Légy kapitány bakancslistája

Hümmögtem én már szaftos himnuszt
szufléban, szószban, kutyaszarban,
éjt nappallá téve, büszkén
makulátlan szárnyaimra.
De bodzaszörpben sosem úsztam,
sem a hetedik mennyországban.

Mikor még kicsi voltam, tojáska,
megkérdezték,
mi leszek, ha nagy leszek.
Kukac akartam lenni,
dörzsölt vén kukac,
mindenáron.

De most billéreimet rezgetem,
föl-le, föl-le.
Hol a dögszag,
hol a békavér?

Kell. Kell.

A Komposzthegyek Démona leszek,
dugig teli, de mindig éhes.

Légy kapitány útja a Farkasholdra

Mintha felfelé is eshetnék most már.
Mit vigyek,
mért maradnék,
ez most már fel sem merül.

A gravitáció volt a pajzsom.
Poggyász nélkül utaztam,
nem vesztettem el a fejem.
Vagy mégis?

Cukorba ragadva hemperegtem,
mint egy nyugdíjazott díva,
aki hízeleg a holdnak,
felkínálva a véknyát.

Most viszont
végsebességbe kapcsolok.

Egy légzsákszerű labdát
pumpálok ki a homlokomból.

Senki más nem zümmög a környéken.

Ég és föld között
a homályos Farkasholdat lesem
lombos-csipás pilláimon át.
Azon tűnődöm,
milyen jó is lehet a falkameleg.
A világ beszűkül, te meg osztozol.

Adnék én is.

Szemkontaktus a javából.

A Farkashold rámkacsint: Jöjj,
olvadj égi testembe.

Mantraként ismétlem:
Lupusssszzz Luna, Lupusssszzz Luna.

Repülök.

(Illusztráció: Megan Duncanson: Abstract Art Landscape Tree Blossoms Sea Moon Painting)

magtár

szemerkélni kezdett, s amíg a többiek aludtak, átrendeztük a várost.
az utakról levakartuk az aszfaltot, réti vadvirágmagokkal
hintettük be a felpuhult földet, amit kellett, lebontottunk,
falakat mázoltunk, utcanévtáblákat rajzoltunk,
tölgyfapadokat és madáretetőket faragtunk.
simatűjű szálkásfenyőket és tömjénfákat ültettünk
a kibővített parkokban, az óvodává átalakított bíróság
udvarán kakaó-, sárkány- és majomkenyérfák virágoztak.
a városházán színházat avattunk, a várból romkocsma lett,
a múzeumból kalandpark, a szociális- és munkaügyi hivatalából
pedig csillagvizsgáló. aztán hajnalodni kezdett, kialudtak
az utcalámpák, a szemaforok újra működésbe léptek,
az éjszakai csapadékot pedig elnyelték a csatornák.
lángoszsír nehézkés párája telítette el hörgőinket,
és mint toporzékoló kutyák, akik már tudják, mit jelent
a zaklatott cipőkopogások ritmusa,
pórázokat szorongatva, zakókban, acélbetétes munkásbakancsokban
és telepakolt hátizsákokkal visszafoglalták a várost.
a másnapos hajléktalanok, indexelő sorsok tömkelege között
közalkalmazottakként széledtek szét,
sorban kinyílt az élelmiszerbolt, a fogadóiroda,
a számítástechnikai szaküzlet és a bútoráruház.
az utcába, ahová az állandó lakcímed volt bejelentve,
úgy tértél be, mint egy szárnyszegett kerub.
a panelstadion egy földszinti ablakpárkányán egy néni
a csikkekkel teli kompótosüvegben felgyülemlett barna vizet
egy cserepes kaktuszra szűrte le,
miközben leste, ahogy szárazon elköszönsz tőlem.
rajtad az nem segített, hiába tudtad,
hogy ameddig az ajtóbehúzó nem zárta rád a lépcsőházat,
mint egy dühös apa, aki még mielőtt
egy határozott mozdulattal teljesen becsapná,
az utolsó pillanatban lelassít, hogy a kis résen át
megbizonyosodjon róla, valóban eltűntem-e,
hogy addig nekem így is minden a helyén volt.

terasz

a virradat feszültsége vág ki túltöltött cellámból.
ma se aludtam, pedig idegen (még tiszta) ágyakban
tudok a legnyugodtabban. fogaimra tapadt ínyemet
feszegetem. nem tudom, mi lesz, gondolom, folytatjuk,
ha a többiek felébrednek. elrepülünk valamerre,
ha hideg lesz. egy kitört zongorabillentyűre lépek,
visszajuttatva társai közé gyengéden megszólítom,
talán ordító dísz-funkciója ugrasztotta ki otthonából
a nyaraló padlójára. az október végi nap
ráncos tenyere fellángolásunk fakuló hegén.
megjött a kertész, ma is itt talál, a teraszon,
akár azt is hihetné, hogy vele együtt most ébredtem
bele a napi rutinba. nem merek neki köszönni.
csak bámulom kinyújtott lábakkal a hátára száradt sárt,
ahogy távolodva eltűnik a lemetszett gyümölcsfasorok között.
gyerekzsivaj, a kerítésen túlról, az övéi várhatnak rá,
veszekszenek, talán, vagy játszanak, ilyen messziről nem hallatszik.

