Címke: irodalom

A gyerek IV.

A felnőttek összeolvassák a betűket szavakká, a szavakat mondatokká, de nem mennek semmire. Összeadnak, kivonnak, de ez csak egy ostoba játék, se teteje, se veleje. Micsoda ostobaság!
Berci jobban szeretett videózni vagy a kertben ugrálni. Tizenegy évesen hozták ki az intézetből, tizenkét évesen fogadták örökbe. Tizenkettőből tizenegy az egy. Hét meg három az tíz. Tizenegy meg tizenegy az huszonkettő. Pontosan annyi, mint hárommillió meg háromszázhetvenöt milliárd.
Vagyis semennyi. Az egésznek semmi értelme.
Hajnalka és Bandi, a nevelőszülei semmi mást nem tudtak, csak számolni. A betűket a számokat tologatni. Hétszer hét az mennyi? Mondd csak meg, Bercike! Melyik az a szám, amit megszorzunk hárommal, és kilencet kapunk?
Ki a fenét érdekel?
Az új otthonában Bercit reggeltől estig a matekkal és az olvasással gyötörték. Hajnalka elmesélte, hogy ő, ahogy minden unokatestvére, elvégezte az egyetemet, már legalább millió és millió számot adott össze… nem nagy ügy, csak egy kis figyelem kell hozzá. Ambíció, türelem, lelkesedés.
Megembereljük magunkat, ugye, Bercike?

De semennyi szám és betű (meg ambíció) nem segített Bandin és Hajnalkán. Hiába volt rengeteg pénzük, minden nap csak füveket és főzeléket ettek. Ha volt egy kis szabadidejük, takarítottak, tologatták a dolgokat vagy veszekedtek. Poroltak, súroltak, szidták egymást vagy éppenséggel Bercit. Nem jó helyre tetted, kisfiam! Nem raktad vissza! Nem jó helyre raktad! Mért nem dobtad ki? Ha kidobtad, akkor mért nem vigyáztál jobban? Hajniéknak óriási lakásuk volt, de semmi sem volt jó helyen benne.  Mindent mindig keresni kellett. Aztán mindig mindent a helyére tenni. Leginkább Bercit, aki álmodozva gondolt rá, hogy az intézet is mennyivel izgalmasabb volt ennél az örökös rakosgatásnál.
Összead, kivon. Feltesz, lerak. Elővesz, visszarak. Kidob a szemétbe. Berci soha nem értette: hova lesznek ezek az elpakolt, összerakott-összeadott dolgok? Segít-e bárkin vagy bármin, ha örökösen rakosgatnak? Négyen éltek a Soós-családban: apa-anya-fiú-kutya, azaz Bandi, Hajni, Berci és Kolomp, a skót juhászkutya. Mindig pakolgattak, de sosem érezték jól magukat.

Apa nagyon szerette Kolompot, vele hempergőzött a nappali szőnyegén, miközben Berci ott rostokolt valamelyik unalmas matekpélda fölött. Igazi megtiszteltetés, ha Kolompot, a csodás juhászkutyát elviheti a József-hegyi kilátóhoz! A kilátónál  Berci próbált barátokat szerezni, de a gyerekek, akik Kolompot istenítették, tőle elhúzódtak. Hisz Kolomp gyönyörű, fajtiszta, okos, ő Berci intézeti gyerek — pár hete fogadták örökbe, gyanús, rossz tanuló. És ez még nem elég! Barna bőrű is. Berci elunta, hogy a kilátónál körbeállják és csodálják Kolompot, ezért szeretett jó hangosan ilyeneket kiabálni a kutyának: jössz-ide-te-tetves-rohadék-a-kurva-anyádat! Az anyukák elszörnyedtek, a gyerekek sikongva menekültek.
A kiabálás volt a legszebb az egész kutyasétáltatásban.
De valahogy az ostoba Bandi fülébe jutott, hogy ő sétáltatás közben kínozza az állatot. Hogy csúnyaságokat kiabál. Hogy nem elég, hogy rossz tanuló, hogy visszabeszél, hogy a takarításban nem segít, még micsoda rossz ember is… Egy állatkínzó, egy söpredék, mondta sziszegve Bandi. Hajnalka reszketve csillapítgatta: ez csak valami pszichés probléma, kivizsgáltatja a gyerekek szakorvossal, nem kell ennek akkora feneket keríteni… Bercike megjavul egy-kettőre. Minden problémáját hamarosan kinövi.
Ám pár sör után Bandi kibökte: ő soha nem akarta, hogy ez a kis emberszabású itt éljen velük. A gének, ugye. Ő már az első percben látta, hogy ebből a Berciből nem lesz senki.

