vízparton

engedd hogy hal- és madár-
tetemeket hordjak eléd Vékony
csontvázuk árnyékot vessen
homokszemcsés bőrödön Rájuk
aggasd megrágott elnyűtt
rongyaim Holdat csak bennem
láss Merev tükrére fess
halászhajót Árbócait egyesével
húzd meg görcsös ujjaiddal Engedd
hogy finom homokba fésüljem
arcod Kagylóhéjakon lépdelve
kövess

kerti tó

olvadó hó csöppen megkönnyebbülten
az ereszen,
a kerti tó fölött kettéhasad
bennem a szíved,
érzem, ahogy lassan, émelyítően
kicsúszol belőlem.
súlytalan szavaid még hulltodban
körbelengenek – leszakadozott, vedlett
pikkelyek –, hullajtom magam körül,
ahogy szédelegve lépek.
mázsás, ruhátlan tested a latyakos
kertkövön koppan alattam, lassan
kínjaim közt holtan megszületsz.
először nyelem fuldokolva az engedő
földből feltörő hajnali levegőt.

(Illusztráció: Azeera Banu: Sea Shell On The Sea)