valóban:

Sokra viheti az életben az a nebuló, aki

megúszta a kilakoltatást

Pokollá változott álom buddhista zenéket hallgat

Tudomány nem ördöngösség:

támad a madárvész – garantált élmény

Túszul esett személyi egyre több helyen

5 év garancia üzent a fogdából, mert csak a kopaszságot vállalta

Krokodilfarmra utazik az állatkert

jelentette be az egészségügyi miniszter és hozzátette: most mi vagyunk a legolcsóbbak

Leszereltek és bevonultak inni a paprikaevők: tőlük félnek az ittas autósok

Rendelje meg most: férfi holttest a Dunában

RACIONÁLSZELEKTÍV LÁTÁSMÓD

Lehet-e rendszerezni a káoszt?

PATOLOGIÁLABERRÁCIÓ

Még mindig bosszantja az, hogy valami –úgy érzi – elveszett.

Kuszamód próbálja felidézni mi lehet:

Alkalmatlan illeszkedés

Tehetetlen elvágyódás

Temetetlen halott

Elfelejtett igenlés

Idegen érzések

Láthatatlan érzelmek

Utópisztikus világkép

Jégvárak

Persze lehet, hogy mindez fordítva igaz!

Megnyugszik: most éppen úgy érzi a keresés értelmetlen, mert nem is veszett el, ez már nem lehetséges – mivel, egy világot jelent neki és így mindig vele és benne lesz.

Újabb állomás, újabb beszállókkal.

Egy alak lép hozzá:

  • Szevasz öregem! Mi a helyzet? Tudtad, hogy tegnap nálam hagytad a Gyűrüsférgek szaporodásának relatív hatásai az univerzum kvantumfizikális vetüléseire című könyvedet? Jó nagy baromság!

Ebben a pillanatban minden kitisztul és a helyére kerül: az univerzum, a világ és minden egyéb, ami van.

És hirtelen feltör:

a Tudás:

ŐRÜLET

SZÜRREALISTA REALIZMUS

*: A cím tagolása az olvasóra bízva

 

(Illusztráció: Szakállas Zsolt  – Fétisimágó II.)

GYÖKÉRTELENÜL; STEP BY STEP

 

GYÖKÉRTELENÜL

Isten haragszik, hogy
megtépáztam az almafát,
többé nem állhatok meg előtte,
hátat fordít a közöny magaslesén

Börtönömben újra festem a rácsot,
felparcellázom a lehetőségeket,
nincs már élő kapcsolatom,
nem működik a szabadalom,
eltéptem az útjelző fonalat.

A vízbefulladt völgyekben már
nem látszanak a metamorfózisok,
nincs tisztánlátás, nincs elszámoltatás,
kedvezőtlen a lélekállapot.

A látszat árnyéka borul szememre,
hiába vettem át a mennybéli
receptfüzetet, nincsenek hozzávalók,
elvesztettem a szent morzsát,
nem tudok teremteni kenyérhegyeket.

 

STEP BY STEP

Az idő mélységei határtalanok,
s benned csak nő a döbbenet,
hogy mennyire védtelen lettél
ebben a nagy kavarodásban…
tévedésed útvonalán lazítottad
meg a követ…
felismerhetetlenné torzított
odalent a gyűlölet, s végül
nem maradt belőled más,
csak egy széttört lepkeszárny,
csak betűjét vesztett ékezet.

Talán még nincs minden veszve,
talán még lehetsz Új Odüsszeusz,
a leleményes…
talán még mondhatsz dicsőítő
éneket, s átrendeződhetnek
a hangsúlyjelek…

Talán még várnak rád
a túlsó parton, talán még
időben megkapod az összetételedet
átrendezését megerősítő garancialevelet.

 

(Illusztráció: Takáts Eszter & Molnár Zoltán: Jönnek csodák)

ÖTÁGÚ SÍP — versmondó verseny

 

 

ÖTÁGÚ SÍP
versmondó verseny a felsőoktatási intézmények hallgatóinak
Versenykiírás a 2024/25-ös tanévben

A verseny megnevezése: ÖTÁGÚ SÍP Kárpát-medencei egyetemi/főiskolai versmondó verseny.

A verseny meghirdetője és rendezője: a Magyar Nyelvtudományi Társaság (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A), az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Havas Judit PhD, az egyetem oktatója, irodalomtörténész, előadóművész ötlete alapján és szervezésében.

A verseny pedagógiai célja: A Kárpát-medencei magyar irodalom megismertetése. Illyés Gyula használta a magyar irodalomra az ötágú síp kifejezést, ezzel is jelezvén, hogy a kisebbségben élő erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyarság irodalma szervesen hozzátartozik a magyar irodalomhoz.

Hagyományteremtő szándékkal az ELTE Bölcsészettudományi Kara ÖTÁGÚ SÍP címmel versmondó versenyt rendez a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatóinak. A rendezvény célja: a magyarországi és a határon túli magyar irodalom jeles költőinek megismertetése és műveiknek szóban való tolmácsolása.

