Terjengő sivárság,
bálvány csak az ég
a népnek, főleg kinek
napja csupán űr…
Tikkadó fűben egy
mocorgó
kecske lesi a földet.
Emelt fővel járok,
de ki vagyok…?
…szívem már nem dobban
nagyot a románcra
némán tör
rám a terjengő sivárság.
Horn Ádám Zoltán fordítása
Hívnak és én megyek.
A megfagyott úton
éjfél után
porhó hull a
kijárt keréknyomokra.
Nyílik az ajtó.
Derülve lépek be,
felmelegszem.
Ott fekszik az ágyán
a nagyszerű asszony.
Rosszul van,
hányhat is még,
közben vajúdik
a tizedikkel, kinek
életet ad, hurrá!
Az éjszaka elsötétített
szoba szeretőknek, de
egy arany napsugár a
redők közé férkőzött!
Szemébe lógó haját
megigazítva nézem
osztozva kínjában.
(Horn Ádám Zoltán fordítása)
Kéne nekem
egy új
öv.
(Veszek
neked) Rendben.
(Remélem
kúszol majd
érte
nekem,
boldoggá
tennél)
KÚSZNI
fogok
hát…
(te szemét)
Fordította: Horn Ádám Zoltán
Falak között
hátulsó szárnya
a
semmi
kórházának
hamuvá
nő egyszer
a törött
ragyogásban
a szilánkjai
zöld üvegnek
Bocsánat
Miért írok ma?
Ronda arcok
Szépsége mondja,
senkiségünkbe
rugdos engem:
néger nők
a napszámban –
nagy tapasztalattal –
alkonyban jutnak haza
ruhájukat földre dobják
arcuk mint a
firenzei tölgy.
Az is
apró darabokban
arcod vonz magához –
a népet vezető –
csak úgy,
ahogy mégsem.
Horn Ádám Zoltán fordításai
(A Boat Beneath a Sunny Sky)
A napos ég alatt hajó,
Lelkesen álmodozó
Illeg, a messze vágyó,
Csak három gyermek figyel
E hajón, szemmel, füllel,
Pont egy könnyed mese kell.
Lankad már a nap sugara:
Eltűnnek az álmok sorra,
Az ősz kopog: tárulj, fogda!
Sikolt, fantomként kísért…
Alice, míg menedékbe ért,
Nem „szúrta ki” senki szemét.
Csak gyerekek még, mesét nekik,
Epedve figyelnek évekig,
Lágyan magukat befészkelik.
Ím Csodaországban már,
Dohos nap nap után,
Derűs nyár is elszáll.
Egyre zúdul csak a köd,
Lomhán aranyló rög,
Lét egy álom, semmi több?
Horn Ádám Zoltán fordítása
Vincent
Vincent Malloy éppen csak hét,
Gáláns, szégyen nem éri nevét.
Korához hűen figyelmes és kedves
Jóllehet, elméje Vincent Price öröke.
Megtűri húgát, kutyát és két macskát,
Inkább pókokkal osztaná meg lakát:
Horror-vívmányai lennének helyben,
Társtalan sétálna kín sötétjében.
Vincent kedves, ha rokon jön látogatni,
Mégis jobb’ szeretné viaszba mártogatni.
Kísérlete kutyáján felettébb morbid,
Vágya alkotni egy félelmes zombit.
Elindul ő és valóssá vált ölebe
Áldozatokra éhezve London ködébe.
Ám agya nem bűnös ösvény folyton,
Olvas és fest, hogy az idő múljon.
Míg másoknak Eric Knight Lassie-je,
Neki Edgar Allen Poe a kedvence…
Egy este rémmesét olvasva,
Valamely passzusa gyomrát forgatta.
Förtelmes hír, mi nem bírja lelkét:
Szépséges nejét élve eltemették!
Sírját feldúlta, hisz’ holttestét kutatta
De csak anyja kertjét találta túrva.
A dühödt asszony fiát szobájába küldte,
És Vincent azt a végzet tornyának hitte.
Száműzetés, ami végigkíséri,
Csak szívszerelme hite kísérti.
Zárt kriptában örült magánya,
Anyja így ront be a képzelt toronyba:
„Ha akarsz, kimehetsz játszani,
A nap süt, az nem fog megártani!”
A fiú válaszra nyitja száját, nyelve léha,
Elszigetelt évek alatt lett beképzelt néma.
Így tollat ragad, hogy feleljen anyjának:
„Foglyává tett házam nem enged valómnak”
Válaszolt az anyja: „nem vagy őrült, sem halott,
Minden játékod csak agyadra hatott,
Nem Vincent Price, hanem Vincent Malloy,
Sem nem őrült, csak gyerek, ki dacol,
Hét éves múltál én kisfiam,
Bút kergesd és játssz boldogan!”
Az anyai harag porrá lesz, míg elmenve
Egyedül hagyja fiát, mikor minden ellene.
A szoba csikorgó hömpölygésnek indul,
Rákos elmebaja sosem látott vadul.
Látta kutyáját, hű zombi-szolgáját,
Hallotta neje túlvilági szavát,
Ki sírból üvölt borzongató árnyakat,
Míg csontvázak húznák a gyermek-vágyakat.
Élet-tragédiája átrágja álmait
Félelmes sikoly, mi kihúzza lábait,
Hogy meneküljön, nyitná az ajtót,
De élettelen teste fog egyhamar padlót.
Hangja gyengül, minden elnyeli,
ahogy utolsóval Poe madarát leheli:
„s lelkem itt e lomha árnyból,
mely padlóm elöntve száll,
fel nem röppen?
Soha már…”
Fordította: Horn Ádám Zoltán
