Amikor mindannyian a Facebook-on lógunk, felmerül néha-néha a kérdés, hogy megtehetjük-e, hogy ezzel töltsük az időnket, lelkiismeret-furdalás nélkül mondhassuk, hogy nem haszontalankodtam. Mert, mit jelent a fészbúkolás? A ráérősök lanyha tevékenysége, a magamutogatásra hajlamosak egyik legjobb platformja, a politikai hőzöngőket és gondolkodókat tömörítő virtuális hely, stb., ami egy-egy meghirdetett esemény kapcsán valóságos is lehet. Sokan használják konzekvensen saját munkáik – képzőművészeti, irodalmi, technikai, sport, gasztro – bemutatására, ezeket alkotói oldalnak nevezhetjük.
Most egy olyan facebook-oldalt szeretnék bemutatni, melyet önmagában is műalkotásnak gondolok.
Ezen az oldalon nem a megosztott tartalmak a művek, hanem az egész. Itt, többnyire saját fotók segítségével egy szabadasszociációs mezőben igyekszem feltárni egy-egy vizuális problémát. Hisz a művészetről nem nehéz gondolkodni, pontosabban nem is nehéz művészi látásmódot kialakítani, mely aztán a mindennapi létezésünket is szabadabbá teheti. Ez a szabadelvű – mindenképp pozitív hozzáállású, de nem pozitivista, tehát nem racionális megközelítésű – irány képes olyan összefüggéseket megteremteni, ami tulajdonképpen egy új művet hozhat létre. A módszer eredménye: egy-egy új szó születése. A szót körbeírja, alátámasztja a történet. Tizenöt éve működik a facebook, de eddig egy-két olyan oldalt találtam csak, melyet önálló műnek lehetne nevezni (dokumentarista fikció, konceptuális fb.-oldal), de olyanra nem akadtam, melyről egyértelműen kinyilvánította volna valaki, hogy ez műalkotás. A facebook-műalkotás az előadásmódban vállalt szerep, a (egy) szerepjáték által nyer új formát. Érdekes kísérlet lenne klasszikus viszonyok közé helyezni, múzeumban bemutatni. Itt van esély arra, hogy a szakmai diskurzusba bekerüljön. De, van-e erre szükség? Új, köztes alkotói és felhasználói mezők születnek. Azt hiszem, hogy egy olyan paradigmaváltás zajlik a művészeti életben (is), ahol az új technológiák ezer új utat nyitnak meg az arra nyitott felhasználók előtt. Felmerül az a kérdés is, hogy „csak” egy passzív, felhasználó akarok-e lenni, vagy inkább „igába hajtva az anyagtalanságot” én alakítsam a tartalmat. Az új út az új út. Smile.
Amikor megjelenik egy új médium, mindig új lehetőséget kínál a művészetek megjelenítésére, illetve művészi eszközként való használatára. Jelen téma esetében, már bemutatásra került a mű, a debreceni MODEM-ben, a Megy, Marad, Megáll – Go, Stay, Stop nemzetközi, csoportos kiállítás keretein belül. Itt egy laptopon lehetett tanulmányozni az említett oldalt, melyet egy dekorációs háttér emelt ki.
Vanhalenológia – Van Thomas [1]
Az alkotó egy szerepjátékba burkolózva vanhalenológus professzorként definiálja magát: „A vanhalenológiai képzés a vanhalenisztikai facebook tanszéken (itt) található, ami nemrajongás – szaknyelven „defanatitív” képzésen alapul. Ez a vizuális kurzus elsősorban képek segítségével igyekszik feltárni a vanhaleni kódot. Utánajárunk, hogy Eddie Van Halen gitárja felületén és a gitárszólóiban 1978-tól megjelenő dekonstruktív minta honnan eredeztethető, és merre mutat előre. Hangsúlyozandó, hogy ez nem egy rajongói oldal, nem a zenekart vagy Edward személyét, és nem is a gitárjait tárgyaljuk, azonban előfordulhatnak az ezekkel való kapcsolódási pontok.
A képzés ingyenes, azon bárki részt vehet. A tananyagot like-okkal, mégpedig „delike”-okkal értékelik – ez nem egyenlő a dislike-kal! – ami azt jelenti, hogy a hallgatók értékelik a professzort, nem pedig fordítva. Már most láthatjuk, hogy sok „de” előképzőre számíthatunk. Előfordulhatnak olyanok mint: determinál, deprimál, dekolonizál, destabilizál, desilabizál, denevér, vagy a deigen. Esetleg: Derrida. Azaz, ez egy „de” alapú nem képzés.” – olvashatjuk a névjegyben.
Valójában teljesen nyilvánvaló, hogy az alkotó gyerekkorában (1982) léggitározásos ugrándozás a nagy sárga nyitott kanapén nyomait próbálja kibeszélni önpszichoanalízis kezelés útján. Nem mint traumát, hanem életre szóló élményt. (A Diver Down című, akkor frissen kijött albumot a barátom bátyja szerezte be egy olasz kamionostól, mert akkor még itthon nem volt elérhető. Az ágy mögött dugdosta, hogy mi, kicsik ne férjünk hozzá. Ám hiába…)
De ki is ez az Eddie Van Halen? A nyolcvanas évek egyik meghatározó amerikai rock bandájának gitáros vezéralakja. A glam második vonulatába tartozó együttes nevét, Alex Van Halen dobos, és Eddie Van Halen gitáros-zeneszerző családnevéről kapta. Heavy Metal-t játszottak, de nem a fekete, szögekkel kivert bőrdzsekis prekoncepcionált suta ideológiák mentén alakult zenei vonulatba tartoztak, hanem vidámabb és zeneibb, fiatalemberek lévén lányokról daloló ágazatba. Zenéjüket erősen meghatározta a kaliforniai azon belül Los Angeles-pasadénai zenébe ágyazott újítások, kísérletezések (Pretty Woman feldolgozás, The Full Bug, Dancing In The Streets feldolgozás, Happy Trails feldolgozás stb.) Rendkívül eredeti hangzásokkal kivitelezett absztrakt betétekkel ötvözték a dallamos zeneszámaikat. Eddie fejlesztette ki a stílus teremtő „tapping” gitározási technikát. Ma már nincs olyan gitáros, aki ne használná azt. (Előtte csak egy olasz gitáros, Vittorio Camardese alkalmazta akusztikus gitáron, amiről egy 1965-ös felvétel látható a You Tube-on. Hogy Eddie ismerte-e őt, valószínűtlen, de mindegy is.) Ami meglepő, hogy játék-technikai és hangzás-élmény a zenekar vizualitásával egységben jelenik meg.
