Címke: vers

összepréselődött; negyven év után

összepréselődött

Juhász Zsuzsanna Akkor c. verse nyomán

sok volt az összepréselődött tulipán
mint vak könyvoldalak között
az emberujjak
a papírsárkány vigyora sárga
a villamos arcul köpi a szelet
a trafikokba besurrannak
könyvszagú teremtényeid uram
és kisurrannak az összepréselődött
papírsárkányok és a tulipánok

 

negyven év után

kollázs Tomas Tranströmer verseiből*

két koldus zengve
nekivágott a kaptatónak
mindketten negyven év után
léptek ki a sírjukból
az aranyozott keret
sem volt képes útjukat állni

 

http://www.inaplo.hu/nv/200206/08.html

(Illusztráció: Doris Joa: Purple Tulip)

Tézisek tézise; Látás

 

Tézisek tézise

NEM TÖRDELHETŐ NEM IS KÖZPONTOZHATÓ
RAPSZÓDIA NEM KÉKBEN
NEM VAGYOK SZONÁTA SEM JÓEMBER
SZAVAKKAL LEÍRHATATLAN
REMETEBÁL LILIOMSZÖRNY KOTTAHÁZ
NEMIGEN
NEM GÁNCSOSKODOM
NEM VAGYOK SPORTSZERŰ
SEM MAGAMÉRT SEM MÁSÉRT
NEM HALOK MEG
NEM VAGYOK POR SEM HAMU
EGY NEM LÉTEZŐ NYELVBEN GONDOLKODOM
NINCS LEXIKA NINCS FONOLÓGIA
NEM GONDOLKODOM EGYÁLTALÁN
ÉN VAGYOK A TÖRVÉNY
VERSEKKÉ AMORTIZÁLOM A VILÁGOT
EGY SOHA KI NEM ENGEDETT
VÉGBE MENŐ BELÉLEGZÉS

 

Látás

Félek a semmitől.
Hazafelé este, az útnak induló
szomszédtól.

Minden bizonnyal a szomszéd is fél tőlem.

Ahogy félhetett a bika akkor.
Letörték a szarvát, barbárul,
mint ahogy kieszik a halak egymást
az akváriumból.
Nézem magam a tetemük tükrében.

Állnék fegyverrel a kezemben,
és nem tudnám megölni Jézust.

Biztosan darabokra szedném.
Külön nézném a fejét,
külön pedig a végtagjait.

Attól félek, ami emberre hasonlít.

Miért nem a bika jutott nekem.
Állatokat óvodás korom óta,
hobbiszerűen ölök.

Megtanulom a nyelvet, ahova
születni szerettem volna,
állok a szétszórt Júdában,
miért nem születtem Budapestre.
A kétezerévmúlvaiaknak csak
imádkozniuk kell azért, aki megtette.

Mindjárt éjfél. Néz a szomszéd,
kezében kötél.
Ha állat nem is, legyen isten,
de az emberöléstől írtózom.

És mondám: Maga meg hová megy?
Ő mondá: Megyek, lemérem köztünk a távolságot.
És ment, és lemérte.

Ritmusra izzadunk, árad belőlünk a Jordán.
Összekapnak az angyalok az emberszagunkon,
mint majd a műértők,
a rólunk készült Tissot-festményen.

Egy gombnyomás lenne az egész.
Döfnöm se kell.
A Seregeknek Ura küldte,
hogy ma megöljem,

hogy holnap láthassalak
a Fügefa Talpában.

Furcsa teremtés az ember.
Éjfél.
Ma sem üdvözül senki.

 

(Illusztráció: Hannah Baruchi: Jordan river in Israel)

figyu nekem te ne szamuklálj

 

csapott az asztalra Hrabal pedig nem hallgatsz rám
azt hiszed nem látom mit csinálsz
úgy teszel mint aki olvas közben meg szunyálsz
mondd meg ha meguntál van olvasóm elég
látod belőlük neked is juthat egy kevés
azt hiszed van remény hogy kemény tökös költő váljon belőled
talán lehetne töpreng nevetve ha kezelésbe vennélek
de nem már késő elpuhult tested és bennsőd
kocsmába sem jársz mihaszna csak szerkesztgetsz itt napestig
nem hallok mást a könyvek meg a magazin és a folyóirat
azt hiszed fontos irodalmat csinálsz de ebben te nem lehetsz király
nem látod a királyságot rég lenyúlták mások
kik nem féltek tőle neked morzsákat sem juattnak belőle
amit csinálsz missziónak tartod ám vergődsz csak mint hal a parton
lásd be végre csupán maroknyi kéve mit egybekötöttél
öszvér minden amit csinálsz múzsáddal kart karba öltve
közölte majd bosszúsan legyintett
fejezd be inkább a könyvem mert ennek van sava borsa
én már csak tudom görnyedtem eleget érte az asztalon
belőle viszont tán megérted
ha hagyod a világ nélküled is meglesz valahogy

 

(Illusztráció: Milena Gaytandzhieva: Me & You)

Valami elveszett; Öntudat; Zászló

 

Valami elveszett

Bezárva, csak egy apró kulcslyukon lélegzett.
Hideg volt.
Durva széllel lebbent a koszlott
csipke a mázolt ablak előtt,
pergett a gitt, és a kövek között,
hajszálerekből ácsolt lassú porladással
foszlott a varrat
a fogvesztett, fekete kabáton.
Látod a síneket?
Így válunk el, egyre beljebb.