A verseny kategóriája: szóbeli (versmondás)

A döntő időpontja : 2025. május 10. (szombat) 10 óra

Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A épület Kari tanácsterem.

A jelentkezés és a versmondó verseny feltételei:

A versenyen a Kárpát-medencei egyetemek/főiskolák hallgatói vehetnek részt.

A hallgatók kötelező versként a megadott költők és megadott művek közül választhatnak egyet előadásra.

Választható versek: Tolnai Ottó: Leningrádi képeslap; Kányádi Sándor: Koszorú; Vári Fábián László: Szöknek már a számból; Csehy Zoltán: Hálózene; Gergely Ágnes: Csonka szimfónia

Szabadon választott versként egy – bármely korszakból való – magyar költő versét adhatják elő.  A szabadon választott vers időtartama max. 5 perc.

Fontos, hogy az intézményi versenyeken is a felhívásban megadottak szempontokat vegyék figyelembe a versválasztáskor.

Felsőoktatási intézményenként maximum 5 fő jelentkezését fogadjuk el.

A verseny személyes jelenléttel történik. Indokolt esetben a döntőben online is meghallgatásra kerülhetnek a versmondók, előzetes egyeztetés alapján.

Jelentkezési határidő: 2025. április 22.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges: https://forms.gle/kBC7ivpcTNhStP6N7

A verseny minden fordulóján ingyenes a részvétel, nevezési vagy részvételi díj nincs. A szervezők útiköltséget nem térítenek.

Kárpát-medencei döntő

Időpont: 2025. május 10. (szombat) 10 óra

Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A Kari tanácsterem

A döntőbe jutás feltételei a versenyzők maximális létszáma, a továbbjutottak értesítésének a módja, határideje:    

Az egyetemi, főiskolai versenyről a Kárpát-medencei döntőbe intézményenként legfeljebb 5 fő juthat tovább.

A döntőbe elfogadott jelentkezőket, a végleges névsor alapján, a szervezők írásban értesítik.

A Kárpát-medencei döntőben a versmondó verseny befejezése után a zsűri értékeli a versmondók teljesítményét és eredményt hirdet.

Az ÖTÁGÚ SÍP versenyek eredményeit a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet honlapján teszik közzé a szervezők.

Díjazás

A Kárpát-medencei döntőn a főszervezők a következő díjakat osztják ki:

– emléklap és jutalomkönyv az ÖTÁGÚ SÍP versmondó versenyen részt vevő minden hallgatónak;

– emléklap minden felkészítő tanárnak;

– arany-, ezüst-, bronz minősítést elért hallgatóknak a minősítést feltűntető oklevél és ajándék;

A szervezők elérhetősége

A zsűri elnöke és a felelős szervező: dr. Havas Judit, PhD az Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, Toldy Ferenc-díjas, Artisjus-díjas, az ELTE oktatója

Postacím: Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1088 Budapest, Múzeum körút 4.

Telefon: 06-1-411-6500/5189

E-mail-cím:  otagusipverseny@gmail.com

 

Budapest, 2025.február 18.

 

 

 

Bóna Judit Havas Judit Juhász Dezső
tudományos és kutatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettes, intézetigazgató, ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, egyetemi tanár PhD, az Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, Toldy Ferenc-díjas, Artisjus-díjas, az ELTE oktatója a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke,

professor emeritus

 

 

Kötelezően választható versek:

Tolnai Ottó: Leningrádi képeslap

puskin tintatartóján aranypantallóban

félmeztelen lakktestű ifjú áll

lúdtollával tehát e szerencsétlen költő

saját szerecsenségét döfködhette

blok íróasztalán csöpp fehér porcelántacsi

hátán mély seb hosszú pikszis-nyílás

kis sebész kis seb nagy költő nagy seb

de legjobban nyekraszov dolgozószobája tetszik

könyvespolca mögött

tán mézes csínytevés után bújt oda

tátott szájjal akárha minden mondatba

bele akarna beszélni

bele akarna beszélni

bele akarna üvölteni fájdalmasan

széttárt mancsokkal

akárha mindenkit magához akarna ölelni

halálosan

nyekraszov könyvespolca mögött

hatalmas kitömött vörösmedve álldogál

ps

dosztojevszkij

dolgozószobájába nem tudtam bejutni

a kilincsre fagyott a nyelvem

 

Kányádi Sándor: Koszorú

Simon Bolivar és San Martin emlékének

 

valaki engem kiszemelt

valamire valamiért

 

hullatni verejtékemet

s ha nincs kiút hullatni vért

 

sorsomat én nem tudhatom

a célom is tétova vélt

 

gyanútlan jöttem mint simon

a cirénei jődögélt

 

vállamra tették cipelem

hiába kérdezném miért

 

van aki röhög s irigyem

van aki űz van aki félt

 

hát viszem egy-két stációt

a megkorbácsolt krisztusért

 

s megvetek minden protokollt

és minden kincstári babért

 

a közönyöst a langyosat

kiköptem ha nyelvemhez ért

 

ha utálnak hát szidjanak

nem haragszom már semmiért

 

ó te annyiszor megdalolt

szabadság ó te nem remélt

 

gyolcsoddal hogyha meghalok

törüld le ajkamról a vért

 

1983

 

Vári Fábián László: Szöknek már számból

Szerelem, tündéri értelem,
amíg csak lombosodsz, légy velem.
Felségvizeiden jó nagyon:
hullámom vagy te és csónakom.

