Egy szimbólum vallatása

 

követ repeszt a gyönge szívdobaj
aranypáncélon porcos csőr üt át
acéltojásból születik madár

az emlékezet üres gömbjeit
csörömpölő mély vizek görgetik
eget felejtés hármas kulcsa zár

ha nyár ha ősz csak télként csikorog
rozsdás a nyelv rekedt dalt sem forog
lép a madár mint ki rugóra jár

a csűd a szárny a bóbita a begy
ércpikkely-zörgés fémszilánk-elegy
radarernyőként fordul rá a táj

jelenléte mágnescsapdáiból
ki szakad ki a tükrökbe ki forr
ki csípi nyakon a másává lett hiányt

ellentett énjét kisemmizi-e
aki nem formál jogot semmire
ki nem használ bár senkinek sem árt

harapd le inkább szóló nyelvedet
mintsem föladd éltető elvedet
el nem dalolt dal zendít hét határt

nap hold a fészke csillagot szakít
étkéül immár világtól akit
acél-, arany-, s kőhéj hiába zárt

 

 

 

(Kép: Raven Nest, Suzanne Northcott festménye)