Eddie Van Halen fekete színű gitárját szétszerelte, és egy speciális festőállványra erősítette, majd vastagabb- vékonyabb ragasztószalagokkal tekerte be, és lefestette fehérre. A ragasztószalagok helyén alakultak ki a fekete csíkok, és ezzel a megjelenéssel játszotta végig a ’78-as amerikai turnét. Ám a mű még nem volt kész. Irány a festőállvány: most a fekete-fehér felületet egyszerre takarta ki ragasztószalagokkal, majd a gitárt lefestette pirosra, minek következtében a piros gitáron fekete-fehér csíkok jelentek meg. Ezzel olyan erős vizualitás jött létre, melyet azóta is használnak világszerte. Nem pusztán egy gitáros festegette a számára legkedvesebb tárgyat, hanem vizuális forma-robbanást vitt végbe. Jaques Derrida Grammatológiája 1967-ben jelent meg, valószínűnek tartom, hogy Eddie nem olvasta, viszont mint érzékeny művész a dekonstruktivista korszellemet más utakon is magába tudja szívni, hogy ujjain keresztül hangban és festményben ábrázolhassa. Igen, festményben. Korábban Hendrix festett virágokat egy gitárjára (1967), és Eric Clapton kapott két, holland művészek által festett gitárt (Marijke Koger, Simon Posthuma 1967), Keith Richards (1967) és Jimmy Page (1967) is festegette gitárját.[2] (Itt meg kell jegyezni, hogy ’67-ben gitárfestő UFO invázió lehetett.) Ám, következetes és szenvedélyes gitárfestés csak most kezdődött el Eddie munkásságával, melyet aztán gitáros nemzedékek követtek. A gitár itt inkább a hagyományos festővásznat helyettesíti. Míg más, hivatalos festők a vászon alakjával és festékfelület vastagságával kísérleteznek, addig Eddie a használati tárgyra fest, aminek önálló alakja is plusz egy vizuális tényező. Galériák és múzeumok helyett koncerttermekben, stadionokban sok millió embernek tudja bemutatni. A minta megjelenik a ruházaton, a lemezborítón, és a zenekari fotókon, mint a Women and Children First c. albumon, egész egyszerűen: dekonstruktívan állnak. Nem egyetlen gitárról beszélünk: már az első változatból is kettő volt, majd újabb keresztcsíkosak követték többféle színben és formában, majd sorozatokat festett a piros-fekete-fehér több későbbi változatából. Végül úgy alakult, hogy saját gitárgyárat hozott létre, aminek kínálatában ott szerepelnek a csík nélküli új gitárok mellett az ikonikus 3-4 mintázattal, színnel és formával ellátott replikák. [3] Tehát, a gyár most is működik, a zenekar pedig koncertezik és lemezeket ad ki.
Nem volt célja képzőművészetként bemutatni e tárgyakat, de összművészeti produktumot hozott létre, zene-festmény-öltözet- színpadi show. Nem volt célja képzőművészetként bemutatni, de jelenleg a Metropolitan Art Museum (New York), Play It Loud c. kiállításán sok más – szerintem ehhez képest jelentéktelen – gitárral együtt szerepel. Ugye, Duchamp Forrás című műve óta tudjuk, hogy egy használati tárgyról tudunk képzőművészeti kontextusban is gondolkodni.
Mégis, nem Eddie Van Halen munkásságát mutatja be a Vanhalenológia mű https://www.facebook.com/Vanhalenol%C3%B3gia-Van-Thomas-540603743067236/, hanem gitárja csíkjai kapcsán elmerülünk a múlt és jelen láthatatlan társadalmi mintázataiban, vagy mint design elemen gondolkodunk, vagy az utcán elénk táruló vizuális lehetőségeket értékeljük a téma hálóján átszűrve. A mű képzőművészeti látásmódba ágyazott irodalom, vagy irodalomi alapú képzőművészet, vagy alapba ágyazott irodalmászat, vagy vészesen képzett birodalom.
További érdekesség, hogy egy vers következik:
Csíkok
De konok izgága igazsága csak írok
izmusok mennek csíkok mentén
de láthatatlan mozgást ábrázol
a struktív önmagában nem áll meg
hát alátámaszt a mente
mit páratlan látvánnyal bírok.
Ikonok akarata csak sírok
állvánnyal lebeg a mű
de látható, hogy mást mázol
viszont, tovább már nem hasad
hát nem vet ölébe a halom
fák alatt fekszenek a sírok.
[1] https://www.facebook.com/Vanhalenol%C3%B3gia-Van-Thomas-540603743067236/
[2] https://www.metmuseum.org/exhibitions/listings/2019/play-it-loud
