inverz konkávok
közt különc éj
kóvályog
dülöngél
fókuszok keresik
a szélüket
elsodor kezedig
a szédület

hajózik addig
a ház
míg rámorajlik
tengerszabás
akkor kiköt
vízhez a száraz
cet gyomra nyög?
szobád az

az élők innen
már eliszkoltak
maradt csak isten
s a teliholtak
rávesz az újhold
új napra látod
faragni súlyból
súlytalanságot

reggel az ég
már csivitel
a téli rémmesét
ki hiszi el
tíz kicsi nap
körözget egyre
közelebb hasonlítanak
vörösbegyekre

madarat termő fákon
fény is terem
nincs fátum
istentelen
mintha a nyár
nyárfákból feslene
a temadár
énember felcsere

mi baj érhetne
ha érted a baj útjait
ha bipolár téveszme
is útba igazít
ha biztosít
egy nedves kutyaorr
szelíd napok szolid
katarzisairól

mozart derűje
bach méltósága
de mindig gyönyörű-e
a mindig drága
atonális tett
se tör törvényre
valami szívnek
az is zörgése

a visszaút
ugyanúgy ismeretlen
hová visz viadukt
ha hisznek istenek sem
vakká fakult
a szín a rendben
a visszaút
ugyanúgy ismeretlen

(Illusztráció: Jean Tatton Jones: Bird Tree of Life)

Kocsma

“A szerelem egy üres bárszék”
Charles Bukowski

A világ
oldódni látszik
Egészen
könnyen bele
lehet helyezkedni
a lét ezen
kellemességébe
Kialakuló
kapcsolatok izgalmával
tekintek minden
emberre
sörre
rövid italra
bárpultra
a kopasz
vagy éppen ecset-
fejű kocsmárosra
aki századszor
süti el kedvenc
poénját: Meghalt a…
(Ide bárki neve kerülhet
aki él)
“Morbid, de csak
kedvesen”
így mondja

Hosszú ideje
zárva
Az üres bárszékek
úgy tekintgetnek rám
kifelé a rácson
mint a szerelemre
vágyó nő
a férfira akit
túl könnyen
megkapnának
Hívnának is
meg nem is
de mindegy
tudják:
be csak akkor
mehetek
ha
engednek

Földmérés

Kopár betonalap
Épülő csarnok
Robosztus acél
Pillérek hevernek látszólag
rendezetlenül
Itt mindennek én
határozom meg a helyét:
Hova kerül
a határ
a kerítés
a falak
ajtók és ablakok
a látszólag
rendezetlen
acél
oszlopok tengelyei
Megmondom
a valóságban
hogy nem esik össze
a csarnok
Egy hely –
nem az én befolyásom:
A sajátom

(Illusztráció: Read Pate: Whiskey painting)

Kvantumok, gének

A Szent Lélek ihletése

Akár egy kezdet előtti metszet.
A lét egy könyvbe zárt terv lesz.
Titok, ami a felhők nyelvén beszél.
Írás, amit ujjbegyeivel olvas a szél.

Köröket rajzol a szemérmes fűbe.
Hegyeket mozgat, mustot szűr le.
A tonnányi tudás egyszer csak űr lesz.
Színlelt nemesség? Nem örökkévaló föld.

Sárga és kék elegye: csak alvó zöld.
Ihletet merít a nyelv az inspirált Igéből.
Mint láthatatlan kezek, kinőnek ágak.

Az idő kérge ráfagy a városra és a házra.
S mint szerteágazó, újraszőtt lényeg,
Mintázattá lesznek kvantumok és gének.

Cipzár paradigma

A cérnaszál dala

Hamuszín ég-fal. Nevetgélő patak.
Hófedte hegycsúcs: ujjlenyomat. Kipattan, a zongorából a szú
A hólyagos síkok közé rózsaillatú gyurgyalagok szállnak –

Az orosz halkonzervek mellé a spájzba.
S az ivás most experimentális tett.

A frizsider a túlélési készlet
Úgy kívánja az ágyban a folyadékot,
Akárha halként tengődne a Titanic gyomrában.

Álmában a vonaton, kényelmes pizsamában.
Érzékek nélküli most, de fantáziája kék és piros
Nevek jelennek meg előtte, mint hologramok.
Milyen gazdag vagyok! Kiált fel a tükör előtt.

Egy félsziget a délelőtt.
Másik énje. De még nem tudom,
Miként váltom be a szemantikai tőkém
Euróra. Akár az Új Auróra,
Behajózom a szóba.