Egy meg egy meg egy meg egy az négy. Ha négyből elveszünk kettőt, akkor kettő marad. Bandi és Kolomp elköltözött, Hajni és Berci maradt. Talán nemcsak Kolomp, a kutya miatt. Meglehet Hajni egy vázát, egy poharat, egy dísztányért rossz helyre rakott vissza, és Bandi örökre megsértődött.
Most már csak ketten vagyunk, édes kisfiam! Ugye, nem akarsz engem elszomorítani többé? Bercinek nem volt különösebb oka szomorkodni, különösen járvány idején, mikor a fene sem törődik azzal, hogy bekapcsolódik-e vagy sem az online órákba.
Ugye, megcsináltad a leckéidet, kisfiam? Berci ilyenkor engedelmesen bólintott. De Hajni állandóan köhécselt, prüszkölt, és túl gyenge volt ahhoz, hogy őt ellenőrizgesse.
Bekaptad azt a koronát, mondja Berci együttérzően. Most micsoda szerencse, hogy nincs itt Bandi, egyedül járhat az Aldiba bevásárolni: banán csoki, chips, kóla, nagy tábla Milka.
Ezek mind rendes kaják, Hajni, meglátod, majd megerősödsz.
De Hajni napok óta egy falatot sem eszik.
Nem hogy nem eszik, nem is rakosgat, nem is pakolgat semmit. Egész nap csak sír és sír.
Fehér ruhás férfiak jönnek a lakásba, elszörnyednek a rendetlenségen, a szétdobált csokipapírokon a nappaliban. Ki fog felügyelni a kiskorúra?, kérdezik. Berci Hajninak szólítja az anyukáját, a mentősök ezután nem sokat törődnek vele, nyilván csak egy szomszéd kisfiú vagy egy itt tébláboló rokongyerek.

És most már végre Bercié a világ.
Senki nem jön, senki nem telefonál. Senki nem pakolgat semmit. Senki nem kérdezi, hogy hét meg kilenc mennyi, hogy mit mondott az osztályfőnök, hogy megmosta-e a fogát, hogy miért chipset reggelizik.
Berci kirángatja az ágyneműt a nappali közepére, és hajnalig bámulta Tom és Jerryt, utána a Clarence-t. Másnap kódorog egy kicsit az utcán, vesz egy kis energiaitalt, aztán újra bekapcsolja a tévét. De nem talál vissza Tom és Jerryhez, a felnőttek egyre csak a járványról harsognak, korona, korona, korona – vége-hossza nincs. Berci elszörnyed, mi lesz, ha Hajnalka nem jön többé vissza, ő elkapja ezt a szörnyű micsodát, és egyedül fog haldokolni ebben a teraszos, hatalmas lakásban. Nem is Bandi, nem is Hajni hiányzik, hanem Kolomp, a juhászkutya.
Hirtelen majd eleped az intézeti gyerekzsivaj után, haza szeretne menni – de hol van a haza? Berci eddig egyedül még soha nem közlekedett sehova. Intézetis korában mindenhova a többiekkel vonult, mikor pedig Hajniékhoz került, állandóan  kocsival vitték ide-oda – talán hogy út közben is gyötörhessék a szorzótáblákkal.
Hát hol van az intézet? Merre van a Trombita utca? És merre lakik Hajni anyukája? Ha neki lenne igazi, rendes anyukája, ő vajon felhívná a kórházból? Hajni, Hajni, Hajni… a telefon hosszan kicsengett, mintha  Hajni elmenekült volna előle egy másik világba.
És merre van Kolomp? A kutya, aki akkor se sértődött meg, ha mások füle hallatára az édesanyját szidta.
Késő este kióvakodott a Pusztaszeri útra. Hangosan füttyögött, ugrált, de egy teremtett lélek nem jött, hogy leteremtse, ugyan mit csinálsz itt,  kisfiam?

Másnap délelőtt, a villák közt ténferegve vette észre, hogy egy négyéves-forma kisfiú csimpaszkodik az egyik magasföldszint ablakpárkányán.
Talán az ő szüleit is elvitték a mentők, talán nem talál vissza ő sem az intézetbe. Kis agyalágyult. Talán neki sincs is senkije.
– Hé! – kurjantott rá. – Téged hogy hívnak?
A kisfiú felé fordította az arcát, de nem felelt.
Micsoda lúzer, gondolta Berci, ez a gyerek nemcsak számolni, még beszélni sem tud. De más játék nem volt az utcában. A lábánál fogva  lerángatta a gyereket az ablakpárkányról.
– Téged hogy hívnak? – kérdezte újra, de a kisfiú egy szót sem szólt.
Akkor sem felelt, mikor Berci megrángatta a fülét, Akkor sem sírt, mikor Berci a gyomrába bokszolt,  rávágott a térdére, megrángatta a lábujját Hát ez gyagya, gondolta Berci. Kis húgyagyú. Retardált. De mivel hetek óta nem találkozott egyetlen gyerekkel sem, elég érdekes játék volt. Nem nevetett, nem sírt, nem felelt, de azért gyerek volt. Olyan amilyen, de azért  eleven, puha, mozgékony.