Szerelem szigete, légy honom,
s Te, velem született démonom,
ne keltsd gyámoltalan híremet.
Aknázd alá inkább szívemet.

Szerelem, eltűnő édenem,
helyed még ki sem hűlt térdemen,
szöknek már számból jó ízeid,
írhatom hiányod verseit.

Szerelem, felséges fájdalom,
adj helyet fejemnek válladon,
hadd hibernálódjék már az ész.
A lélek lassacskán útra kész.

 

Csehy Zoltán: Hálózene

 

Sáslándzsák hegyein cikkan a harmat és

szélen pár liliom térdig a vízben áll.

Bomló haltetemet ringat a lusta víz,

elnyűtt hangszer a halgerinc.

 

Ó nem, nem zene ez, ámde kötélverés!

Kender rostjaiból száladozó dalok!

Kócnyűvő gereben képzi a kottasort,

s nem tépődik a szálkötél!

 

Kócmadzag-darab ez, s ott a hajókötél!

Istráng, fék, rudazó: bő a repertoár.

Hálót is fonogatsz, még be se dobtad, ám

máris zajt ver a halficánk.

 

Árad minden: a vízben kutakodni jó.

Túlfűtött iramot hajszol az élvezet.

Pálló, bő iszapig süllyed a nagylyukú

háló. Gyűjti a roncsokat.

                                                          

 

Gergely Ágnes: Csonka szimfónia

A kert kellene még, a régi kert,

mit a folyóágy rég magába nyelt,

azóta nincs meg, és nincs második,

kutyánk a kertkapuban álmodik,

lesi a holdat, az ég holdtalan,

fenn, fenn az égitestek csontja van,

 

éjjel a csontok földre hullanak,

virágzik minden, nagy bíborkalap

borul fűre, fákra, a világ

most tudja meg, milyen gubó a mák,

s milyen lenne, ha mérget rejtene

a napraforgó szelíd jelleme,

 

de jön a reggel, kihajnalodik,

jöjj, kedvesem, aludjunk hajnalig,

aludjunk, míg a rózsafák alatt

kert, kutya, mák a holddal elszalad,

s mire a nap a kéklő égre ront,

nem marad csak a méreg és a csont.

 

 

 

ÖTÁGÚ SÍP — esszéíró verseny

ÖTÁGÚ SÍP
esszéíró verseny a felsőoktatási intézmények hallgatóinak      Versenykiírás a 2024/25-ös tanévben

 

A verseny megnevezése: ÖTÁGÚ SÍP Kárpát-medencei egyetemi/főiskolai esszéíró verseny.

A verseny meghirdetője és rendezője: a Magyar Nyelvtudományi Társaság (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A), az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Havas Judit PhD, az egyetem oktatója, irodalomtörténész, előadóművész ötlete alapján és szervezésében.

A verseny pedagógiai célja: A Kárpát-medencei magyar irodalom megismertetése. Illyés Gyula használta a magyar irodalomra az ötágú síp kifejezést, ezzel is jelezvén, hogy a kisebbségben élő erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai magyarság irodalma szervesen hozzátartozik a magyar irodalomhoz.

Hagyományteremtő szándékkal az ELTE Bölcsészettudományi Kara ÖTÁGÚ SÍP címmel  esszéíró versenyt rendez a magyarországi és a Kárpát-medencei felsőoktatási intézmények hallgatóinak. A rendezvény célja: a magyarországi és a határon túli magyar irodalom jeles költőinek megismertetése és műveiknek írásban való elemzése.

A verseny kategóriája:  írásbeli (esszé)..

A döntő időpontja : 2025. május 10. (szombat) 10 óra

Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A épület Kari tanácsterem.

A jelentkezés és az esszéíró verseny feltételei:

A megadott szerzők – Tolnai Ottó, Kányádi Sándor, Vári Fábián László, Csehy Zoltán, Gergely Ágnes – választott műveinek elemzése 8–12 ezer karakter terjedelemben.

Az esszék beadási határideje: 2025. április 30.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehetséges: https://forms.gle/XobTG7jhQfc3y1N2A

A verseny minden fordulóján ingyenes a részvétel, nevezési vagy részvételi díj nincs. A szervezők útiköltséget nem térítenek.