2022. 02. 11.

 

Öntudat

Standardizált porleves.
Miből, mennyit, hogyan,
de íztelen, alig úszik
némi erő, hiába fő,
s rakódik tányér szélére
a zsír, a szín,
mű illat terjed,
mint izzadtságszag,
ha maskarát ölt a farsangi fánk,
mikor krémesnek hiszi magát.

2022. 02. 11.

 

Zászló

Partokhoz verődve, ütődve,
ronccsá tört hajónkról
álmodunk,
kísért a frázisokban megkövült idő.
De hiába,
nem változik semmi.
Az elmondhatót kagylóba zárja,
rejti az „ön”, mert jön a szél,
és befúj az ablakon,
kihűlt szobát terel,
és a függönyt, mint zászlót,
lebbenti, merre kell.
Más világ ez.
Kérkedőn, büszkén
tetteti a békét, s hajlik,
mint a frissen tört orgonaág.

2022. 02. 08.

 

(Illusztráció: Anja Psag)

Hangoltság: derű és románc; Csillámló zümmögés; Az elválasztottság összekapcsol

 

Hangoltság: derű és románc

Kiöntött, drága kenet a neved.
(Énekek éneke)

Nemes egyszerűség. Csendes nagyság.
Emlékeinket kemény táblában kiadják.
S kiugrik a könyvből az alaksejtelem.
Mintha ő találna ránk. Arkhé. Rekonstruált elem.
Szikes rónák, bércek, sötétlő morál.
Olyan szomorúak most az iskolák.
legyen inkább műhely, otthon, olvasás.
A művekből épült erudíció: lakályos lakás.
A föntről származó, működő életelv.
Hogy ismétlés a lét. Gondolkodni kell.
A szépség, mint anyagiság.
Már hogyne lenne belső lényege?
Az, ahogy az arc, a rúzs, a szempillák összhangja
A hajzuhatag míves épülete.
A meleg-barna szemgolyókkal hadban áll?
Reggelre egy fehér gerle leszáll.
S katedrálissá változik az asszonánc.
Szövetté lesznek a szöveg hajlékony rostjai.

 

Csillámló zümmögés

Szomjas ásványvíz

Az ihlet este formájúvá lesz, s az ég színeire bomlik.
Karaktereket spórol a figyelem. Lecsukódik a szem.
Tárnáiba fogadja az éveket a pupilla.
Majd újraírja, amit kihagyott a líra.
Dialógusba kezd a limerick a kankalinnal.
A megbonthatatlan idővel, mint narratív szövettel.
Egyetlen mondaton belül van benne a műhold és az égbolt.
Liftezik a szív, ha az antropocénről olvas –
Összeér, ami tegnap szétfolyt.
Mintha ikrek lennének a hétfő és a kedd.
Az ismétlések titka, hogy rendelkezzünk életkedvvel
Ellentét csomagolva ellentétbe. Mint gézbe bugyolált,
Képlékeny olvasat. S azon belül egy kisebb tároló edény.
Mintha egy meta-modern dilemma lapulna az esszé dobozkájában.
Belemártja tekintetét az összegyűrt árnyak festékanyagába.
„Hadarva ír, mint Rilke vagy Kafka.” Mellette magyarázó angyal.
Sebes körte, fonnyadt narancs, néhány szeder.
Nem is gondolta, hogy ide a papírboltos kislány jön el.
Benne van a kötetlenség, a szabadság.
Tehermentes lét. Jelenléte színtiszta ármány.
„A bölcsész járatlan ösvényeken jár.
A kitaposott utakon átvág.”
Mint aki minden férfi lelkén átlát.
Vörös hajában egy fehér rózsa.
S ott van előtte a pulton A szellem fenomenológiája.”
A tragikum eltűnik, s ott a derű, a románc.
Kagylót becéz a szingularitás.

 

Az elválasztottság összekapcsol

Tervvázlatok

Szintetikus eufória, poszt-digitális szürrealitás.
Menekülés a kitaláltba. A kapcsolatba kerülés,
Amiből hiányzik a mag: a találkozás.
Ez nem én-azonosság, csak nyers entitás.
Itt a papíreperfa kérge.[1]
A morál és a poszt-szubsztancia
Lágy genealógiája.
A szellem szürrealitása, plasztikussága.
Elevenítő ereje, a lélegző kontextus.
Most jön. Éppen a szomszédban tankol.
A nyelv és a tapasztalat.
Pézsma és avokádó –
Adrenalin parfüm. Júda oroszlánja
Belép a teremtett múltba.
Ő ad képességet, hogy gondolkodni
Tudjunk a világról.
Ebből lesz ama fluid prizma, amin keresztül
Prófécia érkezik.

 

[1] Hajós Eszter kifejezése

(Illusztráció: Uğur Ergül: Subconscious (2021))