2014–2021

 

A karácsonyfát már nem
azért állítják fel sok helyen,
ez már nem ugyanaz a karácsony,
mert az ünnep is mindig
változik, csak te nem változol
az állandó körforgásban,
legalábbis azt hiszed, mert
te vagy az ámulatba merített
létező, a fényőrző öregasszony,
akiben megmaradt a gyermek.

A levendula kékjét ősszel már
nem úgy látogatják a méhek,
mint régen, amikor virágszagú
levegő úszott a füvek között,
a lepkék is identitást váltottak,
sokasodnak a büdös bogarak,
csak a szent szkarabeuszok
maradnak karanténon kívül.

A testvér sem ugyanaz, mint
régen, a civilizált önzésben
már nem tudod, ki kivel áll
össze, melyik ismert ismeretlen
szívja véred, mikor a vélt testvér
hamis Isten-portrét akaszt a falra,
s téged a mennybéli listáról inkább
letörölne, s küldene pokolba.

Naponta azzal ébredsz, hogy
új kihívás jön, s már nem leszel
bekerítve árnyék alteregód foglya,
hiszed, tárt karokkal közeledik
feléd a szent végkifejlet, s a lábad
alatt szaladó esztendőkre kerék-
bilincset tehetsz. Tudod, magadért
éltél mások fényében, s most kincsed
szétosztod az éhezőknek.

 

(Illusztráció: Penny Winn: Bee on Lavender)

 

Bibliai jeleneteket mozgat egy faliszőnyegen
a fagyközeli szél. Megválaszolhatatlan
a téli táj felfedezési ösztöne. Mit meg nem tesz
az emberek nyugtalanságának érdekében,

lehuppan a párkányra és az üvegen át nézi
egy nagy lakoma előkészületi zsongását.
Közben az utcát vándorszínészek járják;
néha megmoccan egy-egy jegesedő ág,
és én olyankor a konyhában köhögni kezdek.

Mintha egész nap hajnal lenne, a fények csak
útkeresésig jutnak egy ezüsttel betapaszolt völgyben.
Szűk terek, barátkozó emberek, szótlan, orrfújó családok.
Békés szerető valamennyi száraz levegővétel,
kondul egy nagyot bármi, amit a hidegben nézek;

a várakozás épp szökni készül;
gyertyafejű szellemek vonszolják el,
mielőtt ráköhöghetnék.

 

1.
ünnepélyesen átadtak egy ollót
és egy nemzetiszín szalagot
*

áldott békés karanténünnepeket!
*

ünnepi alkotásai közönséges
hangulatba ringatják az érdeklődőket
(negédes)
*

ünnepelj egészen
keféld meg magad vizes kefével
(hajad)
*

közeledik a szeretet ünnepe
már most szerezze be acélbetétes bakancsát
*

ünnepi áremelési akció!
ízléstelen termékeink többféle színben
és fazonban felemelt áron kaphatók
csak itt és csak most!
*

ajándékozzon ön is a szeretet ünnepére
szivecskés hónaljillatú toalettpapírt
*

A G pont ünnepélye
*

barátaim ne azért ünnepeljetek amit letettem az asztalra
mert az a mobilom a cigarettásdoboz és az öngyújtó
*

ünnepelt popósztár
(pop)
*

ünnepi nem emlékezés
(megemlékezés)
*

minden lap kiemelten számol be
a három főt és harminc rendőrt vonzó ünnepi eseményről
(nagy tömeget vonzó)
*

az ünnep miatt elhalasztják a járványt
(a járvány miatt az ünnepet)
*

megünnepelték a rekedt teherhajó kiszabadulását
(megrekedt)

 

2.
elszabadulásunk ünnepe
(fel)
*

százezrek a folyásünnepen
rekordmagas a fertőzöttek száma
(folyóünnepen)
*

három napon át ünneplik a 200 éves almot
(malmot)
*

nem mondja meg a kormány mennyit fizettek
a tarisznyát ünneplő celebeknek
(terasznyitást)
*

tortúrával is ünnepelheti a whisky világnapját
(bártúrával)
*

méregdrága luxusautóval ünnepelte meg
századik születésnapját a Juventus sztárja
(századik gólját)
*

az ünnepi koncert méltó leárazása volt a fesztiválnak
(lezárása)
*

iszonyúan elkurvult az ünneplés
(eldurvult)
*

méltón ünnepelhetik tanulmányaik leárazását a végzősök
(lezárását)
*

egyedülálló kötettel ünneplik a tripper játék 150. születésnapját
(flipper)
*

tisztogatási ünnepség
(tisztavatási)
*

már felette az új kenyeret Szent István ünnepén
(felszelte)
*

fáklyás felvonulással kényszerítéssel ünnepeltek
(kenyérszenteléssel)
*

nagy koporsó sörrel ünnepelte születésnapját
(korsó)