Akár haza is viheti. Meg is etetheti. Viheti sétálni.
– Akarsz-e a kutyám lenni? – kérdezte a fiútól.

 

Előzmények: http://ujnautilus.info/a-gyerek-a-gyerek

A gyerek II.

Drága, drága! (A gyerek III.)

Ánizs és macskagyökér

 

A nagyi, mióta rákattant a világhálóra, felfedezett valami wicca weboldalt. Azóta úgy tűnik valami új keletű Hermione Grangernek hiszi magát, mert mindenféle tisztító varázslatot művel, amivel azt éri csak el, hogy testületileg kivonulnak az ott lakók. (Értem ezalatt nagyapát és a kutyákat.)

Ettől függetlenül a lelkesedése töretlen. Gyógynövénykészleteit folyamatosan feltöltötte. Általában ő ment utánpótlásért, de időnként megkért mást is.

Mikor egyik látogatásom alkalmával elküldött ánizsért és macskagyökérért a Gyökér és macska kuruzsboltba, nem tehetek róla, elhagyta egy fájdalmas nyögés a számat.

A világ legöregebb boltja lehet, a benne dolgozó fogatlan Frida pedig még tuti látott boszorkányégetést, olyan vén volt. Maga a bolt egy kis pici bodega a falu szélén. A nevét vélhetően humorosnak szánta az alapító, bár kétlem, hogy megkérdezte volna a cirmosok véleményét. Igaz, nem úgy tűnik, mintha megsértődtek volna. A boltot a macsekok afféle hajléktalanszállásnak nézték, tíznél kevesebb sosem tartózkodott az üzletben. Ánizs és macskagyökér bővebben…

Pero Meogo: Enas verdes ervas

Láttam zöld füveket,
Szarvasünők jöttek,
Barátom.

Láttam agancsokat,
Vad szarvasbikákat,
Barátom.

Mikor ünők jöttek,
Pántlikám vizes lett,
Barátom.

Vad bikák vágtattak,
S megmostam hajamat,
Barátom.

Pántlikám kimostam,
S arannyal befontam,
Barátom.

Hajamat megmostam,
S arannyal befontam,
Barátom.

Arannyal befontam
Pántlikám s rád vártam,
Barátom.

Arannyal befontam
Hajam, s terád várok,
Barátom.

Sólyom Réka fordításai

A hold fölkelne…; égi szerep

 

A hold fölkelne…

A hold fölkelne
de te álmodni
hagyod, szabadságra
küldted a csillagokat,
kiüresítetted az eget.
fájó eső cseppjei
bontják meg a teret.
a töréspontot hiába
keresed hozzá.
tedd mérlegre tetted.
átlátszó viharbontó
lettél. beletörődtél
a vakságodba.

 

égi szerep

szilánkos égen
bontja ki sátrát
a felhősereg,
kirántja belőle
magát a magány,
mely úszva
távozni vágy,
a szereposztás
felemás, nem
kap helyet a
feloldozás,
lassan gyűlik
a nézősereg,
a rendező sietve
jelzi a napsugaraknak,
hogy visszabújhatnak,
mert már lelopták
az égről a helyszínüket,
a tér kiüresedett
az elbicsaklott
lépések miatt,
nem lett belőle más,
mint egy egyszemélyes dráma.

 

(Illusztráció: Mary Wolf: Rain on the Pond)

TÉTEL; HÓRÁK IDÉZÉSE

 

TÉTEL

[Mohai V. Lajos Ingeborg Bachmann-nak írott versciklusára]

Honnét a remény?
Ha hullott körte fullad a kert sarába
s az örök őszben – Isten halálsorán –
fák állnak glédában a nem múló télre ítélve,
a szentencia annyi: a biztos talán.

Hóhér mindig akad,
hiszen sorsunk az Idő. Elpazaroltuk korán
az összes szeneslovakat, bár
gyerekek voltunk akkor. Szélfútta
diólevélbe csavart báb a gyerekkor.

Mi volna bíztató?
Talán hogy Rómában lomhábban jár az év,
mert ezerévekben kártyáznak vízköpő latrok
és angyalok, arany pénzekkel fénylenek szökő-
kutak. Járhatod szerelmes utad gyalog.

