Elgondolkodtató, aktuális korproblémákat kifigurázó, humoros utópisztikus műként lép be a szórakoztató irodalomba Danien Reeves Idegenek című kisregénye.

Az otthontalanság és idegenség kérdéskörének alapfonalát felvevő hiánypótló olvasmány a transz állapotokig fokozódó migrációs tömegkultúra és élettér, a társadalom-szerepek és emberi kapcsolatok kontextusán keresztül ígér kritikus, gunyoros kirohanást a valóságtól elrugaszkodni vágyóknak.

A műben a társadalmi egyént és a szabadság kérdésének problematikáját középpontba helyezve élhetjük át a hova-tartozás bizonytalanságának, a világ- és életidegenséggel szembeni ösztönös őrület megnyilvánulásának, az értelmetlenségben fulladozó karrierizmus, s a meggondolatlan döntéseken alapuló sorskövetkezmények abszurd és kiszámíthatatlan játékát. Mindezt egy olyan sokszínű cselekménysorozaton és karakterábrázoláson keresztül, mellyel a tisztán kaotikus, emellett groteszk módon demokratikus világrendből egyértelműen kiviláglik a felelősség elhárítására fennhangon működésbe lépő, tudattalanul nyíltan individuál egoisztikus, ezzel párhuzamban kollektív csordaszellemi, pszichológiai, és szociálmoralista területeket is aktiváló torz, mechanisztikus önkép és az azt objektiváló társadalomrajz.

 

A könyv főhőse, Sam, ki a társadalmi rendszer káoszából fakadó idegenségérzetén túllépni nem tudván keres magyarázatot a külső körülmények alakulására, az emlékektől való elzártságára, és jobbára a világban betöltött valódi szerepére. Mély elbizonytalanodottságában biztonságot, vagyis kapaszkodót, e gőzhenger-típusú társadalmi berendezkedéssel szembe helyezkedő kontrollt és „önirányítást” egyedül a valósnak vélt szerelemben talál, mely a történetben többnyire bonyolító eszközként funkcionál.

Az önkényuralom öngerjesztő valóságára véletlenszerűségből bekövetkező sorsfordulatából eszmél rá; ezen fantasztikumra hajló, komikus társadalmi és politikai színtéren belül kerül úgymond megmagyarázhatatlan, rendszerellenes „állapotba”, s jut el rengeteg ismeretlenségi faktoron, elhomályosított, üresen hagyott, és sürgetett folyományon át az egyén és a tömeg ellentmondásos viszonyában burjánzó feszültség, az értelmetlen ko-reaktiviást gerjesztő erő felismeréséig.

A regény térbelisége állandó változó, egy sugárutakkal szabdalt monoton téglarengeteg és az apokaliptikus színképet felmutató romváros közötti ingadozás jellemzi. A város egyértelműen a benne élő „elmebajos” társadalom lelki állapotát igyekszik tükrözni, nem kevés sikerrel. Dinamikus és jól megrajzolt szinkronjelenségek vetítik elénk gyors párhuzamban a közösség és a környezet egységben, már-már organikus módon történő korrelatív létezését. Ezáltal hű tükröt bocsájt szemünk elé a szélsőséges tömeg-megnyilvánulások erejéről és lehetséges formáiról, nagy mozgásteret biztosítva ezzel a képzelet játékának.

Az ismeretlenség, idegenség és bizonytalanság fókuszában Sam sorsának alakulásán és furcsa „baráti” körének életén keresztül láthatunk bele a társadalmi és hatalmi rendek sokrétű metamorfózisába. Már kezdetektől különösen paradoxikus, realitást mellőző eseményekre figyelhetünk fel, hiszen az elbeszélésben minden egyes szereplő napról napra más életet kell, hogy éljen, más társadalmi szerepet kell betöltsön és mindezt a szabadság, a demokrácia, és legfőképp az egyenlőség nevében. Ebben a bár groteszk módon életszerűnek tűnő, mégis rendjén kifordított világban, a töménytelen értelmetlenség halmazában történhet meg az is, hogy egy hajléktalanon kívül a regényben voltaképpen egyetlen egyén sem talál haza. S bár a regény meghökkentő komolysággal indul, a cselekmény fonalán haladva azonban mégis hamar kiderült, hogy merő szarkazmussal állunk szemben.

 

A történetben sok az elvarratlanság, a hiányok jelenléte mégis a mérleg pozitív oldalán áll, sokkhatást előidézendő, amellett kérdőjelezésre is okot, lehetőséget adván. Aktív strukturális szövegelemmé válik, mely többnyire az olvasót szolgálja: így vonja be őt voltaképpen saját ismerős-ismeretlen játékterei közé, ezzel együtt pedig a szöveg dinamikáját is jelentősen támogatja.

Ha képesek volnánk összetömöríteni ezt a történetet, akkor gyakorlatilag a migráció, az újonnan készülő, születő vagy inkább megszületni vágyó társadalom és a hatalmi rend illeszkedésének provokációjával találjuk szemben magunkat és tekinthetünk bele egy olyan utópisztikusan objektivizált valóságba, mely valahol Orwell 1984-e és Vonnegut vágóhídja között, korunk szenvedélyrohamával megfűszerezve értekezik lehetséges kiutakról.

 

Nem nehéz feltennünk a kérdéseket, melyek a társadalomszerkezeten belül kényszeresen megélendő be- és elfogadhatóságot, az integráció problematikáját tárgyalják, az integritás megőrzésének lehetetlenségét vetik fel, vagy éppen a társadalmi rend harmóniájának mibenlétét feszegetik… A megoldáskeresés, és megtalálásának ellehetetlenítettsége, a népakarat és folyton falbaütköző, amortizálódó törekvése az általa generált hatalommal szemben, a nemes eszmék játékként való dobálgatása és elhagyogatása, a családi kötelékek, az emlékezet gúnyos, kreatív gyurmajátékká tétele, de az ősközösség és a hagyományok is mind-mind a kifigurázhatóság tárgyaivá lesznek a könyvben. S mindez úgy fest, mély és eltökélt szándékkal, erősen felhívva a figyelmet arra a korcs és torzult világképre, illetve értékekre, melyet az ember a kezdetektől fogva maga köré, és önmaga felé tudattalanul, de akarattal, megteremtett. Ezzel együtt azonban – abszurd humorisztikus hangvételét leszámítva – valóban érdekes és paradox módon komoly megközelítéssel találkozunk, s szerencsére a megoldás sem rejtőzik el véglegesen előlünk.

 

Danien Reeves első kötetével ígéretes írónak tűnik. Az íróról magáról nem sokat tudunk, de talán egyszer majd felfedi magát, ha akarja. Addig is maradjon egy idegen…

Rövid biográfia itt olvasható.

 

Megjelent 2017-ben, nyomtatott és e-könyv formátumban is elérhető, a Publio Kiadó jóvoltából. 

 

 

(Illusztráció: borítórészlet)