(Illusztráció: Lois Dodd: Buildings at Rock Gardens Inn)

gyedik cetli, pócsmegyer, húsz
augusztus kettő, vasárnap, el
viselhető a fájdalom, amit má
soknak okoz, egészen a részlet

gyökeréig merészkedik a féreg,
a héber változat szerint gömb,
a görög változat szerint egye
nes. miként szárnyaszegett an

gyalok tánca a levágott való
ság fölött, a fiatal lány egyet
len célja a tévedés, a számok

számtalan jelentése közül a
zöld árnyalatába öltözik,
templom a csönd, az ima áru

öltöző, pócsmegyer, húsz
szeptember négy, péntek,
madarak a vetkező haj
nal háta mögött, orosz

lán és fekete angyal, té
vedéseink halvány színek
be öltöztetik a szabályok
hiányát, a szentek azt

gondolják, szent vagyok, vé
letlenül a meg nem történt
történetek története verej

tékezik a tükörben, tolvajok
lopják a mozdulatlan időt,
örökkévaló némaság

tödik cetli, pócsmegyer, húsz au
gusztus három, hétfő, hol volt,
hol nem volt, feltekintek arra,
aki átszúrt, volt egyszer egy

szárnyaszegett angyal, a törté
net vége homályos, a várakozás
végén mosolyog a lány, a férfi
teste azonban nem látható,

porban a pór, aki lovon ül,
megteheti, hogy elválasztja
a lélek meztelenségét a lélek

ruháitól, angyalok között meg
vetett, természetes dolog a láz,
fekete hajnal harmatoz

olvasat, pócsmegyer, húsz szep
tember három, csütörtök, foly
ton a testedre gondolok, de a
tested láthatatlan, kenyérmor

zsa az asztalon, mondatok mö
gött motoznak másféle monda
tok, hangokba csomagolt hallga
tás. motoznak helyett motosz

kálnak, érzékszerveink eszün
ket nyalogatják, aki motoz, tapo
gat, aki motoszkál, neszez, bi

zonytalan állapot a nyelv,
az erdő érintése a templom
tapintásával azonos

todik cetli, pócsmegyer, húsz
augusztus négy, kedd, vissza
kellene térnem az első
szeretethez társak nélkül,

magányosan, tervrajzok közt
lehetséges épület, mert
bekeretezni nem lehet
a lehetőségeinket,

hol volt, hol nem volt, volt
egyszer egy gyermek, kenyérré,
borrá változott, ízetlen

csoda, tévedéseink a feltámadt
templom csendjébe öltöztetik,
időnként a hét megmutatkozik

(Illusztráció: Miranda Woollett: In the Shadows)

Labdákon pöttyökben
sűrűsödik a telehold,
viaszgyertyák lángja alatt
a napsugarak pergelő szaga,
barnahajú gyermekek
omló teasüteményeket
úsztatnak a borgőzös
papírhajók mögött.

A leánytenyerekben
szentjánosbogarak
táncoltatják a ráncokat,
nyomokat keresnek a jóslatokhoz,
s a szemhéjak belső oldalára
karcolják a megfáradtnak hitt lelkeket.

(Illusztráció: Joseph Bellacera: Fields of Light #11)

LAKÁSHIRDETÉS

az a fal nem volt ott, miattam lett,
mikor nagylányos szobát kaptam
azt a repedést a vécéajtón én okoztam
ki kellett tépni, mikor azt hittem,
bezártam magam kétévesen
a törés a konyha kövén én voltam,
meg a kezdő főzőtudományom
itt lógott a hintám, az annak a nyoma,
miközben mami népdalokat tanított
a grafitcsíkok az ajtófélfán a büszkeségeim,
hogy mekkorát nőttem
a mélyedés a falon anyáé
odavágott valamit, mikor apa elköltözött
a csíkok a falon a tinikori posztereim nyomai
a tapétát az előszobában az előző kutya rágta le,
a parkettát a mostani púpozta fel
ezen a komódon pelenkáztak
azon a széken csókolóztam másodszor
ebben a fiókban dugdostam a naplóimat
ebben az ágyban kaptam először pánikrohamot
ez a fotel idősebb nálam
itt írtam az első versem
ezt a gesztenyefát néztem mindig az ablakból
innen indultam
ide értem
haza
6 évesen felújítás
10 évesen szülinapi zsúr
16 évesen nem tudtam semmit
18 évesen hogy akkor valamit másképp
20 évesen azt hittem hogy akkor én mindig itt
20 esztendőm eladom
új levegőre, franciaágyra, reményekre cserélem

HAIKUK

Kút szomjúsága
erdei fa magánya
hegy tériszonya

Játszik egymással
érintetlenül, némán:
fény és pupilla

Nem vagyok lepke –
beburkolva leplekbe
ne temessetek!

keretben fénytó
napsugárnak felelget –
törött tükörkép

acéltulipán
éles, súlyos hangja szól –
félrevert harang

emlék a múltból –
a jelen tűztükrében
elég a széle

A BALERINA

(Illusztrációk: Whooli Chen)

nem árt ha a polgármester
fizikai fenyítésben részesül a szarvasoktól

*

a legrosszabb forgatókönyv esetén is
van megfelelő propaganda

*

leszarják a várost a koronavírus miatt
(lezárják)

*

elvesztette köpés jellegét
(közpénz)

*

a hódolat miatt kidőlt fák gyakran okoznak
zavarokat az áramszolgáltatásban
(hódok)

*

gaz borítja a focipályát a szerelemstadionban
(szellemstadion)

*

tokafogyottá vált

*

az Opera törzs járjon operettbe

*

mindenki akkor jár el helyesen
ha helytelenül jár el

*

aki tüneteket észlel magán
menjen ki a temetőbe
és gyújtson gyertyát magáért

*

akadozik a sürgősségi gyermekáldás
(gyermekellátás)

*

kollégáink minden reggel elkötelezetten
és elszálltan lépnek be a kapun
(elszántan)

Mihály Ádám képe

(Illusztráció: Anastasiya Malakhova: The Spark of Life)