Folyvást léptek mint lóról szállitott
napkeleti királyok
kiket sors űz de csillag nem irányít
lépkedtek egyre lépkedtek ahogy
embernek valónál nagyobb
terhével végpercén anya döcög
elüldögélő korok távlatából
egykedvű tenyészet fölött
dolguk tevő seszínű rovarok
pedig lábuk vonszolva akaratlan
talpukon nyomról nyomra súlyosabb
a küszöb sara kert agyagja
zsigerükben a sértett föld mozog
gyerekszemnek nagy harmonika tátog
az övékben kicsinyített ablakok
s örökké folytak az utak
a hódara házsártos monológja
fülükbe jó tanácsot nem sugott
csupán egy hang lépj értem s még egy értem
s már évtizedek óta nincsenek
csak pillantások hangok menetelnek
és a felszínen helyük sebe mélyül
utánuk jelül beszakad

(Illusztráció: Mednyánszky László)