Végképp eldöntötték, hogy Erwint megkeresztelik. Ha akarja, ha nem. Erwint meg se kérdezte az anyja, Gabriella, úgy volt vele – biztosan belemegy. Ernő, az apa már nem élt, egyébként is az óta dep- ressziós. A keresztelés majd jót tesz ennek úgyis. Erwin e miatt nem is bánta a dolgot.
Egy vacsora alkalmával épp erről beszélgettek.
-De anya! Végül is minek keresztelkedjek meg? A kínaiak például nem keresztelkednek, vagy a zsidók sem!
– Te sem kínai sem zsidó nem vagy!
– Tudom! De ha egyszer elfelejtettetek megkeresztelni, akkor most már késő!
– Ez felnőtt keresztelés lesz majd!
– Miért nem figyeltetek időben oda rám?
Gabriella erre kicsit megsértődött.
– Apád nem akarta, hogy megkereszteljünk! De utólag már ő is bánta!
– Hát bánhatja!
Másnap reggel kopogtat az ajtón Erwin nagybátyja, Gábor. Az anya bevezette a szobába. Azt mondta fiának:
– Ő lesz a keresztapád!
– Jól van, ez ellen semmi kifogásom sincs!
– Így beszéltük meg!
Gábort pogácsával és sörrel kínálta. A székben ült, miután elfogyasztotta a pogácsát, rágyújtott. Nagyon aggódott unokaöccse végett. Tudta, hogy a keresztelés sokat segít lelki depresszióján. Hiszen hány olyan esetet lehetett már e Földön, e Világon hallani, hogy keresztelkedés után meggyógyultak.
Erwin mellette ült és hallgatta mi jó szóval bíztatja a keresztelkedésre.
– Apádnak nagy hibája volt, hogy elfelejtett megkeresztelni!
– Igen, tudom, de biztos lehetett dolgában!
– Hát… – nem tudom!
– De azt tudom, hogy utólag már ő is bánta!
– Most elérkezett az idő!
Gabriella még egy tál pogácsát hozott be. Öccse, aki két évvel fiatalabb volt nála, falta a sós süteményt.
– Csütörtökön megtörténik életedben a nagy csoda!
– Hát hogy csoda lesz-e, azt nem tudom!
– Bízok benne!
Megette Gabi az összes pogácsát, a sört is kiitta az utolsó cseppig s annyit mondott:
– Majd akkor találkozunk! Nekem most mennem kell!
Elköszöntek.
– No, mit szólsz a nagybátyádhoz?
– Hogy-hogy mit szólok?
– Meg vagy vele elégedve? – kérdezte Gabriella.
– Persze, ezzel nincs gond.
Erwin csütörtökig sokat olvasta a Bibliát. Még imádkozott is, letérdepelve. Anyja éppen tévét nézett. Aztán eljött a nagy nap. Csütörtök reggel Erwin kiöltözött, anyja fekete zakót vett magára s indultak a templomba. Gabi már ott várta őket. Mikor megérkeztek kettesben, Gabi kezet fogott Erwinnel s bementek a templomba, ahol László atya már várta őket.
– Késtek! – mondta a pap.
Erwinen valami megfoghatatlan érzés vett erőt. A pap imába kezdett. Megfogta a vizes tálat, mire Erwin megtántorodott s kisétált a templomból szó nélkül. A két testvér nem értette. Utána szaladt az anyja.
– Hát nem akarsz a pogányságtól megszabadulni?
– Eszembe jutott apám viselkedése. Nem adom meg neki ezt az örömet. Inkább leszek depressziós, de én nem keresztelkedek meg s ebbe nincs beleszólásod.
Fogta magát és hazament. Gabi meg a pap kijöttek az asszonyhoz s nem értették a legény viselkedését.
– Meggondolta magát! – mondta az anya.
– Az Úr kegyelmezzen neki! – mondta a lelkész.
Majd a két testvér beült egy ivóba s beszélgetni kezdtek Erwinről.
– Reménytelen eset! – mondta Gabi.
– Talán meggondolja majd magát! – nyugtatta nővére.
– Ahogy az apját ismerem, azt várhatod! – rendezte le az ügyet Gabi.
Gabriella szájában a sör keserűvé vált, nagyon keserűvé…
(Illusztráció: Jan L. Richardson)