A szavak fizetőeszközök. A nyelvtannal üzletet kötök.

(Illusztráció: Tiffany Bozic: Flora and Fawn, 2016)

Amit még

1. belefulladni egy üvegnyi mézbe
2. meginni valaki könnyeit
3. úgy lenni, mint a százéves papírnak csöndje
4. rájönni hány hektár magány a Hold
5. elsütni a poént, hogy holdlemente
6. elírni egyszerű szót is: sivárvány
7. fordulni valakihez, leszel az árnyékom?
8. ahogy tűágy a fejekben feküdni éjszaka
9. két deci álmot is lenyelni
10. menteni a szívet egy borda börtönéből
11. veszett hóban nyugvó rókanyomra lelni
12. egy megint-nyár közepén izzadni a jeget
13. holdfényben kaktusszal szeretkezni
14. tanácsolni, lélekezz mélyeket!
15. szerelmes versbe írni, belém maradsz
16. elképzelni egy nem létező színt
17. bölcselkedni: isten paplan az ágyon
18. beszélgetni a legnémábbal
19. kitalálni valamit, mondjuk, hogy égsark
20. belelátni egy csönd belsejébe
21. semmitmondó reggelen üvegről vitázni
22. leföldelni egy sokadik szívet
23. rosszul szótagolni bármit: el múlás
24. lehámlani őt is fájva
25. egy utolsó színezőt grafittal színezni
26. megmondani a kérdést
27. elfelejteni a felejtést
28. elfelejteni a felejtés felejtését
29. nézni, ahogy a napsütés erei elpattannak
30. és ha kérdezik, mondani rögtön:
……..igen, az örökké elég lesz

Egy létszerződés legalján

Itt írja alá:
……………………………………?

(Illusztráció: Kent Paulette: Appalachian Time)

„És íme én,
óriás,
az ablakban görnyedezem,
olvad az üveg, mert homlokom megérinti.”
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő

Köszönöm a szavaid, a töltőtárra görcsölt
kezed, az életet, amit meghagytál nekem
az újra-felosztáskor, vártam és vágytam rájuk,
a születés előttire és utánira is, talán ugyanúgy,
de hallgatásod beágyazódott idegen testek
bábjába, betűidet apró hernyók formájára
alakítottad, a telepátoszba reptetted őket.
Feladó, címzett, cím,
a szükséges információk
begyűjtése megtörtént, a hajhálódba akadt
szálaidat elvágtad fejbőrödtől, de miért, miért
költöztél új város határára, ha nem kerültél
beljebb a napórák árnyékvetőinél,
baktériumtengerű szökőkutak csöveinél,
amiből érthetetlen nyelven szóltak
a szerelők szerelmeinek szellemei,
javíthatatlan a vízhálózat tenyeredben,
ereidben buborékok,
színváltoztató folyadékokkal itattak,
ugye, keserű, majd édes, sós is, változik
a szájíz is, a csókok íze viszont mindig
ugyanolyan, olvadt törökméz, egymásba
ragadt változatok falrafestett mása alakul
át önmagaddá, halhatatlan festők
kiszáradt ecsete cirógat non-figuratívvá,
figuráid mocskos pacává mosódnak,
letörlöd őket, a tapétázás nem lehet hasztalan,
színarany fényeit hagyod egyedül
pusztulásra-szántnak újjászületésed estéjén,
a lábatlan, kezetlen betonformák gyurmázásakor,
összeölelve a már porlódó köveket,
darabjai üres nadrágod szárában gyűlnek,
magasodnak, végtagokká tömörülnek,
az elemekben bújt felhőtestedből
maró gúny fröccsen szemünkbe,
párás szemüvegen át nézzük,
ahogy a megolvadt ablaküveg
homokodra cseppen.

(Illusztráció: Monica Rohan: Rush, 2014)

Havon hamu

Combod sűrűszőrű menyét
bizsergeti,
kellesz neki.

Halottak napján halottak
hadonásznak,
megcsodálnak.

Kezedben lánc-karikás bot
ággá válott,
kivirágzott.

Érik körülötted a tél:
égen daru,
havon hamu.

Sötét lófej születésnapra

Minden kitisztul, csak április 29-én a Lófej-köd nem,
a sötét porköd születő s haldokló csillagokkal,
csak szirom-szárnyam, csak a látomásom nem,
csak vérem nem, zokogásom az Orion-csillagképben.

(Illusztráció: Daniel S: Stars)