Elsőként a feketerigó fémes kopogása,
ahogy megszállottan remeg a liliomfán

szürkületkor. Újra összegyűlik a kert,
hazahívja a verebeit,

milyen lármát csapnak a babérsom alatt
(az ajtókhoz közel) és minden veréb,

akár a vaspor végigsuhan a kert erővonalain.
Kivárom az utolsó szárnycsapásokat, majd

végignézem, ahogy minden elcsendesedik:
a fény kialszik, lenyugszanak a rigók is

a tisztás legvégén a platánokon,
így ereszti le magát minden fa

új teher alatt, de kitartok egy rövid időre,
amíg el nem sötétedik minden,

amíg a madarak abba nem hagyják az éneklést,
mintha ekképpen tanulnék önuralmat.

 Nagypál István fordítása