 

(Illusztráció: Daydre Hamilton: Scissors)

 

függöny

színház, ahol a színpadon nem látható semmi
az előadás eltakarva folyik
a nézők nem néznek, csak a függönyt
elég tudni, hogy az előadás: van
a függöny mögül néha kihallatszik, hogy
valaki járkál
valaki beszél
valaki táncol
és valakik valamit csinálnak

 

kávéscsésze

nagyseggű, szamurájkontyos óriásnő
kezében gyerekcsörgő, táncol a szélkutyával
dereka felszáll a végtelenbe
és hátsójából, mint hátrahagyott nyom,
ideformálódik egy homorú világ
lecsöppen indokína és a hindusztáni-félsziget
egy nagyzási hóbortban szenvedő dél-amerika elhörpinti a jellegtelen északot
helyén lapos európa-tarló marad
a nagyseggű óriásnő kerek világszéken ül
szövő-hangszerét készséggel tartja oda a szélkutya mancsának
az belepancsol, fogja, habbundája repül
bodros fülhaja mögötte lebeg
kíváncsi orra vidám
az óriásnő másik keze az elfolyó tűzföldre mutat
itt majdnem összeérnek a dolgok a homorú világban
de már kezdődnek is elölről
selymesbarna luftballonok szállnak elszabadulva
és egymásba futnak az árnyalatok
a legsötétebb az óriásnő széles feneke, szoknyája
az eredet
fölfelé már minden halványodik
szélkutya táncol óriásnővel körbe-körbe a világ fenekén

 

biciklin száguldok

biciklin száguldok
és mikor hátranézek, egy ember rohan utánam
ég a szája
csak a szája
ordít végig át plänterwaldon
tátott szájából ömlenek a lángok
még gyorsabban hajtok
még gyorsabban és még gyorsabban
de ő elképzelhetetlen sebességgel fut
utolér
már itt van
rohanásból pattan a hátsó ülésre
közvetlen közelről a hátamba ordít
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
gyorsítok
még még
de hova nincs hova
viszem az ordító embert
a lángok a ruhámba kapnak
lefékezek, eldobom a biciklit
és rohanok amerre a szemem lát

 

(Illusztráció: Giacomo Balla: Dynamism of a Dog on a Leash)

 

(Tatjana leveleiből)

Nem érdemli meg,
ám ismer úgy,
szólásra bírhat, amikor
tékozlásokból megtért szeme
fájdalommal zsarol,
a kocka fordul, íme elveti
megkésve bár, de könyörgőre vesz,
cserepes szájjal hajol a kútra –:
ne apadjak ki hűs vize.

* * *

(Puskin kihagyta: ezt)
gondoltam akkor elég lesz
egyetlenegy a levélből,
melyet egy falusi délutánom
álmodott meg a szenvedélyről,
reméltem, a szégyen foltját
megöleli, majd feloldja a visszhang,
akaratomba simul, ernyedve emel fel, és
egy másik minőségben, a létnek rangot ad…

Tekintetében hiába kerestem a választ
az arc napraforgója földrebillent,
csak a fohász fohászkodása,
lezárni valahogy, mit visszavonni nem:

* * *

Meg akarom bocsátani,
hogy múlni engedett,
amiért, ha szerelmet suttogtam,
a magány kínzókamrájában
tüzes fogókkal büntetett –
a táj lehangoló képét,
hol vérbefagyva, ami az
érzés eleven csírája volt.

* * *

Megkérek valakit, a zizegő kísértetet, levelét
mielőtt remegve nyúlnék utána, tépje el,
szabadítson ki a szabadba,
mindegy már hova, csak ne nézzek
árnyékával farkasszemet az üres szobában,
és könyörgök neki, maradjon velem
éjszakára is, ébresszen fel, mikor eltúlzott magányát
a párnák újra zokogni kezdik,
és maguktól nőnének vállaimon
hosszú, áruló szárnyak,
üljön az ágyam szélén, kapcsolja be a rádiót,
ne halljam dúdolását többé a virradatban,
nyisson ablakot, tenyerén szolgálja fel
az ég megmaradt kékjét,
forduljon el, amíg a hajnal gyóntatófülkéjében
félszeg vallomásom tisztára mosdat,

várjon, várja ki, amíg kivilágosodik bennem,
mert rájövök, csupán a lehetetlent kísértettem
amikor magával akartam nyerni
a fokozhatatlan felé egérutat.

* * *

Kérem, ha szeret még,
ne törje össze többé, örüljön
hogy elvesztett, büszke élét a sors
arcomnak újra visszaadta.

 

(Illusztráció: Eva Gamayun: Supermassive Sunflowers)