Kárpát-medencei döntő

Időpont: 2025. május 10. (szombat) 10 óra

Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar, A épület, Kari tanácsterem, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A

A döntőbe jutás feltételei a versenyzők maximális létszáma, a továbbjutottak értesítésének a módja, határideje:    

Az egyetemi, főiskolai intézményekből a Kárpát-medencei esszéíró versenybe intézményenként minden pályázni kívánó hallgató jelentkezését várjuk, és fogadjuk.

Az elfogadott jelentkezőket, a végleges névsor alapján, a szervezők írásban értesítik.

Az esszéíró verseny résztvevőinek munkáját a Kárpát-medencei döntő napján értékeli a zsűri s eredményt hirdet.

Az ÖTÁGÚ SÍP versenyek eredményeit a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet honlapján teszik közzé a szervezők.

Díjazás

A Kárpát-medencei döntőn a főszervezők a következő díjakat osztják ki:

– emléklap és jutalomkönyv az ÖTÁGÚ SÍP esszé író versenyen részt vevő minden hallgatónak;

– emléklap minden felkészítő tanárnak;

– arany-, ezüst-, bronz minősítést elért hallgatóknak a minősítést feltűntető oklevél és ajándék.

A szervezők elérhetősége

A zsűri elnöke és a felelős szervező: dr. Havas Judit, PhD az Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, Toldy Ferenc-díjas, Artisjus-díjas, az ELTE oktatója

Postacím: Magyar Nyelvtudományi Társaság, 1088 Budapest, Múzeum körút 4.

Telefon: 06-1-411-6500/5189

E-mail-cím:  otagusipverseny@gmail.com

Budapest, 2025.február 18.

Bóna Judit Havas Judit Juhász Dezső
tudományos és kutatásszervezési ügyekért felelős dékánhelyettes, intézetigazgató, ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, egyetemi tanár PhD, az Irodalomtörténeti Társaság vezetőségi tagja, Toldy Ferenc-díjas, Artisjus-díjas, az ELTE oktatója a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke,

professor emeritus

Emlék a magyar demokrácia zűrzavaros éveiből (18+)

 

A pornóproducer, Kovi magyarázta el, hogy mi a jó forgatókönyv titka. Egy Bajcsy-Zsilinszky úti, udvari, meglehetősen apró, lambériázott irodában ültünk az aranyozott szobrok, és legendás filmek plakátjai között, a titkársági asztalnál pedig egy szőke, nagymellű csaj kezelte a kihangosítható, üzenetrögzítős, húsz telefonszám eltárolására alkalmas telefont. Az a szőke elég ismert volt akkoriban. Már jó pár filmben szerepelt.

Kovi maga elé emelte a csészéjét, és azt mondta, hogy szigorú menetrendje van a filmes szexnek, a terjesztők ragaszkodnak bizonyos sémákhoz.

Komoly menetrend van, mondta, és felkeverte a cukrot az olasz fajanszban. Az első a szopás.

A Dohány utcai csehóban, a Kisbüdösben mindenki elhallgatott. Velőt ettünk éppen, illetve csak ketten ettünk velőt, Dorottya cigánypecsenyét rendelt, de neki is megállt a kezében a kés. Összehúzta a szemét és csücsörített.

A szopás, kérdezte, és nyelvét kicsit kidugva elmosolyodott.

Zsúfolt kis kifőzde volt a Kisbüdös, jó párszor berúgtunk ott, mert olcsó volt a vodka meg a bor. A konyhája magyaros volt, cigányosan ízes és nehéz. Lehetett rá inni.

A galérián ültünk, egy piros kockás műanyaggal letakart kis asztalnál, ahová felcsapott a konyhából a meleg, a gőz és a frissen sültek szaga.

Az egyik szakács éneklése is felszűrődött a vékony födémen át.

As I walk through the valley of the shadow of death

I take a look at my life and realize there’s nothin’ left…

Mindig Coolio szólt a magnóból, amíg a szalag bírta.

Bence, Józsi, Dorottya meg én, így négyen ültük körül az asztalt. Bence táncos volt, még a pályája elején, Józsi helyettes színpadmester a színházban, Dorottya még csak statisztált, de egyszer már majdnem felvették a Színművészetire a Kerényi osztályába. Vagy az Ascherébe. Erre már akkor és ott senki sem emlékezett. Teljesen lényegtelen, hogy hova nem kerül be az ember, mondta Dorottya az eredményhirdetés után, és felhúzta a szoknyáját kemény, izmos combján, hogy némileg kényelmesebben érezze magát.

Szóval a szopás, mondta Bence.

De hogy kerültél oda, kérdezte Józsi. Mi a tököm vitt rá, hogy ezzel megkeresd?

Szereti a pornót, mondta Dorottya, és kinyitotta a táskáját. Cigarettát keresett. Elővette és rágyújtott. Mentolos Kim volt. Rúzsos lett a filter, ahogy beleszívott.

