vízparton

engedd hogy hal- és madár-
tetemeket hordjak eléd Vékony
csontvázuk árnyékot vessen
homokszemcsés bőrödön Rájuk
aggasd megrágott elnyűtt
rongyaim Holdat csak bennem
láss Merev tükrére fess
halászhajót Árbócait egyesével
húzd meg görcsös ujjaiddal Engedd
hogy finom homokba fésüljem
arcod Kagylóhéjakon lépdelve
kövess

kerti tó

olvadó hó csöppen megkönnyebbülten
az ereszen,
a kerti tó fölött kettéhasad
bennem a szíved,
érzem, ahogy lassan, émelyítően
kicsúszol belőlem.
súlytalan szavaid még hulltodban
körbelengenek – leszakadozott, vedlett
pikkelyek –, hullajtom magam körül,
ahogy szédelegve lépek.
mázsás, ruhátlan tested a latyakos
kertkövön koppan alattam, lassan
kínjaim közt holtan megszületsz.
először nyelem fuldokolva az engedő
földből feltörő hajnali levegőt.

(Illusztráció: Azeera Banu: Sea Shell On The Sea)

Valóra válatlan

Ne keressen az óceán felett.
A JFK csomagkiadó-szalagjai mellett.
A könyvesboltok polcain.
A dedikálóstandra hajolva a könyvhéten.

Esetleg ha már álomba szenderült,
És jóízűen szuszog!

Akkor biztosan megtalál –
Talán épp egy óceán feletti könyvesbolt polcán,
Vagy a JFK dedikálóstandján.

Odaát

Hogyan is lehetne
itt kolbászból a
kerítés, hát hülyék
ezek? Szép is lenne,
ha összezsíroznám
a kezem, miközben
zárom a kertkaput.

Jobban is néz ki, ahogy
a nap fénye megcsillan
a kolbász helyett
a színarany gombon.

(Illusztráció: Jacek Yerka: Library Ammonite)