Vagy mégsem? (Bödecs László: Semmi zsoltár)

Áttekintés, betekintés, le- és végigtekintés.
Bödecs László első verseskötete végigtekint hagyományokon, életeken, érzéseken. Belepillant a mindennapokba, illúzióinkba, reménytelenségünkbe, üres cirkuszainkba, és szikáran pontos verseken keresztül tekint végig az omladozó falakon, az emlékezet díszletein, és mindent értő szemmel néz végig az egyéni múlton, jelenen és jövőn.
Minket figyel, időnket eltékozló és mégis szüntelenül emlékezni akaró fiúkat és lányokat.  Itt és most, velünk, mellettünk, közöttünk élő fiatalokat, akik szeretnék azt hinni, hogy ők majd talán mást fedeznek fel útközben – de akik mindannyian belekóstoltak  az emlékezet keserűségébe.

„Olyan alkatrész az emlékezet,
aminek csak a helyét ismered,
előveszed magad régi naplókból,
kemény munkával a helyére
tákolod, s lám, úgy-ahogy
mi is újra eggyé váltunk.” 

Az önmagunkkal találkozás szinte fizikai fájdalommal jár, és mégis elkerülhetetlen: hiszen csak így, ezen keresztül szembesülünk jóval és rosszal. Óvatosan kellene válogatni az örökségek közt, és mégsem lehetünk elég óvatosak. A kőbe vésett múltat nem lehet eltüntetni, csak elfedni. A falak pedig csak arra emlékeztetnek, hogy nem lehettünk szabadok.

„Kezdd el újrafesteni,
ha hoztál hozzá valamit,
a régi házban
az összeírt falakat.” 

Mégsem lehet megállni, hogy vissza ne nézzünk – csak azért, hogy újra és újra rájöjjünk, semmi nem maradt, amit ebben a változásban támaszunknak tekinthetnénk.
Nincs ott más, csak a jövő távolsága vagy beláthatatlansága miatt megkeseredett illúziók.

„Arról beszélünk, amiből mindenkinek
kevés van, talán az egészet magunknak
kellene félreraknunk, lehetnénk
csak mi ketten gazdagok” 

Ha eltüntetni nem lehet, talán meg kell próbálni változatni ezen a múlton. Talán meg kell törni a hagyományokat, átgondolni mindazt, amit a kötelesség sulykol. Újrafogalmazni egy kánont, felülkerekedni az ékezeteken, kitaposni az utcák éleit. Hinni abban, hogy van erőnk, hogy változtassunk. És mégis, mikor megragadnánk ezt a lehetőséget, ráébredünk, hogy a hit is megváltozott.
A múlt örök ambivalenciája a jelenre is kivetül, és idővel rájövünk, nincs menekvés: haza kell érnünk. Ideje megszabadulni a ránk háruló hatalmas felelősségtől (vagy illúziótól), hogy képesek vagyunk átalakítani a világot. Egyedül kell megérteni múltbeli önmagunkat egy olyan világban, ahol nincs semmi zsoltár.

Bödecs László az időt és az emlékezetet eredeti módon tematizáló kötetében a örök-új kérdéseket mutat be a perspektívák kifinomult váltakozásával, az emlékezés folyamatát idéző fokozott képiességgel. Egyszerre jeleníti meg a vallási és irodalmi hagyományokat és a jelent, és teszi nemcsak érzékelhetővé, hanem tapinthatóvá és szinte fenyegetővé a köztük húzódó feszült és kiolthatatlan ambivalenciát.

 

url

One thought on “Vagy mégsem? (Bödecs László: Semmi zsoltár)”

Vélemény, hozzászólás?