Kellett volna végre valami meló, mondtam, és körbenéztem a többieken. A Max becsődölt, ki se fizettek, magyaráztam. Az utolsó szám laptervét egy Almássy téri kapualjban mutatta meg a főszerkesztő, egy floppyn hordozta a belső zsebében. Azzal akarta zsarolni a tulajdonost. Aztán kapott egy kávéfőzőt, egy mikrohullámú sütőt, húszezer forintot, és megjelent a lap. Linda Evangelista volt a címlapon. A vezető hirdetők a Benetton, a Chevignon és a Postabank. Buktam egy csomót. És igen, mondtam, a pornót meg szeretem.

Bazdmeg, mondta Józsi. Komolyan a legaljába kell menned?

Mért mennék ezzel a legaljába, kérdeztem azonnal. Letettem a villát és a kést, és rágyújtottam. Nagyon komoly filmeket lehetne forgatni, amiben az ágyjelenet nem csak imitáció, mondtam.

A színészek nem basznak, mondta Bence.

Dehogynem, mondta Dorottya, és maga elé nézve kifújta a füstöt. Basznak, csak kell az instrukció. Felnézett a ventillátorra és felnevetett.

Erről beszélek, mondtam. Ahogy gesztikulált, a cigarettafüst kanyargós mintákat rajzolt a félhomályba. Az jobb lett volna, ha elfogadom egy bulvármagazin felkérését, kérdeztem, hogy megszellőztessem színészbarátaim félrelépéseit?  Azt mondták, úgyis bejárok a büfékbe, öltözőkbe, írjam meg, mi történik ott. Örülnének ők is némi hírverésnek. Ezt mondták. A nagy faszt, bazdmeg, mondtam, és ráharaptam a cigire. A kurva anyjukat! Az jobb lett volna?

Nyugodj meg, mondta Bence. Kitöltötte a sörét, és a szájához emelte a poharat. Szerintem is szar ügy a pornó, de megértelek. Van, amikor muszáj.

Nem arról van, szó, hogy muszáj, mondtam indulatosan. A hamut lezser mozdulattal a maradék velőre pöccentettem, és Józsira néztem. A saját gondolkodásod csapdájában ragadtál, mondtam. Neked miből telik 486-os PC-re? A legújabb Nokia-ra? Ugye nem abból, hogy három embernek dirigálsz a színpadon?

Ez övön aluli volt, felelte Józsi. De inkább igyunk! Nincs is telefonom. És ha ezen múlik, nem is lesz. Dühösen az asztalra csapott. A pornó, az meg nem egy műfaj.

Helyesebben műfaj, legfeljebb nem a legjobb, mondta Dorottya, és elnyomta a cigarettáját. De most komolyan, nem mindegy? Kényeskedve beleivott az édes fehérborba, és körbenézett a fiúkon.

Nem ez volt a lényeg, mondtam erre. Egy kurva sztorit akartam elmondani. Hogy egy szexfilmnek is vannak szabályai. Idegesen babrálni kezdtem az öngyújtómat. Nem mondom, szerepelni benne tényleg aggályos. Na jó, elég gáz, mondtam. De írni? Megírni egy sztorit nem árt senkinek, tettem hozzá. Párszor meggyújtottam a lángot, aztán letetettem a Zippo-t az asztalra.

És mennyit fizettek volna annál az újságnál, kérdezte Józsi.

Kiló körül, feleltem.

Egy kiló? Meg vagy te őrülve, hogy nem vállaltad, kérdezte Bence.

Még vannak terveim a színházzal, feleltem.

A pornós sztori után, kérdezte Bence.

Épp az a lényeg, hogy a sztori lényegtelen, mondtam. Csak nem hagytátok elmondani. Belekortyoltam a borba, és Dorottya szemébe néztem. Nincs sztori, mondtam. Csak szerkezet. És el kell jutni a lényegig.

Az első a szopás, mondta Dorottya, ezt már tudjuk, de mi jön utána. Dinnyés rágó, kérdezte mosolyogva. Én mindig úgy csinálom.

Dóri, mondta Bence, zavarba hozol.

Mindhárman felnevettek. Én csak néztem magam előtt a maradékokat. Józsi felállt, és elindult a keskeny lépcső felé. Hozok még egy kört, mondta. Bence bólintott. Szóval, vannak az eszmék, és van az itt és most, mondta. Le van szarva, kiáltotta, én nem hibáztatlak.

Dorottya megfogta a kezem, és magához húzta. Power and the money, money and the power, minute after minute, hour after hour, skandálta halkan a fülembe. A szemembe nézett közben. Majdnem összeért a szánk. Bence irigykedve bámulta a szitut. És végül is írtál, kérdezte gyorsan. Lesz filmed a szexbizniszben?

Nem, mondtam. Nem lesz. Kicsit elhúzódtam Dorottyától, de a kezét nem eresztettem el. Túl elvont sztorit írtam, magyaráztam Nem ment rá a sémára. Bassza meg, olyan, mint szonettet írni. Páros, trió, leszbi, páros, páros, leszbi, gangbang. Csak kötött forma szerint.

