32 vaterland
A szegélynél a Hold fekete, majd kék csíkokra szeleteli a testet, vad energiák gyűlnek, és nyomják a mellkast, egy fémszalag és az éjszaka elvisz, elszállít egy ismeretlen melegfront felé.
Ki leszel holnap? Hogy jössz ki innen? Mint egy bizonytalankodó tinédzser, egy még egyensúlyban lévő ritkuló forma, egy kis ékszer gyöngyökkel? Vajon hogy jössz ki majd innen?
Most a test kitölti a teret, felemészti. Emlékszem még a bükki kis fürdőre, valamikor tinédzseréveimben, enyhe vágások a csuklón, minden, amit csak tudtam csinálni, amikor egyedül voltam, és a koncentrálás egyetlen módja. Semmi szilárd a szobán kívül. A kép, a hang szigorú, éles, nem ér el már hozzám.
Emlékszem, ahogy vörös lett lassan az ég a motorháztető fölött, amikor csak mi magunk utaztunk, vaterland egyetlen jó emléke, amikor hallgatott, és bármit is csinált, hátul maradt, és a körvonalak elmosódtak, csak annyit tudok, hogy majd egy alkalommal találkozunk.
A többi emlék a dupla emberekről és a blokkolásról, azok el fognak tűnni. Fiziológia lesz, ahogy már elkezdett az lenni, idővel szétválasztom ami az ő része és visszaadom.
33 mutterland
Mikor aláaknázták a szemközti épületet arra gondoltam, hogy igazából feloldották, pár óra alatt eltűnt, lehet, hogy pár perc alatt, már nem tudom, ott maradtam amíg vége volt, bénultan az autók között, valahogy bársonyos volt a szakító erő, mint valamelyik azok közül a bizonyos túlhevülési pontok közül amelyek akkor jelennek meg amikor álom plusz valóság stb.
Akkor valami vibrálás van, nevezzük energiának és hőnek, éppen azért mert hevülés zajlik, mint egy motorban vagy egy terepjáróban a mezőben, ahogy mindent szétzúz, a mellkasba csapva, egy fordított, savas bevágás.
Mikor megkérdeztem, mi történt velem csak annyit mondott, hogy beteges voltam, és túl kicsi, amiből azt lehetne érteni,m hogy szükségem volt erre a hőhatásra, egész életemben szükségem lesz rá, hibáztam amikor elektromosságról beszéltem, igazából hő az, amelyik szakít, mint amikor kibontasz egy régen becsomagolt holmit, ahogy azt régebben csináltam, ahogy egy öngyújtót simogatsz egy tartály mellett, ahogy kijössz dülöngélve egy házból amely elevenen felfalna téged.
Amikor megszólalt az a hang, amelyiket nem bírok, amelyik az enyém, az igazi hang, amely hibásan körvonalaz, amelyik ellen csak gyors lehetsz, pontos és szelíd.
Amíg kialakul valami, a fájdalom kell működjön, lefektessen határokat, elektromosan kijelölt pontok, mint valami erőszakos nyájnak.
Azt hittem, hogy a fájdalom, vagyis az elektromosság minden, de ellene kell hasson a hő, minden pontosan működik, ez egy Battlefield, indigó és fúzió.
Amikor megkérdeztem mi van velem, valamiféle lapos történet ugrott elő, hideg, mint a kígyók, de lehetett volna igazából most is, amikor nem bír hozzám érni, a kezei hamisan szilárdak és megfagynak.
Emberként akartam rá gondolni, de maga az élet, menthetetlen.
Rá akartam gondolni és kijönne egy mozdulatlanság pár napig, ott, a repülőgépeken és vonatokon, egy vérfoltos ajtóval a végén.
Egy tojás, amelyikbe kést döfsz. Ugyanezt mondják a koponyatetőről. Felnőtteknél ez egy hirtelen kapott fegyver lehet, pár napos mozdulatlanság után, ami egy küszöbön zajlik, még egy kudarc, még egy sikertelen kiugrás. Aztán ismét alávetve, szétszedve egy baleset, érzelmi működésképtelenség. Fantom-halak telepe és egy darab szakadt háló a vízben.
10
A város kisugározza, szétszórja a fényt, az erdő elér a tengerig.
Eldöntöttük, hogy mi az, ami közös bennünk:
önutálat
állatok
szőke haj, undorítóan elszineződve
az út menti görbeségek
az utak igazából, a savval mosott, a bőrrel fedett utak
azok a hónapok, amikor eltűnik
a hasznos szerkezetek, mert elvisznek, messze
és otthagyjuk, majd szétrozsdáznak.
Felnőtté válásom után pár évvel, megértettem, hogy lesz nekünk
mindig is egy modern érzékenységünk,
mint tárgyak, amelyek összeütköznek és eggyé válnak,
bőrük annyira áteresztő.
Száva Csanád fordítása
Ruxandra Novac 1980-ban született Fogarason, a Bukaresti Egyetemen hallgatott filológiát. Első kötete 2003-ban jelent meg ecograffiti. poeme pedagog