Hívnak és én megyek.

A megfagyott úton

éjfél után

porhó hull a

kijárt keréknyomokra.

Nyílik az ajtó.

Derülve lépek be,

felmelegszem.

Ott fekszik az ágyán

a nagyszerű asszony.

Rosszul van,

hányhat is még,

közben vajúdik

a tizedikkel, kinek

életet ad, hurrá!

Az éjszaka elsötétített

szoba szeretőknek, de

egy arany napsugár a

redők közé férkőzött!

Szemébe lógó haját

megigazítva nézem

osztozva kínjában.

 

(Horn Ádám Zoltán fordítása)