Túl elvont, kérdezte Dorottya. Mit jelent az, hogy túl elvont?

Nem tudtam válaszolni, mert Józsi visszaért az italokkal. Egy kerek Márka feliratú, műanyag tálcán hozta fel. Szépen sorban lepakolta a poharakat a műanyagra, aztán leült. Tudod, miből van a telefonom, kérdezte. Nem a Nokia, mert nem az van, hanem a Motorola. Tudod, miből? Ha nincs próba, egy maszek festőbrigádban melózok. És azért kell az a kurva telefon, hogy bármikor fel tudjon hívni az anyám, mondta, és húzóra kiitta az egyik vodkát. Ez a szopás, nem a pornó, mondta krákogva. Na, igyatok!

Az elvont azt jelenti Dorottya, mondta Bence, hogy a kufircolás nem cél, csak egy gondolat kifejezésének eszköze. Az eltárgyiasítás, a bűnös vágyak felmutatása, magyarázta. Dorottya elnevette magát. Mondom én, hogy instrukció kérdése az egész. Eltette az öngyújtóját, és az ölébe vette a táskáját. Na, menjünk, mondta.

Mind felálltunk, és libasorban lementünk a keskeny kis lépcsőn. Józsi összegyűjtötte a pénzt, és a pulthoz lépett. Az úttörők tizenkét pontja lógott blondel keretben a röviditalok fölött. A tulajdonos alacsony volt, már majdnem törpe, kissé púpos és egy gyerekkori betegség miatt féloldalasan járt. A konyhában mégis meglepően gyorsan közlekedett. Józsi lerakta elé a pénzt, de az öreg meg se számolta. Eltette. Nem tudom, mi lesz jövőre, mondta, és hátranézett a gőzfelhőben úszó tűzhelyekre. Ki kéne cserélni mindent. Nem volt nekem időm Bécsbe menni, és a Gorenjékből bevásárolni. Ez a hűtő is már vagy száz éves, de hűt, mondta, és az öreg Lehelre nézett. Mi a francnak kéne kidobni?

A Bástya mozi előtt megálltunk, eldönteni, hogy merre tovább. A mozi bejáratától távolabb három arab valutaváltó beszélgetett. Páran ácsorogtak még a következő vetítésre várva. A Cliffhanger-t adták kilenctől.

Na, szólalt meg Dorottya, akkor hova? Menjünk a Pardonba?

Korán van még, mondtam.

Menjünk vissza a Madáchba, mondta Bence. Aztán meglátjuk.

Végignéztem a többieken. Már az is sokatmondó volt, ahogy megismerkedtünk, mi a négy jóbarát. Valamelyik premier után a színpadi bankett alatt. Négyen nyúltunk ugyanazért a pohár vörösborért. Akkor a Vasárnapi Híreknek írtam. Dorottya tizenhét évesen az Új Színház stúdiójába járt, Józsi egyszerű díszletes volt, Bencét pedig akkor vették fel a tánckarba. Egy éve.

Dorottyának adtuk azt az utolsó poharat.

Na, kérdezte Bence, és rágyújtott. Mi legyen, kérdezte. Józsi nekidőlt egy Sylvester Stallonét ábrázoló plakátnak, amire nagyjából mellmagasságban a „Ha unod a banánt” feliratot ragasztotta valaki, és széttárta a kezét. Stallone arcát egy narancs takarta el. Tavasz volt, peregni kezdett a langyos, áprilisi eső. Még nyitva van a büfé, mondta Józsi. Akkor siessünk, kiáltotta Bence, és kilépett a Hungária kávéház felé. Dorottya elővette a cigarettáját, és ő is rágyújtott.

Nézte a távolodó srácokat. Beleszívott a cigibe, aztán eldobta és rátaposott.

Az van, mondta felnézve, az van, hogy szeretlek.

A négyes villamos csörömpölve befordult a Blaha felé.

Mi van, kérdeztem vissza. Baromi nagy itt a zaj.

Szeretlek, mondta Dorottya hangosabban.

Szeretsz, kérdeztem üvöltve.

Dorottya bólintott.

Szeretsz, ismételtem meg. És ezt csak így mondod, kérdeztem, és én is rágyújtottam. Hogy mondjam, kérdezte Dorottya. Azt tanították az Új stúdióban, hogy legyek természetes. Most akkor markírozás és öblögetés nélkül kimondom, szeretlek. Felemelte a fejét, és elmosolyodott. Azt hittem, ez is olyan premierszerelem lesz, mondta. Bebaszva csókolózunk az öltözőben kicsit, aztán elfelejtjük a másikat.

Csak csókolóztunk, kérdeztem meglepetten.

Részeg voltál, mondta Dorottya. Elkezdtél politizálni. Egyik vodkát ittad a másik után. Aztán azt mondtad, táncolni akarsz. Én meg csináltam, amit mondasz.

