UFO-k márpedig léteznek!

 

Létezésükben egyre többen hisznek, s ezt nem csak az utóbbi időkben elszaporodó különös jelenségek észlelése, hanem inkább a jóval régebbi hasonló – pl . a Bibliában, mondákban, ókori és középkori krónikákban leírt – történetek is táplálják. A századok-évezredek során ismétlődő jelenségekre ugyanis egyelőre nincs más elfogadható magyarázat, minthogy valakik (értelmi és műszaki szempontból nálunk nyilván fejlettebb lények) valahonnan (nyilván a végtelen világűr általunk ismert régióin túlról) időközönként valamilyen okból kifolyólag „meglátogatnak” bennünket.

Az UFO-jelenségek színtere általában távol esett és esik szülőföldemtől, Kárpátaljától, egy kivételével, amelyet a Huszt környékén található Szuhabaranka falucska fölött észleltek az 1903. esztendő karácsonyán.

A faluban akkor pár száz ruszin család lakott, s a férfiak erdőirtással, favágással keresték meg a kenyérre valót. A Petrovszki-család háza a görög katolikus templom parókiája mellett állt.

Karácsonyeste nyolc óra körül Petrovszki Janka, a családfő felesége vízért ment az udvarukon ásott kúthoz. Az utcán, házuk előtt épp akkor haladt el a falu papja.

Hirtelen-váratlan a magasból vakító fényesség öntötte el az udvart és környékét. Az asszonyt és a papot egyszerre a rémület és a csodálat kerítette hatalmába, hiszen a látvány valóban csodálatos, ugyanakkor félelmetes volt. Bizonyos Keviczky Kálmán, aki később cikket írt az eseményről, eképp jellemezte a tüneményt: „Nappali fényesség volt az egész völgyben. Valami ovális vagy gömbszerű fénygomolyag a kút felett állt. A lakosság tűzre gyanakodott és elhűlten nézte a látványt.”

Az eset nagy felbolydulást okozott a környéken. Voltak, akik isteni jelként értelmezték az ismeretlen, fénylő gömböt, mások az ördög praktikái egyikének vélték. Tény, hogy a lakosságot soha nem tapasztalt félelem szállta meg: sötétedés után nemigen mertek kimozdulni otthonukból.

Amint a különös esemény híre eljutott hozzájuk, beindult a hatóságok nehézkesen üzemelő gépezete is. Miután a királymezei csendőrőrsről befutott a jelentés a helyileg illetékes huszti parancsnokságra, két nyomozót küldtek ki a helyszínre, kivizsgálni az esemény körülményeit. Dr. Ágoston Gábor vizsgálóbíró és bizonyos Kovács tiszthelyettes szántalpas fogaton érkezett meg a faluba, s azonnal munkához láttak. Elsőként az egyik szemtanút, a szuhabarankai ruszin papot hallgatták ki, aki állítólag és többek közt a következőket vallotta: „Földbe gyökerezett a lábam, amikor a kerekes kút körül a vakító fényességben elmosódott emberalakok körvonalait láttam mozogni, majd a gömb belsejében eltűnni. A fényáradat annyira elvakította a szememet, hogy a gömbformájú tárgy körvonalait nem tudtam pontosan meghatározni.”

Ezután az asszony, Petrovszki Janka kihallgatására került sor, aki bejelentette, hogy az eset óta hiába keresi a férjét.

Minden szemtanú vallomása egybehangzónak bizonyult a tekintetben, hogy a fényjelenség mindössze néhány percig tartott, majd a gömb felemelkedett és pillanatok alatt eltűnt az égi magasságban. Petrovszkiék udvarán a kút körül mintegy hatméteres körben teljesen megolvadt a hó, de ezen kívül nem találtak semmilyen más nyomot. Dr. Ágoston Gábor pályafutása során még sohasem szembesült ehhez hasonló rejtélyes üggyel, amelyben a falu lakói égi csodát, a világvége előhírnökét látták.

Az eltűnt Petrovszki-családfő előkerítése végett az egész vármegyére körözést rendeltek el. Kutyás csendőrök kutatták át a környező erdőket, minden gyanús járókelőt igazoltattak. Mindhiába: hiába várta haza kétségbeesett felesége, a Petrovszki család feje soha többé nem került elő. A körözés több mint tíz évig, 1914-ig volt érvényben, amikor is az eredménytelenség okán a csendőrség „további intézkedést nem igényel” záradékkal ad acta tette. Sajnos, az ügyirat a XX. század vérzivataros éveiben elveszett; amit a benne leírt nem mindennapi eseményről tudunk, azt Dr. Ágoston Gábor vizsgálóbíró közeli rokonának, az Amerikai Egyesült Államokban élt Dr. Ágoston Edének köszönhetjük.

Kétség nem férhet hozzá: az eset leírása hátborzongató olvasmány, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk könnyedén túltenni magunkat bármilyen szörnyűségen, ha az másokkal történik. Annál nagyobb a rémület, ha a „mennykő” a közvetlen közelünkben csap le. A tudat, hogy az ember a saját házában-udvarán sem érezheti magát biztonságban – természetszerűleg nyugtalanító, s még inkább félelmetes érzés, ha a világűrből fenyegető veszéllyel (is) számolnunk kell.

Nem kívánok részt venni az UFÓk létezését állítók és tagadók vitájában, mert annak semmi értelme. Higgyen bárki, amit akar, mindenesetre nem feledkezhetünk meg a bölcs megállapításról: ha valamiről nem veszünk tudomást vagy szándékosan elhallgatjuk – attól az még létezik, illetve létezhet. Viszont az is igaz, hogy az UFO-hívőknek eddig nem sikerült egyetlen egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítékkal sem előállniuk.