Falak között

 

hátulsó szárnya

a

 

semmi

kórházának

 

hamuvá

nő egyszer

 

a törött

ragyogásban

 

a szilánkjai

zöld üvegnek

 

 

 

 

 

Bocsánat

Miért írok ma?

 

Ronda arcok

Szépsége mondja,

senkiségünkbe

rugdos engem:

 

néger nők

a napszámban –

nagy tapasztalattal –

alkonyban jutnak haza

ruhájukat földre dobják

arcuk mint a

firenzei tölgy.

 

Az is

 

apró darabokban

arcod vonz magához –

a népet vezető –

csak úgy,

ahogy mégsem.

  

Horn Ádám Zoltán fordításai