Nem emlékszem, feleltem, és kifújtam a füstöt. Cigivel a kezében beletúrtam Dorottya hajába, és lesmároltam. Jó az illatod, mondtam. Mi ez?

Anais Anais, felelte Dorottya, és megnyalta az ajkát.

Még mindig ezt használod, kérdeztem nevetve.

Ezt, mondta Dorottya. Nyolcvankilenc óta. Biztonságtudatot ad, hogy ez az én illatom. Meg mára már alig van valakinek.

Megnyugtató, feleltem. Nem változol, mi? Na, menjünk utánuk, mondtam, és belekaroltam.

Előadás végére értünk oda. Józsiék már ittak az egyik galéria alatti asztalnál. Ilyenkor még tele volt a büfé. Gomolygott a fekete lámpaburák körül a füst. Sokan ilyenkor vacsoráztak. Amikor beléptek Bence felállt, és integetett nekik. Pár fiatal színésszel pálinkázott. Néhány asztallal arrébb ült Garas. Dorottya azonnal odaszaladt. Nem tudni, mivel udvarolt a mesternek, de Dezső elmosolyodott. Két nagy hangládából a Nagy utazás szólt, amit páran Presserrel együtt énekeltek.

Ezek a dalok nem az elvágyódást bizonyítják, gondoltam. Ezek a bizonytalan, édesbús dallamok adják az egyetlen kapaszkodót egy generációnak, ami már semmiben nem biztos, legkevésbé abban, hogy joga van kételkednie.

Köszönöm a munkátok, bontásra kérem a díszítőket, bontás, hangzott recsegve a bejárati ajtó felszerelt utasítóból.

Józsi is észrevette, hogy megjöttünk, kiitta a sörét és felállt.

Van egy tervünk, mondta halkan, amikor mellém került. Lemegy a bontás, addig isztok, az kábé még óra, másfél óra.

És aztán, kérdeztem vissza.

Aztán, mondta Józsi, mi lenne, ha hárman megdugnánk Dorottyát? Úgyis mindhármunkat bírja, ma este is mindenkinek osztott lapot, Na, mit szólsz?

Nem válaszoltam rögtön. Végignéztem a büfén, és elővettem a Marlborom. Igyunk valamit, mondtam végül. Nem mondtam, hogy Dorottya épp az imént vallott szerelmet nekem. Mondhattam volna, még az is lehet, hogy illet volna ezt megemlítenem. De nem tettem. A pulthoz mentünk, és kértünk két vodkát meg két fröccsöt.

Dorottya már leült Bence mellé a színészek asztalához. Keresztbe tett lábbal ült, amitől rövid szoknyája felcsúszott kicsit, és ráfeszült izmos combjaira. Bal karja ernyedten lógott a teste mellett, jobb kezében pedig a cigarettát tartotta vörösre rúzsozott szája elé. Amikor ránéztem, éppen azt énekelte, hogy „az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz, Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én”.

Szép lány, gondoltam. És az enyém. És igen, gondoltam, lehetne szépen is csinálni, vagy lehetne jól. Döntés kérdése.

Felemeltem a stampedlit, és Józsi felé emeltem. Koccintottunk és kiittuk.

Részemről rendben, mondtam végül. Dugjuk hárman. Letettem a poharat, aztán Józsi szemébe néztem, és azt kérdeztem, hogy akkor ezt pontosan hogyan is gondolja. Csak azt mondd meg nekem, kérdeztem, hogy te, éppen te, aki szerint a legalja a pornóban melózni, te ezt hogyan is gondolod?

Sehogy, felelte Józsi. Ez csak egy ösztön, mondta.

Ja, akkor mehet, mondtam, és legyintettem. Ezzel meg is van oldva a dilemma, mondtam, és elindultam az egyik asztal felé. Józsi meg a színpadra bontani.

Másfél, két óra múlva, amikor Józsi visszaért már alig voltak a büfében. A Hársfa utcára nyíló ablakokat mind kinyitották, a magnóból pedig egymást váltva szólt Ákostól a Helló, Császár Elődtől a Megdöglöm érted és Básti Julitól meg Cserhalmitól a Tíz kicsi bűnjel.

Ez egy kurva régi dal, mondta Józsi, amikor leült. Hallgassátok inkább a Quimbyt. Egyszer majd sikeres lesz, mondta. Szeretni fogjátok, tudom. Dorottya felnevetett. Honnan szerzed ezeket a zenekarokat, kérdezte. Csak figyelek, mondta Józsi. Csak figyelek.

Aztán Bencéhez hajolt. A 8-as üres. Nálam a kulcs, súgta.

Az eső még mindig esett. Halkan pattogott a szemközti háztetőn. Odaálltam a nyitott ablakba. Minden kapu tele volt plakátozva. Koncert, párt, program, felhívás, a választás hirdetményei.