Halottas inged
kivasalva vár
– ki volna leírni ezt a sort bátor!
s hogy A pusztulásban elég a szerelem. –
ki tudna a Ponte Sistón ócska érmét
földobva dönteni: elég vagy elég?

Miféle láz vetíti szénhordók lovából
arabs telivérré a Via del Corso paripáit,
miféle szerelem- és örök haláldiadal
alázta Róma gyilkos-áldozat oroszlánjait
az Argentína téren bűzlő cicákig?

Az örök város felett kerülőutakon jár a szél,
Róma a vergődő sirályok gyászától kísérve,
homlokán a megbillent Holddal lassan,
végtelen lassan a tengerbe merül.
Ami megmarad: a vízen forgó-kerengő diólevél.

Honnét a remény?
A hét domb s a Rózsa utca fölött
ugyanaz az űzött ég halad,
menekülnek tépett ködök.
Állócsillag parázslik talpunk alatt.

HÓRÁK IDÉZÉSE

Fönt a madár, ki röptével az eget
egy végső vonallal áthúzza.

Sötét tintában süllyedő határ:
szűnettetik a föld – már

karcolt üresség –, mintha volna-lenne
csak homok, bamba sár.

A madár élesre fenve fönt kering,
a lentet begyébe fölfele húzza,

ring a búza, fekete búza ring,
szűnik és meghal a fölsértett ég megint.

A madár visszaint a zokogó égnek,
szárnya alatt régvolt horizontok égnek.

Van-e, ki azt a madarat elriasztja,
az eget az égnek visszaadja,

van bátorsága mindenek fiát mesélni.
Megélni kedvesebb bibliát.

 

(Illusztráció: Fábián István: Némulat-2; A főnök szeret; Ami fontos)

Istentangó; „Inspiráció generátor”; Textus kápolna, op.2

 

Istentangó

Krasznahorkai Lászlónak

A pille halála a hullámok ölén.
Újra hernyó lesz belőle. Árnyék.
Kankalin és kikerics illata övezi.
Jáspis és zafír.
Fölötte az ég merő metafora.
Archetípusok kavalkádja.
A szárnyak közötti párbeszédek
Mint egymásba forrt ajkak
Pehely-felhők. S pontosabban
Ez a szituáció egy szöveg.
Ölelkezés, szappanhabos csók.
A nappal szálai barack-rostok.
A víz tükrén áttetsző szótövek bimbózása.
Atommá porlasztott jellem
A kifehérített éjszaka szövetein.
Pille, egy csepp medúza karmaiban.
Jahve kezében a vérrel telt üveggolyó.
Jézus pisztolyt fog a varázslóra.

 

„Inspiráció generátor”

Tasnádi József képeihez

A relativitás a jégpáncél,
Ami alatt a tó vize az abszolútum közege.
A relativitás zár el minket az abszolútumtól?
Az abszolútum harangokkal van tele.
A víz alatti csengettyűk üveghangon sírnak.
A kontingencia (esetlegesség) a köd.
S benne a világ(kép).
Elszigetelt zsenialitás, géniusz-laboratórium.
Lám-lám. A jó dolgoknak mindig van csomagolása.
A lakott tér mindig zeneileg észlelhető
S ezek a rezgések a disszonanciák orgazmusai.
Az én egy harangláb. Isten mozgatja.
Először kiveszi a személytelenség óceánjából.
Majd beleteszi egy versbe.
Az én elmenekül a szövegből s beülteti magát egy kertbe.
Kontextussá oldódik, ugyanakkor nyelv lesz.

 

Textus kápolna, op.2

Temporális mentorálás

Szervetlen egybehangzás.
Több szálra bomlik a disszonancia.
A váratlanság más szövegekhez képest
Működik. Mint az ököruszály leves.
Sztrapacska. Pasta pronto.
Egy tányér, krémes, frankfurti leves.
Vagy egy selymes krumplifőzelék.
Sok babérlevéllel. Olyan sokkal,
Hogy már felsértik a nyelved.
Galvanizált génjeink fürödnek
A csészéből egy ezüstkanálra folyt időben.
Itt az irodalmi tudatalkotás opciója.
Kikutatni, fellelni, miként van ott az én?
Hogyan került bele a nyelvbe?
Voltaképp nem is a világban találjuk meg.
Hanem a versben.
A szó is visszaköltözik a nyelvbe.
Miután a lét legdrágább gyöngyeit elcsente.
Rajta van az arcán a lelke.

 

(Illusztráció: Ježeva kućica)