Dorottya Pilinszky rajongó, jutott eszembe. Pilinszky rajongó, és fogékony a felszabadító bűnre meg az önmarcangolásra. Puhítottuk már egy ideje. De nem is nehéz valakit befűzni, gondoltam, aki alig múlt tizennyolc éves, túl van élete első nagy kudarcán a Főiskolán, állandóan koszos kis dalokat hallgat Bereményitől, és azt hiszi frankón bírja a röviditalt. Az ilyen mindig megbaszható.

Amikor visszafordultam az ablakból, Bence már Dorottya nyakát csókolgatta. Részegek voltak mindketten. Bence megcsókolta Dorottyát, aztán felállt és rendelni ment. Akkor Józsi húzódott közelebb. Megfogta Dorottya combját, erősen megmarkolta, és tenyerét végighúzta a térdén a vádliig. Valamit súgott is neki, amin Dorottya nevetett. Éles, fehér fogai voltak.

Bence négy pálinkát rendelt, és amíg megkapta a pult mellől integetett Józsinak, hogy lépjen akcióba.

Elmúlt az az éjszaka,
De tíz ujjad tűz nyoma,
Apró bíbor bűnjelek,
Tanúk rá, hogy létezett.

Megint a Básti-Cserhalmi dal szólt. Nyilván Dorottya kérte, gondoltam. A maradék borom ittam az ablakpárkányra ülve. Néztem Dorottyát, ahogy Józsit átöleli, és arra gondoltam, hogy Kovinak nem volt igaza. Kurvára nem igaz, gondoltam, kurvára nem igaz, hogy lényegtelen a sztori. Történet nélkül nincs olyan se, hogy, szopás. Mindenki vetít magának valami mesét, amire beindul, gondoltam.

Felálltam, és az asztalhoz léptem. Belemarkoltam Dorottya hajába, és a száját az enyémhez húztam. Dorottya készséggel elengedte Józsi kezét, és átfogta a derekamat. Beleharapott az ajkamba, aztán felnevetett.

Akarod, hogy kiszívjam a nyakad, kérdezte.

Akarod, hogy kiszívjam?

Dorottya arca akkor olyan volt, mint egy régi Malgot István szobor. Egy maszk. Üres tekintetű, fehér, rideg öntvény. Rajongott Pilinszkyért. Állandó lelkiismeret furdalása volt. Meg akart ismerni mindent. Bárkit magára öltött, hogy láthatatlanná váljon benne egy kicsit.

A 8-as öltöző a másodikon volt, ott öltöztek a csoportos szereplők. Csoportos, hát az lesz, gondoltam, amikor benyitottunk, és elmosolyodtam. Hat-hat tükör állt egymással szemben, kihajtható, tükrös szárnyakkal, és izzósorral. Az egyik tükrön, egy fényképen Dorottya arca volt látható, a Malom a pokolban előadása után. A hátsó fal előtt három ruhastandard állt a különböző előadások jelmezeivel. A szoba középen meg egy fekete kanapé.

Hoztunk bort. Két üveggel vettünk, mielőtt a büfé bezárt.

Először csinálok ilyet, mondta Dorottya, és bár nem volt zavarban, azt akarta, hogy azt higgyék, zavarba jött. Az első, mint ezt megtudtuk, a szopás, mondta aztán, és hanyatt vetette magát a fekete kanapén. A száját engedelmesen kitátotta, színésznősen el is túlozta kicsit, és körbenézett a többieken.

Nem volt bennem semmi vágy, hajlam vagy objektiváció, amikor lehúzott cipzárral megálltam Dorottya arca előtt. Semmi művészet. A tiszta élvezetre vártam. Aztán Bence, majd Józsi következett. Néztem őket, és tudtam, hogy ebből nem lehet kimaradni. Ez már tényleg csak ösztön, gondoltam, amikor felálltam, és ellöktem Józsit a lány combja közül. Nem kimaradni. Erre gondoltam végig, amíg Dorottyát kúrtam, és erre gondoltam, amikor elélveztem ágaskodó lábai között.

Aztán kibontottam az egyik bort, és leültem a földre az ajtó előtt. Én is szeretlek, mondtam, és meghúztam az üveget. Én is szeretlek.

A Kisbüdösben akkor kezdték az öreg Lehelbe pakolni az aznapi húst.

 

(Illusztráció: Gulisio Tímea – Összefonódás)

Irodalmi és Társadalmi Portál

make up wisuda jogja make up artist jogja make up artist yogyakarta mua jogja murah mua wisuda jogja make up pengantin jogja mutiara make up jogja make up wisuda jogja murah make up jogja putri rekomendasi make up wisuda jogja make up pengantin jogja putri sekolah make up jogja make up class di jogja make up murah jogja mua di jogja mua jogja bagus make up paes ageng jogja salon make up wisuda jogja salon wisuda jogja make up wisuda wardah jogja salon make up jogja mua jogja terbaik make up wisuda jogja bagus make up wisuda berjilbab di jogja
ujnautilus.info